8.

Ivaar elégedetten vette tudomásul, hogy a látogatók már mind elhagyták a temetőt. Nem szerette szükségtelenül pazarolni erejét, amellett pedig korábban megegyeztek, hogy a lehető legkevesebb feltűnéssel szerzik meg a gyöngyöt.

A szerafista nem értékelte sokra az emberéletet, de a saját életét nagyon is igyekezett megkímélni. Sejtette, hogy nehéz harc vár rá az elkövetkezendő percekben, ezért óvatosan közelített a kriptákhoz. Kilenc szobrot számolt össze, amelyek szeme helyén bíborgyöngyök csillogtak.

A kripták közelében nyugtalanítóan tágas volt a tér, a legutolsó urnafal is tízlépésnyire magasodott. Itt akár ő maga is tökéletes csapdát tudott volna állítani, ezért egy pillanatig habozott, mielőtt közelebb ment volna az első szobrokhoz.

A távolban ekkor hallatszott az első fájdalmas kiáltás.

Messziről érkezett, a temető túlfeléről. A sáskaharcos hatékony gyilkos volt, Ivaar jobban szerette volna, ha inkább vele tart.

Az első szobor szemében egyáltalán nem csillogott bíborgyöngy, pedig egészen biztosan Vilholt mester faragta a márványt. A szerafista vállat vont: talán egy korábbi műve lehetett.

A második nőalak egy élemedett korú hölgyet ábrázolt, hófehérsége szinte vakított. Nem lehetett több, mint egy-két napja, hogy ideállították. Ivaar úgy döntött, hogy előbb megtalálja azt a szobrot, amelyre Iglat gyanakszik, ha pedig tévedett, utána még mindig átvizsgálhatják az összes többi bíborgyöngy szemet.

Továbblépett a következő kriptához. Ennek két oldalán egy nő és egy férfi mása állt, akár az őrszemek. Már régebbiek lehettek, a márványt itt elkezdte beszürkíteni az idő. A férfi talpazatán a Gerak név állt. A nőén pedig...

Jeana.

A szerafista ráhunyorított a márványarcra, és röpke összpontosítás után már látta, hogy a bal oldali szemüreg rejti az igazi gyöngyöt. Ekkor váratlanul hatalmas lökés taszította oldalba. Jó négylábnyit repült, és egy síremlék falának vágódott. Jeana úrnő szobrának takarásából szőke fürtű asszony lépett elő. Felismerte: Camyllia volt az, a Kristálykirálynő bizalmasa, aki bal keze mutatóujját előretartva közeledett.

– Kezdem unni, hogy mindig beleköpsz a levesembe, szerafista – szólalt meg.