7.

A császári korona 3544. évében
a Kettős Hold ünnepének második napján
a toroni Odassyn tartományban
valahol a Vörös-Vinverio bércei között

A regitor imperalis eltűnődött a gyengeség, az erő és a vágyak szimbólumai felett.

Egy pillanatig sem vonta kétségbe, hogy a hasznára lehet ez a töredékes tudás - csak össze kell raknia a részleteket. A gyengeség jeléből egyértelműen az asszony és szeretője közötti fogadás jutott eszébe, hisz ez köti meg a cafka kezét. A bíborgyöngyök már valós, elérhető tárgyakat jelentettek, ezért a kyr férfi ezek után kutatott.

Újabb órák múltán már minden lényegeset megtudott róluk. A tanűriai boszorkánykirálynő, Nyldred Pertassi nyakéke harminchárom bíborgyöngyből állt, és hosszú időn át szolgált hatalmi jelképként a quironeiai királyságban. Tanűria bukása után a gyöngyök szerteszét szóródtak Északfölde vidékein, de számos példányukról már a kezdetektől fogva pontos feljegyzést vezettek.

A regitor imperalis bólintott, ahogy bizonyos részletek máris a helyükre kerültek. A krónikák itt is említést tettek egy gyöngyről, amely századokon át a mindenkori pidera-shíni bakpápa szemgödrében szolgálta gazdáját a hetedkori némber nyilván ezt orozta el az unokahúga és férje halála árán. A krónikák több helyütt is kifejtették, hogy a gyöngyöknek Tharr egyes hívei milyen különleges erőt tulajdonítottak, és a regitor imperalisnak ezen a nyomon haladva már nem okozott nehézséget, hogy megtudja, a Shínben, szomszédos tartományban Pir rontásérsekének is rendelkeznie kellett egy példánnyal.

Ymrinar Amindor On-Khayleis végiggondolta, hogy ha ez a gyöngy mondjuk véletlenül eltűnne onnan, az milyen következményekkel járhatna a Tharr nevű fórtelem egész kompániájára nézve. Logikus következtetés, hogy Pir rontásérseke először a riválisaira gyanakodna, hisz a fanatikus szektavezetők legtöbbször tiszta szívvel hisznek abban, hogy senki nem érhet fel hozzájuk... talán csak egy másik, feltörekvő szekta. Az Aryll Marg városában székelő Felhőkergetők például éppen a rablóhadjárataikról híresültek el, tehát ha netán az tudódna ki, hogy az ő

kezük lehet az ügyben...

A regitor imperalis elképzelte, amint a két szekta összecsap, és a legősibb módon döntik el, ki birtokolja az igazságot. Ha nagyon cudarul alakulnának a dolgok, neki, mint a tartomány teljhatalmú urának, a háborúskodás végét követően még kötelessége is lenne ítélni az ügyben, már ha van elég bátorsága ahhoz, hogy felvállalja ezt a terhet...

A regitor imperalis úgy érezte, ezzel könnyen együtt tudna élni.

A gyöngyöt természetesen a boszorkány szeretőjének ajándékozná, sőt még el is terjeszthetné, hogy mindenképp Alidax úrnőjének fülébe jusson, az ereni barbár ott szerzett meg egy ilyen ritkaságot, ahol ő már kudarcot vallott.

Úgy döntött, ez kezdetnek megteszi.

Ezután a másik két szimbólumra, az erő és a vágyak sugallataira fordította a figyelmét. Ezek egy lehetséges vonatkozása egyértelmű következtetéseket adott. Alidax bitorlója saját, átkozott álmainak rabjaként kellően tanulságos intést kaphat a sorstól... Ez jó elgondolásnak tűnt, ám a kyr hiányolta belőle a mélységet, a stílust, a régi időket idéző, uralkodói riposztok legendákat szülő tartalmát, ezért tovább szőtte a terveket.

Előbb Alydasse városának, majd az alapítójának múltját kutatta, de itt nem találta meg, amit keresett. Végül a Morgenával kapcsolatos ismereteket vette elő, hisz Moira Marmaros mégiscsak az Arnyékúrnő főpapnője, anyrja volt. Ez elképesztő terjedelmű anyagot jelentett, de sóhajtva vetette bele magát az átvizsgálásába.

Ymrinar Amindor On-Khayleis újabb hosszú órák múlva már szédült az éhségtől, égtek a szemei, mire rádöbbent, a megoldás végig előtte volt. Hisz a sugallatok hatodkori szövegkörnyezetet mutattak neki, és Morgena esetében ez már nem magát az istennőt, hanem annak töredékaspektusait kellett jelentse... és innen Alidax vonatkozásában hamar rátalált a létező legkegyetlenebb lehetőségre.

Malvaise, a Lidércálmok úrnője. Morgena legvisszataszítóbb formája, kultuszát még Toronból is végleg kitiltottak annak idején a birodalom démonvadászai.

Nem volt ez másképp Alidaxban sem. A szakrális himnusz szövegéhez a ryeki démonokkal köttetett szeráfi alkuk tekercsei között bukkant rá. Valószínűleg a syncordia háborúiban szerezhették a Ház vadászai és mint sok más olyan varázsszert, amelyet hasznosnak ítéltek ugyan, de nem ismertek ki, eltették a békésebb időkre, alaposabb tanulmányozásra. Ez a gondosság most kapóra jött a kyrnek, mert az a himnusz mintha a kívánságai alapján készült volna: azt tartalmazta, hogy lehetett az álomsík börtönébe zárni valakit a saját álmainál fogva.

A regitor imperalis nem szerette volna, ha valami elkerüli a figyelmét, ezért gondosan ellenőrizte a himnusz szövegét. Csak akkor számolt tovább a felhasználásával, amikor megállapította, hogy ezt csakis Malvaise hívei használhatták, más módon lehetetlenség lett volna visszaélni vele.

A kyr érezte, hogy ezzel már tökéletesen illeszkedhetnek egymáshoz a részletek. Első lépésként az Iglat Berval nevezetű barbár megkapja a maga toroni bíborgyöngyét.

Ő tesz arról, hogy ezt Alidax úrnője is megtudja: ennek nyilván meglesz a maga hatása. A második lépéssel már csak a megfelelő kezekbe kell adja a himnusz szövegét... mondjuk a ribanc egyik riválisának, aki rendelkezik a kellő tudással és tapasztalattal ahhoz, hogy felismerje a lehetőséget. Például elég, ha csak úgy rendezi, mintha Malvaise egy szektája újra felbukkant volna. Alidax úrnőjét már ezzel lépéskényszerbe hozza, és avatottak számára ennél több nem is kellett a tökéletes csapda felállításához.

Már csak azt kellett kitalálnia, ki lehet a megfelelő jelölt ennek a végrehajtásához.

A regitor imperalis kisvártatva rádöbbent, hogy erre a hagyományok értelmében az unokahúga kiontott vére adja meg az egyetlen helyes választ. Politikai értelemben a lehetőség kész őrültségnek tűnt, de a kyr nagyon is jól tudta, hogy ha így érez, az a bosszúja szempontjából vitán felül a legjobb megoldást jelentette.

Ahogy megszületett benne a végső döntés, kimerülten dőlt a barlang falának.

Még eszébe jutott, hogy hívja fel a himnuszra az északiak ügynökeinek figyelmét úgy, hogy ez a sajátjaik elől rejtve maradjon... azután rádöbbent, hogy ezen már tényleg felesleges töprengenie. A kémek és fejvadászok a lobogó mindkét szövetségesi rendszerében kellően felkészültek voltak - egyszerűbbnek tűnt megkerülni ezt a problémát.

Ha azok ott, a határ túloldalán megkapják a lehetőséget, nyilván kellően rátermettnek bizonyulnak; hogy bízhat ebben, arról az északiak az eddigi nyolc zászlóháborúban elég bizonyságot tettek. Neki csak arra kellett gondja legyen, hogy az ő neve makulátlan maradjon.

A regitor imperalis elégedetten szusszant, arcán felrémlett egy félmosoly.

Ha eljut északra Malvaise tekercse, ő bármilyen megoldással csak nyerhet, így ezt már a legegyszerűbb Weila akaratára bízni.