10.

A garabonciások ismerték ezt a tudatállapotot. Még Odassyn Balruss is írt róla verset - az a fajta csoda volt, amelyet nem lehetett elérni a legkiválóbb deliriánsokkal sem.

Craftyr a végsőkig kiélvezte a mámort. Nem hagyta, hogy bármilyen bosszúság vagy zavaró gondolat beszennyezze a harmóniát. Szó nélkül jött el az ékszerésztől.

Aventyr meglepődött, hogy nem érdekelte a mondandója, és Robun sem értette a változás okát, de Craftyr nem foglalkozott velük. Érzett valamit, amit nem tudott megfogni, megnevezni - csak azt tudta, hogy ez valami értékes és érdemes hallgatnia a sugallataira.

Történt már vele hasonló, csak messze nem ilyen erős, tartós benyomásokkal. Ahhoz a diadalhoz volt hasonlatos, mintha valaki lassú, türelmes munkával egyes-egyedül a helyére rendezte, visszaállította volna egy feldúlt kastély pompáját - csak ez a szertartás a lelkében zajlott.

Érzékelte, hogy Robun egy fogadóba vezette, ahol leültek egy asztalhoz. Bort rendelnek, ő enni is kér. Robun tovább faggatja, és előbb harag, majd komoly aggodalom önti el a lelkét. Ez utóbbit már látta is maga előtt az asztrálvilág zavaros áramlataiban, pedig nem összpontosított arra, hogy felnyissa a harmadik szemét. Minden magától értetődő természetességgel működött benne, semmit sem kellett tennie érte. Olyan volt, mintha a vörös asszony bölcsessége tárult volna fel előtte... és ahogy ez az eszébe jutott, felötlött benne, hogy akkor talán a többi, különleges hatás is elérhető lenne, ha egyazon varázs részei.

Egy gondolat csupán, és érezte, ahogy életre kelnek benne a megfelelő formulák.

A vörös asszony sugallta álmok és vágyak mellett egyszer csak nyitottá vált a legféltettebb titkot és akaratok érzékelésére is. Megtapasztalhatta az általa még soha ki nem próbált szer, a fekete ribanc hatását.

Ahogy Robunra nézett, az emlékeiben olvasott.

Robun szemével látta magát, amint elsiet a konyha felé, és látta ahogy utána a barbár Aventyrhez lép. Suttogva váltottak szót egymással - a tanítvány a jelek szerint munka közben is zavarhatta mesterét.

„– A bűverő a kristályokban van, a foglalat a fókusz vésetek őrzi. – Aventyr tenyérnyi, ujjnyi vastag rézmedált vett elő az asztalfiókból, melynek közepén feketén csillogott egy borsónyi obszidián, körülötte hét apró kristállyal. – Látod a vágatokat? – mutatott Aventyr a medált hét cikkre osztó mélyedésekre. – Ezt itt felpattintod. Ide kell betenni az áldozat, ide a boszorkány testének darabját. A régiek vért használtak, de átalakítottam, így hajszál vagy köröm éppúgy megteszi. Ha középen a lunir érmével lezárod a rúnákat, a varázslat működésbe lép.

– És biztosan hat? – kérdezte Robun.

– Kyrek készítették, működnie kell... Persze akadhatnak nehézségek. Az ellenvarázshoz tiszta auráknak kell találkozniuk. De ki az az őrült, aki önként megcsókolna egy boszorkányt?

– Azt hiszem, én találtam egyet – válaszolta Robun, furcsa mosollyal az arcán.

Ha így van, ezzel eljön a várva várt szabadulás..."

Craftyr a fogadóban szó nélkül Robun felé nyúlt, és határozott mozdulattal a varázsszerért nyújtotta a kezét.

A tenyérnyi medál súlyos volt és meglepően hideg.

Mintha hét darabból kovácsolták volna össze, rengeteg apró vágat, és csatorna húzódott rajta, bonyolult mechanikájú, hiba nélküli illesztésekkel. A hét körcikk mindegyikén egy kristály és egy szimbólum. Craftyr megpróbálta visszaidézni, amit a varázsjelekről tudott. Akarat, hit, bölcsesség, szenvedély, erő... csak kettőt nem ismert fel, de azok is a kyr rúnák jellegzetes kanyargó, könnyed vonalvezetését követték. A vésetekkel teli foglalat fókuszát be tudta azonosítani, az anyagi komponensek szimpátiás kötéseit létrehozó rúnák is a helyükön voltak. A medál közepén XXI. Zaphiryr császár nyolcszögletűje rejtette a fókusz obszidiánját. Amennyire az érzékei mutatták, a medál mágikus aurája is valódinak tűnt. Már csak az volt kérdéses, milyen varázslatot hoz működésbe a fókusz hét kristálya.

Látod a vágatokat? Ezt itt felpattintod.

Craftyr óvatosan kipróbálta a látottakat. Hamar megtalálta, hol nyílnak a cikkek fedőlapjai - de csak hat mozdult el, a hetediket mintha beragasztották volna.

Micsoda véletlen...

Robun egyre feszültebbnek tűnt, ezért Craftyr úgy döntött, nem váratja tovább. Mintha csak a véseteket akarná beazonosítani, előhúzta rapírját, hogy a markolatvédőjét tanulmányozta, azután hirtelen letette a kardot az asztalra, hegyét a barbár felé irányítva.

– Erre mi szükség, testvér? – kérdezte Robun döbbenten.

– Könnyebb lesz átlyukasztani egy barbár szívét, ha netán át akarna verni. Mégis mikor akartad elárulni, hogy mindhármunkat nekem kell megmentenem?

Robun megrökönyödve nézett rá, majd megvakarta az arcát.

– Az igazat megvallva magam is ezt gyanítom, de én sem tudom biztosan. Tény, hogy a mester feltűnően segítőkész volt az ügyben.

– Pazar hitvallás. – Craftyr töltött magának a borból, és belekortyolt. – Tudod, ezek után óhatatlanul felmerül bennem, hogy téged tán még mindig a ribanc varázsa irányít. Ha ilyen meglepetések várnak, miért higgyek neked? Mi van, ha csak azt hiszed, hogy megszabadultál tőle, és csak még jobban belerángatsz az egészbe?

– Csak el tudod dönteni, ki hazudik neked, és ki nem.

Az önérzetét próbálgatja. Ügyes. Craftyr elismerően biccentett. Hasonló helyzetben ő is így csinálta volna.

– Tegyük fel, hogy hiszek neked – mondta hátradőlve a széken, jobbját a kardján hagyva. Egyre biztosabb volt abban, hogy a barbár valamit nem mondott el neki, de ezt csak egyféleképpen lehetett kideríteni: ha hagyja, hogy ő irányítson. – Nos, mondd, amit mondani akarsz!

– Nem egyszerű veled az élet – morogta Robun és a medálra mutatott. – íme a jövőnk kulcsa.

Megérintett a medál oldalán egy rúnát, kitépte egy hajszálát, és a feltáruló vágatba illesztette. A barbár Craftyrtól is kért egyet, és azt is a megfelelő vágatba helyezte.

– Össze kell dolgoznunk! – folytatta Robun. – Neked a vacsoránál kellene megjelenned, és feltartanod a boszorkányt. Én közben felmegyek a szobájába, és szerzek tőle egy hajszálat, körömdarabot, bármit. Amint a medálba tettem, egy alkalmas pillanatban átadom neked, te megcsókolod a ribancot, és máris szabadok vagyunk.

– Éljen a kyr lelemény! – biccentett kedélyesen Craftyr, és arra gondolt, hogy ha mondjuk csók előtt kicserélné Robun hajszálát az övével... igen, az kellően óvatosnak tűnt. – Miért nem törünk rá, és tartjuk a fejéhez a kardot?

– Mi is önként csókoltuk meg, neki is így kell adnia.

Aventyr szerint a tükörvarázs csak akkor tudja semlegesíteni a béklyót, ha minden ugyanúgy történik, csak a visszájára fordítva.

– Van, ami így működik – mondta Craftyr, és nagyot kortyolt a borból. – És mit gondoltál, hogy fogom elcsábítani a ribancot?

– Ne feledd, mi most az övé vagyunk! Egyáltalán nem lesz feltűnő, ha bármit megtennél egy csókjáért.

– De ha a lelkünkbe lát, tudni fogja, hogy gyűlöljük!

– Gyűlölet, rajongás, szerelemben oly mindegy. Nyilván érzékeli majd, hogy csak a hiúság vezérel, de amit teszel, éppen ettől lesz hihető.

Craftyr előredőlt a székén. Amit Robun előadott, hibátlan magyarázat volt - és a saját képmutatásából kiindulva éppen ezért feltűnő.

– Remek terv, nem is értem, miért aggódom annyit – Craftyr egy csuklómozdulattal Robun mellkasáig tolta a pengét. – Akkor már csak a megfelelő álca kérdése van hátra. Felteszem, erre is van ötleted.

Robun lassan, békítően az asztal fölé emelte a kezeit.

– Ne csinálj marhaságot, testvér! Emlékezz, milyen állapotban voltál tegnap! Te mit tettél volna? Nem vertelek át, csak eddig erről még nem lehetett veled beszélni. A fogadás csak este kezdődik, az egész délután előttünk áll.

Rengeteg vendég lesz, még választhatsz is közülük.

Craftyr elhúzta a száját.

– És a ribancnak nem fog feltűnni, hogy mondjuk egy aszisz szemétláda helyett én kezdek udvarolni neki.

– Még mindig nem érted a lényeget – mondta Robun.

– Ő boszorkány. Te csak egy férfi vagy. Amíg nem adsz neki okot a kétkedésre, eszébe nem jut fürkészni a kiléted.