A kevéssé figyelmes szemlélő eleinte megszokott kocsmai nézeteltérésnek is gondolhatta az összecsapást, ám pillanatok alatt véres küzdelem kerekedett belőle.

Chyuss éppen a háztulajdonossal tárgyalt, amikor a tőle tízlépésnyire lévő asztalnál egyszer csak mind a hat férfi felpattant, fegyvert rántott, és egymásnak rontott.

Chyuss még látta, amint az egyik csapatból egy férfi egy meggyfaszínű, vasveretű ládika után kap, amelyet pillanatok múlva vissza is szerzett a másik csapat egyik embere, de nem szemlélődhetett tovább. A fogadó hátsó terméből előrontó erősítés és a galéria felől fellobbanó hamuszín varázslángok láttán kénytelen volt hasra vágódni és biztos fedezék után nézni.

Áldotta az eszét, amiért azonnal felvonta maga köré a Háromfejű áldásából szőtt védelmet, mert amikor mindkét oldalon többen holtan zuhantak a földre, és a hátulsó terem felől vérvörös lángorkán söpört végig az ivócsarnokon, akkor kezdődött csak igazán a harc.

Az a pusztítás Tharr küldöttének is a becsületére vált volna.

Chyuss a Háromfejűhez küldött imával épp csak kiterjeszette a védelmét a mellette lapuló hű társára, Sahára, amikor a varázslángok újra az ivóba robbantak és megfordították a küzdelem menetét. Csak azok maradtak állva, akiket a vérvörös lángok segítettek a harcban, mindenki mást ledöntött a lábáról a tűzcsapás. Chuyss a falig repült, és ha nincs a varázslata, a keze és bordái is eltörtek volna. Összekoccanó fogakkal gördülte ki az esést, és fedezéket keresett a felszolgálópult tömör márványlapja mögött.

Két varázstudó. A galéria felől támadó sogronita tűzvarázsló lehetett - ezt a falakba vésett óvórúnákat is felemésztő, gerendákig felcsapó hamuszín lángokból nem volt nehéz kikövetkeztetni. A vérvörös lángok ura ellenben a harmadik szeme előtt is rejtve maradt, és Chyussnak ez a legkevésbé sem tetszett. Ez ugyanis azt jelentette, hogy messze még a csata vége, és Chyuss kényelmetlen érzéssel vette tudomásul, hogy ők a kijáratoktól a lehető legmesszebb, és nagyjából félúton lapulhatnak a küzdő felek állásai között.

Oldalra pillantott, Sahát keresve. Az orgyilkos nem adta jelét, hogy aggasztaná a helyzet: meghúzta magát egy vastag támlás szék fedezékében, és mozdulatlanul várt.

Chyuss igyekezett követni a kiváló példát, majd ellenőrizte, hogy a felhúzott védelem elég biztos alapokon áll-e.

Bár a dinamikus mágikus erőterek dolgában nem volt olyan jártas, mint a statikus rúnavédelem terén, úgy látta, egy kisebb terület védelmét megbízhatóan biztosítani tudja. Ha nem mozdulnak innét, jó ideig kitarthat.

Amikor az ivóban újra összecsaptak a kardforgatók, Chyuss fél térdre emelkedett, hogy valami képet alkosson a környezetéről.

A fogadó vagy tucatnyi helyen égett, az asztalok, a kiborított szesz, a leszakadt szőnyegfestmények és függönyök többsége mind tüzet fogott. A parázsgömbök nagy része is ripityára tört, és ahol a tűz elérte őket, szikrázva táplálták tovább a pusztítást. Sok helyen csupán az utca felől szűrődött be némi fény, de azt Chyuss egyértelműen ki tudta venni az imbolygó árnyékokból, hogy aki csak tehette, menekült. A bejárati csarnok felé, a haldoklókon keresztül, az ablakokon át. A küzdők szemlátomást nem pazarolták az erejüket rájuk, ellenfeleik ritkítására tartalékoltak.

Még mindig vagy másfél tucatnyian harcoltak, kisebb csoportokban, párokban. Chyuss utoljára az oroszlánpápa tiszteletére rendezett sabbúli gladiátorviadalon látott ilyen elkeseredett élethalálharcot. A szükség néhol egészen elképesztő helyzeteket szült. Közvetlenül előtte ketten is a földön dulakodtak, és miután elveszítették a késeiket, széklábat, bronzkupát, gyertyatartót használtak fegyverként, ami épp a kezükbe akadt. A bejáratnál három férfi tőrt szorongatva körözött egy fejvadászmozgású, két rövidkardot forgató férfi körül. Bár mind a négyen komoly sebekből véreztek, mégis csak a páros kardot forgató férfi arcáról sütött gúnymosoly. Ahogy Chyuss észrevette a lábai előtt a törött kardokat, rögvest megértette, miért.

Középen egymásra dőltek a hullák a vitát kirobbantó asztal körül. Immáron csak egy medvetermetű férfi védte a meggyfaszín ládikát a karddal felfegyverzett harcosok ellen, egy a falról lekapott relikviával, a hercegi testőrség díszalabárdjával. Mögötte már vagy féltucatnyian zuhantak a földre, de akiben még maradt valamennyi erő, fedezékbe húzódva várta, hogy egy ellenfél a közelébe érjen, és valamiképp megsegíthesse a társait.

A küzdelemhez tökéletes hátteret biztosított a két varázstudó. A lángjaik módszeres alapossággal kerülték ki a sajátjaikat, és bele-belemartak az ellenfél kardforgatóiba.

Azután, amikor már több helyen is egymásnak feszültek a varázslatok, egy pillanatra az ivó teljes hosszában egy vonalba rendeződtek a szikrázó tűzcsapások. A hamuszín izzás birokra kélt a vérvörös lobbanással, majd amikor így sem bírtak egymással, az irányító akaratok kihagyása nyomán faltól falig pusztítottak az elszabadult mágikus energiák.

Ezekbe a tűzcsapásokba már a fogadó falai is beleremegtek - de a meggyfaszín ládika ott maradt egy feldőlt asztal közepén.

– A szentélyem! – jajdult fel a háztulajdonos Chyuss mellett, egy rettegő, elhízott, halálra sápadt féreg.

Chyuss érezte, ahogy az arcába szökik a vér. Ostoba barbár és az ő tévképzetei! Méghogy abbitkoszorús Barabelo-ház, ahol a tengermellékszerte ismert jelmondat szerint tizenháromszoros mágia óvja minden utazó testét-lelkét és tulajdonát... Három napja tárgyaltak már arról, hogy Chyuss segítségével a valóság valamelyest megközelítse a hangzatos ígéretet. Kizárólag azért vesztegette az idejét, mert egy ekkora épület felszentelése egyedülálló vállalkozás lett volna a Háromfejű dicsőségére a déli parton - és emellett a barbár azt állította, maga is Tharr hitét vallja.

Chyuss mindent megtett, hogy meggyőzze egy új szekta megalapításának előnyeiről, de az a kövér disznó túl sokat mérlegelt, túl sokat habozott. Hogy épp most alakult ki itt egy ilyen küzdelem, az nyilvánvalóan isteni büntetés lehetett, Tharr akarata szerint. Ha a háztulajdonos már az első nap belátja az új védelem kiépítésének szükségét, Chyuss a gerendákba vésett oltalomrúnák ellenőrzését bizonyosan befejezte volna - és nem történhet meg az a tragédia, hogy a célt tévesztett varázslatok sokadik pusztítása nyomán a földszintre szakadjon a mennyezet egy tekintélyes része.

– Tharr irgalmazz! – nyögte a háztulajdonos, és Chyuss csak azért nem ugrott hozzá és vágta át a torkát, mert becsapódott fentről az első acélhegyű nyílvessző.

– Galéria. Számszeríj, lángoló vesszőkkel – mutatta neki Saha.

Megbűvölt vesszőkkel – helyesbített magában Chyuss, ahogy a következő lövés megkerülte a márványasztalt, és szikrázva pattant le a mágikus védelméről. Ezután letett arról a szándékáról, hogy egyetlen nekirugaszkodással épp bőrrel kiérjenek az utcára.

Az egyik fél nyilvánvalóan a másik varázstudó kiiktatására törekedett. A válasz néhány szívdobbanás múlva megérkezett, és az ellenfél az eszközökben sem válogatott sokat: nem tudván pontosan, merre lehetett a veszedelem forrása, a mennyezet után leszakította a fél emeletet is.

Chyuss szándékosan nem húzta le a fejét, bízva abban, hogy a védelme kitart, és ha figyelemmel követi a harc újabb átrendeződését, választ kaphat a kérdéseire. Azt a porfelhőn át is látta, hogy a harcolók felét agyonzúzták a lezuhanó gerendák - mégsem ez vonta magára a figyelmét, hanem egy hátulról előre lopakodó, szürkébe öltözött árnyalak.

A férfi gyakorlott mozgással, hiba nélkül jutott el az ivó közepéig, ott azonban már nem volt választása. Chyuss látta, hogy habozott, majd ha nehezen is, de elszánta magát. Előpattant a fedezékek mögül, felkapta a meggyfaszín ládikát, ám három lépésnél többet nem tehetett meg vele. Hamuszín lángok ragyogtak fel körülötte, majd a két oldalról a testébe csapódó nyílvesszők valósággal odaszögezték egy felborult asztal lapjához.

A vérvörös lángok ismét egy gondolatnyival később moccantak válaszképp: és ahogy Chyuss a manaháló lüktető fonadékára nyitotta harmadik szemét, a biztonsági mágia szakértőjeként azonnal észrevette, hogy a fogadó mágikus védelme lassan közel került a teljes összeomláshoz.

A Háromfejű áldásából szőtt védővarázslat még bírta, de ez keveset ér majd, ha a háromszintes épület a fejükre omlik.

Úgy tűnt, a másik két varázstudó is hasonlóan látta a dolgot, mert véget vetettek az óvatos taktikázásnak. A tűzvarázsló a galéria felől idézett egy tűzgömböt és többlábnyi átmérőjűre fújta - erre már színt kellett valljon a másik fél is. Az idegen varázstudó vérvörös lángszőnyeget idézett a tűzgömb alá, ami kétoldalt felgöngyölődve beterítette a tűzgömböt, és nemes egyszerűséggel elfojtotta a robbanását. Chyuss a harmadik szemével jól érzékelte, ahogy a jellegzetesen mantikor alakú formula minden ízében megsemmisíti a tűzgömb varázslatát.

Csak egy birodalmi csatamágus ismerhet ilyen formulát. Miféle átkozott leszámolásba keveredett?

igy. hogy tudta mit keressen, már érzékelte a csatamágus elméjét... és a következő pillanatban Chyuss rádöbbent, hogy ha ez neki sikerült, a másik két varázstudó is így lehetett ezzel. Nem akart belegondolni, hogy a felek milyen következtetésekre jutnak - ő maga biztos a gyengébbnek tűnő veszélyforrás kiiktatásával kezdte volna.

Ha a tűzvarázsló azt hiszi, hogy a birodalmi csatamágus oldalán áll...

Sietve lehunyta a harmadik szemét, de a hamuszín lángok mintha a gondolataira reagáltak volna: egy csapásra végigsöpörtek az ivón. Nem kifejezetten a pusztítás volt a céljuk, sokkal inkább az, hogy a tűzvarázsló bemérhesse, mely területeken ütközött ellenállásba, mi hol nem perzselődött meg.

– Ments meg... mentsd meg, amit érdemesnek ítélsz, uram! – csattant felé a romok alól háztulajdonos könyörgő hangja.

Átkozott féreg, és még van bátorsága! Az ilyenek miatt terjedt el az a mondás Toronban, hogy csak a hitsorsosaival ne kezdjen az ember...

Chyuss tekintete előbb a kövér disznóra, majd a mellette kuporgó Sahára villant - az orgyilkossal éppen elég régóta alkottak összeszokott párost, hogy értse kimondatlan szavait is.

Egy mozdulat, és a férfi torkán vörös vigyort fakasztott az orgyilkos kése.

Chyuss késlekedés nélkül a vért spriccelő sebbe nyúlt, és lüktető rúnákat írva egy Tharrhoz intézett fohásszal felhúzott maguk köré egy új, erősebb védelmet.

A lángorkánt kisvártatva tűzcsapás követte: a varázslatok mintha a tér minden irányából nekik rontottak volna. Az egymást követő csapások váltakozó erejéből ítélve Chyuss megállapíthatta, hogy az imént tévedett.

Mindkét varázstudó a másik fél szövetségesének hitte.

Tharr, most adj erőt!

Amikor néhány végtelenül hosszúnak tűnő szívdobbanásig elhaltak a lángok, Chyuss felnézett a kiszolgálópult márványlapja mögül. Azonnal három nyílvessző csapódott felé. Kettő még lepattant a védelméről, de a harmadikkal már nem bírt. A Háromfejű így is a kegyeibe fogadta: a vessző csak súrolta a fejét, és vérző sebet tépett a bal füle mellett.

– Saha! – Chyuss érezte, hogy ezt így nem bírhatják sokáig, ezért méltóságát feledve kiabált és mutogatott. Az orgyilkos szája vicsorba húzódott, de hagyta, hogy Chyuss a homlokára írja az áldás rúnáit, majd előrevetődött a romhalmazban.

Éles csattanások követték az útját – Chyuss csak remélte, hogy Tharr már elfeledte azt a régi incidenst, méltányolja az orgyilkos elmúlt években nyújtott segítségét, és nem hagyja, hogy egy eltévedt nyílvessző legyen a végzete.

Chyuss a hóna alatt átkarolta a háztulajdonos hulláját, és a pult fölé emelte a fejét. A számszeríjászok azonnal két vesszőt eresztettek belé, koppanva ütötték át a koponyáját. Chyuss látványosan ellökte a magatehetetlen testet, hadd hallják-lássák odafent is, majd elkúszott a kiszolgálópult másik végébe, és amennyire ezt kockázat nélkül megtehette, körbekémlelt.

A harc odakinn a végéhez közeledett. Már csak az alabárdos és egy tőrös férfi küzdött a pároskardot forgató ellen, másutt csak halottakat, és haldoklókat látott. Úgy látta, Saha nincs közöttük.

Chyuss épp azt tervezte, hogy ellenőrzi a fogadó mágikus védelmét, amikor középen a ládika hirtelen egylábnyi magasságba emelkedett, és a galéria felé lebegett. Megremegett, majd visszarándult az eredeti helyére.

Azután a mennyezetig csaptak a lángok.

Amikor Chyuss érzékelte, hogy két irányból is fegyveresek tartanak felé, már tudta, hogy nincs tovább. Egy utolsó gondolattal tisztára söpörte elméjét, a Háromfejűnek ajánlotta lelkét, majd újra a mágia lüktető szövedékére nyitotta harmadik szemét, és maradék erejével megtörte a fogadó védelmét még éppen összetartó rúnák varázsát.

Az ezt követő földindulásban valószínűleg elájult. Amikor feleszmélt, már csak a füle csengett a pusztítás robajától, a por pedig áttetsző szürkeséggé ülepedett a romok között.

Ahogy megmozdult, érezte, hogy a bal kezét összezúzta a márványlap egy letört darabja. Jobb lába mintha lebénult volna, és amint a fal maradványa mellett felhúzta magát, egy óvatlan mozdulatra a térdébe is fájdalom nyilallt. Hullámokként csapott át rajta a csonttörés kínja, és a nyomában járó émelygés... Tharr kegyelméből azonban legalább életben maradt.

Chyuss körbenézett, felmérve a pusztítást. A tető és a három emelet teljes egészében leszakadt: a feje felett láthatta az éji égbolt csillagait. Két oldalfal kidőlt, és valószínűleg ez mentette meg az életét, mert ha függőlegesen zuhan alá a szekérderéknyi tégla és gerenda, semmilyen isten és mágikus védelem nem menthette volna meg.

Nem látta, hogy bárki is moccant volna körülötte, de mert az efféle óvatosság a vérébe ivódott, Chyuss az ájulás határán is felnyitotta harmadik szemét és túlélők után kutatott.

Rajta kívül még két élőt érzékelt... így, bár megállni is alig bírt, de megragadott egy kardforma, kandallóba való piszkavasat, és várt.

A porfelhőből felé botorkáló férfit Chyuss sokáig nem ismerte fel. A tucatnyi sebből vérző alak görnyedten haladt a törmelékek között, szédelegve, meg-megcsúszva.

Chyuss csak akkor engedte le a kezét, amikor észrevette a másik ádáz tekintetét.

Saha volt az.

Chyuss feltartott kézzel intett, némán mutatva neki xi irányt. Saha bólintott, és így két oldalról közelíthették meg a bejárati csarnok összedőlt kapuboltozatát.

A csatamágus törött gerinccel feküdt a földön. A mágikus megerőltetéstől arcán kidagadtak az erek, a szeme is vérben úszott. Még lélegzett, de már nem volt magánál, erejéből csak görcsös rángásokra futotta.

Chyuss lerogyott mellé, és kitapogatta a nyakában viselt rézmedált.

Mantikor forma tűnt elő a pentagramm véseteken - a Mors Magharr csatamágus iskola mykosi nagytornyának szimbóluma. Annál nagyobb volt a megdöbbenése a mellette viselt amulett láttán. A kiontott vér színével festett bakkoponya az Acélkarmúak szektájának szent jelképe volt, a lángoló szemek és a fogatlan vicsor megkülönböztetése viszont csakis a Tharr nevében eljáró vadászkülönítmények vezetőinek járhatott. A bakpápa emberei itt?

Milyen átkozott erő kell, ami kimozdíthatja őket a birodalomból?

Chyuss eldobta a piszkavasat, végigsimított a csatamágus remegő arcán, és lecsukta szemét. Bármi is történt, becsülettel harcolt, nem érdemli, hogy állatok módjára végezze. Chyuss a kése után nyúlt, a csatamágus szíve fölé írta a badr'cyah, a jó halál rúnáit és a rituális mozdulattal elvágta a torkát.

Saha botorkálására eszmélt. Az orgyilkos kezében ott volt a vasveretű, meggyfaszín ládika.

Egyszerre fogták meg a fedelét, és kinyitották... azután némán bámultak a fekete selyem ölelésében ragyogó bíborgyöngyre.

Tharr egyes szektái úgy tartják, vannak bizonyos helyzetek, amikor a halál közelségének élményétől pillanatok alatt leperegnek az ember előtt életének legfontosabb eseményei. Chyuss tisztán látta magát, ahogy Tharr hitében felcseperedik, és a társain átgázolva megszerzi a kiváltságos kevesek sárkánysipkáját. Ahogy túlél minden próbát és intrikát, egyre feljebb jut az egyházi hierarchiában, és végül a Sárkány ítéletvégrehajtó yshtorrs. válik belőle. Újra átélhette azt a végzetes küldetést, amely során megszűnt a birodalmi egyház oszlopa lenni, és amelynek következményeként a külországi barbárok közti magányos igehirdetés rögös útjára kellett lépjen.

Ugyanilyen tisztán látta azt is, hogy minek köszönhette ezt.

A bíborgyöngy fényeinek ismerős játéka úgy ölelte körbe, akár a lelke mélyén feszülő hideg víztükör, Tharr kiteljesedő szeretete. De mert Tharr sosem puszta vakhitet, sokkal inkább ravaszságot és kiemelkedő intellektust vár el szolgáitól, Chyuss azonnal tudta, mi a teendő.

Saha vele együtt mozdult; szavakra most sem volt szükség. Chyuss visszacsukta a ládikát, és letette a földre. Az orgyilkos a csatamágushoz ugrott, egy gyors mozdulattal feltépte a torkát, hogy a rituális torokmetszés barbár csonkolássá váljon, majd mindketten felpattantak és kilelé indultak, hogy mielőbb eltűnjenek erről az átkozott helyről.