17.

Darton ynevi helytartója épp befejezte ebédjét, mikor ajtaja előtt megtorpant, és diszkrét páncélcsörgéssel jelezte közlendője fontosságát az őrség fehér ork parancsnoka.

– A játékmesterek, rah'manu.

A helytartó pillantásával ösztökélte sietségre étekfogóit, kiitta a habzóbor maradékát, és biccentett.

– Jöhetnek.

A fehér ork szótlanul indult vissza a kapu felé. Hamarosan ismét felbukkant a két játékmesterrel.

Utóbbiak fejet hajtottak, de ezen túlmenő udvariaskodásra nem vesztegették az időt. A dartonita értékelte nyíltságukat.

– Sejtheted, miért jöttünk – kezdte az öregebb. Kiejtése elárulta, hogy Shadonban látta meg a napvilágot.

– Híreitek vannak a fogadásról.

– Úgy van. Alidax úrnője tíz gyöngyöt szerzett, szeretője kilencet birtokol. Kiegyenlítettek az esélyek. Ilyenkor érdemes megtenni a tétet.

– Ilyenkor játszani érdemes, nem fogadni – vette át a szót a fiatalabb játékmester, aki szikárabb volt, magasabb, és láthatóan fegyverforgatáshoz szokott.

– A feltételek változatlanok – folytatta a másik. – A nyeremény akkor válik esedékessé, ha az egyik fél behozhatatlan előnyre tesz szert. Akkor is, ha évekbe telik.

– Ez egy lassú játék – erősítette meg társa.

– Tiszta sor. – A dartonita fél kézzel az asztalra emelte abbitveretű pénzes ládáját. – Mi, játékosok ügyelünk egymásra. De titeket, játékmestereket, ki tart kordában?

A termetes shadoni elmosolyodott.

– Az Egyetlen figyelme és a Szeptádok tanítása – közölte kenetteljesen.

– Okultunk elődünk hibáiból – folytatta rezzenetlen arccal a fiatalabb. – Beérjük a tisztességgel megszerezhető haszonnal... de ahhoz tűzön-vízen át ragaszkodunk. Játszottunk épp eleget – most már nyerni akarunk.