8.

Zsolték az oxigén nélkül próbálkozó spanyol csapattal konzultáltak. Négy napot számoltak a csúcs elérésére, és mivel május 21-e tűnt a legbiztosabb napnak, 18-án kerekedtek fel a táborból. Az utolsó este Tibi végigvette Zsolttal a csúcsmászás menetrendjét. A fiatal mászó volt a lelkesebb, Zsolt tudta, hogy úgyis a hegyen dől majd el, milyen ütemben haladnak. Tervezgetni felesleges. Ahogy az egész expedíción, úgy a csúcsmászásnál is ketten akartak mozogni. Tibi jó erőben volt, és megbízott Zsoltban, aki viszont számított barátja segítségére. Méccsel már nem tervezett közös akciót, az utóbbi években nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudnak együttműködni. Stílusuk is különbözött, Zsolt a nyers és egyszerű módszerek híve volt. „Most sem hozol sátrat a felső táborba?”, kérdezte élesen Laci az utolsó este, mivel felelőtlenségnek érezte, hogy társa elveti a fejlett hegymászóeszközök használatát. Zsolt nem válaszolt, csak magában dohogott, hogy hiába a high tech cuccok, ha a gyors és erős hegymászó valahogy mindig feladja a csúcs közelében, aztán lemegy, a többiekre hagyva a közös felszerelést. Gál Lacira pedig mindnyájan csodabogárként tekintettek, akinek lelkesedése majd elhal, ha 8000 fölé érnek.

A csapat útja a hármas táborig kemény és jórészt eseménytelen volt. A tábor elhagyása közben spontán összeomlott a tábori oltár, és Tibi jót nevetett, hogy ha babonásak lennének, akkor most el sem indulnának. Az állandó mozgásban lévő Kumbu-jégesés olyannyira átalakult az utóbbi hetekben, hogy ha nincsenek a jégdoktorok frissen kihelyezett kötelei, akkor úgy érezték volna, soha nem járt terepre tévedtek.

A kettes tábort estére érték el, de mivel meghívást kaptak egy kereskedelmi expedíció konyhasátrába, mentesültek a hóolvasztás kényelmetlenségeitől. Korán kerültek hálózsákba és hajnalban már a Lhoce-falon küzdöttek.

Következő táboruk, a 7100 méteres hármas is átalakult. A népes spanyol expedíció annyi sátrat húzott fel, hogy alig találták meg a sajátjukat. Mivel volt elég szabad hely, Lacival nekiálltak összepakolni a saját, félig eltemetett sátrukat. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a táborlakók éppen ezt a helyet használták vécének. Hiába fagyott, a szagokra a kopogós mínuszok sincsenek hatással, derült fény egy érdekes tudományos tényre. Felkavarodott gyomorral ástak, és a 2002-es Everest-mászás rémlett fel mindkettőjükben: amikor amerikai sátortársuk a csúcstámadó sátrukban, a szemük láttára végezte el a dolgát. Mécs ezzel az élménnyel magyarázta, hogy akkor képtelen volt komolyabb teljesítményre.

Zsolt hajnalban, még egyedül hagyta el a sátrat az utolsó, csúcstámadó tábor irányába. Hideg volt, szürke fellegek vonultak az égen, de már hosszú sorok vonultak a hegyen. Itt még együtt futott az út a két szomszédos csúcsra, és minden expedíció egyetlen nyomba terelődött össze. Próbált olyan tempót tartani, hogy átmelegedjen. Csak akkor járta át a fagy, amikor megállt, lecsatolta és megtörölte a lábát. Laci az Everest és a Lhoce tömbjét körülfutó sziklavonulatnál, a Sárga-padnál érte utol. Lehuppant melle, megfogta a műlábát, és amíg Zsolt elvégezte a rutinfeladatot, váltották pár szót, majd jó iramban folytatta útját. Mint mindig, most is remek kondícióban volt.

A sziklapadok után furcsa társaságot pillantott meg. Serpák gomolyogtak egy csoportban, néha megálltak, vonszoltak valamit. Egy csapat serpa hosszú szánt próbált leereszteni a meredek hegyoldalban. A ponyva alól mereven lefelé mutató kar állt ki, mintha mutatna, hogy merre menne. „Japán mászó, magasság miatt nagy baj. Meghalt”, mondta neki az egyik serpa. Nem kezdő volt, már kétszer járt az Everesten, és hat másik nyolcezrest is megmászott, mesélték, miközben Zsolt a lábát törölgette. A Déli-nyeregben, közel 8000 méteres magasságban a japán mászó zavarttá vált, dührohamok vettek erőt rajta és rátámadt a körülötte álló serpákra. A jámbor nepáliak értetlenül védekeztek, de mielőtt nagyobb baj lett volna, a férfi zihálni kezdett, összeesett és percekkel később megállt a szíve. A világ legmagasabb pontja közelében verekedni szokatlan dolog, az viszont kevésbé, hogy tapasztalt alpinistákat is leteríthet a hegyibetegség. Az ödémák különböző fajtái váratlanul, a sokadik expedíción is rátámadhatnak a magabiztos hegymászóra.

A szerencsétlenül járt japán a tengerszint közelében neves operatőr volt, akinek tehetős családja rögtönzött mentőexpedíciót szervezett. A serpák a 6500 méteres táborig cipelték le Ozaki Takasi testét, hogy onnan helikopter szállítsa el, ugyanúgy, mint napokkal korábban a nepáli exminisztert.

Zsolt dél körül tért le az Everest útvonaláról egy kevésbé kitaposott nyomba. Hosszú, fárasztó kaptatás következett, már csak tíz lépést tudott tenni pihenés nélkül, érezte, hogy az élet zónájának pereméhez érkezett. A 45 fokos hólejtő technikailag nem volt kihívás, különösen, hogy fix kötélre rögzítve haladt. De tudta, kötél nélkül minden lépését még jobban meg kellett volna fontolnia, mert a kicsúszás a biztos halált jelenti. A hólejtőn felfelé haladva egyre több kacat tűnt fel. Hószög, egy oxigénpalack, fél pár pehelykesztyű. Érezte, hogy közeledik a tábor, és hogy a tárgyak nem jelentenek jót.

Lelassult tudatában víziónak tűnt a tábor. A narancsszínű sátrak egymásra torlódva álltak a szűk hópárkányon. Olyan nyüzsgés fogadta, mintha nem 7850 méter magasan járna, hanem egy népszerű tengerparti kempingben.

Érthetővé váltak a lejjebb látott felszerelések. Amit itt leejtettek, az nagy valószínűséggel alászánkázott a sátrak végénél leszakadó lejtőbe. A serpák már felállították a még úton lévő spanyol expedíció sátrait, és annyi hely sem maradt, hogy a hátizsákjukat lerakják. Mécs Laci a sátrak alatt, a hegyoldalban próbált egy sátornyi helyet rugdosni magának. Nyoma sem volt korábbi fürgeségének, a víz alatt mozognak így a búvárok. Zsolt elővette a hólapátot, és együtt ásták ki a sátorhelyet, majd felállították a sátrat. Egy óra alatt estek túl a lenn tíz perc alatt elvégezhető feladaton. Laci tüdejét kikészítette a száraz és hideg levegő, hosszasan köhögött, ami aztán öklendezésbe fulladt. Próbált hányni, de csak hápogott a hóra dőlve. A nagyobb magasságokban szinte nem eszik az ember, nem tudott semmit kiadni magából.

Ahogy elkészült a sátor, bebújt, és elaludt. Zsolt egyedül állt neki a saját éjszakázó helye kialakításának. Egy rézsűbe vájt vízszintes területet, hogy fölé feszíthesse a bivakponyváját. Elcsigázottan mozgott, majd a szűk, félig kiásott rész fölé feszítette a ponyvát, és bebújt pihenni egy kicsit. Ájultan feküdt a matracán, aztán fektében próbálta tágítani az alvóhelyet. Egy óvatlan mozdulatával kilökte a lapátot, ami leszánkázott a ponyva végétől induló, több száz méteres falba. Kinézett a lejtő peremén, de nem látta az eszközt. Nem volt ereje, hogy akár csak egy métert is visszamásszon, inkább csákánnyal folytatta a munkát. Órákkal később botorkált be Gál Laci. Nem látta a lapátot, lihegte, de meg sem állt a sátorig. Zsolt újra egyedül volt szeles fekhelyén. Hol pihent, hol dolgozott kicsit. Már sötét volt, amikor végül feltűnt Tibi is. Alig állt a lábán, kétségbeesetten nézett végig a hajléktalansátorra emlékeztető alkalmatosságon, ami alól Zsolt bakancsai lógtak ki a hóba. Egyértelmű volt, hogy a ponyva alatt legfeljebb a rideg körülményeket jól bíró Zsolt lesz képes pihenni, számára az éjszaka a túlélésről szól majd. Különösen, hogy a két neves mászót követő, ámde tapasztalatlan Tibi két hibát is vétett: Zsolt nyomdokain haladva a sátrat hagyta lenn, Laci tanácsára, pedig hálózsákot nem hozott, mondván, úgyis rövid lesz az éjszaka, azt a vastag ruháiban kibírja.

Az alaptáborban még érvényesnek tűnő taktika 7850 méter magasban állva érthetetlen döntésnek tűnt. A kitikkadt fiú körbejárt a táborban, de sehol nem talált üres sátrat. Nem kapott bebocsátást társai sátrába sem, Mécs Laci mondta, hogy a kétszemélyes sátrukban nincs hely harmadik embernek, és pedagógiai célból sem fogadják be, hiszen odalenn elmondták többször, bivakponyvával életveszélyes dolog a hegyre menni.

Tibi végül bebújt a szélben lobogó ponyva alá, és a matracán pihegett, míg, Zsolt a jégfalat farigcsálta, a lebontott darabokat pedig lábasban olvasztotta fel, hogy ihassanak. Az éjszaka nehezen telt. Tibit hiába fűtötte a vastag pehelykabátja, pehelynadrágja és pehelykesztyűje, a ponyva alól kilógó bakancsos lábába belemart a fagy. Zsolt kinyitotta a hálózsákját, hogy bedughassa a lábait, de a nyitott zsákba rögtön bekúszott a hegy mínusz 35 fokos hidege.