2007 – Gasherbrum I.
Broad Peak

1.

Zsoltnak úgy kellett volna a Karakorumba utaznia, mint egy természetbarátnak a Lajos-forráshoz. Hiszen sokadszor érkezett meg Pakisztánba, tudta milyen párás és nyüzsgő város Iszlámábád, elvileg nem okozott neki meglepetést hat-hétezres hegyek közt kanyargó Karakorum Highway sem, ahol a dzsipben döcögve vagy a lenyűgöző hegyek látványával szórakoztatja magát az ember, vagy azt nézi, hogy miképp küzdi le a sofőr a kőomlás, esetleg vízátfolyás elsodorta útszakaszt. Nem ismeretlen helyre tartottak, alig két éve járt a Gasherbrumok vidékén, amikor kis híján megmászták a Föld második legmagasabb hegyét a K2-t. Azelőtt két évvel pedig a Gasherbrum II.-nél járt. Ezúttal bemelegítésként a Gasherbrum I.-et, más néven a Hidden Peaket akarták meghódítani, – hogy aztán újra megpróbálkozzanak a K2-vel.

Mégis, minden teljesen más volt, mint eddig. Vele volt Hilda, és mintha az ő szemével látta volna az ismert, de ismét egzotikussá színesedő világot.

Társai otthon még furcsállták bejelentését, hogy csatlakozik hozzájuk a barátnője is. A lánynak nem volt magashegyi tapasztalata, de mivel Zsolt javasolta őt az expedícióba, elfogadták. A „Magyarok a világ nyolcezresein” csapata amúgy is a tagok meghívásai alapján szerveződött. Mécs László például a két lelkes mászót, Juhász Bálintot és Csizmadia Pétert szervezte be. Ők sem voltak még nyolcezreseken, de jártak 7000 méter körül a Himalájában, és a harmincas éveik elején jártak, ami szintén sokat jelentett a már közel tíz évvel idősebb törzsgárdának.

Hilda mellett még két lány, Ugyan Anita és Csollány Katalin is velük volt. Kollár Lajos pedig az egykori Grönland-expedíciós társát, Tarjányi Istvánt csábította be. Az egy generációval idősebb nemzedékből pedig a Cinóként közismert Vörös László és Csíkos József jött velük, akik a K2 helyett a Broad Peaket akarták mászni.

Zsolt már csak pszichés beállítottsága okán sem aggódott Hildáért, de kételyei azért voltak. A lány még otthon szörnyülködve olvasta Klein Dávid beszámolóját a Cso-Oju megmászásáról, majd riadtan kérdezte barátját, mi élvezet van ebben a sok szenvedésben. Zsolt hiába magyarázta a nyolcezresek szépségét egy közös vacsora közben, nem tudta tüntetni a barátnője arcára ülő kis fintort.

Hilda mégis igent mondott az invitálására, a helyszínen pedig már úgy viselkedett, mint mikor először voltak együtt a Grossglockneren. Egy pillanatig sem csodálkozott semmin belevetette magát az eseményekbe, és úgy szervezett, pakolt, gyalogolt, alkudozott mintha egy expedícióban nevelkedett volna.

Hilda vidáman gyalogolta végig az alaptáborba vezető, közel egyhetes túrát. Részt vett az alaptábor felállításában, azzal az állhatatos szívóssággal dolgozott, ami a vadnyugat pionírasszonyaira volt jellemző. Településük sem volt nagyobb azoknál: tíz-tizenöt expedíció 50-60 sátra gubbasztott a morénamező lapályán.

A csapat rövid pihenő után indult a már ismert egyes táborba. Az út nem volt nehéz, viszonylag enyhe emelkedőn kell kaptatni a 6000 méteres magasságig. Hildát elvarázsolták a hegy lábánál húzódó a gleccser monumentális jégformái. Látott már ilyeneket Zsolttal az Alpokban, csak ott a formák mérete tizede volt ezeknek. Kanyarogtak a folyómeder szélességű hasadékok és háznyi jégtömbök közt, amelyek olyan cirkalmasak voltak, mint a Sagrada Familia.

A tapasztalatot igénylő szakasz után enyhe hólejtőre értek, ahol az egyetlen nehézséget az egyre csökkenő oxigénkoncentráció okozta. Zsolt kimérten kaptatott, és csak a pihenőknél látta hogy Hilcia elszakadt tőle. Igaz, nem mögötte, hanem, messze előtte járt, csatlakozva a gyorsabb tempói diktáló Mécs Lacihoz és Csollány Katihoz. Érezhető volt, hogy bizonyítani akarja, joggal van itt az expedíción. Ugyanakkor nem akart elszakadni barátjától sem. Időnként tehát bevárta Zsoltot, aztán előrement, majd újra bevárta őt.

A hatezres táborban hideg, hóvihar és rengeteg sátor fogadta őket. Mintha egy vidám kempingbe érkeztek volna, amelyet történetesen ilyen lehetetlenül magasra helyezett a tulajdonosa. Vagy harminc sátor állt a széles hómezőn, piros, sárga és kék gömbök vidám kavalkádja. Még egy nagyméretű konyhasátrat is láttak, ami furcsa módon a rendszerint puritán stílust követő cseheké volt. Később derült ki, hogy titokban az expedíció tagja volt egy cseh miniszter, Martin Bursik, aki kinevezése ellenére sem akart felhagyni hobbijával. Viszont úgy tűnt, neki azért a hegyen is járnak bizonyos előjogok.

A magyar csapat jó iramban érte el a tábort, és állított sátrakat. Zsolt egyedül Tarjányi István mászóstílusát találta aggasztónak. Rengeteg felszereléssel, sok élelemmel indult el az első táborba, mintha nem a magashegy lebegne a szeme előtt, ahol a magasság miatt alig eszik az ember, hanem még mindig Grönland végtelen hómezőit akarná meghódítani. Későn ért fel, és már mindenki a sátrában rágcsálta a porterektől vásárolt szárított jakhúst, amikor ő pihenés helyett nekiállt tábori latrinát építeni.