3.

Kapcsolatuk Magyarországon sem szakadt meg. Mászni jártak, majd találkozóikból lassan kihagyták az outdoor részt, míg végül már nem csak a kötél két végén voltak társak. A kapcsolatuk ennek ellenére sem nélkülözte az izgalmakat. Hildát munkája egy távoli faluhoz, Dághoz kötötte, így mindennapjaikat hajnali kelések és sok vonatozás fűszerezte.

Zsolt biztatónak találta, hogy kapcsolatuk kiteljesedése nem oltotta ki Hilda hegymászószenvedélyét. Első hosszú hétvégéjükre sem a Balatonra utaztak, hanem újra a Grossglocknerhez, igaz, ekkor már kettesben. Zsolt a kedvező tapasztalatok miatt izgalmasabb célt választott, a Palavicsini-jégfolyosót, ami normál esetben is kihívás, de különösen az októberben, téli viszonyok közt.

A kirándulás romantikus volt, bár számos tényező nehezítette. Hilda bizonytalanul mozgott hágóvasával a jégen, különösen, hogy a Zsolttól kölcsönkapott darab lötyögött is a bakancsán. Útközben hatalmas vihar tört rájuk, így végül nem a jégfolyosó volt a kihívás, hanem hogy elérjék a bivakházat. Idilli körülmények közé estek be. Rajtuk kívül senki nem volt a házban, kettesben töltötték az estét, kinn tombolt a vihar, odabenn pedig barátságosan pislákoltak a fejlámpák.

Az időjárás reggelre sem javult, a hegyet is alig látták a tomboló hóviharban, és Zsolt elég kalandnak ítélte meg azt is, hogy valamiképpen visszajussanak a hegy lábához. Rossz látási viszonyok közt, meredek terepen ereszkedtek, ezért kötélre vette barátnőjét. Ezzel egyszerre nőtt és csökkent a biztonságuk. Ahhoz, hogy biztosíthassa a lányt, neki kellett hátul mennie, mert ha kicsúszik, a jégcsákányait a jégbe vágva megfékezheti a zuhanást. A minimális látótávolság miatt viszont jobb lett volna, ha ő megy előre utat keresni. Úgyhogy Zsolt hol hátulról irányította Hildát, hol pedig ő ment előre, óvatosságra intve a lányt.

Már a hegy lábánál jártak, Zsolt lemászott egy darabon, és végre észrevette a jégfolyosót, ami kivezeti őket a lankás domboldalba. A következő, amit észlelt, a jellegzetes csikorgó, kaparászó hang volt. Tudta, hogy a felette álló Hilda kicsúszott, és most száguld lefelé a firnlejtőn. Két dolgot tehetett: megpróbálja elkapni, vagy félreáll, és hagyja hogy el száguldjon mellette, majd lerántsa őt is a kötéllel. Az előbbinek nem sok értelme lett volna, a nagy sebességgel zuhanó testet úgysem tudja megfékezni. Viszont nem volt lelkiereje félreállni, az érzelmei azt diktálták, hogy tennie kell valamit a lányért. Századmásodperc alatt döntött. Hilda rázuhant, fejbevágta a hátizsákjával, és már ketten pörögtek, bukdácsoltak a jégen. Igazán nagy baj nem történhet, villant át a fején, hiszen a lejtő végén ellaposodik a hegy, arra kell csak vigyáznia, hogy egyiküket se sértse meg a jégcsákányokkal.

Egy ideig lihegve feküdtek a hóban, aztán kigubancolták magukat a kötélből. Zsolt szeme alatt nőni és színesedni kezdett egy monokli, Hilda pedig hüppögött, a lábát fájlalta, és titokban meg volt győződve róla, hogy ilyen baki után nyilván faképnél hagyják. Szép kapcsolatnak indult, de Zsolt nem nézi el neki, hogy kicsúszott.

Teátrális szakítás helyett Zsolt átvette Hilda zsákját is, és megkezdték lassú, bicegős vánszorgásukat, át a gleccseren, le a hólejtőn, órákkal később elérve a parkolót. A hegy lábánál őszies idő fogadta őket. Megnyugodhattak, hogy vége a kalandjaiknak. Persze ha a hegyen elkezdődnek a nehézségek, nem lehet úgy elzárni azokat, mint egy nyomasztó filmet a tévében. Reggel hóvihar ébresztette őket, és már térdig érő szűz hóban indultak a völgy felé szerpentinen.

Zsolt az az ember, aki a hegymászásban is a legegyszerűbb módszerek híve, így érthető, ha az autózásban sem tulajdonít jelentőséget az olyan találmányoknak, mint a téli gumi. Ezúttal is kiderült, hogy a fejlesztés csupán útjuk kalandfokozatát csökkentette volna. A kimerült és megviselt pár még órákig nem szabadult a hegy fogságából. Autójuk akaratuktól függetlenül pörgött, csúszott az úton, néha csak a szegélynél feltorlódott hókupacok fogták meg őket, megmentve őket a szakadékba zuhanástól.

Végül leállították az autót, és azt tervezgették, hogy gyalog menekülnek a hegyről, amikor jármű tűnt fel a hóviharban. Az osztrák őslakos egy pillanatra visszahőkölt, amikor egy monoklis férfi és egy bicegő nő indult el kocsija felé, de Hilda anyanyelvi németje meggyőzte, hogy nem egy hegyi horrorfilm forgatásába csöppent, hanem a segítségére van szükség. A szerpentin végéig kölcsönadott nekik egy hóláncot, aminek segítségével kiverekedték magukat a hóviharból és délután Zsolt már azon gondolkodhatott, hogy még sok ilyen szép hétvégét töltene el ezzel a lánnyal.