3.

A vidám búcsúzkodás után váratlanul zuhant az expedícióra a Himalája csöndje. Elmaradt mögöttük a túrázók csevegése, némán gyalogoltak az Everest alaptábora felé. A jórészt első nyolcezresükre készülő hegymászókra rátelepedett a feladat súlya. Hamarosan élet és halál közt választanak majd döntéseikkel. A terhet az utolsó település pezsgése enyhítette. Lobucse rendelkezett az összes olyan tulajdonsággal, amely meggátolja, hogy élénk turisztikai központ legyen. Jellegtelen, barna hegyhátak közt gubbasztott, autentikus nepáli házak helyett néhány, a közelmúltban felhúzott betonépület határozta meg a képét. Ráadásul élhetetlenül magasan, 4900 méteren helyezkedett el. A poros utcákon mégis tolongtak a jól szituált nyugati túrázók, mindenfelé sátrak álltak, és lehetetlen volt szálláshelyet találni. Lobucse volt ugyanis az Everest alaptáborába vezető túraútvonal utolsó faluja, innen már csak egy pásztortelepülés volt, továbbá morénahátak, gleccserek és vad hegyek. A Mount Everest lázában élő tömegek pedig néhány év alatt turizmusból élő hegyi központtá tették a helyet, ha megvoltak ehhez a feltételei, ha nem.

Az egész település lázban égett, túracsoportok érkeztek és távoztak, a trekkerek az utcán is olyan hévvel sétáltak, mintha a Csomolungma csúcsára lépnének fel, az egyik hotel lépcsőjén vérző orral ájult el egy, a magassági betegség tüneteit mutató idős, holland asszony. Csak a főváros legmenőbb hoteljeinek áráért találtak szobát, és már arra készültek, hogy sátrat állítanak, mikor Horváth Tibor megtalálta útjuk legemlékezetesebb éjszakázó helyét. Véletlenül lépett be egy természeti katasztrófák helyszínén elterjedt, falapokból és nejlonlepedőkből összetákolt barakkba. A hosszú, tömött helyiségben elhallgatott a beszéd, a vidék minden szegletéből összesereglett figurák nézték végig a tétova társaságot. Mintha A csillagok háborúja emlékezetes kocsmájába léptek volna be sugárkardokkal a kezükben. De ártalmatlannak bizonyultak, újra felerősödött a zaj, ők pedig szállást kaptak néhány vékony furnér- lapokkal határolt szobában. Éjszaka a szél csapkodta a tetőként szolgáló fekete műanyag fóliát.

A csapat jó tempóban érte el az alaptábort. A túrával és a hatezres hegy megmászásával megfelelően akklimatizálódtak, így már rögtön a teljes valójában vehették szemügyre lakhelyüket. Zsolt az előző évi Cso-Oju-alaptábor után már nem lepődött meg a látottakon. Itt is egy egész falu épült a hegy lábához: sárga és narancsszínű sátrak, zöld és kék vécé- és zuhanyzósátrak, hatalmas, piros, kék és sárga étkező- meg konyhasátrak foltjai hullámoztak a messzeségbe. Imazászlók csapkodtak vidáman a szélben, és mindenfelé nyüzsögtek a technikai ruházattal borított, nett alpinisták.

A tábor infrastruktúráját tekintve még az előző évinél is fejlettebb volt. A trekkingesek miatt az egész völgyben kiépítették a mobilhálózatot, és a lefedettség az 5300 méteres magasságig is elért. így a műholdas telefon mellett jó időben a hagyományos mobiljaikat is használhatták.

A táborban teljes kényelemben pihenhettek, a hangulat pozitív volt, mint egy ifjúsági filmben. A magyar csapat is részesült az expedícióknak járó buddhista áldásban. A ceremónia az alaptábori várakozás egyik kedvelt elfoglaltsága, mert látványos fotótéma és kiszakítja a hegymászót az étkezések és szunyókálás rutinjából.

Volt idejük elintézni a formaségokat is. Befizették a díjat a jégdoktoroknak, akik a veszélyes Kumbu-gleccseren átvezető utat építették ki, és tartották karban. A többi expedícióhoz hasonlóan fizettek a hegyre köteleket kifeszítő serpacsoportnak is. Minden szakasznak külön ára volt, ők a 7200 méteres hármas táborig vettek jegyet. Onnan, ha van kötél, ha nincs, már feljutnak a csúcsra.

A szó szerint szürke napokat két expedíciós társuk színesítette meg. Az ő expedíciószervező cégükhöz fizetett be egy japán és egy indiai lány is, jelenlétükkel izgalmas programot biztosítva a magyar mászóknak. „Nem együtt vannak, külön próbálkoznak”, szólt az első megfigyelés.

Majd a lányok megjelenéséből és gesztusaiból kiderült, hogy mindketten kezdők, és romantikus hevülettől vezéreltetve vágtak neki a világ legmagasabb hegyének. Mindez hamar kiderült a 25 körüli, japán lányról, aki gyakran beült hozzájuk az étkezősátorba, végigkóstolta Lajos magyar főztjét, maga pedig japán algaételekkel kedveskedett. Az indiai lány körül viszont titokzatosság köde lebegett: alig hagyta el a sátrát, ha pedig a táborban látták, szótlanul, földre sütött tekintettel suhant el mellettük.

Furcsa volt, hogy egyikük sem csatlakozott saját nemzetük népes alaptábori kolóniájához. Amikor pedig elállt a havazás, mindketten egyedül, saját serpájukkal indultak a hegyre. A párost egy időre szem elől tévesztették, mivel a havazás mérséklődésével a magyarok is a hegyre koncentráltak.