2008 – Makalu

1.

Az a tétel, hogy egy barátnővel átvészelt expedíció felér egy évtizedes házassággal, igaznak bizonyult. Hazaérkezésük után Hilda olyan természetes módon költözött Zsolthoz, mintha a világ egy más pontján tényleg éveket töltöttek volna együtt. A lány kézbe vette a házvezetést, és követte azt is, melyikük mennyit költ, hogy ne legyenek egyenlőtlenségek, amelyek később nehézségeket okozhatnának.

Életük nyugodt volt, kiszámítható, szinte kispolgári, legalábbis a szó hegymászós értelmében. Hilda egy nyelviskolába járt tanítani, Zsolt pedig szinte naponta utazott az ország valamelyik részébe előadást tartani, vagy túrát vezetni. Zsolt úgy érezte, minden tökéletesen alakul az életében és a hegymászásban, ami esetében ugyanazt a dolgot jelentette. Erdélyben kirándultak, mászni jártak, vagy a ház körül tevékenykedtek.

Azt is könnyen elfogadta, hogy a világ az eredményeikről nem akar tudomást venni. A legsikeresebb magyar expedícióról szinte csak a tagok és néhány hegymászó barát tudott. Egy alkalommal a teljes csapatot meghívták a Fábry Show-ba, ahol számára a legmeglepőbb az volt, hogy láthatta a három alpinistalányt profik által sminkelve, mint három filmszínésznőt. A vicces műsorvezetőnek eleinte azonban nem esett le, a sztori nem az, hogy ki kivel jött össze a hegyekben, és mennyi pálinka fogyott, hanem hogy a dekoratív lányok mellesleg két nyolcezres hegyet másztak meg egymás után, és ezzel akár nemzetközi hírességek is lehettek volna.

Az expedícióban azonban hiába voltak komoly hegymászók, ha a sajtójukkal csak társadalmi munkában foglalkozott egy sportújságíró.

Mindez nem véltetlen alakult így. Kollár Lajos rendhagyó médiastratégiát követett: a sajtótájékoztatókon és interjúkban azt a véleményét hangoztatta, hogy az újságírók a tények elferdítésében, a médiahisztéria-keltésben érdekeltek, és nekik egyetlen lehetőségük, ha szigorúan bánnak velük, és csak száraz szakmai információkat szolgáltatnak az érdeklődőknek.

Az újságírókat ostorozó nyilatkozatok elrettentették ugyan a hivatalos módon, az expedícióvezető felől közeledő újságírókat, de mivel Zsolt továbbra is a nyíltság mellett volt, rajta keresztül mégis eljutott a közönséghez némi információ. Igaz, a felemás helyzet feszültségekhez vezetett az expedíciós tagok közt. Kollár és Mécs úgy látták, ha közös programjukról, a „Magyarok a világ nyolcezresein” projektről van szó, akkor Zsolt az, aki a központban van, pedig tevékenységük lényege Kollár szerint az lenne, hogy népszerűsítsék a hegymászást, és úgy általában, a testmozgást. Nem látták az ellentmondást, amely az expedíció elzárkózó taktikája és Zsolt médiamegjelenéseinek bírálata közt volt, a hegymászó azonban ugyanúgy nem foglalkozott ezzel a problémával, ahogy nem érdekelte, hogy az újságírók mit írnak le abból, amit elmond nekik.

A tél második felében amúgy sem töltött sok időt Magyarországon. Sítúrákat vezetett, Hilda pedig átvette az agglegényház irányítását. Ami egyébként felért a következő expedícióra való felkészüléssel, hiszen fával kellett fűteni, amit előtte fel is kellett hasogatnia. A hideg reggelre pedig mindig visszalopózott a szobákba.

Tél közepére már megvolt a következő cél, a 8462 méteres Makalu, ahová Hilda már teljes jogú tagként jöhetett. Kollár és Mécs elfogadták Hilda jelenlétét, mert ha voltak is súrlódások, hegymászóként bizonyított, és az expedícióban ez volt a lényeges. Probléma más vonalon jelentkezett: nehezen lehetett expedíciónak tűnő csapatot felállítani.

Eddigi társaik nem tudtak elszakadni otthonról: kit a család, kit a munka, kit pedig az anyagiak tartottak vissza, csupa olyan kérdés, amely szükségszerűen lesz fontos a középkorú generációnak. Ambiciózus és gyakorlott fiatalok azonban már nem álltak sorban a himalájai expedíciók toborzóirodái előtt. A fiatal generációt más hegymászó kihívások tartották lázban.

A mászólapok nem fagyott szakállú alpinistákkal voltak tele, hanem inas boulderezőkkel, akik kötél nélkül másztak meg 5-10 méter magas, problémás kőtömböket, vagy rasztahajú sportmászókkal, akik néhány évtizede még elképzelhetetlen nehézségű utakat másztak meg a világ festői elhelyezkedésű sziklafalain. A világ hegymászása nem fordult el a havas, sziklás hegyoldalaktól és a Himalájától sem, de már nem számított, hogy ki milyen magasra mászik. A lényeg az volt, hogy ki milyen összetett hegymászófeladatot old meg, és azt milyen tiszta módszerrel teszi. Az új stílus már nem számolt nagy csapatokkal, fixkötelekkel, serpákkal és normálúttal. A nagymenők párokban vagy egyedül mozogtak a hegyen, minimális felszereléssel, úgy, hogy nem hagynak maguk után egy gyufaszálat sem, nem hogy sátrakat, és a táborozás szükségszerű hulladékait.

Jól jelzi a változást, hogy a magashegyi hegymászás Oscar-díját, a Piolet d'Ort 2006-ban egy hétezres hegy új úton történő megmászásáért ítélték oda, a magyar Makalu-expedíció évében pedig három első díjas volt, kettő egy hatezres, egy pedig egy hétezres hegyen mászott új utat. (2007-ben technikai okokból nem osztottak díjakat.)

A nyolcezres hegyek persze ettől nem lettek alacsonyabbak, a kihívás, a nehézség és a veszély maradt ugyanakkora, és Zsolték amúgy sem a külvilág elismeréséért másztak. A hírnévért mászók az Everestre mennek, mert az a legmagasabb, vagy a Cso-Ojura, mert az a legkönnyebb. De a közvélemény által teljesen ismeretlen, ugyanakkor nehéz nyolcezresek, mint például a Makalu, csak azokat vonzzák, akik egyszerűen csak rajonganak a hegyekért.