3.

Megvásárolták a hónapos túrához szükséges élelmiszert, a hiányzó felszerelést, majd dzsipet és hordárokat kerestek a hegy lábáig vezető, utolsó szakaszhoz. Üti céljukat nem titkolták, mivel Pakisztánnak ezen a részén hatezer méterig nem kell engedély a hegymászáshoz. Ilyen alacsonyabb csúcsok pedig bőven találhatók az Ogre körül.

Zsolt az utcán ismerkedett össze a barátságos pakisztánival, aki az irodák árainál jóval olcsóbban ajánlott autót és teherhordókat is. Csak akkor lepődtek meg, mikor nagy halom felszerelésük szállításához csupán két segítőt hozott magával a dzsipen. Erős emberek ezek, bizonygatta a férfi, nem alaptalanul A pipaszár lábú, folyamatosan cigarettázó és beszélgető fiúk nem maradtak el a két hegymászótól, noha ők bakancs helyett kínai tornacipőben egyensúlyoztak a sziklákon és a hófoltokon. A Biafo-gleccseren haladtak felfelé, és a második nap, ráfordulva az Uzum Brakk-gleccserre, megérkeztek az alaptáborba.

A 3800 méter magasan fekvő rétről még nem látszott az Ogre, és Zsolt türelmetlenül várta, hogy kiépítsék alaptáborukat, felállítsák a konyhasátrat, szétválogassák a csomagokat, majd elteljen az akklimatizációhoz szükséges minimális idő. Két nappal később, a hirtelen jött köd ellenére elindultak a hegy alá. Mivel nem találták meg a vízszintes morénamezőt, amelyet Attila leírásai az előretolt alaptábor helyeként jelöltek meg, végül a jégfolyamon vertek tábort.

Első akklimatizációs túrájuk a közeli Uzum Brakk-toronyra vezetett. Zsolt a gleccseren gyalogolva döbbent rá, hogy a világ leghatalmasabb hegységében jár. Százszámra emelkedtek körülötte soha nem mászott, magas csúcsok. A magasságtól, fejfájástól lelassulva estére csak a meredek jéglejtő végéig jutottak, és a nyeregben éjszakáztak. Másnap sziklamászás következett, de itt sem sikerült a tervezett ütemet tartani. Attilát, a magashegyi tünetek mellett még a városban összeszedett, Ázsiában amúgy szinte kötelező gyomorfertőzése is kínozta, Zsolt pedig megfázással bajlódott. Átmászták az első sziklafalat, de a gerincre érve látták, hogy estig már nem érnék el a csúcsot. Visszafordultak.

Az akklimatizáció mellett volt még egy haszna az útnak Rábukkantak a fölső táborhelyre. Lebontották a sátrukat, amely az olvadás miatt már egy magas jéggomba tetején állt, és átköltöztek a morénamezőre, az éppen levonuló, fáradtan pakoló német expedíció helyére. A nemetek a szomszédos Latokra szerettek volna feljutni, de egyikük balesete miatt végül csak egy kisebb, de annál veszélyesebbnek tűnő toronyra másztak fel. A kisebb torony tetejéig hatvan kötélhossznyi út vezetett.

Ahogy közeledett az indulás napja, egyre többet gondolkodtak a továbbiakon. Bele merjenek vágni? A németekhez képest nevetséges mennyiségű kötéllel, karabinerrel és biztosítóeszközzel rendelkeztek. Nem volt falra szerelhető, magashegyi függőágyuk, fellógatható főzőjük, húzózsákjuk és alaptábori csapatuk sem.