2

Veszélyessé vált a helyzet.

A berúgott légionisták készültek valamire. Izgatottan tanakodtak egy csoportban. Aztán kirobbant a feszültség. A bilincstörő elkapta a kunyhóból kisiető Viktóriát és átölelte. A lány kiáltozva vergődött a rumszagú óriás karjaiban.

– Bill.

A részeg megfordult. Bradley állt ott revolverrel a kezében.

– Ereszd el ezt a lányt – mondta csendes hűvösséggel, és a hatalmas baromi ember karjai lehanyatlottak.

Bill egy köpcös barátja, bizonyos Mosley, szintén alkoholtól csillogó szemmel közbeszólt:

– Úgyis megdöglünk, Bradley! Te hoztál ide bennünket! Nincs jogod, hogy most továbbra is az urat játszd és fölényeskedj. Úgy látszik, éppen olyan városi csirkefogó vagy...

Bradley ökle állcsúcson találta a köpcöst, aki hanyatt bukott. A bilincstörő megmozdult, de szinte azon pillanatban már a gyomrának feszült Bradley revolvere:

– Takarodj... – sziszegte fenyegetően, és az óriás lassan hátrált. Néhányan felszedték a köpcöst, és magukkal vitték. A sivatagban csatlakozott katonák ellenséges csapatot alkottak. Jarosics, Stuck, Malpaga és Kjörgson Bradley mögött álltak.

A dühös, vörös ég és a távolról parázsló halálfolyam méltó kerete volt a szörnyű színjátéknak. A levegőben lógott egy kiáltás: Itt vér fog folyni ma!

– Haljunk meg becsületesen! – mondta Bradley a szembenállóknak. – Mit akartok?

– Azt, hogy ne parancsolj nekünk! – mondta valaki Bill emberei közül.

Most ért oda a kispap, Krakauer és Haagen. Morton bírt annyi befolyással társaira, hogy néhány percre az ellenfelek eltávolodtak.

– Vezesd a foglyokat mind a barlangba: A Visszhang is veled megy. Senki ne mozduljon ki onnan. Tartsatok rendet közöttük.

– Rendet közöttük... rendet közöttük... Ez hiányzott... Eddig még csak gardedame nem voltam...

Krakauer és a pap összegyűjtötték a foglyokat a barlangban.

– Mi történt? – kérdezte a Visszhangtól Teddy. – Lázadás?

– Nem! Futballmérkőzés. Jókat kérdez... Menjenek mind a barlang mélyére...

Az események ezután aránylag gyorsan játszódtak le.

– Ti is azon a véleményen vagytok – fordult Bradley a barátaihoz –, hogy az ember, mielőtt meghal, átalakulhat gyalázatos barommá?

– Valamennyien veled tartunk mindenben – jelentette ki Jarosics.

– De végtére... ha már úgyis befellegzett – jegyezte meg Stuck –, igazán nem tudom, hogy miért... – Elhallgatott. A többiek arcáról nem sok bíztatást olvasott le. Stuck az az ember volt, aki állandóan hajlott kissé a rosszra, de általában győzött benne a jó.

– Az ördögbe is! – dörögte Haagen –, mit kell annyit beszélni? Eddig is együtt voltunk, most is együtt maradunk, és Bradley a vezérünk.

– Helyes – mondta nyugodt hangon Bradley. – Revolver mindegyikünknél van, és azt hiszem, elegendő töltény is, ha valami csetepaté adódik, ott a barlang feljárója alatt, a hegyoldalban fedezéket találunk.

A távolból egy légionista közeledett Bill barátai közül.

– Hé, Bradley!

– Mit akarsz? Ott maradj állva, ahol vagy!

– Azt üzenik a fiúk, hogy ostobaság lenne ebben a helyzetben barátoknak összeverekedni. Úgysem menekülünk innen élve, és ha már...

– Ide hallgass! Többen vagytok, mint mi, de azt üzenem a barátaidnak, hogy aki túllép azon a vonalon, ahol te most állsz, az golyót kap a fejébe. Menj vissza, és mondd ezt meg nekik.

A kiküldött visszament.

– Ne várjuk itt be őket – mondta Bradley –, gyerünk a sziklák mögé.

Mikor letérdeltek, fedezéket keresve, érezték, hogy a nyugtalanul remegő föld meleg. A levegőbe kénes, rossz szagú árnyalatok vegyültek olykor. A biztos halál hömpölyög feléjük, és most az utolsó óra előtt is revolverrel állnak egymással szemben, és odafent a barlangban Relling épp most veti a szemére Daltonnak, hogy amíg nem volt nagyiparos, addig a konzervatívokra szavazott. Hah... Tisztában van az ilyennel. Dalton kikérte magának ezt a gyanúsítást olyan tőzsdés részéről, akivel előfordulhatott, hogy a különbözeteit egyeztetés napján nem tudta befizetni a zsiróba...

Lent eldördült az első lövés.