2

Bradley azért késett, mert délelőtt bent járt Marokkóban. Üzent a húgának, és a szőlődomboknál adott találkát. Itt nem kelthetett feltűnést Edna sírása, amellyel régen nem látott bátyját ölelte magához.

– Velem kell jönnöd, Edna – mondta Bradley, miután elmondtak egymásnak mindent.

– Állásban vagyok, Tamás.

– Mégis velem kell jönnöd.

– Mikor?

– Most. Így kívánja a becsületünk.

Edna nem kérdezett többet. Délután elindult a fivérével Mogadorba, ahol már várt rájuk a Marianne.

Ugyanekkor Teddy kívánságára a Londonból érkezett úri társaság útban volt az oázis felé egy autóbuszon.

– Érdekes – mondta Burton őrnagy. – A bedekkerben nincs bent ez az oázis.

– A fő, hogy a sivatagban benne van – mondta Thomas, ápolt, karcsú ujjait nézegetve. – A bedekkerben ritkán járnak szomjas vándorok. Igaz, Miss Mary?

Mary fáradt mosollyal nézett rá. Nem szerette különösebben a vékony hangú, hirtelenszőke, ápolt bőrű hegedűművészt. Különben is Mary kissé nyomott kedélyű volt az utolsó hetekben. Maga sem tudta, miért.

– Lehetséges, Mr. Long – felelte.

A kirándulótársaság tagjai általában ritkán gondolták azt, amit mondtak, és amit mondtak, az elvétve sem fedte gondolataikat. Éppen ezen tűnődött Teddy. Milyen egyszerű lenne az élet, ha az emberek őszintén és becsületesen közölnék egymással véleményeiket, érzéseiket és gondolataikat. Ehelyett mindig valami mást mondanak. Az ördög tudja, hogy miért. De hát ha ez már egyszer így van, mit lehet tenni?