14

A park egy hűs zugában álldogáltak együtt kissé tanácstalanul Evelyn és a lord. Már régen állottak itt, mindenféle közömbös dologról beszélgetve, miközben mind a ketten másra gondoltak.

Egymásra.

Végül is a lord köszörült egyet a torkán, és így szólt:

– Meg tud nekem bocsátani?

– Nem tehetem.

„Hm... ezt jól visszakaptam” – gondolta a lord, és nem tudott mit mondani.

– Nem jut eszébe – szólt végül –, hogy milyen községben akartam megszállni azon a bizonyos éjszakán? Szeretném visszaküldeni a vendéglős hálókabátját. Szegény, talán nélkülözi.

– Adja át nekem, hazafelé útba ejtem a fogadót. La Rochelle-nak hívják a községet. Nem felejtem el soha. Ez biztos.

– Mondja, miért nem tud megbocsátani nekem? Ez igazán rideg eljárás egy ifjú hölgy részéről.

– Nem bocsáthatok meg, mert nem haragszom magára, Henry. Ugye megengedi, hogy Holler távollétében is így szólítsam?

– Szívesebben ajándékoznám meg a vezetéknevemmel... hm... nem gondolja? Azt hiszem, hűvös van. Vagyis... – Őlordsága rendkívül zavarban volt. De ez a zavar lassan felengedett, miután Evelyn mindkét kezét a vállára tette. Azután egymás szemébe néztek kíváncsian, sokáig...