– Délnek! – adta ki az irányt Dzezunga, és sunyi képéről leplezetlen boldogság sugárzott. – Irány a Végtelen Sivatag!
A karaván élén szokás szerint Istror és Ballar lovagolt, utána következtek a szekerek, egy-egy lovas harcostól kísérten, s legvégül a tevék, majd a kéttagú utóvéd.
A boszorkánymesternő egy ponyvákkal lefüggönyözött, magasított oldalú szekérkocsi belsejében utazott, és még csak arra sem érdemesítette útitársait, hogy egyszer-egyszer kipillantson. Ez a szekér a sorban a második helyet foglalta el, és Dzezunga külön utasította az embereit, hogy senki se menjen a közelébe két méteres távolságon belül, csak ha ő erre külön parancsot ad. Ám erre nem is nagyon kellett felszólítani az embereit, mert a szekér ponyvái alól folyamatos zümmögés hallatszott, s néha-néha irtózatosan büdös, lilás füstpamacsok szivárogtak ki, amit ha valaki belélegzett, utána öt percen keresztül öklendezett és okádott folyamatosan.
Calver, ezt látva, azzal az ürüggyel, hogy ellenőrzi a leghátsó három szekéren szállított vízkészletet, hátramaradt, s nem is jött előre Dzezunga mellé. Ő felügyelte, hogy senki se fogyasszon többet a megszabott vízadagjánál, és ezt különösen határozott szigorral betartotta, amikor Retter érkezett üres kulaccsal, s azt a mesét próbálta beadni, hogy egy megvadult teve kirúgta a kezéből a vizestömlőt, épp amikor ő inni akart belőle. Calver persze csak fennen röhögött ezen a nevetséges mesén, határozott szóval visszazavarta Rettert a helyére, és mellesleg külön feladatul szabta neki, hogy ha a helyzet ágy kívánja, szálljon le a lova hátáról, és gyalogszerrel vonszolja-vezesse át a makrancoskodó púpos állatokat egy-egy nagyobb homokdűnén.
Ha lehet, Retter még gyűlölködőbb pillantásokat vetett rá, mint eddig, de Calver ezzel nem igazán törődött. És amikor Retter egy alkalommal odakiabálta Dzezungát azzal a váddal, hogy a vízadagok felügyelője nemcsak hogy már a harmadik adagot issza, de az egyik pihenő alkalmával még derékig meg is mosakodott az értékes nedűben, megvető arckifejezéssel utasította vissza a hamis állítást.
– Retter csak azért mond ilyeneket, mert féltékeny rám, hogy én lettem az alhszabib.
– Micsoda? – recsegte kiszáradt torokkal a korábbi alvezér. – Akkor mitől csurom víz az inge?
Calver megtapogatta magát, és a fejét csóválta.
– Szerencsétlen Retter – morogta –, nem tudja megkülönböztetni a vizet az izzadtságtól...
És a karaván lassan, erőlködve haladt tovább.