Calver sietve feltúrta a barlang berendezését, de semmi olyasmit nem talált, ami érdemes lett volna a figyelmére. Sem arany, sem drágakövek, de még csak ezüst ékszerek sem.
Eszébe jutott a félig sárkány, félig ember szörnyeteg, és tőrével az egyik kezében, a kandeláberrel a másikban kisietett. A pikkelyes test még mindig mozdulatlanul hevert, de a feje már nem volt olyan ramaty állapotban, mint korábban. A formátlan húscafat határozottan kezdett krokodilfej formát ölteni.
Calver kétszer-háromszor beledöfött a tőrével, és tátott szájjal bámulta, ahogy a seb szinte azon nyomban elkezd összenőni.
– Esthevarra, ez...
Nem fejezte be. Inkább a menekülésen kezdte törni a fejét. Mert gyanította, hogy Jaspergort előbb-utóbb regenerálódik, és akkor valóban nem lesz egy élmény a közelében tartózkodni.
A homlokát ráncolva meredt a szerteágazó barlangnyílásokra, és a fejét rázta. Ez nem jó megoldás. Ha találomra elindul valamelyiken, zsákutcába kerülhet, vissza kell fordulnia, és mire visszaér, már nem egy mozdulatlan, hanem egy igen eleven Jaspergorttal találja magát szemben...
Felsietett a csigalépcsőn, és amikor felért, alaposan szemügyre vette a szerkezetet. Azonban hiába fejtette meg az egymásba kapcsolódó mechanizmusok működését és hiába rángatta a megfelelőnek gondolt kart, az ajtó nem akart kitárulni. A túloldalról hangokat hallott, és teljes erejéből döngetni kezdte az ajtót.
– Nyissátok ki!
Jó öt percen keresztül dörömbölt megállás nélkül, amikor egy tompa hangot hallott túlfelől.
– Ki van odabenn?
– Fürge Calver!
Odabentről olyan dühös bődülés hallatszott, hogy a rejtekajtó is megremegett.
– Calver, te szemét! Cayar vagyok! Csapdába csaltál bennünket! A katonák körülvették a házat!
– Én vagyok csapdában! – üvöltötte Calver. – Engedj ki!
– Szavamra, kiengednélek, hogy kiverjem az összes fogadat... de nem tudom, hogy nyílik ez a vacak!
Calver csak egy pillanatig töprengett. Ő sem tudta.
Miközben a könyvtárszobában Cayar és emberei dühödten szidták őt, Calver fogcsikorgatva, idegesen rohant le a lépcsőn. És amikor leért a barlangba, felsikoltott rémületében.
Jaspergort épp ekkor ült fel, és hihetetlenül hosszú ujjait próbálgatta. A lépcső alja felé fordította krokodilfejét, és az agyarait csattogtatva próbált: feltápászkodni.
Leendő áldozatát azonban nem hiába hívták Fürge Calvernek. Villámgyorsan a szörnyeteg felé hajította a kandelábert, ő pedig habozás nélkül berohant abba a sötéten tátongó alagútba, mely mind közül a legkisebbnek tűnt. Igaz, hogy neki is le kellett hajtania a fejét, hogy bele ne verje a homlokát a durva mennyezetbe.