Órákon át barangolt az egyre szűkülő alagútban pihenés nélkül, és csak amikor már a harmadik olyan szűk résen préselte át magát, amiben csaknem benn szorult, akkor nyugodott meg, hogy Jaspergort nem érhet a nyomába.
A sötét járat hol meredeken lejtett lefelé, hol enyhén felfelé vitt, de többnyire csaknem vízszintesen haladt. Calver ment az orra után, szitkozódott, és bosszút esküdött Sylon Windst ellen. Mert mindezt a sok gyűrődést neki köszönheti.
Másfél órán keresztül barangolt, kúszott, mászott, s kétszer is csak a véletlen szerencse mentette meg attól, hogy beleessen valami irdatlan mélységű hasadékba, amit egyre fáradó szemével már nem vett észre. Azonban az életösztön egyre vitte tovább, és minduntalan átjárta lelkét a vélt diadal, amikor a járat kiszélesedett, és egy nagyobb barlangba jutott. Azonban mindahányszor csalódnia kellett...
Eleinte még reménykedett abban, hogy ez a járat mesterséges eredetű, s ha nem is emberi kezek vájták a sziklába, talán értelmes lények műve. Azonban egy idő után fel kellett adnia ezt a reményét, és beletörődni abba, hogy itt fog elpusztulni a föld gyomrában.
Azonban amikor több órás (vagy több napos?) fáradhatatlan küszködés után egy alkalommal megállt, hogy kifújja magát, mintha hangokat hallott volna a távolból. Hogy emberi vagy állati hangokat, azt nem tudta eldönteni, bárhogy hegyezte is a fülét.
Azonban már ez a bizonytalan forrás is reménykedéssel töltötte el, és új erő ömlött a tagjaiba. És még jobban fellelkesedett, amikor átpréselte magát egy újabb szúk részen, és az arcát enyhe légáramlat csapta meg.
Ha légmozgás van, kijáratnak is lennie kell valahol!
Hogy megállapítsa, honnan fúj a szél, előhúzta a kovát meg az acélt, s tüzet csiholt arra a pár darabnyi száraz taplóra, amit épp e célból hordott magával olajjal átitatott rongyba csavarva. A sokadik próbálkozásra a tapló tüzet fogott, és Calver sietve meggyújtotta az olajos rongydarabot.
A pár másodperces világosságtól az öröme még nagyobb lett, mint várta. Mert nem csak a légmozgás irányát tudta megállapítani a láng imbolygásából, de a sima sziklafalon egy határozott jelet látott. Egy arasznyi méretű nyílforma mutatott egy szűk barlangnyílás irányába.
És ezt a nyilat még ő karcolta ebbe a falba; sok-sok évvel ezelőtt.
Tehát a jó sorsa Cayar titkos barlangjának közelébe vezérelte. Míg Cayar és az emberei valószínűleg csapdába esve védekeznek az őket ostromló katonák ellen a Mardecas-palotában.
Bár lehet, hogy ezóta már kinyírták valamennyiüket...