Calver pár percen belül eljutott egy olyan részhez, ahonnan már ismerte az utat. Két szűkebb átjárón kellett átpréselnie magát, míg végül hason csúszva be tudott jutni a hatalmas raktárba, az egymásra halmozott hordók mögé.
Innen hallatszott a halk beszélgetés.
– Biztos vagy benne?
– Ha mondom. – Ez Csonka hangja volt. Calver egyértelműen felismerte. – Mindenkit megöltek, csak Cayart és még hatot sikerült élve elfogniuk.
– Predar?
– Halott. Ha jól láttam, Sven és Domik ott volt az elfogottak között. A többiek arcát nem tudtam kivenni a sötétben.
– És azt mondod, a helytartó katonái ide fognak jönni?
Csonka egy pillanatig hallgatott, de aztán még nagyobb elánnal kezdte győzködni a másikat.
– Valamelyikükből biztosan kiszedik a rejtekünk titkát, és akkor a katonák idejönnek.
A másik sóhajtott.
– Akkor pedig tényleg jobb lesz, ha meglépünk, és magunkkal viszünk mindent, amit lehet...
– Én is amondó vagyok. Minek hagyjuk a katonáknak a drágaköveket...
Calver eddig azzal foglalatoskodott, hogy nesztelenül ki tudjon csusszanni a szűk résen, ám erre a szóra már felkapta a fejét. Drágakövek!
– Drágakövek? – morogta keserűen a másik fickó. – Cayar azokat még előlünk is rejti. Akkor se találnánk meg, ha egy hetünk lenne arra, hogy tüzetesen átkutassuk a barlangot.
– Azt mondod? – Csonka fojtottan nevetett. – És mit szólnál ahhoz, ha én egyszer kilestem volna a főnököt és tudnám, hol rejti a zsákmányát?
– Micsoda? Tudod?
– Na, mit szólnál?
– Azt, hogy legszívesebben összecsókolnálak!
Csonka ismét röhögött. Aztán kissé lehalkította a hangját.
– A baldachinos ágy bal hátsó lábánál a szőnyeg alatt van egy üreg...
– Gyerünk oda!
Csonka azonban visszafogta társát.
– Ne olyan hevesen! A barlang előtt kinn áll Jodin és Mersecast... és bevallom őszintén, velük kettejükkel nem szívesen osztoznék. Segítesz?
A másik sokat sejtetően vihogott. A vihogásról Calver felismerte a fickót: Sánta Gumard az.
– Kés?
– Odamegyünk hozzájuk beszélgetni. Én megölöm Jodint, tied Mersecast! Ne késlekedjünk!
Amint a két haramia kisétált a barlangból, Calver máris előbukkant, és berontott Cayar külön barlangjába. Ismerte jól ezt a helyet, hiszen valaha ez a helyiség az apja "szobája" volt. És ismerte jól a baldachinos ágy lábánál lévő rejtekhelyet is, hiszen Elbord Marchen is iderejtette a saját holmijait. Úgy látszik, Cayar is átvette a szokását.
Felhajtotta a szőnyeget, felhajtotta a deszkát is és kimarkolta a vállra akaszthatós bőriszákot, melyben a hirtelen mozdulatra megcsörrentek, csilingeltek valamik.
Aztán mielőtt visszahajtotta volna a fedelet az üregre, még eszébe jutott egy kedves gondolat. A polcról lekapta azt a könyvet, ami még Elbord Marchenről maradt itt Cayarra, kitépte az utolsó lapját, és az üres oldalra egy grafitdarabbal ráfirkálta:
Meg akartál lopni, Csonka? Azt hiszed, mert nem vagyok itt, nem látlak? Én mindent látok! És ezért kivágom a májadat, megsütöm és megetetem veled meg az aljas cimboráddal, Gumarddal!
Cayar.
Aztán visszazárta az üreg fafedelét, és a szőnyeget is ráhajtotta. Majd pedig a súlyos holmival a hóna alatt visszasurrant a hordók mögé, és várt.
Körülbelül öt perc múltán látta, amint Csonka és egy jóval magasabb fickó beosonnak Cayar szobájába. És újabb egy perc múltán rémült üvöltéssel ki is rohantak mind a ketten, és elszeleltek a barlang kijárata felé.
Calver megengedett magának egy elégedett mosolyt, és zsákmányával a vállán, vívótőrrel a kezében megindult a menekülők után. A barlang szájánál megtalálta a két őr elvágott torkú holttestét, de Csonkának és társának csak a sietős nyomai látszottak a felázott, laza talajon.
Az eső ismét zuhogni kezdett, ám Calver ezzel most nem törődött. Megigazította a vállán a zsákmányát, és hosszú lábaival futásnak eredt kelet felé, a tenger irányába.
Mielőbb el akart tűnni erről a környékről.