3.

Az égen vas­ta­gon fel­tor­lód­tak a sö­tét­kék fel­hők. Miss Mur­gat­royd még min­dig a tá­vo­lo­dó autó után bá­mult, ami­kor hul­la­ni kezd­tek az első nagy csep­pek.

Miss Mur­gat­royd iz­ga­tot­tan fu­tott a ru­ha­szá­rí­tó kö­tél­hez, amely­re né­hány órá­val előbb ki­te­rí­tett egy-két blúzt és egy me­leg kom­bi­nét.

Köz­ben el­fúl­va mo­tyo­gott maga elé:

– Iga­zán fan­tasz­ti­kus… Jaj, mire én ezt le tu­dom szed­ni… Pe­dig már majd­nem szá­raz…

Egy ma­kacs ru­ha­csip­te­tő­vel küsz­kö­dött, ami­kor meg­hal­lot­ta, hogy kö­ze­le­dik va­la­ki, és oda­né­zett.

Mo­so­lyog­va üd­vö­zöl­te a jö­ve­vényt:

– Ó, maga az? Men­jen be gyor­san, meg­ázik.

– Hadd se­gít­sek.

– Hát ha vol­na olyan ked­ves… Bor­zasz­tó, ha megint vi­zes lesz min­den. Tu­laj­don­kép­pen le kéne eresz­te­nem a kö­te­let, de ta­lán így is el­érem.

– Itt a sál­ja. Te­gyem a nya­ká­ra?

– Jaj, kö­szö­nöm… Igen, jobb lesz… Ha ezt a csíp­te­tőt el tud­nám érni…

A gyap­jú­sál rá­te­ke­re­dett a nya­ká­ra, az­tán egy­szer­re csak szo­rí­ta­ni kezd­te…

Miss Mur­gat­royd ki­nyi­tot­ta a szá­ját, de csak egy kis ful­dok­ló hang buggyant fel a tor­ká­ból.

És a sál még szo­ro­sabb lett.