4.

– Mind­ez csak fel­te­vés – mond­ta Ry­des­dale a ko­csi­ban, ami­kor vissza­in­dul­tak Me­den­hamb­ől. – Sem­mi se tá­maszt­ja alá – sem­mi a vi­lá­gon. Mit szól­na, Crad­dock, ha azt mon­da­nám: egy vén­kis­asszony fan­tá­zi­á­ja, hagy­juk az egé­szet?

– Nem örül­nék neki, uram.

– De hát na­gyon va­ló­szí­nűt­len. Sváj­ci ba­rá­tunk háta mö­gött vá­rat­la­nul fel­buk­kan a sö­tét­ben egy ti­tok­za­tos X. Hon­nan ke­rült oda? Ki volt az? Hol buj­kált?

– Ta­lán az ol­dal­só aj­tón ment be – mond­ta Crad­dock –, ő is meg Scherz is. Vagy – tet­te hoz­zá las­san – eset­leg a kony­há­ból jött.

– Arra a nőre gon­dol?

– Igen, uram, el­kép­zel­he­tő. Ne­kem vé­gig gya­nús volt a vi­sel­ke­dé­se. Min­den­kép­pen rossz be­nyo­mást tett rám. Azt a vi­sí­to­zást, hisz­té­ri­át meg is le­het ját­sza­ni. Ta­lán ő be­szél­te rá a fic­kót – a kel­lő pil­la­nat­ban be­en­ged­te, min­dent el­in­té­zett, agyon­lőt­te, vissza­fu­tott az ebéd­lő­be, fel­kap­ta az evő­esz­közt meg a szar­vas­bőrt, és el­kezd­te a vi­sí­to­zá­si ko­mé­di­át.

– En­nek vi­szont el­lent­mond az a kö­rül­mény, hogy… izé… hogy is hív­ják?… igen, Ed­mund Swet­ten­ham sze­rint a kulcs kí­vül­ről volt rá­for­dít­va az aj­tó­ra, és ő maga en­ged­te ki a nőt. Más ajtó nincs ott a kö­zel­ben?

– De igen, a lép­cső alatt van még egy ajtó a hát­só lép­cső meg a kony­ha felé, de en­nek ál­lí­tó­lag né­hány hete le­jött a ki­lin­cse, és az­óta is vár­ják a la­ka­tost. Ad­dig nem le­het ki­nyit­ni az aj­tót. Meg kell mon­da­nom, a je­lek sze­rint va­ló­ban így van. A két ki­lincs ott volt a hall­ban egy pol­con, mind­járt az ajtó mel­lett, ujj­nyi vas­tag por­ral be­lep­ve – de egy hi­va­tá­sos bű­nö­ző­nek per­sze így se je­lent­he­tett prob­lé­mát az ajtó ki­nyi­tá­sa.

– Nyo­moz­zon egy ki­csit a nő után. El­len­őriz­ze, hogy rend­ben van­nak-e az ira­tai. De – ak­kor is na­gyon va­ló­szí­nűt­len­nek tar­tom az egé­szet.

A fő­fel­ügye­lő megint kér­dő szem­mel né­zett a be­osz­tott­já­ra. Crad­dock azon­nal vá­la­szolt:

– Tu­dom, uram, és ha úgy gon­dol­ja, hogy az ügyet le kell zár­ni, ak­kor nem szól­ha­tok sem­mit. De na­gyon meg­kö­szön­ném, ha még egy kis ide­ig fog­lal­koz­hat­nék vele.

Meg­le­pő­dött, ami­kor a fő­fel­ügye­lő las­san és el­is­me­rő hang­súllyal azt mond­ta:

– De­rék fiú maga, Crad­dock.

– Utá­na­néz­he­tek a re­vol­ver­nek is. Ha ez a fel­te­vés he­lyes, ak­kor nem a Scherz re­vol­ve­re volt, és ed­dig va­ló­ban sen­ki se iga­zol­ta, hogy Scherz­nek egy­ál­ta­lán volt re­vol­ve­re.

– Né­met gyárt­mány.

– Tu­dom, uram. De ná­lunk mos­ta­ná­ban min­de­nütt kül­föl­di pisz­to­lyok­kal ta­lál­ko­zik az em­ber. Majd­nem min­den ame­ri­kai ho­zott egyet Eu­ró­pá­ból, meg a mi­e­ink is. Erre nem na­gyon épít­he­tünk.

– Igaz. Mi van még?

– Va­la­mi­fé­le in­dí­ték­nak még­is­csak kel­lett len­nie. Ha ez a fel­te­vés nem egé­szen alap­ta­lan, ak­kor a Chip­ping Cleg­horn-i szín­já­ték még­se ko­mé­dia volt, és nem is kö­zön­sé­ges rab­ló­tá­ma­dás, ha­nem elő­re meg­fon­tolt gyil­kos­sá­gi kí­sér­let. Va­la­ki meg akar­ta gyil­kol­ni Miss Black­loc­kot. De mi­ért? Az a vé­le­mé­nyem, hogy ha van, aki tud­ja a vá­laszt erre a kér­dés­re, min­de­nek­előtt Miss Black­lock­nak kell tud­nia.

– Ő, ha nem té­ve­dek, azt mond­ta az egész­re, hogy kép­te­len­ség.

– Azt mond­ta: kép­te­len­ség, hogy Rudi Scherz meg akar­ta vol­na ölni. Ami­ben iga­za is volt. És még va­la­mi, uram.

– Mi­cso­da?

– Le­het, hogy va­la­ki újra meg­pró­bál­ja.

– Az két­ség­kí­vül iga­zol­ná a fel­te­vést – mond­ta a fő­fel­ügye­lő szá­ra­zon. – Ap­ro­pó, le­gyen szí­ves, vi­gyáz­zon egy ki­csit Miss Marple-ra, jó?

– Miss Marple-ra? Mi­ért?

– Ha jól hal­lom, rö­vi­de­sen át­köl­tö­zik a Chip­ping Cleg­horn-i pap­né­hoz, majd on­nan jár be ke­ze­lés­re Me­den­ham Wellsbe, he­ten­ként két­szer. Ki­de­rült, hogy az a Mrs. hogy­is­hív­ják, a pap­né, Miss Marple egy régi ba­rát­nő­jé­nek a lá­nya. Ko­pó­ösz­tö­ne, az van a né­ni­ké­nek. Kü­lön­ben meg tu­dom ér­te­ni: elég unal­mas le­he­tett az éle­te – hát most bol­dog, hogy kör­be­szi­ma­tol­hat: va­jon ki a gyil­kos?

– Nem örü­lök neki, hogy oda­jön – mond­ta Crad­dock ko­mo­lyan.

– Mert min­dig út­ban lesz, és fon­tos­ko­dik?

– Nem azért, uram, csak.:. na­gyon ked­ves öreg néni. Nem sze­ret­ném, ha va­la­mi baja tör­tén­ne… per­sze, ab­ban az eset­ben, ha a fel­te­vé­se még­sem egé­szen alap­ta­lan.