3.

Crad­dock és Flet­cher a hal­lon át ment ki­fe­lé, ami­kor a be­já­ra­ti ajtó hir­te­len fel­tá­rult, és egy jó­vá­gá­sú, ma­gas fi­a­tal­em­ber csak­nem be­lé­jük üt­kö­zött.

– Hűha, he­ku­sok! – ki­ál­tot­ta a fi­a­tal­em­ber.

– Mr. Pat­rick Sim­mons?

– El­ta­lál­ta, fel­ügye­lő úr. Ön ugye­bár a fel­ügye­lő, a má­sik úr pe­dig az őr­mes­ter?

– El­ta­lál­na, Mr. Sim­mons. Ráér egy perc­re?

– Ár­tat­lan va­gyok, fel­ügye­lő úr. Es­kü­szöm, hogy ár­tat­lan va­gyok!

– Ké­rem, Mr. Sim­mons, ne bo­hóc­kod­jon ve­lem. Még sok min­den­ki­vel be­szél­nem kell, és nem sze­ret­ném vesz­te­get­ni az időt. Az ott mi­lyen szo­ba? Be­me­he­tek?

– Az, ké­rem, az úgy­ne­ve­zett dol­go­zó­szo­ba – bár mi­ná­lunk nem min­den­ki dol­go­zó.

– Úgy hal­lot­tam, ön va­la­mi­fé­le ta­nul­má­nyo­kat foly­tat – mond­ta Crad­dock.

– De most a ma­te­ma­ti­ka túl­sá­go­san igény­be vett, úgy­hogy ha­za­jöt­tem.

Crad­dock fel­ügye­lő an­nak rend­je és mód­ja sze­rint el­mon­dat­ta a fi­a­tal­em­ber­rel, mi a neve, mi­kor szü­le­tett, mit csi­nált a há­bo­rú alatt, – Most pe­dig, Mr. Sim­mons, len­ne szí­ves el­mon­da­ni, mi tör­tént teg­nap este?

– Volt nagy dí­nom­dá­nom. Pon­to­sab­ban, Mit­zi csi­nált né­hány re­mek sü­te­ményt, Letty néni pe­dig új üveg sherryt bon­tott…

Crad­dock fél­be­sza­kí­tot­ta:

– Új üve­get? Régi üveg is volt?

– Igen: Fé­lig még tele. De Letty néni azt va­la­hogy nem óhaj­tot­ta be­vet­ni.

– Mi­ért, ide­ges volt?

– Azt ép­pen nem mond­hat­nám. Tud­ja, ő na­gyon ér­zé­keny. Sze­rin­tem az öreg Bunny ül­tet­te a bo­ga­rat a fü­lé­be – egész nap ká­ro­gott, mint egy vész­ma­dár.

– Vagy­is Miss Bun­ner ha­tá­ro­zot­tan tar­tott va­la­mi­től?

– Hogy­ne, ele­mé­ben volt.

– Ő te­hát ko­mo­lyan vet­te a hir­de­tést?

– Tisz­tá­ra be­gyul­ladt tőle.

– Miss Black­lock ál­lí­tó­lag úgy vél­te, ami­kor meg­mu­tat­ták neki a hir­de­tést, hogy ön­nek va­la­mi köze van hoz­zá. Va­jon mi­ért?

– Na per­sze, itt min­de­nért én va­gyok a hi­bás!

– Vagy­is sem­mi köze nem volt hoz­zá, Mr. Sim­mons?

– Ne­kem? Sem­mi a vi­lá­gon.

– Lát­ta-e az­előtt ezt a Rudi Scher­zet, vagy be­szélt is vele?

– Soha éle­tem­ben nem lát­tam.

– De ön azért szo­kott ilyes­fé­le vic­ce­ket csi­nál­ni, nem?

– Ki mond­ta ezt? Ami­ért Bunny­nak egy­szer egy al­más­pi­tét tet­tem az ágyá­ba… Mit­zi­nek meg küld­tem egy le­ve­le­ző­la­pot, hogy vi­gyáz­zon, mert a Ges­ta­po a nyo­má­ban van…

– Mond­ja el pon­to­san, hogy mi tör­tént.

– Épp át­men­tem a kis­sza­lon­ba az ita­lért, ami­kor hipp-hopp, el­alud­tak a lám­pák. Vissza­for­dul­tan, és a kü­szö­bön ott állt egy fic­kó, és azt mond­ta: „Ke­ze­ket fel”, mire min­den­ki sá­pí­toz­ni meg vi­sí­ta­ni kez­dett, én meg arra gon­dol­tam, mi len­ne, ha rá­ro­han­nék, de ak­kor durr, el­sü­töt­te a pisz­to­lyát, és mind­járt össze­esett, a zseb­lám­pá­ja ki­aludt, úgy­hogy megint sö­tét lett, és Eas­ter­bro­ok ez­re­des ve­zé­nyel­ni kez­dett, mint a ka­szár­nyá­ban: „Lám­pát!”, én meg ve­szem elő az ön­gyúj­tó­mat – de mit gon­dol, meg­gyul­ladt? Jó so­ká­ig kel­lett csat­tog­tat­ni, a fene egye meg.

– Ön­nek az volt a be­nyo­má­sa, hogy az ide­gen szánt­szán­dék­kal Miss Black­lock­ra cél­zott?

– Hon­nan tud­jam? Sze­rin­tem in­kább csak úgy el­sü­töt­te a re­vol­vert, vicc­ből – az­tán rá­jött, hogy ez azért erős volt egy ki­csit.

– És agyon­lőt­te ma­gát?

– El­kép­zel­he­tő. Utá­na meg­néz­tem az ar­cát: af­fé­le gyá­va kis tol­va­jocs­ká­nak lát­szott, aki egy­ket­tő­re be­re­zel.

– És biz­tos, hogy az­előtt so­ha­sem lát­ta?

– Egész biz­tos.

– Kö­szö­nöm, Mr. Sim­mons. Most sze­ret­ném ki­kér­dez­ni a töb­bi­e­ket is, akik itt vol­tak teg­nap este. Ön sze­rint mi len­ne a leg­jobb sor­rend?

– Hát elő­ször ta­lán be­szél­jen Phil­li­pá­val Mrs. Hay­messzel –, itt dol­go­zik a Da­yas Hall­ban. A kapu majd­nem szem­ben van a mi­énk­kel. Az­tán Swet­ten­ha­mé­ket aján­lom: ők lak­nak a leg­kö­ze­lebb. Bár­ki út­ba­i­ga­zít­ja.