Tizennyolcadik fejezet
 A levelek

 1.

– Bo­csá­nat, hogy újra za­va­rom, Mrs, Hayr­nes.

– Nem tesz sem­mit – mond­ta Phil­li­pa hű­vö­sen.

– Be­me­he­tünk ebbe a szo­bá­ba?

– A dol­go­zó­ba? Sem­mi aka­dá­lya, fel­ügyeld úr. Csak na­gyon hi­deg. Nincs be­fűt­ve.

– Nem szá­mit. Csak egy­pár perc­re. És itt leg­alább sen­ki se hall­ja, amit be­szé­lünk.

– Ez fon­tos?

– Ne­kem nem, Mrs. Hay­mes. Eset­leg ön­nek.

– Hogy érti ezt?

– Ha jól em­lék­szem, Mrs. Hay­mes, a múlt­kor azt mond­ta, hogy a fér­je el­esett az olasz fron­ton.

– És?

– Nem lett vol­na egy­sze­rűbb, ha meg­mond­ja az iga­zit – hogy tud­ni­il­lik meg­szö­kött az ez­re­dé­től?

Phil­li­pa el­sá­padt, a keze gör­csö­sen mar­ko­lá­szott a le­ve­gő­be. Vé­gül még­is szó­hoz ju­tott, és ke­se­rű­en mond­ta:

– Mu­száj, hogy min­den­be be­le­t­ur­kál­ja­nak?

Crad­dock szá­ra­zon fe­lel­te:

– Ra­gasz­ko­dunk hoz­zá, hagy min­den­ki el­mond­ja ma­gá­ról az iga­zat.

Phil­li­pa hall­ga­tott. Az­tán meg­szó­lalt:

– És?

– Mit je­lent ez az „és”, Mrs. Hay­mes?

– Csak azt, hogy most mit akar ten­ni? Vi­lág­gá kür­tö­li? Gon­dol­ja, hogy erre szük­ség van… il­let­ve így he­lyes… és em­ber­sé­ges?

– Sen­ki se tud­ja?

– Itt nem. Harry – Phil­li­pá­nak meg­vál­to­zott a hang­ja –, Harry nem tud­ja. Nem aka­rom, hogy meg­tud­ja. So­ha­se sza­bad meg­tud­nia.

– Ak­kor hadd mond­jam meg, hogy ez na­gyon koc­ká­za­tos do­log, Mrs. Hay­mes. Ha a gye­rek elég nagy lesz, mond­ja meg neki az iga­zat. Mert egy­szer úgy­is rá­jön, és az nem lesz jó. Ha to­vább­ra is olya­no­kat me­sél, neki, hogy az apja hősi ha­lált halt…

– Nem me­sé­lek ilye­ne­ket. Ek­ko­rát még­se ha­zu­dok. Csak ép­pen nem be­szé­lek róla. Az apja el­esett a há­bo­rú­ban… meg­halt. Tu­laj­don­kép­pen így is fel le­het fog­ni… a mi szem­pon­tunk­ból.

– De a fér­je va­ló­já­ban ma is él?

– Le­het. Hon­nan tud­jam?

– Mi­kor lát­ta utol­já­ra, Mrs. Hay­mes?

Phil­li­pa na­gyon gyor­san fe­lel­te:

– Évek óta nem lát­tam.

– Biz­tos? Pél­dá­ul nem ta­lál­ko­zott vele úgy két hét­tel ez­előtt?

– Mire cé­loz?

– Már a múlt­kor is na­gyon va­ló­szí­nűt­len­nek tar­tot­tam, hogy ön Rudi Scherz­cel ta­lál­ko­zott vol­na a fi­la­gó­ri­á­ban. De Mit­zi ma­ka­csul ra­gasz­ko­dott az ál­lí­tá­sá­hoz. Én azt hi­szem, Mrs. Hay­mes, hogy ami­kor az­nap dél­előtt ott­hagy­ta a mun­ká­ját, ön­nek a fér­jé­vel volt ran­de­vú­ja.

– Sen­ki­vel se ta­lál­koz­tam a fi­la­gó­ri­á­ban.

– Ő ta­lán szo­rult hely­zet­ben volt, és ön ki­se­gí­tet­te egy kis pénz­zel.

– Mon­dom, hogy nem lát­tam. Sen­ki­vel se ta­lál­koz­tam a fi­la­gó­ri­á­ban.

– A ka­to­na­szö­ke­vé­nyek sok­szor min­den­re el van­nak szán­va. Még be­tö­ré­se­ket is el­kö­vet­nek. Vagy rab­ló­tá­ma­dá­so­kat. Elő­for­dul. És az is gya­ko­ri, hogy kül­föl­di re­vol­ve­rük van, amit a front­ról hoz­tak ma­guk­kal.

– Nem tu­dom, hol van a fér­jem. Évek óta nem lát­tam.

– Ez az utol­só sza­va, Mrs. Hay­mes?

– Nincs több mon­da­ni­va­lóm.