4.

Crad­dock fel­ügye­lő­nek meg­le­he­tő­sen sok időt kel­lett el­töl­te­nie Eas­ter­bro­ok ez­re­de­sék­nél, Kény­te­len volt vé­gig­hall­gat­ni egy hosszú ér­te­ke­zést az ügy lé­lek­ta­ni vo­nat­ko­zá­sa­i­ról.

– Lé­lek­ta­ni mód­szer: csak­is ez a kor­sze­rű – kö­zöl­te az ez­re­des. – Meg kell ér­te­ni a bű­nö­zőt. Aki pél­dá­ul annyit ta­pasz­talt, mint én, itt is vi­lá­go­san lát­ja, hogy mi a hely­zet. Mért te­szi be az a fic­kó a hir­de­tést? Lé­lek­tan. Rek­lá­mot akar csi­nál­ni ma­gá­nak: fel­tű­né­si visz­ke­teg­ség. Ed­dig ku­tyá­ba se vet­ték, a Spa Ho­tel töb­bi al­kal­ma­zott­ja ta­lán le is néz­te, mint ide­gent. Le­het, hogy volt egy lány is, aki fü­tyült rá. Most ma­gá­ra akar­ja irá­nyí­ta­ni a fi­gyel­met. Mert ki a fő­bál­vány ma­nap­ság a mo­zi­ban? A gengsz­ter, a va­gány? Jó, ak­kor ő is va­gány lesz. Erő­sza­kos be­tö­rés. Ál­arc? Re­vol­ver? De kö­zön­ség is kell: anél­kül nem ér sem­mit az egész. Hát ő gon­dos­ko­dik róla, hogy le­gyen kö­zön­ség. Az­tán a dön­tő pil­la­nat­ban túl­játssza a sze­re­pét. Már nem­csak be­tö­rő, ha­nem gyil­kos. El­sü­ti a pisz­tolyt, vak­tá­ban…

Crad­dock fel­ügye­lő bol­do­gan ka­pott a szón:

– Azt mond­ja: „vak­tá­ban”, ez­re­des úr. Nem gon­dol­ja, hogy egy meg­ha­tá­ro­zott cél­pont­ra tü­zelt – tud­ni­il­lik Miss Black­lock­ra?

– Ugyan ké­rem! Mon­dom, hogy csak el­sü­töt­te a pisz­to­lyát, vak­tá­ban. És ép­pen et­től tért ma­gá­hoz. A go­lyó el­ta­lált va­la­kit – igaz, csak meg­kar­col­ta, de ő ezt nem tud­hat­ta. Hir­te­len fel­ocsú­dik. Mind­az, amit ki­ta­lált – az egész ko­mé­dia –, most már va­ló­ság. Rá­lőtt va­la­ki­re – ta­lán meg is ölt va­la­kit. Min­den­nek vége. Így az­tán pá­nik­ba esik, és maga el­len for­dít­ja a fegy­vert.

Eas­ter­bro­ok ez­re­des el­hall­ga­tott, ön­tu­da­to­san meg­kö­szö­rül­te a tor­kát, és elé­ge­dett han­gon mond­ta: – Vi­lá­gos, mint a nap: ez a vé­le­mé­nyem.

– Iga­zán cso­dá­la­tos, Ar­chie, mi­lyen pon­to­san tu­dod, mi tör­tént – mond­ta Mrs. Eas­ter­bro­ok.

A hang­já­ból szin­te ki­csor­dult a lel­kes el­is­me­rés.

Crad­dock fel­ügye­lő is úgy vél­te, hogy cso­dá­la­tos, de azért nem volt annyi­ra lel­kes.

– Ez­re­des úr pon­to­san hol tar­tóz­ko­dott a szo­bá­ban, ami­kor el­dör­dül­tek a lö­vé­sek?

– A fe­le­sé­gem­mel vol­tam… a szo­ba kö­ze­pén, egy asz­tal mel­lett, amin vi­rá­gok áll­tak.

– Én meg be­léd ka­pasz­kod­tam, Ar­chie, ami­kor meg­tör­tént, igaz? Ret­te­ne­te­sen meg­ijed­tem. Mu­száj volt be­léd ka­pasz­kod­nom.

– Sze­gény kis ci­cám – mond­ta tré­fá­san az ez­re­des.