XXX. (NEM HASTINGS KAPITÁNY SZEMÉLYES BESZÁMOLÓJA)

Mr. Cust egy zöld­sé­ges­bolt előtt áll­do­gált. Ré­vül­ten me­redt az utca túl­só ol­da­lá­ra.

Igen, ez volt az.

A. Ascher. Új­ság- és do­hány­áru­da.

„Ki­adó” – áll az ab­lak­ra ra­gasz­tott cé­du­lán.

Üres… élet­te­len…

– Bo­csá­nat, uram. – A zöld­sé­ges­né meg­pró­bált hoz­zá­fér­ni a cit­rom­hoz.

Cust el­né­zést kért és fél­re­állt, az­tán las­san, cso­szog­va el­in­dult vissza, a vá­ros fő­ut­cá­ja felé…

Ne­héz do­log, na­gyon ne­héz… most, hogy el­fo­gyott a pén­ze… Ha az em­ber egy álló nap­ja nem evett, olyan fur­csán érzi ma­gát, kis­sé szé­dül…

Te­kin­te­te rá­té­vedt egy új­sá­gos pla­kát­já­ra.

AZ ABC-ÜGY

MÉG MIN­DIG SZA­BA­DON A GYIL­KOS!

MON­SI­EUR PO­I­ROT NYI­LAT­KO­ZA­TA

– Her­cu­le Po­i­rot – mor­mol­ta ma­gá­ban Mr. Cust. – Va­jon ő tud­ja-e…

To­vább sé­tált. Nem he­lyes ott áll­ni, és rá­bá­mul­ni a pla­kát­ra…

„Nem bí­rom már so­ká­ig…” – gon­dol­ta.

Egyik láb lép a má­sik elé… mi­lyen fur­csa do­log: men­ni…

Láb lép a láb elé… ne­vet­sé­ges, ször­nyen ne­vet­sé­ges. Csak­hogy az em­ber min­den­kép­pen ne­vet­sé­ges ál­lat, .. ó pe­dig, Ale­xan­der Bo­na­par­te Cust, kü­lö­nö­sen ne­vet­sé­ges.

Min­dig is az volt… Min­den­ki ki­ne­vet­te… Nem is cso­da…

Hova megy? Nem tud­ta. Vége. Nem né­zett már se­ho­va, csak a lá­bá­ra.

Láb láb elé…

Föl­pil­lan­tott. Vi­lá­gos ab­la­kok. És be­tűk…

Rend­őr­ség.

– Mu­lat­sá­gos – mond­ta Mr. Cust, és hal­kan föl­ne­ve­tett. Be­lé­pett. Az­tán hir­te­len meg­tán­to­ro­dott és elő­re­bu­kott.