XVI. (NEM HASTINGS KAPITÁNY SZEMÉLYES BESZÁMOLÓJA)

Mr. Ale­xan­der Bo­na­par­te Cust a ki­fe­lé tó­du­ló kö­zön­ség­gel együtt hagy­ta el a Tor­quay Pal­lá­di­u­mot, ahol az Egyet­len ve­réb sem… című rend­kí­vül iz­gal­mas fil­met él­vez­te vé­gig.

Ami­kor ki­lé­pett a dél­utá­ni nap­sü­tés­be, hu­nyor­gott kis­sé, az­tán kö­rül­né­zett jel­leg­ze­tes ki­vert ku­tya te­kin­te­té­vel.

– Egé­szen jó öt­let… – dünnyö­gött ma­gá­ban. Rik­kan­csok sza­lad­tak el mel­let­te, és ki­ál­toz­ták:

– Leg­fris­sebb szen­zá­ció… Má­ni­á­kus gyil­kos Chur­ston­ban!

Az új­ság­áru­sok pla­kát­ján ez állt:

GYIL­KOS­SÁG CHUR­STON­BAN

LEG­ÚJABB HÍ­REK

Mr. Cust elő­ko­tort zse­bé­ből egy pénz­da­ra­bot, és vett egy la­pot. Nem nyi­tot­ta ki azon­nal.

Be­tért a Her­ce­gi Park­ba, las­sú lép­tek­kel bal­la­gott egy Tor­quay ki­kö­tő­jé­re néző lu­gas­hoz, le­ült és ki­nyi­tot­ta az új­sá­got.

Vas­tag be­tűs cím­sor­ra esett a te­kin­te­te.

GYIL­KOS ME­RÉNY­LET

SIR CAR­MI­CHAEL CLAR­KE EL­LEN

BOR­ZAL­MAS TRA­GÉ­DIA CHUR­STON­BAN

MÁ­NI­Á­KUS GYIL­KOS A TET­TES

Alat­ta ez állt:

Alig egy hó­nap­ja or­szá­gos föl­há­bo­ro­dást és meg­döb­be­nést kel­tett egy fi­a­tal lány, Eli­za­beth Bar­nard meg­gyil­ko­lá­sa Bex­hill­ben. Amint an­nak ide­jén hí­rül ad­tuk, az ügy­ben sze­re­pet ját­szott egy ABC vas­úti me­net­rend. Ugyan­csak egy ABC-t ta­lál­tak Sir Car­mi­chael Clar­ke holt­tes­te mel­lett, és a rend­őr­ség föl­te­vé­se sze­rint egy­azon sze­mély kö­vet­te el mind­két bűn­cse­lek­ményt. Le­het­sé­ges vol­na, hogy egy má­ni­á­kus gyil­kos sor­ra lá­to­gat­ja ten­ger­par­ti für­dő­he­lye­in­ket?…

Egy szür­ke nad­rá­gos, vi­lá­gos­kék in­ges fi­a­tal­em­ber, aki Mr. Cust mel­lett ült a pa­don, meg­je­gyez­te:

– Csúf his­tó­ria… mi?

Mr. Cust ri­ad­tan össze­rez­zent.

– Ó, igen… na­gyon…

Re­me­gett a keze, alig tud­ta tar­ta­ni az új­sá­got – ez föl­tűnt a fi­a­tal­em­ber­nek.

– Sose le­het tud­ni ezek­kel az őrül­tek­kel – fe­cse­gett to­vább –, hisz tud­ja, nem min­dig lát­ni raj­tuk, hogy di­li­sek. Sok­szor pont úgy néz­nek ki, mint maga vagy én…

– Va­ló­ban.

– Bi­zony. So­kan a há­bo­rú­ban hib­ban­tak meg, és az­óta sem jöt­tek rend­be.

– Bi… bi­zo­nyá­ra iga­za van.

– Nem he­lyes­lem a há­bo­rút – je­len­tet­te ki a fi­a­tal­em­ber.

A pad­szom­széd­ja rá­för­medt:

– Nem he­lyes­lem a dög­vészt, az álom­kórt, az éh­ín­sé­get, a rák­be­teg­sé­get… azért még­is van­nak!

– A há­bo­rú meg­aka­dá­lyoz­ha­tó – mond­ta meg­győ­ző­dés­sel a fi­a­tal­em­ber.

Mr. Cust ne­ve­tett; alig tud­ta ab­ba­hagy­ni.

A fi­a­tal­em­ber kis­sé meg­ré­mült. „Ki­csit di­lis ez is” – gon­dol­ta. Fenn­han­gon azt mond­ta:

– Bo­csá­nat, uram, nyil­ván ön is részt vett a há­bo­rú­ban.

– Úgy van, és… és ki­bo­rul­tam tőle. Az­óta sem jött rend­be a fe­jem… foly­ton fáj, ret­te­ne­te­sen fáj.

– Ó, őszin­tén saj­ná­lom – he­beg­te za­var­tan az ifjú.

– Néha jó­for­mán azt se tu­dom, mit csi­ná­lok…

– Ko­mo­lyan? Ej­nye, men­nem kell már. – A fi­a­tal­em­ber gyor­san odébb­állt. Tud­ta, mi­lye­nek az em­be­rek, ha egy­szer rá­kez­dik a be­teg­sé­ge­i­ket.

Mr. Cust ott ma­radt az új­ság­já­val. Vé­gig­ol­vas­ta, az­tán újra és újra el­ol­vas­ta. Em­be­rek jöt­tek-men­tek előt­te, a leg­töb­ben a gyil­kos­ság­ról be­szél­get­tek.

– Bor­zal­mas… nem gon­dol­ja, hogy ben­ne van a kí­na­i­ak keze? Az a pin­cér­lány nem egy kí­nai ká­vé­ház­ban dol­go­zott?

– …de drá­gám, hisz csak teg­nap uzson­náz­tunk El­bu­ry­ben…

– …a rend­őr­ség biz­to­san el­csí­pi…

– …mond­ják, hogy most már min­den perc­ben le­tar­tóz­tat­hat­ják…

– …va­ló­szí­nű­leg itt van Tor­quay­ben… az a má­sik nő, aki meg­öl­te a hogy is hív­ják csak…

Mr. Cust szép ren­de­sen össze­haj­tot­ta a la­pot, és le­tet­te a pad­ra. Az­tán föl­állt, és nyu­godt, meg­fon­tolt lép­tek­kel el­in­dult a vá­ros felé.

Lá­nyok men­tek el mel­let­te, fe­hér, ró­zsa­szín és kék ru­hás lá­nyok, nyá­ri ru­há­ban, pi­zsa­má­ban, sort­ban, ne­vet­gél­tek, vi­hog­tak, vé­gig­mér­ték a szem­be­jö­vő fér­fi­a­kat.

Mr. Cus­ton egyet­len pil­la­nat­ra sem akadt meg a sze­mük…

Mr. Cust le­ült egy asz­tal­ka mel­lé, és teát ren­delt tej­szín­nel.