Tizenharmadik fejezet

Egyszerre és váratlanul annyi megbízás és kaland szakadt szegény Quentin nyakába, hogy maga sem tudta már mire vélni a dolgot. Alig ért kis cellájába, kisvártatva parancsnokának, Crawford lordnak a szobájába hívták őt, ahol nagy ámulatára a királyt pillantotta meg. Az első pillanatban arra gondolt, hogy talán megint valami kényes feladattal hízza meg őt a király, mint Crèvecoeur gróf esetében. Nagy megkönnyebbüléssel vette azután tudomásul, hogy ez esetben arról van szó, hogy a két Croye grófnőt kell elkísérnie a lüttichi püspök székhelyére a lehető legbiztosabb, legkényelmesebb úton - szigorú titoktartás pecsétje alatt; négy embert vesz maga mellé, akik közül az egyik lesz a vezető, aki neki az utat mutatja.

Egy nagy pergamentekercset adtak a kezébe, amelyen föl voltak sorolva azok a falvak, kolostorok és a nagy városoktól távol eső helységek, ahol pihenőt kell tartania, pontosan megtartván az utasítás minden pontját főként akkor, mikor a burgundi határ közelébe érkeznek. Ugyancsak részletes utasítása volt arra nézve, hogyan kell viselkednie, mit szabad mondania és tennie, hogy az „utimarsall” szerepét jól betölthesse két előkelő angol hölgy mellett, akik a tours-i Szent Márton templomába zarándokolnak, meglátogatják Köln szent városát, s a napkeleti bölcsek relikviáit; mert hát a Croye grófnők mint angol hölgyek teszik meg az utat Lüttichig.

Talán mondani sem kell, mennyire feldobogott a szíve Quentin-nek hallatára e megbízatásnak, amely lehetővé tette számára azt, hogy a toronyszoba szépének közelében lehessen, vele közelebbi ismeretséget köthessen, sőt ha kell: kardjával megvédelmezze őt. Quentin bizakodó volt, hogy baj nélkül kíséri el a két hölgyet rendeltetési helyére, de viszont attól sem riadt vissza, hogy a veszedelmekkel szembeszálljon értük.

Lajos királynak azonban még aggályai voltak, s ezek eloszlatása végett, az előrelátó király az ördögi Oliver-n kívül még más tanácsadók véleményét is tudni akarta. Maga mellé vette tehát Quentin-t s elindult vele a kastély egyik egészen különálló tornya felé, ahol kényelemben és ülő környezetben élt a híres asztrológus, költő és filozófus: Galeotti Marzio vagy Martius avagy Martivalle - szerzője a híres műnek: „De incognitis vulgo”, amelyet Mátyás magyar királynak ajánlott. Galeotti Marzio nagy tiszteletben állott kortársai előtt és sokáig élt Mátyás magyar király udvarában, akitől XI. Lajos király fondorlatos módon elhódította, mert irígyelte, hogy a magyar királynak ilyen bölcs tanácsadója van, aki - mint abban a korban hitték - az égi titkokat oly ügyesen tudja ellesni.

Galeotti Marzio nem volt afféle aszkéta életű, száraz tudósa a misztikus tudományoknak, akik szemükvilágát az éjszakai tanulással teszik tönkre, testüket pedig a sarkcsillag és a Göncöl-szekér tanulmányozásával görnyesztik és görbítik kétrét. Oh nem! Galeotti - kiváltképpen mikor még nem volt ennyire elhízott, mint most - részt vett az udvar valamennyi mulatságán, sőt harcijátékain is. Janus Pannonius egy epigrammát írt arról: mint győzte le Mátyás király udvarában Galeotti asztrológus rettegett ellenfelét a tornajátékon.

Ennek a félig udvari embernek, félig derék harcosnak látszó bölcs férfiúnak lakosztálya jóval fényesebben volt berendezve, mint akármelyik ebben a királyi kastélyban, amelyeket Quentin eddig láthatott. Azok a finom faragványok, amelyek a könyvtár állványait díszitették; azok a pompás szőnyegek és kárpitok, amelyek itt fel voltak halmozva: az olaszországi Narni városból származó tudós előkelő ízlését dícsérték. A dolgozószobából egy ajtó nyilt a hálószobába, egy másik a toronyba, amely obszervatórium gyanánt szolgált. A szoba közepén terpeszkedő hatalmas asztalt nagy török szőnyeg borította, amely hadizsákmányként került a tudós birtokába a török vezér sátrából a Jajca mellett vívott ütközet után, ahol a kereszténység vitéz harcosa: Korvin Mátyás magyar király oldalán harcolt. Az asztalon különféle fizikai és asztrológiai eszközök voltak láthatók. Az ezüst astrolabium, a csillagok nagyságának meghatározására szolgáló készülék a német császár ajándéka volt, míg a pompás berakott munkákkal és arannyal ékes, elefántcsontból való varázsvesszője a pápa elismeréséről tanuskodott.

Több apróbb dísztárgy hevert még ezeken kívül az asztalon és függött a falon: egy spanyol penge, széles skót kard, török szablya, íjak és nyílvesszők, különféle hangszerek, egy ezüst feszület, antik urna, pogány istenek szobrai bronzból és még sok mindenféle tárgy, amelyek az akkori népek babonás hite szerint, mágikus célra szolgáltak. A könyvtár is éppily különböző összetételű volt: a klasszikus ókor kéziratai hevertek itt egymás mellett keresztény teológiai munkákkal vegyest; az egyik keleti nyelven és betűkkel, mások pedig hierogliefek vagy kabbalisztikus jelvények mögé rejtették értelmüket vagy - értelmetlenségüket. És e különös környezetben képzeljük el most a tudós alakját, aki nagy karosszékében ülve, az ujonnan felfedezett nyomdaművészet egyik próbaívét vizsgálgatta, amely épp most hagyta el a frankfurti sajtó műhelyét.

Galeotti Marzio magas, testes, tagbaszakadt férfi volt; bizony már jócskán túl az élet tavaszán, de még mindig hódolt a testgyakorlatnak, noha ez nem tudta ellensúlyozni természetes hajlamát a hízásra, amit az ülő életmód és az asztal örömei iránt való nagy hajlandósága még inkább fokozott. A kissé markáns, de nemes és méltósággal teljes arcát hosszan lelógó fekete szakáll körítette, amit akármelyik remete megirígyelhetett volna tőle. A legfinomabb genuai bársonyból készült bő ujjú, cobollyal bélelt hálóköntösét arany kapcsok tartották össze, míg derekát széles pergament őv fogta körül, amelyen köröskörül az állatkör csillagzatainak jelvényei voltak piros selyemmel ráhímezve.

Galeotti Marzio felállt és meghajtotta magát a király előtt, de meglátszott rajta, hogy ehhez a látogatáshoz ő hozzá van szokva.

- Ha nem csalódom - szólalt meg király - kedves öcsém, te most az új találmánnyal vagy elfoglalva, amelynek segélyével a kéziratokat sokszorosítani lehet. Hát érdekelheti-e az eféle mesterséges és földi találmány az olyan embert, aki előtt magasztos könyveit kitárja maga az ég is!

- Testvérem! - felelte Marzio - ha ugyan e cella lakója e bizalmas néven szólíthatja Franciaország uralkodóját, aki nem tartja méltóságán alul, mint tanítvány jönni ide. Testvérem, hidd el nekem, hogy én - ami e találmány következményeit illeti - egyenesen csodálatos változások elkövetkezését sejtem előre. Gondold csak meg, mily lassan, mily apránkint folydogál eddig hozzánk a tudomány forrásvize, mily nehezen tudták szomjukat oltani azok, akik arra áhítoztak, s mennyi veszedelemnek volt az kitéve a barbárok megsemmisítő támadásai által. Most pedig csodálattal eltelve nézek a jövőbe s az eljövendő generációra, amelyre az ismeretek özöne úgy fog hullani, mint az országos eső, megtermékenyítve egyes vidékeket, elárasztva más helyeket, megváltoztatva a társadalmi életet, új vallásokat alkotva, királyságokat alapítva és döntve halomba...

- Állj meg, Galeotti! - vágott közbe hirtelen a király. És ezek a változások még belátható időn belül bekövetkeznek?

- Nem következnek be, testvérem! - Ezt a találmányt a fiatal fához lehet hasonlítani, amelyet csak az imént ültettek s amely csak az eljövendő generáció számára teremhet fanyar avagy jóízű gyümölcsöt éppúgy, mint ahogy a tudás fája az éden kertjében.

- Legyen az a jövő dolga, mi azonban törődjünk csak a jelennel! - jegyezte meg a király. De mondd csak, kérlek, mennyire mentél tanulmányozásával annak a horoszkópnak, amit hozzád küldtem s amelyről te már előzetes jelentést is tettél nekem. Én azt az ifjút ime, magammal hoztam, hogy esetleg a tenyeréből is jósolhass, ha szükségesnek véled. A dolog azonban nagyon sürgős!

A tudós asztrológus merőn Quentin szeme közé nézett, minthogyha annak arcvonásait akarná elemeire szétbontani, de mert Quentin a szemét zavarában a földre sütötte le, Galeotti tisztán zengő hangján, erélyesen rászólt:

- Nézz reám és nyujtsd ki a kezed!

Galeotti jól szemügyre vette Quentin arcvonásait és kezének vonalait, majd néhány lépésnyire félrevonva a királyt, így szólt hozzá:

- Királyi testvérem, ez ifjú arcvonásai egybevetve kezének vonalaival, minden tekintetben megerősítik korábbi véleményemet, amelyet én a horoszkópja alapján alkottam meg magamnak. Minden jel arra mutat, hogy ez a derék ifjú szerencsés lesz az életben.

- De lesz-e - hű is? - kérdezte hirtelen a király. Mert a vitézség és a szerencse nem jár mindig karöltve a hűséggel.

- És hű is! - felelte az asztrológus. Mert arcából férfias elhatározást és szilárdságot olvasok ki, a linea vitae mély és kifejezett, ami egyúttal ragaszkodást is jelent ahhoz, aki jót tesz vele, vagy aki őt bizalmával megajándékozza. Csakhogy...

- Nos, miért hallgattál el oly hirtelen? - kérdezte a király megütközve.

- Csakhogy - fejezte be a mondatot Galeotti némi tétovázás után - ne bízzál meg teljesen ebben az ifjúban, mielőtt a hűségét néhány éven át ki nem próbáltad, s a próbát ki nem állotta úgy, mint a többiek.

- Hát e kijelentés megtételére kellett neked az a hosszú meggondolás? - jegyezte meg a király. Még csak arra a kérdésre felelj nekem, vajjon a mai éjszaka alkalmas-e arra, hogy vendégeimet útnak indítsam. Nézd csak a hold állását a Saturnus-szal szemben s a Jupiter fölkelését; - nekem úgy tetszik, hogy ez a konjunkció szerencsét jelent annak, aki ilyenkor expediciót küld ki.

- Annak, aki kiküldi ezt az expediciót - felelte a tudós - ez az együttállás csakugyan szerencsét jelent; de mert a Saturnus annyira haloványnak látszik, föltehető, hogy a kiküldötteket viszont veszedelem fenyegeti. Arra következtetek tehát, hogy a küldetés veszedelmes, sőt talán halálos végű is lehet azokra nézve, akik ilyenkor útra kelnek. Ha jól sejtem, ez a mostani együttállás erőszakoskodásra és fogságra mutat.

- Igen, azokra nézve, akik útban lesznek, de kedvező eredményre, nemde, arra nézve, aki kiküldi őket? Neked is ez a véleményed, tudós barátom?

- Az enyém is, testvér! - felelte a tudós.

A király elhallgatott, megnyugodva abban a tudatban, hogy tervének sikert ígérnek az égi jelek és zsebéből egy papiroslapot véve elő, felszólította a tudós asztrológust, hogy figyeljen most arra, amit neki föl fog olvasni.

- Valaki - olvasta a király - aki nagy viszálykodás középpontjába került, mely viszálykodást esetleg karddal kell elintézni, személyesen óhajt találkozni ellenfelével, hogy a békés elintézést megkísérelje. Ez a valaki szeretné tehát tudni, vajjon mely nap lenne a legkedvezőbb e találkozásra; remélhetően sikerre vezetnek-e ezek a tárgyalások s vajjon az ellenfél hálás lesz-e annak a bizalomnak láttára, amelyet a másik fél tanusít iránta - avagy azzal a kedvező alkalommal, amit neki ez a találkozás nyujt - esetleg visszaél?

- A kérdés fölötte súlyos - felelte Galeotti. Szükségesnek tartom, hogy mielőtt megfelelnék reá, megvizsgáljam a bolygók állását és hogy fontolóra vegyem a választ.

- Tedd meg, kérlek, tudós barátom és majd tapasztalni fogod, mit jelent az, ha valaki a francia királyt maga iránt hálára kötelezi. Egyelőre fogadd el ezt a csekélységet tőlem - könyvtárad gyarapítása céljából - mondotta a király, a könyv alá egy kis zacskó aranyat csusztatva: majd Quentin felé fordult s így szólt:

- Most pedig kövess engem, derék ifjam, akit a sors és a franciák királya egy merész vállalkozásra jelölt ki. A leggyorsabb tempóban készülj fel, mert mikor a tours-i Szent Márton-templom harangja az éjfélt elkongatja: lábadnak már a kengyelben kell lenni. Egy pillanatnyi késés vagy elsietés: megzavarná a konstelláció kedvező hatását, amely most kecsegtető reánk és vállalkozásunkra nézve.

Mikor a király és nyomában Quentin távozott, Galeotti arca abban a pillanatban más kifejezést öltött, amely éppen nem volt olyan alázatosnak mondható, mint csak egy pillanattal is korábban, a király jelenlétében.

- Te vén zsugori! - mormolta magában az asztrológus, kezébe véve a kis zacskót. Te fukar éhenkórász, te! Az egyszerű hajósember felesége bőkezűbb lett volna, ha megtudja, vajjon az ura visszatér-e a tengeri útról. Ennek, ennek az embernek volna érzéke a tudomány értéke iránt? Tolvaj rókát és üvöltő farkasokat hamarább lehet muzsikusnak tekinteni, mint téged, vén zsugori, a tudomány pártfogójának. És ez, ez akar az égbolt ragyogó címerpajzsáról olvasni? Hamarább lehet nyomorult vakondból - hiúz! Annyi sok és mindenféle ígérgetés után, amelyekkel idecsábított engem a pompaszerető Mátyás király udvarából, ahol a hunok, törökök, keresztények és pogányok, a moszkvai cár és a tatár kán egymással versenyezve halmoztak el engem ajándékaikkal - íme, ezzel dugja ki a szemem és idezár engem ebbe az ócska kastélyba, mint a szajkót a kalitkába, hadd énekeljen, ha kedve tartja s mindezt jóformán eleségért és vízért... Oh, nem és nem! Hát majd segítek magamon! Balue bíboros politikus és liberális férfiú; hadd tudja meg ő is azt a kérdést, amit nekem a király feladott. No, már most, ha a csillagok nem a szájaíze szerint fognak beszélni: abban már ő eminenciája lesz a hibás!

Galeotti még egyszer a kezébe vette a kis zacskót, mintha mérlegelni akarná.

- De hátha valami értékes drágakő vagy igazgyöngy van ebben a zacskóban! - elmélkedett tovább a tudós. - Azt is hallottam, hogy a király néha a pazarlásig bőkezű, ha éppen olyan a szeszélye, vagy ha az érdeke úgy kívánja.

E szavak után Galeotti a zacskó tartalmát kiöntötte az asztalra; és ekkor a csillagjós haragja a legmagasabb fokra hágott: mindössze tíz arany hullott eléje...

- Hát azt hiszi ez a vén zsugori - dohogott magában a tudós - hogy én loptam a tudományom? Ezért a nyomorult bérért foglalkozzam én az égi tudománnyal, amit én az istrahofi örmény paptól tanultam, aki negyven éven át nem látta a napot; és Dubrakios görög bölcstől, aki holtakat tudott föltámasztani! - Hát azért látogattam meg barlangjában Eba Hali sejket? - Nem, Istenemre mondom, hogy nem! Ez az ember, aki oly kevésre becsüli a tudományt: pusztuljon el a saját tudatlansága által! Tíz aranypénz! Alamizsna, amit szégyelnék Toinette-nek fölajánlani, hogy csipkét vegyen magának a mellénykéjére...

Igy morgott ugyan magában a tudós csillagjós, de azért ezt a kicsúfolt alamizsnát belecsúsztatta abba a nagy zacskóba, amelyet az övén viselt, s amelyet Toinette és mások is, akik őt adakozóvá tudták tenni, sokkal hamarább kiürítettek, mint amily gyorsan a tudós asztrológus, minden művészete és tudománya ellenére - újból meg tudott tölteni.