Hetedik fejezet

Miután Balafré egyik szolgáját leszállíttatta a lováról, Quentin annak lovával vigan ügetett harcias honfitársainak társaságában a Plessis-kastély felé, hogy immár, igaz, hogy saját óhaja ellenére, lakója legyen annak a komor várnak, melynek külsejét ma reggel annyira megbámulta.

Nagybátyja kérésére azután tövéről-hegyére elmondotta, hogyan került ő ma reggel ebbe a halálos veszedelembe. Bármily meghatónak találta is ő maga a saját elbeszélésének egyes részleteit, megütközve látta, hogy társai épp ezeken a megható részleteken - kacagtak legjobban.

- Pedig az eset éppen nem csekélység! - jegyezte meg Balafré. De hogy az ördögbe jutott is eszedbe az a gondolat, hogy te, öcsém, egy átkozott mór pogányt akartál megmenteni a haláltól!

- Ha legalább egy szép leányzó miatt akasztotta volna össze szekere rúdját a főporkolábbal - még csak hagyján volna, mint ahogy Noffat cselekedte.

- Nekem azonban az a véleményem - szólt Lindesay - hogy a főporkoláb bennünket is megsértett azzal, hogy a mi becsületes skót sapkánkat összetévesztette azoknak a latroknak fövegével és turbánjával. Ha pedig nem tud vagy nem akar különbséget tenni köztük: hát majd kinyitjuk a szemét! Én azonban azt hiszem, hogy ez a Tristan szándékosan teszi, hogy elriassza innen a skótokat.

- Hát olyan gonoszok azok az emberek, akiket önök pogányoknak neveznek, kedves nagybátyám? - kérdezte Quentin. És kik azok?

- Hogy gonoszok-e? - oktatta ki Cunningham Quentint. Meghiszem azt! Azok pogányok vagy legalább is mohamedánok, akik nem tisztelik sem a szenteket, sem pedig Szűz Máriát - és itt keresztet vetett magára - ellenben minden megmozdítható tárgyat ellopnak, énekelnek és jósolnak ráadásul.

- De azt, hogy szép lányok is vannak köztük - azt nem említette meg Cunningham, pedig - jól tudja! - jegyezte meg tréfás hangon Guthrie.

- Ej, ej, testvér! - felelte Cunningham szemrehányó hangon. Mintha ezzel azt akartad volna mondani, hogy én, mint skót nemes és hitbuzgó keresztény, bizony még szeretőt tartanék e közt a pogány népcsőcselék közt.

- És vannak még ilyen kóbor pogányok más országokban is? - kérdezte Lindesay.

- Természetesen! - felelte Balafré. Egy-egy csapat elkerült Németországba, Spanyolországba sőt Angliába is. Hála legyen Szent Andrásnak, hozzánk, Skóciába, még eddig nem jutott belőlük mutatóba sem!

- Skócia túlhideg a sáskahad számára és túlszegény a tolvajoknak.

- Vagy pedig, hogy a hegylakók nem tűrnek meg maguk mellett más tolvajt a sajátjukon kívül - egészítette ki Guthrie.

- Ti valamennyien tudjátok, fiúk, hogy én az Angus-hegyről származom s Glen-Isla városában derék, becsületes rokonaim vannak. Nem tűröm tehát, hogy valaki fülemhallatára földieimet sértegesse!

- De azt nem tagadhatod, hogy bizony el-elvész itt is, ott is egy-egy lábasjószág! - évődött tovább Guthrie.

- Néhány marhát elhajtani még nem lopás! - felelte dühösen Balafré.

- Ugyan, szégyeljétek magatokat, bajtársak, így civódni egymás közt! - szólt feddő hangon Cunningham. Ez a fiatal ember nem tudja, mire vélje a viselkedésteket. Jertek el inkább hozzám, az én kvártélyomra, csapra üttetek egy hordó bort s iszunk Skócia, no meg a hegyvidék és az Alföld egészségére. Lesz valami harapnivaló is! Mingyárt a kastélyban leszünk.

- Jó lesz! Elfogadjuk a meghívást! - felelte Balafré. Én is fölajánlok egy hordó bort, legyen szent köztünk a béke, s iszunk az unokaöcsém egészségére annak alkalmából, hogy belépett közénk a testőrségbe.

Mikor a kastély elé érkeztek, a nagykapura vágott kisajtó kinyilt s a fölvonóhíd leereszkedett, mire a testőrök egymásután átlépték a kisajtó küszöbét. Mikor azonban Quentin jött sorra, a két őrszem keresztbe tette lándzsáját és felszólította Quentin-t, hogy álljon meg; de ugyanabban a pillanatban a sáncfalról nyilak és muskéták csövei irányultak feléje. Úgy látszik, hogy Balafré erre el volt készülve, mert ő maradt utolsónak az unokaöccsével és bizony hosszas tárgyalásra volt szüksége, míg elérte azt, hogy Quentin-t erős fedezet mellett Crawford lord elé kísérték.

Ez a skót nemes egyik utolsó sarja volt a skót lordok és lovagok ama derék törzsökének, melynek tagjai VI. Károlyt oly híven szolgálták véres harcai közepette, mely harcok révén Károly kivívta Franciaország függetlenségét és kikergette országából az angolokat. Már mint gyermek, ott harcolt Douglas és Buchan oldalán, Jeanne d’Arc zászlaja alatt s egyike volt azoknak a skót lovagoknak, akik oly szívesen rántottak kardot a liliom védelmére s az angol ősi ellenség ellen. A Skóciában időközben beállott változások s talán a francia erkölcsök és éghajlat megszokása arra késztette a lordot, hogy hazájába való visszatérésről végképp lemondjon és pedig annyival inkább, mert Lajos király udvarában elfoglalt magas állása és egyenes, nyilt jelleme olyan nagy befolyást biztosított számára a királynál, hogy az teljesen megbízott benne és meglehetős tág hatalmi kört bízott reá tudatában annak, hogy a nemes lord - kivéve az olyan ügyeket, amelyek az ő hatáskörébe tartoznak - más dolgokba soha bele nem avatkozik.

Az őrszemen kívül Balafré és Cunningham kísérte be Quentin-t a lord szobájába, kinek méltóságteljes megjelenése és az a nagy tisztelet, amelyet ez a két büszke, gőgös skót harcos tanusított parancsnokuk iránt, mély és maradandó hatást tett az ifjú Quentin-re.

Crawford lord nyulánk, magas, szikár alak volt; noha az idő bizony már jócskán eljárt fölötte, azért még mindig erős és izmos férfi volt, aki a katonai felszerelés terhét és a szolgálat fáradalmait éppoly jól és könnyen viselte el, mint akármelyik fiatal katonája. Vonásai kissé durvák és darabosak voltak, napbarnította arcát sebhelyek szántották keresztül-kasul, a tekintete azonban, amely véres csatákban százszor nézett szembe a halállal, inkább bátor és tudatos elszántságot, semmint vad, duhaj bátorságot fejezett ki. Alakját e pillanatban bő hálóköntös takarta, amit széles és vastag bőröv fogott át derékban, ahonnan szépművű markolattal ellátott tőr csüngött le. Nyakát aranylánc és a szent Mihály-rend jelvénye díszitette. Vadbőrrel letakart pamlagon pihent s orrán szemüveggel - akkor az még új találmány volt - egy nagyalakú kézirat olvasásában volt elmerülve, amely a katonai és polgári rendőrség szolgálati szabályzatát foglalta magában s amelyet Lajos király a dauphin okulására gyüjtetett össze s azt véleményezés végett átadta a tapasztalt harcos katonának.

Crawford lord kissé bosszúsan dobta félre a könyvet s az ő jellegzetes, kissé idegenszerű kiejtésével rászólt az alkalmatlan látogatókra:

- Az ördögbe! Mit akartok tőlem!

Balafré ekkor tiszteletteljes hangon részletesen elmondotta unokaöccse kalandját a főporkolábbal. A lord nyugodtan hallgatta végig a jelentést, de már nem tudta megállni nevetés nélkül Quentin együgyüségét, amellyel segítségére sietett annak a gonosztevőnek; de bezzeg nem nevetett, hanem inkább a fejét rázta, mikor a jelentésből arról értesült, hogy ez ifjú miatt a skót testőrség és a főporkoláb katonái közt csaknem harcra került a dolog.

- Hányszor hoztok még ilyen összegabalyodott ügyet kibogozás végett én hozzám! - szólalt meg a lord. És hányszor kell még ismételnem - és kivált nektek: Louis Lesley és Archie Cunningham - hogy az idegen csapatok szerényen és illedelmesen viselkedjenek a lakossággal szemben, ha csak azt nem akarjátok, hogy a város valamennyi kutyáját rátok uszítsák. Ebben az egész ügyben mindössze az a vigasztaló, hogy nem a lakossággal, hanem a főporkolábbal tűztetek össze, ami sokat enyhít a dolgon. Mert azt csak természetesnek találom, hogy honfitársatoknak pártját fogtátok, hiszen enélkül bizony szomorú vége lett volna a kalandnak. Adjátok csak ide az anyakönyvet onnan a polcról, hadd írjam be oda ennek a fickónak a nevét, hogy legalább a ti kiváltságaitokban osztozkodhassék.

- Ha Méltóságod kegyeskedik... - mondotta halkan Quentin.

- Megőrültél, öcsém? - szólt reá mérgesen Balafré. Hogy mersz ő lordságához szólni, mielőtt megszólítana téged!

- Türelem, Balafré! - csillapította őt a lord. Hadd halljuk, van-e valami mondani valója a fickónak.

- De csak méltóságod engedelmével - felelte Quentin. Nagybátyámnak már mondottam, hogy tétováztam, vajjon belépjek-e a testőrség kötelékébe, mert némi aggodalmaim vannak. Most azonban, hogy a nemes férfiút és tapasztalt parancsnokot megismertem: aggályaim teljesen megszüntek, mert bizalommal viseltetem méltóságod személye iránt, kinek tekintete olyan bizalomkeltő és tiszteletet parancsoló.

- Jól beszél a gyerek! - jegyezte meg a lord, aki a hizelgés iránt nem volt egészen érzéketlen. Hát bizony, ami a tapasztalatot illeti: van bőven, s Isten segítségével hasznosítani tudom azt akkor is, mikor engedelmeskednem kell és akkor is, mikor parancsolnom kell. E pillanattól kezdve tehát Quentin, tagja vagy a skót testőrségnek és beosztalak téged szolgálattételre nagybátyád mellé mint apródot. Rossz dolgod nem lesz, s azt hiszem, hogy derék harcos válik belőled, hiszen nemes, vitéz őseid voltak. Neked pedig, Balafré, legyen gondod arra, hogy Quentin a fegyverforgatás gyakorlásában szorgalmasan részt vegyen! Annyival inkább, mert tudomásom szerint a közel jövőben tornajátékokra készülnek az udvarnál.

- Kardom markolatára mondom: szívből örvendek! - mondotta Balafré. Ebben az örökös semmittevésben és tespedő békében valóságos vénasszonnyá lettem máris.

- Mi több: én még azt is hallottam, hogy a régi zászlók ismét fellobognak majd a csatamezőn! - toldotta meg a lord.

- De már erre csak iszunk egyet! - kiáltott föl lelkesülten Balafré. Bizonyára jól fog esni, már csak azért is, mert az öcsémet avatjuk...

- Hiszen ami azt illeti: jól esik neked az ital a - harangszóra is! - jegyezte meg Crawford lord. De úgy vigyázz ám magadra, Lajos, hogy azután meg ne idd ennek a - keserű levét is!

Crawford lord óva intette bajtársait, hogy napszálltakor vessenek véget a mulatozásnak, amely rossz vért szülhetne a szolgálatra kirendelt katonákban; sőt azt is kilátásba helyezte, hogy maga is megjelen az avatáson, de azt már elhallgatta, hogy minden valószínűség szerint azért, hogy ellenőrizze, vajjon csakugyan megfogadták-e a parancsát.

Lesley még vagy tíz-tizenöt társát meghívta a bankettre. Azt a gót stílű termet, ahol ezt a bankettet rendezték, pompásan földíszítették: a padlót telehintették frissen szedett galyakkal, a falakat pedig a skót gárda által az ellenségtől elvett zászlókkal ékesítették föl. De gondoskodtak arról is, hogy Quentin-t hamarosan testőr-formaruhába bujtassák, hogy ezzel a főporkolábot bevégzett tény elé állítsák.

A banketten természetesen a legjobb kedv uralkodott. Nemzeti dalokat énekeltek, skót hősi mondákat beszéltek el, őseik vitézi tetteit elevenítették föl s bizony Tourain dúsan termő rónája egy időre átváltozott Skócia szirtes hegyvidékévé...

Mikor a jókedv a legmagasabb fokra hágott; mikor az ősök nemes példáján a lelkesültség mindnyájukat magával ragadta: betoppant közéjük Crawford lord, mint ahogy azt Balafré megjósolta. A lord bizony már alig várta, hogy a király asztalától - ahová hivatalos volt - megszabaduljon és hogy szeretett katonái közt néhány kellemes percet tölthessen. Miután a számára fentartott díszhelyet elhárította magától, a lord állva gyönyörködött a víg ifjak mulatságában, s az ennek a látványnak nyomán támadt öröm kifejezése meglátszott az arcán is. A fölajánlott serleget csak vonakodva vette kézbe, de azután mintha hirtelen ráeszmélt volna, hogy üdvözölni illenék az új tagot, Quentin-t. Hatalmas üdvrivalgás követte a lord üdvözlő szavait.

Ebben a percben lépett a terembe az az idősb altiszt, akit a lord követségben küldött Oliver-hez, az udvari borbélyhoz, hogy beszámoljon küldetése eredményéről. És ez a „szakállnyíró” - ahogy a borbélyt egymás közt nevezték - azt üzente vissza, hogy azt a gonosz „nyaktekerő” főporkolábot ő maga is gyűlöli és hogy olyan parancsot fog a királytól kikunyorálni, melynek értelmében Quentin Durward ellen folyamatba tett mindenféle eljárást nyomban meg kell szüntetni, ellenben a skót testőrség számára biztosított kiváltságokat Quentin-re is ki kell terjeszteni.

Természetesen újabb üdvrivalgás zúgott végig a termen és éltették a nemes lordot, aki most szintén ivott az új testőr egészségére. A bortól egy kissé beszédesebb lett a lord is, s Quentin-t maga mellé ültetve, apróra kikérdezte a hazai állapotokat illetően. E közben, az elfogyasztott bor arányában, a hangulat nemcsak, hogy emelkedett, hanem hovatovább mind bizalmasabbá vált, elannyira, hogy a lord, talán akarata ellenére, azt is elárulta, hogy Burgundiából, Károly hercegtől követ érkezett, aki rossz híreket hozott.

- A követség érkezéséről nekünk is van tudomásunk - jegyezte meg az egyik testőr. Philipp de Crèvecoeur gróf málhája, lovai és szolgaszemélyzete ott vesztegel az eperfa-fogadóban, mert a király nem bocsájtotta be őket a kastélyba.

- És mi a panasza? - kérdezte Guthrie.

- Valamiféle határvillongásokról beszélt - felelte a lord. De főként amiatt panaszkodott, hogy a király pártfogásába vette azt a Dijon-ból ide menekült hölgyet, akit Károly herceg, mint a leány gyámja, kedvelt emberéhez: Campobasso lovaghoz akart feleségül adni. A fiatal grófnő egy idősb rokona társaságában szökött át a határon. A király ez esetben is - mint rendesen tenni szokta - a politikai szempontokat tartja szem előtt, s amint már ti is tudjátok, nem vette nyilvánosan a pártfogása alá, sem nem engedte át őrízetbe leányának, Jeanne hercegnőnek.

- Csakhogy a burgundi herceg ilyes dolgokban nem érti ám a tréfát és nincs érzéke a finomabb diplomáciához! - jegyezte meg Cunningham.

- Természetesen! És éppen azért alighanem kenyértörésre kerül a sor köztük - felelte a lord.

- Rendben van! - kiáltott föl lelkesülten Balafré. Tíz évvel, sőt húsz esztendővel ezelőtt már megjósoltam magamnak, hogy a szerencsémet én még a házasság révén fogom megalapozni. Ki tudja, mi történhetik, ha sor kerül arra, hogy egy asszony becsületeért és szerelmeért kell síkra szállnom, mint ahogy a régi románcokban írva van.

- Te, te beszélsz asszony szerelméről, te, azzal a rettentő sebhellyel az arcodon? - jegyezte meg Guthrie.

- Már csak inkább egy grófkisasszony, mint egy pogány - cigányleány! - felelte Balafré indulatosan.

- Csend, bajtársak! - szólalt meg Crawford lord csillapító hangon. Ez nem az a hely, ahol éles fegyverekkel szabad vívni s ahol gúnyt lehetne űzni egymásból! Mi itt valamennyien bajtársak vagyunk! Ami pedig a lady-t illeti, nos, ő tulságosan gazdag egy szegény skót lordhoz mérten, különben - ellenére hatvan esztendőnek - bizony még magam is pályáznék a kezére. De igyunk hát legalább az egészségére, mert amint mondják, a grófkisasszony valóban - vakító szépség!

Most azután többen is jelentkeztek, akik a grófkisasszonyt látni vélték már. Így Arnot testőr reggel, mikor a sorompónál állott őrt, egy gyaloghintót látott közeledni a kastély felé, amelyben két hölgyet pillantott meg.

- Ejh, Arnot, szégyeld magad! - torkolta le mingyárt a lord. A katonának semmit sem szabad elárulni abból, amit szolgálat közben látott. Különben is, honnan tudhatnád, hogy abban a gyaloghintóban éppen Croye Izabella grófkisasszony ült?

Mások viszont az eperfasor végén, a liliomhoz címzett vendégfogadó felé látták haladni. Arnot azonban váltig erősítette, hogy az ő szolgája a vendégfogadós hajcsárjától hallotta, hogy a két hölgy a gazdája fogadójában lakik és hogy a király titokban már több ízben meglátogatta őket. Az a hajcsár még azt hitte, hogy a hölgyek Crèvecoeur gróf elől menekülnek, kinek érkezéséről a korábban érkező futár révén értesültek.

- Alighanem jó nyomon jársz, Arnot! - szólalt meg ismét Guthrie. Most már meg mernék rá esküdni, hogy a grófkisasszony volt az, aki azon a lanton oly szépen játszott és olyan szépen énekelt, mintha csak magát Melusina tündért hallottam volna! Az ének a toronyszoba ablakából hangzott s ilyen dalt Plessis-kastélyban én még nem hallottam! Én ott állottam... állottam mozdulatlanul, pedig tudtam, hogy az asztal már meg van terítve és ti vártok reám, de én csak álltam... álltam, mint...

- Mint a szamár a hegyen! - vágott közbe Crawford lord. A te hosszú orrod megérezhette a vacsora szagát; hosszú füled meghallhatta a zenét, de a rövid eszeddel nem tudtad magad mire határozni, hogy mitévő légy! De csitt!... Nem a székesegyház harangja kondult meg vecsernyére? De hiszen még nincs itt az ideje! Az a vén robotos alighanem elszámította magát s egy órával korábban húzta meg a harangot.

- Dehogy számította el magát - felelte Cunningham. A nap már nyugovóra száll amott a szép nyugoti síkon...

- Igazad van! - mondotta a lord. Most pedig fiúk ürítsük a búcsúpoharat Skócia üdvére!... Azután kiki menjen a maga szolgálati helyére!

A búcsúpoharak kiürültek s a vendégek szétszéledtek. A lord karonfogta Balafrét s utasítást adott neki az új bajtársat illetően és erősen a lelkére kötötte, hogy kísérje figyelemmel fiatal unokaöccse viselkedését és főként olyan alkalmakkor, mikor a nő meg a bor játszik szerepet...

Talán mondanunk sem kell, hogy Quentin a szép Izabella grófkisasszony felől elhangzott szavakra mohón fölfigyelt, s amikor kis cellájába lépett, amelyet nagybátyja másik apródjával volt kénytelen megosztani, mélyen elgondolkodott. Minden valószínűség szerint, annak a toronyszobának a lakója, kinek éneke oly nagy hatással volt reá, s Péter mester szép pohárnoknője, aki a reggelijét behozta, azonos Izabella grófkisasszonnyal, aki zsarnoki gyámja elől menekült ide. Majd Péter mester személyére tévedt a gondolata, aki olyan tekintélyt tudott gyakorolni arra a gonosz főporkolábra, kinek kezéből az imént olyan nehezen tudott megszabadulni. Álmodozásának, amelyet szobatársa, a kis Will apród, merő tiszteletből zavarni nem akart - hirtelen véget vetett nagybátyja megjelenése, aki legott az ágyba parancsolta őt azzal, hogy holnap reggel korán kell talpon lenni, mert magával viszi őt a király előszobájába, ahol ugyanakkor öt másik társával együtt szolgálatba lép.