Huszonnyolcadik fejezet

 

 

 

Bármennyire is alapos volt Richard érvelése, úgy tűnt, Kahlant nem tudta meggyőzni. Sőt, egyáltalán nem látszott hajlani a józan észre. Ha egyáltalán látszott valaminek, hát leginkább dühösnek.

– Beszéltél Zeddnek… róla? – intett ingerülten Du Chaillu felé. – Szóltál neki? Csak kellett, hogy mondjál valamit erről!

Richard meg tudta érteni Kahlan érzéseit. Neki sem tetszett volna, ha rájön, hogy Kahlannak van már egy férje – akármilyen ártatlan is a dologban – akiről elfelejtett neki beszámolni. Még akkor is, ha az a kapcsolat is olyan jelentéktelen lett volna, mint az övé Du Chailluval.

Ugyanakkor itt most valami összehasonlíthatatlanul fontosabb dologról volt szó, mint holmi tekervényes körülmények együttállásáról, melynek értelmében Du Chaillu az ő első felesége lett. Itt valami rendkívül veszélyes dologról van szó. Kahlannak ezt meg kellene értenie. Fel kell fognia, hogy szörnyű veszélybe kerültek.

Máris rengeteg értékes időt vesztegettek el. Richard a jó szellemekhez fohászkodott, segítsenek neki beláttatni Kahlannal az igazságot, anélkül, hogy a teljes igazságot el kellene mondania arról, mi győzte meg őt végképp a Harmóniák kiszabadulásáról.

– Már mondtam neked, Kahlan, hogy eddig eszembe sem jutott az egész, mert akkor nem tartottam érvényesnek, és fogalmam sem volt róla, hogy bármi jelentősége is lehet. Azonkívül mikor mondtam volna el neki? Juni meghalt, mielőtt alkalmunk lett volna rá, hogy hosszabban elbeszélgessünk, aztán ő kitalálta azt az ostoba történetet az Ólálkodóról, és megbízott minket ezzel a hiábavaló küldetéssel.

– Akkor meg honnan tudta? Ahhoz, hogy megpróbáljon minket becsapni, először tudomást kellett szereznie erről a dologról. Honnan tudta Zedd, hogy én a harmadik feleséged vagyok, még ha… – Kahlan keze ökölbe szorult – még ha valami ostoba régi törvény értelmében is, amiről te olyan ügyesen megfeledkeztél.

Richard a magasba emelte a kezeit.

– Ha éjszaka esik az eső, nem kell hozzá látnod a felhőket, hogy tudd: az eső belőlük esik. Ha Zedd tud valamit, és tudja, hogy baj van, nem azzal foglalkozik, hogy hogyan történhetett, hanem azon töri a fejét, hogyan foltozza be a lyukat a tetőn.

Kahlan mély lélegzetet vett, közben az orrnyergét masszírozta két ujjal.

– Richard, lehet, hogy Zedd tényleg elhiszi azt a dolgot az Ólálkodóval. – Kahlan hűvös pillantást vetett Richard első feleségére. – És lehet, hogy azért hiszi el, mert igaz.

Richard a fejét rázta.

– Kahlan, szembe kell néznünk az igazsággal. Csak rontunk a dolgon, ha semmibe vesszük, és hazugságokban reménykedünk. Máris emberek haltak meg…

– Juni halála még nem bizonyítja, hogy tényleg a Harmóniák szabadultak el.

– Nem csak Juniról van szó. Annak a csecsemőnek a halvaszületését is a Harmóniák jelenléte okozta.

– Micsoda?!

Kahlan tehetetlenül túrt a hajába ujjaival. Richard nyilván megérti, miért kívánja Kahlan, hogy bárcsak az Ólálkodó lenne a bajok oka, nem a Harmóniák, mert az Ólálkodó jelentette problémára van megoldásuk. Csakhogy attól, hogy valamit szeretnénk, még nem válik valósággá.

– Előbb elfelejted, hogy van már másik feleséged, aztán mindenféle kapkodó következtetéseket vonsz le. Richard, mitől vagy ennyire meggyőződve róla, hogy neked van igazad?

– Mert a Harmóniák valamilyen módon tönkreteszik a mágiát a mi világunkban. A Sár Népe rendelkezik mágiával.

Bár a Sár Népe távoli, elszigetelt törzs volt, akik egyszerű életet éltek, semmilyen más néphez nem hasonlítottak. Egyedül ők voltak képesek arra, hogy meghívják őseik szellemeit a Gyűlésre, és beszéljenek a halottakkal. Bár ők nem tartották úgy magukról, hogy ez mágikus képesség lenne, csak ők tudták az ősöket megidézni a Kegyelem külső körén kívülről, áthívni őket a Fátyol túloldaláról az élet belső körébe, bár ők is csak rövid időre.

Ha a Birodalmi Rend megnyeri a háborút, a Sár Népét előbb-utóbb ki fogják irtani, mert mágiával rendelkeznek. Most, hogy a Harmóniák elszabadultak, lehet, hogy meg sem fogják érni ezt az időt.

Richard látta, hogy Chandalen a közelükben felfigyelt a beszélgetésük témájára.

– A Sár Népe a Gyűlés különleges mágikus adottságával bír. A nép minden tagja ezzel a mágikus képességgel születik. Ettől mindnyájan sebezhetővé válnak a Harmóniák számára. Zedd elmondta nekünk, és Kolo naplójában is azt olvastam, hogy a mágia elvesztése a leggyengébbeket sújtja először. – Richard hangja ellágyult a fájdalomtól. – És vajon ki lehetne gyengébb egy még meg sem született gyermeknél?

Kahlan megérintette a követ a nyakláncán, és nem nézett Richard szemébe. Oldala mellé ejtette a kezét, és látszott rajta, hogy haragját türelmes logika segítségével igyekszik megfékezni.

– Én érzem a saját erőmet, ahogy mindig is éreztem. Ha igazad lenne, és a Harmóniák elszabadultak volna, a mágia nem működne. Nincs rá semmi bizonyítékunk, hogy így van. Ha igaz lenne, nem gondolod, hogy én is megérezném? Vagy azt hiszed, reménytelenül ügyetlen vagyok az erőm felismerésében?

Richard, nem vonhatunk le következtetéseket elhamarkodottan! Gyerekek máskor is születnek halva. Ez nem bizonyíték rá, hogy a mágia nem működik.

Richard Carához fordult. A Mord-Sith ott állt a közelükben és hallgatta a vitát, miközben tekintete a füves pusztát pásztázta, de rajta tartotta a szemét a Sár Népe vadászain, különösképpen pedig a Baka Tau Mana harcosokon is.

– Cara, mióta használhatatlan az Agieled? – kérdezte Richard.

Cara visszahőkölt. Akkor sem látszhatott volna döbbentebbnek, ha Richard váratlanul pofon vágta volna. Száját kitátotta, de hang nem jött ki rajta. Aztán dacosan felszegte az állát, mint aki nem hajlandó beismerni, hogy vereséget szenvedett.

– Rahl Nagyúr, miből gondolod, hogy…

– Kirántottad Chandalen kését. Még sohasem láttam, hogy más fegyvert előnyben részesítettél volna, amikor az Agieled kéznél volt. Egyetlen Mord-Sith sem tenne másként. Szóval, Cara, mióta?

Cara megnyalta kicserepesedett ajkát. Szemeit lesütötte a megadás jeléül, és elfordította a fejét.

– Az utolsó pár napban időnként alig tudtam megérezni a jelenlétedet. Semmi más változást nem éreztem, csak egyre nehezebben bírtam érzékelni a hollétedet. Először semmi különösre nem gyanakodtam, de úgy látszik, a kötődés napról napra gyengébbé válik. Az Agiel energiáját a Rahl Nagyúrhoz való kötődésünk adja.

Mikor a Mord-Sithek viszonylag nem nagy távolságra voltak, mindig pontosan tudták a kötődés révén, hol tartózkodik a Rahl Nagyúr. Richard elképzelte, milyen zavaró lehet hirtelen elveszíteni ezt a képességet.

Cara krákogott egyet, és a távoli viharfelhőkre bámult. Kék szemeit könnyek fátyolozták.

– Az Agiel halott az ujjaim között.

Csak egy Mord-Sith lehetett képes rá, hogy meggyászolja annak a mágiának az elvesztését, ami annyi szenvedést okozott neki, már ha csak megérintette is. Ezek a nők ennyire feltétel nélkül elkötelezték magukat a hivatásuknak.

Cara visszafordította a tekintetét Richardra, és a régi tűz visszaköltözött a szemébe.

– De attól én még felesküdtem rád, és megteszek mindent amit kell, hogy megvédjelek. Egy Mord-Sith számára így sem változott semmi.

– Na, és a d'harai katonák? – suttogta Richard, amint átvillant az agyán, mennyire megsokasodtak máris a problémáik. – Jagang közeledik. A hadsereg nélkül…

A kötődés ősi mágia volt, amit Richard azáltal örökölt, hogy ő volt a Tehetség hordozója Darken Rahl utódai közül. A kötődést azért hozták létre, hogy védelmet nyújtson az Álomjárók ellen. Nélküle…

Még ha Kahlan meg is volt róla győződve, hogy mindez az Ólálkodó műve, nem a Harmóniáké, Zedd elmondta nekik, hogy a mágia akkor is elenyészik. Richard tisztában volt vele, hogy Zeddnek, ha bolonddá akarta tenni őket, olyan mesét kellett kiagyalnia, ami elég közel áll a valósághoz.

Így vagy úgy, Kahlannak meg kellett értenie, hogy a mágia haldokló fája rothadó gyümölcsöket terem. Kahlan bátorítóan szorította meg Richard karját.

– Lehet, hogy a katonák nem érzik úgy a kötődést, mint azelőtt, Richard, de ők már más módon is elkötelezettek melletted. A Középföld népeinek legnagyobb része követi az Inkvizítor Anyát, pedig nem köti őket hozzám semmiféle mágia. Ugyanígy, a katonák követni fognak téged, mert hisznek benned. Eleget bizonyítottál már nekik ehhez.

– Az Inkvizítor Anyának igaza van – szólt közbe Cara. – A hadsereg hű marad hozzád, mert te vagy a vezérük. Az igazi vezér. Hisznek benned, ugyanúgy, ahogy én is.

Richard nagyot sóhajtott.

– Ezt igazán nagyra értékelem, Cara. Tényleg. De azért…

– Te vagy a Rahl Nagyúr. Te vagy a mágia a mágia ellen. Mi vagyunk az acél az acél ellen. Ez így van, és így is marad.

– Épp erről van szó. Én nem lehetek többé a mágia a mágia ellen. Még ha az Ólálkodó járna is közöttünk, nem a Harmóniák, a mágia nem működik többé.

Cara vállat vont.

– Akkor majd te ki fogsz találni valamit, hogy megint működjön. Te vagy a Rahl Nagyúr: ez a te dolgod.

– Richard – szólalt meg újra Kahlan. – Zedd azt mondta nekünk, a Sötétség Nővérei megidézték az Olálkodót, emiatt nem működik a mágia. Tényleg nincs rá semmi bizonyítékod, hogy a Harmóniák szabadultak volna el. Azt kell tennünk, amit Zedd kért tőlünk, és akkor ellensúlyozni tudjuk a Sötétség Nővéreinek mágiáját. Amint Aydindrilbe érünk, minden vissza fog zökkenni a régi kerékvágásba.

Richard még mindig nem bírta rávenni magát, hogy elmondja Kahlannak, amit tudott.

– Kahlan, én is azt kívánom, bárcsak úgy lenne, de sajnos nem igaz – felelte egyszerűen.

Kahlan magára erőszakolt látszattürelme kezdett a végére érni.

– Miért ragaszkodsz annyira a Harmóniákhoz, mikor Zedd megmondta, hogy az Ólálkodó az?

Richard közel hajolt Kahlanhoz.

– Gondold csak végig! A nagyanyám, Zedd felesége, mesélt a kislányának, az én anyámnak egy Ólálkodó nevű macskáról. Akkor egyszer az anyám említette nekem az Ólálkodó nevű macskát, de erről Zedd nem tud. Csak egy apróság ezer más apróság között, amiket anyám sokszor mondott, vagy mesélt nekem, hogy megvigasztaljon, vagy jókedvre derítsen. Én sem említettem ezt soha Zeddnek.

Zedd valami okból el akarta titkolni előlünk az igazságot. „Ólálkodó", nyilván, mert egyszer volt egy ilyen nevű macskája, és ez a név jutott először az eszébe. Őszintén, neked nem hangzik ez a név, hogy Ólálkodó egy kicsit… bizarrnak, ha belegondolsz?

Kahlan összefonta a karjait a mellén. Arcán vonakodó fintor jelent meg.

– Azt hittem, csak nekem tűnt furcsának a név. – Újra összeszedte magát. – De ez még mindig nem bizonyít semmit. Lehet véletlen egybeesés is.

Richard tudta, hogy a Harmóniák szabadultak el. Ugyanúgy megérezte, mint a tyúkot, ami nem tyúk volt, és azt kívánta, bárcsak Kahlan hinne neki, bárcsak megbízna az ő ítéletében.

– Miféle dolgok azok a Harmóniák? – kérdezte Cara.

Richard elfordult a többiektől, és a távoli horizontra bámult. Nem sokat tudott a Harmóniákról, de amit tudott, attól égnek állt a hátán a szőr.

– A nagy háború idején az Óvilágban élők véget akartak vetni a mágiának, akárcsak most Jagang, és valószínűleg ugyanabból az okból: hogy könnyebben hajthassák kardjaik uralma alá a világot. Az Újvilág lakói viszont azt akarták, hogy a mágia fennmaradjon. A győzelem érdekében mindkét oldal varázslói elképzelhetetlenül szörnyűséges fegyvereket alkottak meg, abban a reményben, hogy azokkal kivívhatják győzelmet.

Ezeknek a szörnyű fegyvereknek egy részét – a mriswitheket, például – pusztító és alkotó mágiát egyaránt használva alkották meg, úgy, hogy bizonyos tulajdonságait eltörölték egyes személyeknek, és más, a cél szempontjából kívánatos tulajdonságokat vagy képességeket beleültettek. Más esetekben egyszerűen hozzáadták a szükséges tulajdonságokat a létező személyiséghez.

Azt hiszem, az Álomjárók ebbe az utóbbi csoportba tartoznak, akik személyiségéhez egyszerűen hozzátették a képességet. Nyilván eleve olyan tulajdonságokkal rendelkeztek, amelyek a varázslók szemében alkalmassá tették őket arra, hogy fegyverként használhatók legyenek. Jagang a nagy háborúban megalkotott Álomjárók leszármazottja. És most a fegyver indított háborút ellenünk.

Jagang csak azért akarja elpusztítani a mi mágiánkat, hogy a sajátját akadálytalanul felhasználhassa ellenünk. Ezzel ellentétben a nagy háború alatt az óvilágiak tényleg meg akarták szüntetni a mágiát. Minden mágiát. A Harmóniákat éppen ezzel a céllal hozták létre: hogy elszívják a mágiát az élők világából. Az Alvilágból hívták őket létre, a halottak közül, az Őrző birodalmából.

Ahogy Zedd elmagyarázta, az ilyen alvilági teremtmények, ha egyszer rászabadulnak a mi világunkra, nem csak a mágia végét jelenthetik, hanem egyszersmind mindenfajta életnek a pusztulását is.

– Zedd azt is mondta, hogy Ann tud tenni ellenük – vágott közbe Kahlan.

Richard hátranézett rá a válla fölött.

– Akkor Zedd miért hazudott nekünk? Miért nem bízott bennünk? Ha tényleg tudják, hogyan lehet legyőzni őket, miért nem mondták meg egyszerűen az igazat? – Megrázta a fejét. – Nem, e mögött valami több is van.

Du Chaillu, aki idáig türelmetlenül hallgatta őket mellén összefont karokkal, most megszólalt.

– A mi Kardmestereink könnyedén levágják azokat a mocskos…

– Pszt! – Richard ujját Du Chaillu szájára téve hallgattatta el a sámánasszonyt. – Egy szót se többet, Du Chaillu! Nem tudod, mekkora bajba sodorhatsz vele mindannyiunkat!

Mikor Richard megbizonyosodott róla, hogy Du Chaillu elhallgatott, megint elfordult mindenkitől, és messzire bámult a feltisztuló égre északnyugat felé, Aydindril felé. Belefáradt a vitába: ő tudta az igazságot, hogy a Harmóniák elszabadultak. Azon kellett gondolkodnia, mit lehetne tenni ellenük. Bizonyos dolgokat sürgősen meg kellett tudnia.

Emlékezett rá, hogy mialatt lázasan keresgélt Kolo naplójában más dolgok után, átfutott egy pár helyen, ahol Kolo a Harmóniákat is emlegette sok-sok más egyéb dolog mellett. Az akkori varázslók rendszeresen küldtek üzeneteket és jelentéseket Aydindrilbe a Harmóniákról, és sok más félelmetes, katasztrófával fenyegető eseményről és dologról is, ami a határvidékeken történt.

Kolo írt ezekről az üzenetekről, legalábbis azokról, amelyeket érdekesnek vagy furcsának talált, de nem írta le őket részletekbe menően: semmi oka nem volt rá, hogy pontosan bemásolja őket a magánjellegű naplójába. Richard nem gondolta, hogy Kolo valaha is meg akarta mutatni bárkinek is a naplóját. Kolo szokása az volt, hogy röviden megemlítette az üzenet érdekesnek talált részét, aztán leírta a véleményét a dologról. Így az ezekről a jelentésekről szóló információk, amelyekhez Richard a naplóból jutott, kétségbeejtően vázlatosak, és ráadásul egyoldalúan elfogultak voltak.

Ha Kolo megijedt valamitől, arról részletesebben írt. Szinte úgy használta a naplót, mint valami segédeszközt, amivel rendezi a gondolatait, hogy egy-egy problémára megoldást próbáljon találni. Volt egy olyan időszak, amikor nagyon meg volt ijedve attól, amit a jelentések a Harmóniákról leírtak. Néhány részletet be is másolt a naplójába ezekből a jelentésekből, mintegy a félelmeit igazolandó, vagy hogy önmaga számára kiemelje, mire alapozza az aggodalmait.

Richard visszaemlékezett rá, hogy Kolo név szerint is említette a varázslót, akit azzal bíztak meg, hogy a Harmóniák problémáját megoldja. Ander. Ander Valaki – a teljes névre Richard nem emlékezett.

Ander varázslónak a Hegy volt a büszkén vállalt csúfneve. Nyilván nagy termetű lehetett. Kolo nem szerette ezt az embert, és naplójában gyakran gúnyosan csak „Erkölcsi Vakondtúrás"-ként emlegette. Richard emlékezett rá Kolo naplójából, hogy Ander nagyon sokra tartotta magát.

Arra is tisztán emlékezett, hogy egy helyen Kolo felháborodottan megjegyezte, hogy az emberek nem tudják helyesen alkalmazni a Varázslók Ötödik Szabályát: Arra figyelj, mit tesznek az emberek, ne arra, mit mondanak, mert a tettek elárulják a hamisságot.

Kapkodó firkálása alapján Kolo különösen dühös lehetett, amikor arról írt, hogy az emberek nem jól alkalmazták az Ötödik Szabályt Ander esetében. Azt panaszolta, hogy az Ötödik Szabály segítségével könnyen ki lehetett volna deríteni, hogy Ander csak önmagával törődik igazán, nem társai és a nép érdekeivel.

– Még mindig nem mondtad meg, mik azok a Harmóniák – panaszkodott Cara.

Richard úgy érezte, mintha a hajába kapaszkodó gyenge, de állandó szellő szinte cibálná, sürgetné, hogy induljon. Hogy hová, azt maga sem tudta. A fűből itt-ott rovarok ugrottak fel előtte, hogy rövid repülés után újra eltűnjenek a fűcsomók között. Messze keleten vadludak szárnyaltak V alakban észak felé.

Richard nem gondolkodott el igazán alaposan a Harmóniákon még akkor sem, amikor az esküvőn szóba kerültek. Zedd elaltatta az aggodalmaikat, ráadásul Richard egyéb dolgokkal volt elfoglalva.

Később azonban, a Szellemház mellett elpusztult tyúk esete és Juni meggyilkolása után, mikor a tyúkszörnytől lúdbőrzött a háta, valahányszor megérezte a közelségét, és miután Zedd elmondott néhány részletinformációt, Richard belső riasztója egyre erősebben kezdett jelezni, és megpróbált visszaemlékezni mindenre, amire csak tudott a Harmóniákról. Amikor más problémák megoldása érdekében olvasta Kolo naplóját, nem fordított különösebb figyelmet a Harmóniákról szóló információkra, de a szinte folyamatos koncentrálás segítségével, ami időnként szinte transzszerű állapotba ment át, sok mindenre sikerült visszaemlékeznie.

– A Harmóniák az alvilágban létrejött ősrégi teremtmények. Ahhoz, hogy az élők világába átjuthassanak, meg kell szakítani a Kegyelem vonalait. Mivel az alvilágból valók, megidézésükhöz pusztító mágia szükséges, így amikor átkerülnek a mi világunkba, felborul az egyensúly. A mágia működéséhez egyensúly szükséges. Mivel a Harmóniák a mágia pusztító oldalát hordozzák, e világi fennmaradásukhoz alkotó mágiára van szükségük, mivel az élet, a létezés önmagában is egyfajta alkotó erő eredménye. Ezért aztán a Harmóniák folyamatosan szívják magukba az alkotó mágiát, amíg ezen a világon vannak.

Cara soha semmilyen jelét nem mutatta annak, hogy bármilyen tehetsége lenne a mágiához, vagy akár csak a megértéséhez. Most is csak még összezavarodottabbnak tűnt Richard magyarázata után. Richard meg tudta őt érteni. Maga Richard is csak keveset értett meg a mágia természetéből, és azt is csak érintőlegesen fogta fel, amit most elmagyarázott. Abban sem volt egészen biztos, hogy a magyarázata teljesen helytálló.

– De hogy csinálják ezt a Harmóniák? – kérdezte Cara.

– Képzeld el az élők világát egy hordó vízként. A Harmóniák jelenléte egy frissen ütött lyuk a hordó oldalán, amin át a víz kifolyhat. Ha egyszer minden víz kifolyt, a hordó kiszárad, a dongái széthullanak, és többé nem az az edény, ami volt, csak annak a funkcióját veszített váza, ami már csak nyomokban emlékeztet a régi önmagára.

A Harmóniák jelenléte a mi világunkban már önmagában is megcsapolja a mágiát, mint az a lyuk a hordón. Ráadásul formát kellett nekik adni, mikor ebbe a világba megidézték őket, és ezért saját, önálló természetük is van. Képesek ölni.

Mágikus teremtmények lévén képesek felölteni annak az alakját, akit vagy amit elpusztítottak, mint például a tyúkét, de ugyanakkor megőrzik az összes eredeti erejüket. Amikor a nyíllal meglőttem a tyúkot, a Harmónia hátrahagyta ezt a fantomalakját. Az igazi tyúk kezdettől fogva döglötten hevert a fal mögött: a Harmónia csak a mintázatát vette kölcsön álcázásul, hogy velünk kötekedjen.

Cara arcán tőle szokatlan aggodalom jelent meg.

– Azt akarod ezzel mondani – tekintete körbejárt a mellettük álló embereken – hogy közülük bárki lehet akár egy Harmónia is?

– Ahogy tudom, a Harmóniák mágia által létrehozott teremtmények, nincs lelkük, ezért emberi alakot nem képesek felölteni, legfeljebb állatit. Zedd szerint ennek a fordítottja is igaz: Jagangnak van lelke, ezért csak emberi agyakba tud behatolni, mert szüksége van hozzá a lélek jelenlétére.

Amikor a varázslók embereket alakítottak át fegyverekké, az általuk alkotott lényeknek megmaradt a lelke. Így lehetett őket kordában tartani, legalábbis bizonyos mértékig. Ha a Harmóniák köztünk vannak, őket nem lehet irányítani. Ez teszi őket annyira veszélyessé. Olyan ez, mintha a villámmal próbálnál meg vitába szállni.

– Értem. – Cara felemelte az egyik ujját, mintha azzal akarná az emlékezetébe írni, amit hallott. – Tehát ember nem lehet. Ez jó. – Az ég felé mutatott. – De az lehet, hogy azoknak a réti pipiskéknek valamelyike egy Harmónia?

Richard felpillantott a felettük elrepülő sárga begyű madarakra.

– Gondolom, lehetséges. Ha tyúk lehetett, képes rá, hogy bármelyik állatot megölje, és felvegye a formáját. Bár nincs igazán szüksége rá. – A vizes talajra mutatott. – Ugyanolyan könnyen rejtőzhet bármelyik tócsában a lábad előtt. Van köztük olyan, amelyik kifejezetten vonzódik a vízhez.

Cara lenézett a tócsára, és önkéntelenül hátrált egy lépést.

– Úgy érted, hogy a Harmónia, amelyik Junit megölte, a vízben rejtőzött és úgy követte?

Richard Chandalenre pillantott, és egy bólintással elismerte, hogy valóban úgy gondolja.

– A Harmóniák sötét helyeken várakoznak vagy rejtőznek – magyarázta. – Valamilyen módon a dolgok szélén haladnak előre, mint egy hasadék a sziklában, vagy a víz széle. Legalábbis én így értelmezem, amit Kolo leírt, hogy a Harmóniák a határok mentén surrannak, ahol ez meg az találkozik. Van olyan, amelyik a tűzben rejtőzik, és szikrán utazik.

Richard a szeme sarkából Kahlanra pillantott, és eszébe ötlött, hogyan borult lángba a halottasház, ahol Junit felravatalozták.

– Ha felbosszantják, vagy feldühödik, mérgében képes leégetni egy épületet.

Azt is mondják, van olyan, amelyik olyan szép, hogy ha ránézel, eláll a lélegzeted. Örökre. Általában csak nagyon homályosan láthatók, ha csak fel nem kelted a figyelmüket. Kolo naplójából úgy vettem ki, hogy ha az áldozatuk meglátja őket, részben az áldozat legtitkosabb vágyainak alakját veszik fel, és ily módon ellenállhatatlanul vonzzák magukhoz az áldozatot. Nyilván így csalogatják halálba az embereket.

Lehet, hogy Junival is ez történt. Lehet, hogy valami olyan gyönyörűségeset látott, hogy elhagyta érte a fegyvereit, az ítélőképességét, még a józan eszét is, és követte a látomást a vízbe, amibe aztán bele is fulladt.

Van olyan a Harmóniák között, amelyik figyelmet akar magának, és szereti, ha bálványozzák. Úgy gondolom, talán, mert az alvilágból valók, bennük is megvan az Őrző csillapíthatatlan éhsége az imádat iránt. Állítólag még oltalmazza is azokat, akik fenntartás nélkül csodálják, de ez borotvaélen való tánc. Kolo szerint az imádat megbűvöli őket, de ha csak egy pillanatra is alábbhagy, rögtön ellened fordulnak.

A vadászatot szeretik legjobban, képtelenek ellenállni neki. Emberekre vadásznak. Hihetetlenül kegyetlenek, és tűzzel ölnek legszívesebben. Ó-d'harai nyelvből lefordítva a teljes nevük így hangzik: „A Végzet Harmóniái", vagy „A Halál Harmóniái".

Du Chaillu komoran hallgatott. A Baka Tau Mana Kardmesterek legnagyobbrészt sikerrel őrizték meg a tartózkodó, nyugodt közönyösség látszatát, de mostanra tartásukban valami új feszültség jelent meg, ami nem kerülte el Richard figyelmét.

– Mindegy, hogy melyik nevet fogadjuk el – sóhajtott Cara – nagyjából értjük, mit akarsz vele mondani.

Chandalen, aki eddig figyelmesen hallgatta őket, most megszólalt.

– De te ugye nem hiszed el ezt, Inkvizítor Anya? Te abban hiszel, amit Zedd mondott, hogy nem a Harmóniákról van szó?

Kahlan Richard szemébe nézett, csak azután válaszolt Chandalennek. A hangjában nem volt semmi él.

– Zedd magyarázata sokban hasonló, és ugyanolyan könnyen megmagyarázza mindazt, ami történt, és mivel sokban hasonló, ugyanúgy mutatja, milyen nagy a veszély. A fontos különbség a kettő között, hogy Zedd szerint, ha Aydindrilbe érünk, képesek leszünk megfékezni a bajt. Nem szívesen, de mégis azt kell mondanom, Zeddnek van igaza. Nem hiszek benne, hogy a Harmóniák szabadultak volna el.

– Nagyon szeretném, ha úgy lenne. Tényleg, mert akkor, ahogy mondod, amint Aydindrilbe érünk, tudnánk tenni valamit a veszély ellen – mondta Richard. – De sajnos, a Harmóniák köztünk vannak. Azt hiszem, Zedd egyszerűen csak el akart távolítani bennünket a veszély közeléből, amíg ő megpróbálja megoldani a problémát, és visszaűzni a Harmóniákat az alvilágba.

– Rahl Nagyúr a mágia a mágia ellen – szólt most közbe Cara. – Ezt neki kell legjobban tudnia. Ha ő azt gondolja, hogy a Harmóniák azok, akkor a Harmóniák azok.

Kahlan tehetetlenül felsóhajtott, és hátrasimította arcába hullott haját.

– Richard, szerintem bebeszéled magadnak, hogy a Harmóniák szabadultak el. Úgy beszélsz róla, mintha igaz lenne, és ezzel Carát is kezded meggyőzni, ahogy magadat is sikerült meggyőznöd róla. Csak azért, mert félsz tőle, hogy igaz, nagyobb hitelt adsz neki, mint amennyit valójában megérdemel.

Kahlan ezzel nyilvánvalóan a Varázslók Első Szabályára akarta emlékeztetni Richardot, azt sugallva, hogy hazugságban hisz.

Richard a vad elszántságot mérlegelte, amit Kahlan szemeiben látott. Szüksége van Kahlan segítségére. Egyedül képtelen lenne megküzdeni a problémával.

Végül úgy döntött, nincsen más választása. Mindenkit megkért rá, hogy itt várjanak, átkarolta Kahlan vállát, és távolabb vezette, ahol biztos lehetett benne, hogy a többiek nem hallhatják, amit mondani akart.

Meg kellett győznie Kahlant, mert szüksége volt a segítségére. Nem volt többé választási lehetősége.

El kellett mondania az igazságot Kahlannak.