Ötödik fejezet

 

 

 

Zedd felmarkolt egy maréknyi port a földről.

– Ann csak drámázik – morgolódott. – Én már régen meg tanítottam volna neked a Kegyelmet, Richard, csak épp távol voltunk egymástól.

Ha Ann szavai nem is, amit a nagyapja mondott, enyhítette Richard sértődöttségét. Vállán és nyakán ellazultak az izmok, miközben Zedd folytatta.

– Bár a Kegyelem egyszerűnek látszik, a Mindenség teljességét jelképezi. Így kell megrajzolni.

Zedd letérdelve előrehajolt. Gyakorlott pontossággal követte a markából csorgatott porral a már megrajzolt szimbólum körvonalait, miközben bemutatta a mozdulatokat.

– Ez a külső kör az alvilág kezdetét jelképezi – a holtak végtelen világáét. Kint, ezen a körön túl nincs semmi más, csak az örökkévalóság. Ezért kezdődik itt a Kegyelem szimbóluma: a semmi határán. Ahol a Semmi volt, ott jött létre a Teremtés.

A külső körön belül egy négyzet helyezkedett el: sarkai érintették a kör vonalát. A négyzeten belül egy másik kör volt, pontosan akkora, hogy érintse a négyzet oldalait. A központi körbe egy nyolcágú csillag került. Utoljára a csillag nyolc csúcsából egy-egy egyenest húzott Zedd, amelyek átmetszették mindkét kört, minden második vonal pedig a négyzet egy-egy csúcsán haladt keresztül.

A négyzet a Fátyolt szimbolizálta, amely a szellemek világát – az alvilágot – jelképező külső kört az élők világának határait képviselő belső körtől elválasztja. Az egésznek a közepében a Teremtő – a Fény – jelképeként ült a csillag, a Teremtő ajándékát, a Tehetséget jelentő egyenes vonalakkal. A Fényből áradó Tehetség képes volt áthatolni a Mindenség valamennyi határán.

– Már láttam ezt korábban is. – Richard megfordította a csuklóit tenyérrel felfelé, és a térdére helyezte őket.

A csuklóin viselt ezüst karpántokat különös szimbólumok díszítették, de mindegyiknek a közepébe, a csukló belső oldalán egy-egy apró Kegyelem volt vésve. Mivel ezek a pántok befelé néző részén voltak, Kahlan eddig még soha nem vette észre őket.

– A Kegyelem a Tehetség folytonosságát testesíti meg – mondta Richard – a sugarak által jelképezve: A Teremtőtől indul, áthatol az élők világán, és a halál vonalánál átlépve a Fátyolt beér az Örökkévalóságba az Őrző alvilági birodalmába, ahol a szellemek is vannak. – Egyik hüvelykjét végighúzta a pánton. – A reményt is jelképezi, hogy születésünktől az életen át és azon túl is mindig a Teremtő fényében maradhatunk.

Zedd meglepetten pislogott.

– Nagyon jó, Richard. De te honnan tudod ezeket?

– Megtanultam értelmezni a szimbólumok jelképrendszerét, és olvastam is egyet-mást a Kegyelemről.

– A szimbólumok jelképrendszerét…? – Kahlan látta, hogy Zedd alig tudja türtőztetni magát. – Tudnod kell, fiam, hogy a Kegyelem szimbóluma a következmények egész arzenálját vonhatja maga után. Egy veszélyes anyaggal, például varázslóhomokkal rajzolt Kegyelem jele, vagy más kockázatos alkalmazása súlyos következményekkel járhat…

– Például megváltoztathatja a világok kölcsönhatásának természetét egy meghatározott cél elérése érdekében – fejezte be Richard Zedd helyett. – Olvastam egy keveset róla.

Zedd visszakuporodott a sarkára.

– Úgy tűnik, a kevésnél valamivel többet. Szeretném, ha elmondanál nekünk mindent, amit az utolsó találkozásunk óta csináltál. – Fenyegetően megrázta az ujját. – A legapróbb részletekig!

– Mi az a Végső Kegyelem? – kérdezte ehelyett Richard.

Zedd közelebb hajolt, ez alkalommal komolyan meglepődve.

– Micsoda?

– A Végső Kegyelem – mormolta Richard, miközben szemei vadul száguldoztak a földre rajzolt szimbólum vonalain.

Kahlannak ugyanúgy nem volt fogalma róla, hogy miről beszél Richard, mint Zeddnek, de ő már hozzászokott Richard időnként következetlennek látszó viselkedéséhez. Időnként látta már ilyennek Richardot: mintha valahol másutt lenne, különös kérdéseket tett fel, miközben valami sötét, rejtelmes problémán törte a fejét. Ez a Kereső viselkedése volt.

Egyértelmű riasztó jelzése volt ez Kahlan számára annak is, hogy Richard úgy gondolja, valami nagyon-nagyon nincsen rendben. Kahlan érezte, hogy ettől libabőrössé válik a karja.

Kahlan észrevette, hogy Ann szemöldöke komoly aggodalommal ráncolódik össze. Zedd majd kipukkadt a benne feszülő ezernyi kérdéstől, de ő is ismerte már Richardnak ezt a furcsa állapotát, amikor felfoghatatlan gondolatmenettel váratlan, furcsa kérdéseket tesz fel. Ilyenkor Zedd megpróbált legjobb tudása szerint együttműködni Richarddal.

Most gondterhelten dörzsölgette ujja hegyével a ráncokat a homlokán, és mély lélegzetet vett, hogy lecsillapodjon.

– A francba is, Richard, sohasem hallottam ilyesmiről, hogy „Végső Kegyelem"! Te hol hallottál róla?

– Csak valami, amit olvastam valahol – motyogta Richard. – Zedd, fel tudnál állítani egy újabb Határt? Egy olyan Határt elővarázsolni, mint születésem előtt?

Zedd arca szinte hallhatóan csikorgott, annyira eltorzult a reménytelen értetlenségtől.

– Miért kellene nekem… ?

– Elzárni az Óvilágot, és megakadályozni a háborút.

Zeddet felkészületlenül érte a válasz. Szája tátva maradt, de aztán lassan széles vigyor húzta szét ráncos bőrét az arcán.

– Nagyon jó, Richard! Kiváló varázsló lesz belőled, ha mindig azt tartod szem előtt, hogyan használhatnád fel a mágiát a kár és a szenvedések megelőzésére. – A mosoly lehervadt az arcáról.

– Nagyon jó gondolat, valóban, de nem, sajnos nem tudom újra megcsinálni.

– Miért nem?

– Ez egy hármas varázslat volt. Ez azt jelenti, hogy három ez, meg három az kellett hozzá, mindenből három. A nagyon erős varázslatokat általában kellő védelem övezi, a hármas szabály csak az egyik eszköz, amivel megakadályozzák, hogy a veszélyes mágiát túl könnyű legyen végrehajtani. A Határ-varázslat is egy ilyen volt. Egy, a Nagy Háború korából származó ősi könyvben találtam. Úgy látom, te is a nagyapád fajtája vagy, aki szívesen olvas mindenféle furcsasággal teli öreg könyveket.

– Zedd összevonta a szemöldökét. – A különbség csak az, hogy én egész életemben ezt tanultam, és tudom, hogy mit csinálok. Ismerem a veszélyeket, és tudom, hogyan lehet őket elkerülni, vagy legalább minimálisra csökkentem. Ismerem a saját képességeimet és a korlátaimat. És ez nagy különbség ám, fiam.

– De csak két Határ létezett! – erősködött Richard.

– Á, igen. A Középföld rettenetes háborúba keveredett D'Harával. – Zedd maga alá húzta a lábait, kényelmesen elhelyezkedett és belefogott a mesélésbe.

– A három Határ-varázslat közül az elsőt arra használtam fel, hogy tanulmányozzam, hogyan működik a varázslat, hogyan kell helyesen kivitelezni, és hogyan lehet feloldani. A másodikkal a Középföldet választottam el D'Harától, hogy a háborút megállítsam. A három közül az utolsóval leválasztottam a Nyugatföldet azok számára, akik mágiától mentes helyen szerettek volna élni. Ezzel próbáltam megakadályozni egy esetleges felkelést a Tehetséggel születettek ellen.

Kahlan nagyon nehezen tudta elképzelni, milyen lehet egy mágia nélküli világ. Maga az ötlet is sötétnek és kegyetlennek tűnt számára, de tudta, hogy vannak olyanok, akik semmit sem szeretnének jobban, mint egy mágiától mentes helyen leélni az életüket. Nyugatföld egy ilyen – bár nem túl nagy kiterjedésű

– hely volt. Legalábbis egy ideig. Ma már nem az.

– Nincsenek többé Határok – Zedd magasba emelte a kezét. – És kész.

Majdnem egy éve múlt, hogy Darken Rahl lerombolta a Határokat, és a három terület újra átjárhatóvá vált. Szerencsétlen dolog, hogy Richard ötlete nem volt megvalósítható: nem zárhatták el az Óvilágot, nem akadályozhatták meg, hogy a háború átterjedjen az Újvilágra. Számtalan életet menthettek volna meg ezzel, akik majd egy nemrégiben elkezdődött háború áldozatai lesznek majd.

A csendben Ann szólalt meg.

– Van valami fogalmatok róla, bármelyikőtöknek is, a próféta, Nathan hollétéről?

– Én találkoztam vele, nem is olyan régen – jelentkezett Kahlan. – Segített megmenteni Richard életét azzal, hogy ideadta a Szelek Templomából ellopott könyvet, és megmondta azokat a mágikus szavakat, amelyeket használnom kellett, hogy elpusztítsam a könyvet, és életben tartsam Richardot, amíg kigyógyul a pestisből.

Ann olyan képet vágott, mint a zsákmányára lecsapni készülő farkas.

– És most vajon hol lehet?

– Ez valahol az Óvilágban történt. Verna nővér is ott volt velünk. Valakit, akit Nathan nagyon szeretett, ott öltek meg a szeme láttára. Nathan azt mondta nekem, hogy a próféciák néha túl erősek hozzá, hogy megkerüljük őket, máskor meg azt hisszük magunkról, hogy okosabbak vagyunk, mint amilyenek valójában, és azt hisszük magunkról, hogy képesek leszünk eltéríteni a sors kezét, ha elég erősen akarjuk.

Kahlan egy ujjával firkálgatott a porba.

– Két emberével, Walsh-sal és Bollesdunnal ment el. Azt mondta, visszaruházza Richardra a Rahl Nagyúr címét. Vernának meg azt mondta, ne is erőlködjön azzal, hogy megpróbálja követni. Azt mondta, úgy sem sikerülne.

Kahlan felnézett Ann sajnálattal megtelt szemébe.

– Azt hiszem, Nathan azért ment el, hogy megpróbálja elfelejteni, ami akkor éjjel ott lezajlott. Hogy elfelejtse azt a nőt, aki segítem akart neki, és meghalt emiatt. Nem hiszem, hogy meg tudod őt találni, amíg ő nem akarja.

Zedd tenyerével a térdére csapva törte meg a beállott csendet.

– Mindenről tudni akarok, ami azóta történt, hogy utoljára láttalak, Richard. A múlt tél kezdete óta… Az egész történetet akarom. Ne hagyj ki semmit – a részletek nagyon fontosak lehetnek. Lehet, hogy ezt te nem érted meg, de a részletek néha kritikus jelentőségűek. Mindenről tudnom kell.

Richard csak annyi időre nézett fel, hogy elkapja nagyapja feszült várakozással teli tekintetét.

– Szeretném, ha lenne rá elég időm, hogy mindent elmeséljek neked, Zedd, de sajnos nincsen. Kahlannak, Carának és nekem vissza kell mennünk Aydindrilbe.

Ann ujjai a gallérja gombjaival babráltak. Kahlan látta rajta, hogy a magára erőltetett nyugalom álarca kezd szétszakadozni.

– Elkezdheted most, és majd folytatjuk a visszautazás közben.

– El sem tudjátok képzelni, mennyire szeretnék együtt maradni veletek, de sajnos nincs időnk ilyen utazásra – felelte Richard. – Sietnünk kell vissza. A Sliph-fel kell mennünk. Sajnálom, tényleg nagyon sajnálom, de nem jöhettek velünk a Sliphben. ügyedül kell Aydindrilbe utaznotok. Ha odaértek, majd beszélgetünk.

– Sliph? – fintorgott Zedd a szóra. – Miről beszélsz te egyáltalán?

Richard nem válaszolt, talán már nem is hallotta a kérdést. A szövettel betakart ablakot bámulta. Kahlan felelt helyette.

– A Sliph, az egy… – szünetet tartott. Hogyan lehet ilyesmit megmagyarázni? – Nos, szóval afféle élő higany. Tud velünk kommunikálni. Úgy értem, beszél.

– Beszél – ismételte Zedd színtelen hangon. – És miről beszél?

– Nem az a fontos, hogy beszél. – Kahlan egyenesen Zedd mogyorószín szemébe nézett, közben hüvelykujja körmével egy cérnaszálat piszkált a nadrágja szárán. – A Sliphet a Nagy Háború varázslói alkották meg. Fegyverekké változtatták az embereket, a Sliphet is ehhez hasonlóan hozták létre. A Sliph valaha egy nő volt. Ennek a nőnek az életét használták fel arra, hogy életre hívják a Sliphet, egy lényt, ami képes mágia segítségével olyasmire, amit jobb híján utazásnak hív. Gyorsan el tud jutni nagy távolságokra. Igazán nagy távolságokra. Mint például innen Aydindrilbe kevesebb mint egy nap alatt, meg sok egyéb helyre is.

Zedd elgondolkodott Kahlan szavain, bármilyen meglepőnek tűntek is számára első hallásra. Eleinte Kahlannak is hihetetlen volt a dolog. Az ilyen utazás rendes körülmények között sok napba telne, még lóháton is. Hetekbe.

Kahlan Zedd karjára tette a kezét.

– Sajnálom, Zedd, de te és Ann nem jöhettek velünk. A Sliph mágiája, ahogy azt te magad elmondtad a határokkal kapcsolatban, speciális védelem alatt áll. Richardnak ezért kellett hátrahagynia a kardját: a Sliph mágiája összeférhetetlen a kardéval.

Ahhoz, hogy a Sliphben utazhass, rendelkezned kell legalább egy kevéske Pusztító Mágiával is az Alkotó mellett. Nektek nincs Pusztító Mágiátok. Te és Ann meghalnátok a Sliphben. Bennem van valamennyi Pusztító Mágia, amely az inkvizítori erőmből ered. Cara pedig a Mord-Sith képességével magához kötötte egy andoliai varázsló mágiáját, aki rendelkezett a Pusztító Mágiával, így aztán ő is velünk utazhat, és persze Richardban is megtalálható a Pusztító Mágia.

– Pusztító Mágiát használtatok! De… de hát, hogy… mit… hol… – dadogta Zedd, már el is felejtve, melyiket akarta kérdezni először.

– A Sliph kőkutakban él. Richard megidézte a Sliphet, és most utazhatunk benne. De nagyon elővigyázatosnak kell lennünk, különben Jagang átküldheti hozzánk a Sliphben a szolgáit. – Kahlan összeérintette a csuklói belső oldalát. – Amikor nem utazunk benne, Richard aludni küldi a Sliphet, úgy, hogy összeérinti a csuklópántjait ott, ahol a Kegyelem szimbólumok vannak rajtuk, és a Sliph csatlakozik a lelkéhez az alvilágban.

Ann arca hamuszürkére változott.

– Zedd, én figyelmeztettelek erre! Nem engedhetjük szabadjára ezt a fiút! Túl fontos ahhoz. A végén még elpusztítja magát!

Zedd kis híján felrobbant.

– Használtad a csuklópántokon lévő Kegyelem szimbólumokat?! A francba is, Richard, fogalmad sincs róla, miket művelsz! Mikor ilyesmit csinálsz, a Fátyollal játszadozol!

Richard, akinek a figyelme egészen másutt volt, csettintett az ujjával, és a pad alatt felrakott vastag tűzifa felé intett. Ujjaival türelmetlen kérő mozdulatokat tett. Zedd dühös arccal nyomott a kezébe egy vastag ágdarabot. Richard kettétörte a fát a térdén, közben folyton az ablakot leste.

A következő villám fényénél Kahlan meglátta egy tyúk körvonalait az ablakpárkányon a durva szövetfüggöny másik oldalán. A villám fényében az árnyék az ablak másik sarkába surrant.

Richard elhajította a fadarabot.

A begyén találta telibe a tyúkot. Az állat riadt kárálással, csapkodó szárnyakkal lezuhant az ablakból a sikátorba.

– Richard – rángatta meg Kahlan a fekete ing ujját. – Miért csináltad ezt? Az a tyúk ott nem zavart senkit. A szerencsétlen jószág csak megpróbált elbújni az eső elől!

Úgy látszott, Richard ezt sem hallja. Ann felé fordult.

– Te is az Óvilágban éltél, mint ő. Mit tudsz az Álomjáróról?

– Hát, azt hiszem, tudok egy keveset – hebegte Ann meglepetten.

– Tudod, hogy Jagang képes behatolni egy ember elméjébe, besurran a gondolatai közé, és ott megtelepszik, anélkül, hogy az áldozata tudna róla?

– Persze. – Ann szinte sértődöttnek látszott, hogy ilyen egyszerű dolgot ne tudna arról az ellenségéről, akivel háborúban áll. – De te, és azok, akik hozzád kötődnek, védettek vagytok. Az Álomjáró nem tud behatolni annak az elméjébe, aki felesküdött a Rahl Nagyúrra. Nem tudjuk, mi ennek az oka, csak azt, hogy így van.

Richard bólintott.

– Alric. Ő az oka.

Zedd értetlenkedve pislogott.

– Kicsoda?

– Alric Rahl, az egyik ősöm. Olvastam róla, hogy az Álomjárók emberi fegyverek voltak, amiket háromezer éve fejlesztettek ki, a Nagy Háború alatt. Alric Rahl létrehozott egy varázslatot – a Kötést –, hogy megvédje tőlük az embereit, és mindenkit, aki felesküdött rá. A Kötés ereje nemzedékről nemzedékre tovább öröklődik minden egyes Rahlban, aki a Tehetséggel születik.

Zedd nyitotta a száját, hogy kérdezzen valamit, de Richard addigra már Annhoz fordult.

– Jagang megszállta egy varázsló elméjét, és elküldte őt, hogy megölesse Kahlant és engem. Orgyilkosnak használta őt.

– Egy varázslót? – ráncolta össze a homlokát Ann. – Kicsodát? Melyik varázslót?

– Marlin Picardot – felelte Kahlan.

– Marlint! – Ann sóhajtott, és megcsóválta a fejét. – Szegény fiú! Mi történt vele?

– Az Inkvizítor Anya megölte – vágta rá Cara habozás nélkül. – Ő igazi nővérünk az Agielben.

Ann összefonta a kezeit az ölében, és Kahlanhoz fordult.

– Na, de hogyan jöttetek rá egyáltalán, hogy…?

– Úgy gondoljuk, megint meg fog próbálni valami hasonlót – vágott közbe Richard újból magára vonva Ann figyelmét. – De vajon képes az Álomjáró behatolni az elméjébe valaminek… valaminek, ami nem ember?

Ann több türelemmel fontolgatta a kérdést, mint amennyit az Kahlan szerint megérdemelt.

– Nem, nem hiszem.

– Nem hiszed? – Richard oldalra hajtotta a fejét. – Találgatsz, vagy meg vagy győződve róla? Ez nagyon fontos! Kérlek, ne találgass!

Ann hosszan nézett szótlanul Richard szemébe, aztán megrázta a fejét.

– Nem. Nem képes rá.

– Ann-nak igaza van – csatlakozott Zedd is. – Eleget tudok róla, hogy mire képes és mire nem az Álomjáró. A behatoláshoz lélekre van szükség. Olyan lélekre, amilyen neki is van. Egyébként nem működik a dolog. Éppúgy, ahogy nem tudsz behatolni egy szikla agyába, hogy kitapasztald, hogyan gondolkodik.

Richard mutatóujjával az alsó ajkát simogatta.

– Hát akkor nem Jagang – motyogta magában.

Zedd elkeseredetten forgatta a szemeit.

– Micsoda nem Jagang?

Kahlan felsóhajtott. Richard gondolatmenetét követni néha olyan hiábavaló próbálkozás volt, mint kanállal összeszedni egy hangyabolyt.