Második könyv

A GRACCHUSI TÖRVÉNYEK

III. 13. Minden polgárlázadás kirobbantó oka a tribunusok hatalma volt, amelyet ugyan látszólag a nép védelmében és megsegítésére hoztak létre, valójában azonban az egyeduralom megszerzésére szolgált és arra, hogy egyes személyek föld–, gabona– és bírósági törvényekkel keressék a népszerűséget és a tömeg kegyét. Igaz, mindezekben az intézkedésekben föl lehetett fedezni a méltányosság egy halvány sugarát. Mi lehet ugyanis jogosabb, mint ha a közrendiek visszakapják az előkelőktől eltulajdonított javaikat, nehogy a nemzeteket porba tipró, világbíró népünknek, akár a földönfutóknak, még házi oltárai és tűzhelyei se legyenek? Mi lehet igazságosabb, mint ha a nyomorba jutottak serege saját államának kincstárából él? Mi járulhat hozzá hatásosabban a szabadságjogok egyenlő elosztásához, mint az, hogy ha már egyszer a senatus kormányozza a tartományokat, akkor a lovagrend tekintélye legalább a bíróságokban érvényesüljön korlátlanul? De végül is mindez pusztulásba csapott át, és a szerencsétlen köztársaság mindenért önnön romlásával fizetett. Mert amikor a bírói hatalmat a senatorokról a lovagokra ruházták, elapadtak adóbevételeink, tönkrement birodalmunk anyagi alapja, a gabonafelvásárlás pedig az állam idegrendszerét merítette ki: a kincstárat. És hogyan térhetett volna vissza másképp a nincstelen tömeg a szántóföldekre, ha az addigi birtokosokat ki nem forgatják tulajdonukból, akik pedig maguk is a nép szerves részének számítottak, és őseiktől örökölt tanyáikat a régi használat alapján ekkorra már csaknem jog szerint a magukénak vallhatták.