A IUGURTHA ELLENI HÁBORÚ

III. i. Ezek játszódtak le keleten. De ugyanúgy nem honolt béke a déli tájakon sem. Ki gondolta volna, hogy Karthágó bukása után még bármiféle háború lehet Afrikában? Mégis, Numidiát súlyos megrázkódtatás remegtette meg, és Hannibal után most Iugurtha egyesítette magában mindazt, amitől félnünk kellett. Hiszen ez a boszorkányosan agyafúrt király kincsekkel környékezte meg a nagy hírű római népet, amelyet fegyverrel nem lehetett legyőzni. És amiről az ég egy adta világon senki sem álmodott volna, úgy hozta a sors, hogy a királyt, aki cselszövésre termett, végül is cselszövés juttatta az ellenség kezére. Massinissa unokája és Micipsa örökbe fogadott fia volt, s mert sarkallta a hatalomvágy, elhatározta, hogy megöleti testvéreit. Tőlük semmivel sem tartott jobban, mint a senatustól és a római néptől, akiknek hűséges pártfogására volt bízva az ország. Első gaztettét fondorlatos módon hajtotta végre. Amikor megszerezte Hiempsal fejét, Adherbal ellen fordult, aki erre Rómába menekült. Iugurtha ekkor követei útján lepénzelte előkelő embereinket, és sikerült is a tanácsot a maga oldalára állítani. Ez volt első győzelme, amelyet felettünk aratott. Később hasonló módszerrel vette le a lábukról Afrikába küldött megbízottainkat, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy felosszák közte és Adherbal között az országot. Scaurus személyében magukat a római birodalom erkölcseit is sárba tiporván merészen végrehajtotta bűnös tervét. De a gazság nem maradt sokáig rejtve. Kiderült, hogy követségünket gyalázatosan megvesztegették, s a senatus úgy határozott, hogy háborúval torolja meg a testvérgyilkoson a vétket.

Először Calpurnius Bestia consult küldték Numidiába, de a minden hájjal megkent király megértette, hogy a rómaiakkal szemben többet ér az arany, mint a kard, s megvásárolta a békét. Amikor pedig a tanács – hivatalosan szavatolva az uralkodó sértetlenségét – e gaztett vádjával maga elé idézte Iugurthát, ugyanolyan vakmerően megjelent, sőt bérgyilkossal még Massivát is eltetette láb alól, aki vetélytársa volt a hatalomért folyó harcban. Ez újabb ok volt a király elleni háborúra. A soron következő bosszúhadjáratot Albinusra bízták. De – szégyen és gyalázat! – az ő testvére is oly rossz irányban befolyásolta a hadsereg szellemét, hogy a mieink a maguk jószántából megfutottak, így a numida került ki győztesen a küzdelemből, és táborunkat is kézre kerítette. Még egy szégyenletes békeszerződést is kicsikart, mert csak ennek fejében volt hajlandó bántódás nélkül elengedni csapatainkat, amelyeket korábban lepénzelt.

Végül is Metellus lépett sorompóba, akit elsősorban nem az vezetett, hogy végrehajtsa a római birodalom bosszúját, hanem inkább az, hogy megtorolja a népünkön esett szégyent. Rendkívül furfangosan saját hálójába csalta az ellenséget, hol könyörgéssel, hol fenyegetéssel fordulva hozzá, hol színleg, hol valóban megfutva előle. Nem érte be a szántóföldek és a falvak fölperzselésével, hanem Numidia fő központjai ellen is támadást intézett: Zamat ugyan hiába ostromolta, de kifosztotta Thalát, ahol a király színültig töltött fegyverraktára és kincsesháza volt. Ekkor, kifüstölvén városaiból az uralkodót, tulajdon országa határai közül is kikergette, és a raaurusok meg a gaetulusok földjén keresztül üldözőbe vette. A háború utolsó időszakában Marius nagymértékben növelte a csapatok létszámát. Maga is alacsony sorból származott, s így azokat a polgárokat is föleskette katonának, akiknek a betevő falaton kívül nem volt egyebük. Azután megtámadta a már megfutamított és sebektől borított királyt, de semmivel sem könnyebben aratott fölötte diadalt, mint ha az uralkodó még sértetlenül és frissen szállt volna harcba. Csodálatos szerencsével hatalmába kerítette Capsa városát, amelyet Hercules alapított, s amelyet Afrika tikkasztóan forró katlana és kígyók meg sivatagi homok védelme vett körül. A meredek és megmászhatatlan kősziklán fekvő Muluccha városába egy ligur segítségével hatolt be. Majd a Girtának nevezett nagyobb település mellett nemcsak magára Iugurthára mért megsemmisítő vereséget, hanem a mauretaniai uralkodóra, Bocchusra is, aki a vérségi kapcsolat jogán sietett a numida megsegítésére. Ĺ király bizodalma megrendült saját helyzetében, s attól kezdett tartani, hogy társa pusztulása után az ellenség az ő országának sem hagy békét. Ezért a másik uralkodót kínálta fel annak ellenében, ha baráti szövetségre lépünk vele. A legcsalárdabb királyt, vejét tehát tulajdon apósa juttatta csalárdul kelepcébe, Sulla kezére adva őt. Így látta viszont a római nép Iugurthát a diadalmenetben, rabszíjra fűzve. De ez a legyőzött és láncra vert ellenség még most is úgy tekintett a városra, mint hajdanán, amikor hamis jóslatot zengett arról, hogy Róma eladó, és elvész a mi számunkra, ha vevője akad. De ha városunk valóban piaci portéka lett volna, Iugurthában igazi vásárlóra talál. így azonban Róma kicsúszott a karmai közül, s ezért biztos, hogy nem is fog elpusztulni.