A BALEÁROK MEGTISZTÍTÁSA

III. 8. Metellus Macedonicus családja hozzászokott, hogy háborúkban vívjon ki magának megtisztelő jelzőket, hiszen egyik fia Creticus lett, s arra sem kellett sokáig várni, hogy a másikat meg Balearicusnak nevezzék el.

Ekkoriban a Baleáriszigetek lakói fékevesztett kalóztevékenységükkel tartották nyugtalanságban a környező vizeket. Ugye csodálnivaló, hogy éppen ezek az erdei vademberek kémlelték a szirtfokról merészen a tengert? Mindenféle összeeszkábált tutajokra szálltak, aztán váratlan rajtaütéseikkel tartották rettegésben a partjaik mentén elhajózókat. Amikor pedig megpillantották, hogy a nyílt tenger felől római hajóhad közeleg, zsákmányra számítva vakmerően szembeszálltak vele, és első nekifutásra hatalmas kő– és sziklazáporral árasztották el a flottát. Mindegyikük három parittyával harcolt. Kit lepne meg, hogy lövéseik pontosak voltak, hisz a parittya ennek a népnek egyetlen fegyvere, és gyermekkoruktól fogva gyakorolják a vele való bánást. A kölykök semmit sem kapnak anyjuktól enni, amíg el nem találják a célt, amelyet ő jelöl ki nekik. De a kőhajigálás nem sokáig rémítette meg a rómaiakat. Amikor közelharcra került sor, a szigetlakóknak azt kellett tapasztalniuk, hogy acél hajóorrok és hajítódárdák repülnek feléjük, mire barmok módjára elbődültek, és fejvesztve igyekeztek a partra. A legközelebbi dombokra iszkoltak, s katonáinknak hajtóvadászatot kellett tartaniuk, hogy végezhessenek velük.