7

Kora hajnalban Breean felkelt Aleaha mellől. A nő közelségében olyan izgatott volt, hogy képtelen volt aludni. Talonnal volt találkozója. Szinte ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy a nőt is magával vigye a megbeszélésre, de látván, milyen édesen, békésen alszik, mégsem vitte rá a lélek, hogy felkeltse. Nem csoda, hiszen alaposan kifáradt, gondolta vigyorogva. Kábulatba taszította a kielégültség.

Bár a nő bizonyára elképesztően hálás volt neki – legalábbis erről ábrándozott, – nem bízott benne annyira, hogy nyitva merte volna hagyni az ajtót. Gondosan bezárta maga mögött. Korábban, még mielőtt az ágyába invitálta volna Aleahát, már gondoskodott róla, hogy az ablakokat beszögeljék.

Bólintott a termekben kószáló őröknek. És az őrjáratra készülőknek is, akik éppen a fegyvereiket tisztogatták. Ahogy elnézte az embereit, milyen szorgosan munkálkodnak, éles hullámokban rátört a lelkifurdalás. Hamarosan komoly feladat vár rá. Az emberei keményen dolgoztak, megérdemeltek egy kis szünetet, és csak Isten a megmondhatója, ő maga mikor pihent. De a világért sem lett volna hajlandó itt hagyni Aleahát hosszabb időre, éppen most, amikor végre maga mellett tudhatja.

Nemsokára belépett az irodájába. Talon már várta. Amint Breean elfoglalta helyét az asztal mögött, szemben ülő barátja felnézett a könyvből, amelyet átszellemülten tanulmányozott.

– Ki ment el szellemkémkedni? – kérdezte Breean, rögtön a tárgyra térve.

– Első körben én – válaszolt Talon, – utána Cain.

Breean gondosan tanulmányozta a harcos arcát. A feszültséget, amely már két éve eltorzította a vonásait, mintha leradírozták volna.

– A te köröd után sikerült egy nőbe botlanod, ha jól látom.

Talon elvigyorodott, kivillantva tökéletes, fehér fogait.

– Valójában kettőt is.

– Sikerült közben megóvni a bőrödet a fény ellen?

– Igen. Az illatom odavonzotta őket, aztán már csak annyi dolgom volt, hogy kigomboljam a nadrágomat. Egyszerűen nem tudtak betelni a farkammal. Tudod – folytatta elgondolkodva, – csípem ezt a bolygót. Örülök, hogy úgy döntöttünk, itt maradunk.

Bárcsak olyan egyszerű lenne a helyzet Aleahával is, mint Talon nőcskéivel. A nő legnagyobb hibája az az ellenállás volt, amit iránta tanúsított. Pedig mekkora bolondság volt azt hinnie, hogy minél jobban meg kell dolgoznia a férfinak a sikerért, annál édesebb lesz számára az eredmény! Breean bármit megadott volna érte, ha mostanra Aleaha teljesen átadta volna magát neki.

– Megtudtatok valamit?

– Az az igazság, hogy elég nehezen tudtam a feladatra koncentrálni, rengetegszer elkalandoztam. De Cain most is remekül dolgozott. Az a srác még eltökéltebb, mint bármelyikünk. Megtalálta az ügynökök főhadiszállását.

– Hogy sikerült neki? – Eddig akárhányszor itt jártak, képtelenek voltak rájönni, melyik épületben található az ügynökök irodája. A rakaiak arra gyanakodtak, hogy talán egyszer túlságosan felbuzdult körülöttük a média érdeklődése, mire a hírszerzők sürgősen átköltöztek valami titkos helyre.

– Végignézte, ahogy letartóztatnak egy földönkívülit, aztán észrevétlenül beslisszant a kocsiba, amin elszállították a bekötött szemű lényt.

Természetes. Amilyen egyszerű, olyan nagyszerű. Breean kíváncsian előredőlt. Ez jobban kezdődött, mint remélte.

– És mit sikerült megtudnia?

– Az ügynökséget egy Mia Snow nevű nő vezeti. A férje árkádiai király, és ugyanolyan gyorsan tud mozogni, mint mi. A férfi is vele volt azon az éjszakán, amikor megérkeztünk. Egy mérföldre tőlünk ugrásra készen várakoztak, hogy ha a szükség úgy hozza, legyen egy második védelmi vonal. De mi nem azok voltunk, akiknek az érkezésére számítottak, mert nem schönök vagyunk.

Aleaha is ugyanezt mondta. Tehát igazat szólt. A drága. Jutalomként egy újabb orgazmusban fogja részesíteni.

– Ennek ellenére követni kezdtek minket, de hamarosan újabb nap ki törésbe keveredtek. Olyan volt, mintha szándékosan rájuk irányították volna, és eltűntek.

Breean már megtanulta, hogy minden bolygón igyekeznek hasznot húzni a napkitörésekből. Néhányan arról a bolygóról származó köveket tartottak maguknál, amelyik bolygóra át akartak jutni a kitörés segítségével. Mások, mint például Breean, a vizualizációt hívták segítségül. Ő is maga elé képzelt egy bolygót, amely dúsgazdag metropolisnak adott otthont, és egy alkalommal el is jutott oda. Néhányan pedig egyszerűen tudták, hol találják a féreglyukakat, amelyeket a kitörések megnyitottak, és hol lehet átlépni rajtuk.

Vajon léteztek olyanok is, akik ellenőrzésük alá tudták vonni a kitöréseket?

– Az ügynökök aztán visszatértek? Hol jártak?

– Igen, Cain azt mondta, visszatértek. Nos, hogy hol járhattak? Azt hiszem, ez az infó egyszerűen nem lehet igaz. Azt mondták, visszakerültek a múltba. Azt nem tudták megmondani, egy másik dimenzió vagy egy másik idősík nyílt-e meg előttük. Mindenesetre egy New Orleans nevű helyre jutottak, ahol hegyes fülű, természetfeletti erővel bíró nők uralkodtak a férfiak felett, akik friss áldozatból kiszívott vérrel táplálkoztak. A nők N'ixie-nek hívták magukat. Nixie – a fájdalom hona.

Nixie – az öröm hona. Nixie – az őrület hona – valami hasonló. Ezt Cain eléggé összezagyválta.

Milyen… különös.

Talon folytatta:

– Nem maradtak sokáig. Csak annyi időnk volt, hogy kijussunk az erdőből.

Vajon valaki megálljt parancsolt a kitörésnek, hogy távol tartsa őket? Ha igen, az a lény arra törekedett, hogy segítsen Breeannek. De ki az, aki segíteni szeretne rajta?

A schön királynő? Ez a legvalószínűbb. Végül is schön harcosok egy része az ügynökök fegyvereitől veszett oda. Talán abban reménykedett, hogy Breean bosszút áll helyettük is. De egyáltalán honnan tudhatta, hogy Breean a Földre készül? Amióta a Rakát elhagyta, nem álltak kapcsolatban egymással.

– Volt még valami fejlemény? – kérdezte sóhajtva.

– Igen, de nem fogsz örülni neki. – Talon megdörzsölte a tarkóját. – Az egyik ügynöknek sikerült elszöknie, miközben áthoztuk őket ide. Syler üldözőbe vette, de nem tudta elkapni.

Breean keze ökölbe szorult.

– És ezt eddig miért nem mondta nekem senki?

– Syler eltitkolta mindenki elől.

Először Marleon árulása, most pedig ez! Kezdi elveszíteni az uralmat a hadserege felett.

– Mindnyájunkat veszélybe sodorta, hogy titokban tartotta.

– Igaz.

– Nem fogom megölni a vétke miatt, de meg kell büntetnünk. Tíz korbácsütés megtanítja rá, hogy máskor ne felejtsen el megszólalni, amikor kell.

Talon bólintott.

– Szerencsére úgy tűnik, az ügynökségnek fogalma sincs róla, hol van a mostani búvóhelyünk.

Ez a sors kicsiny ajándéka a számukra.

– Semmit nem tudtatok meg a schönökről?

– Nem. Az ügynökség sem tudja, mikor érkezik a királynő. Az egyetlen schön, akit foglyul ejtettek, nem hajlandó mondani semmit.

Breean felegyenesedett.

– Van egy schön foglyuk?

– Igen.

Breeant egy másodperc alatt elöntötte a gyilkolási vágy. Hiszen akár ez a szemétláda is lehetett, aki az édesanyját és a nővéreit megerőszakolta. De ha nem ő volt, akkor is halált érdemel. Mert valaki más hozzátartozóin biztosan erőszakot tett.

– Cain jó munkát végzett – szólalt meg végül, és igyekezett lecsillapodni. – Kapjon egy szabadnapot, és mondd meg neki, hogy azt tesz, amit csak akar.

– Örülni fog.

– Ma átveszem az őrjáratot, emiatt se fájjon a feje.

Talon szeme örömtől csillogva elkerekedett. Breean tudta, hogy a két férfi az elmúlt években néhány magányos éjszakát kivéve együtt töltött minden órát. Nem lehetett biztosan tudni, vajon mivel ütötték agyon az időt, de Breeannek voltak róla elképzelései. Ahogy Talon fogalmazott a szokásos túlzó modorában, mindketten a női nem tisztelői voltak, de ez nem akadályozta meg a két barátot abban, hogy alaposan kiélvezzék egymás társaságát. Most, hogy végre ismét könnyebben lehetett ismerkedni nőkkel, Breean valószínűnek tartotta, hogy véget ért a szövetség, de Talon mostani reakciója alapján tévedett.

Talpra ugrott.

– Megyek, mert ellenőriznem kell valamit!

Vagy inkább valakit.

Aleaha hirtelen ébredt fel. Az egyik pillanatban még édesen aludt, a másikban pedig már tökéletesen éber volt. Az egész testén végignyilallt a fájdalom – és nem a korábbi gyönyörteljes élményekre emlékeztette. A vére túlságosan gyorsan száguldott, és egyre bővebben zubogott az ereiben.

Felnyögött, és megpróbált küzdeni a kínok ellen. Minden erejét megfeszítette, hátha meg tudja állítani az események láncolatát, amelyeket a mostani gyötrelmei előrevetítettek. Csak most ne történjen meg! Amikor éppen csak vége lett a Breeannel közös élményeknek!

Ó, istenem! Breean. Vajon még most is itt van vele? Add, uram, hogy a férfi valahol másutt legyen ebben a percben!

Bedagadt szemmel pásztázta végig az ágyat. Keresztben feküdt a matracon, még mindig pucér testét valaki puha fehér takarókkal burkolta be. Breean ott ült mellette, és minden mozdulatát leste. Ne! Ne! Annyira szerette volna megtartani magának az élete e kicsiny szeletét! Hogy éppen most fedje fel szörnyű titkát…

Mind közül arra vágyott a legkevésbé, hogy a férfi tanúja legyen annak, amire készül. Amit tennie kellett. Ha meglátja, egész biztos, hogy soha többé nem fog gondoskodni róla vagy kedvesen viselkedni vele. Soha többé nem keresi a társaságában a gyönyört.

Aleaha beharapta az alsó ajkát, hogy fel ne kiáltson. Most egyszerűen nem történhet meg. Legalább pár napig hadd legyen nyugta!

– Fájdalmaid vannak? – kérdezte a férfi aggódón. – Fájdalmat okoztam?

– Egy kicsit egyedül szeretnék lenni, oké? – mondta a nő, s hangjába erőszakolt könnyedség, gyötrelem és kétségbeesés vegyült.

– Mi történik veled, Aleaha? Egyre jobban bedagad mindened.

– Menj ki. Kérlek! – Ez alkalommal már csupán a kétségbeesés csendült a szavaiban.

– Nem megyek sehová!

A nő látta az elszántságot az aranyszín szempárban.

– Kérlek!

– Nem. Azt akarom, hogy mondd meg, mi folyik itt. Segíteni fogok rajtad. Nincs más választásod.

Mivel úgy tűnt, valóban nincs, a gyötrelmei pedig lassan az elviselhetetlenségig fokozódtak, ezért a nő kinyögte:

– Nekem… nekem… szükségem lenne egy késre.

Breean felhorkant. Aleaha látta, ahogy az aggodalom álarca lehullik róla.

– Ebben a pillanatban maximum két dolgot vagyok hajlandó odaadni neked, és a kés nincs köztük.

– Kérlek! Adj egy kést! – Vad pillantással méregette a szobát, és kutatott egy éles hegyű tárgy után. Ha csak kúszva tudja megközelíteni, hát oda fog kúszni! Legutóbb a körmeit használta, de ezzel a módszerrel nem tudott elég vértől megszabadulni. Minő meglepetés!

A látótere egyre szűkült. Még mindig nem látott semmit, amit használhatna. Vagy… Várjunk csak! Az ajtó melletti sarokban egy gyümölccsel teli edényt pillantott meg. Ki kellene borítani a tartalmát, és összetörni. Biztosan találna a szilánkok között olyat, amivel sebet ejthet a vénája környékén, hogy kifolyjon a vére.

– Nem engedem, hogy felkelj az ágyból – szólalt meg a férfi. – Ne is álmodozz róla, hogy felállhatsz.

Aleaha figyelemre sem méltatta, a lábával igyekezett elérni az ágy szélét. Majdnem lezuhant. A fájdalom élesen robbant szét minden tagjában. Felsikoltott. Ne sírj! Ne merészelj sírni!

– Aleaha! – A riadalom visszatért a férfi szemébe. – Ez valami játék?

– Dehogy játék! Kérlek! Adj egy kést!

– De miért? Légy szíves, segíts megértenem, mi folyik itt.

– Ki kell engednem a vért! – Mégpedig sürgősen. Istenem, de még milyen sürgősen!

Breean szeme elkeskenyedett.

– Tilos a vérontás, Aleaha. Te is tudod. Nem hagyom, hogy rám ronts valami késsel.

– Nem a te véredet akarom kiengedni – közölte a nő gyenge hangon, – hanem a sajátomat.

A férfi meglepetten pislogott.

– Még egyszer kérdezem: miért?

– Egyszerűen szükségem van egy kibaszott késre! Esküszöm, hogy nem fordítom ellened! – Az utolsó szavak fájdalmas nyögésként hagyták el a száját. Megpróbált felülni, hogy megüsse a férfit, hátha ebből megérti, de már képtelen volt rá. Rettentő kínok gyötörték. Tudta, hogy túl sokáig várt.

– Aleaha? – A férfi hangja kifejezéstelen volt, a tekintete semmitmondó.

– Breean! Könyörgök! Muszáj!

– Látom, hogy fájdalmaid vannak, de addig nem tudok segíteni rajtad, amíg nem mondod el, mi a baj.

A nőnek nem volt alkalma válaszolni. Breean hirtelen éles szisszenéssel nagy lélegzetet vett és hátratántorodott, mint aki ebben a pillanatban értett meg valamit.

– Beteg vagy? Azt mondtad, nem vagy fertőzött. Hazudtál? És az, hogy megharaptál…

– Nem! Semmi köze ahhoz a schön-betegséghez! Breean, a kést! – Egy könnycsepp folyt le a nő orcáján, amelyet hamarosan egy másik követett, míg végül megállíthatatlanul záporozni kezdtek a szeméből. A kínjai másodpercről másodpercre egyre duzzadtak, akárcsak az erei.

– Mondd el, miért akarsz ilyen barbárságot cselekedni? Még hogy megvágod magad! Azonnal mondd el!

A nő szavai kétségbeesett sóhajként törtek fel. Döntött. Ha a féltett igazságot kell elmondania a férfinak ahhoz, hogy végre segítsen neki, isten neki, hát hadd hallja, amit akar.

– Túlságosan felszaporodott a vérem. Szerintem ennek van valami köze ahhoz, hogy változni szokott az alakom. Az elmúlt pár napban nagyon sokszor átalakultam. Körülbelül hetente meg kell szabdalnom magamat, hogy kiengedjem a felesleget. Megpróbáltam tegnap este is, de amikor… a kádban…

– Ott nem változtál át. Magam gondoskodtam róla.

– Talán a gyönyör… Fogalmam sincs. De segítened kell! Kérlek, segíts! – Tudta, hogy túl sokat beszél, de ellenállhatatlanul törtek fel belőle a szavak. Arra számított, hogy a férfi un-dórral fordul el tőle. De amaz csak tovább bámult rá kemény tekintettel.

– Mi történik, ha nem vágod meg magadat idejében? – kérdezte aztán reszelős hangon.

– Addig dagadok, amíg a szerveim felrobbannak. Adj egy kést! – sikoltotta. A teste mostanra már a duplájára nőtt.

Valószínűleg egy rövid időre becsukhatta a szemét. Mindenesetre egyszer csak Breean ott termett közvetlenül előtte, és továbbra is hitetlenkedve vicsorgott.

Végül aztán mégiscsak odavitt neki egy kést. A nyelénél fogva nyújtotta felé, és így szólt:

– Csak azért adom oda, mert könnyebben megbékélek azzal a gondolattal, hogy elkapom a fertőzést, mint hogy szenvedni lássalak. Ha hazudsz…

Drágán megfizet érte.

– Nem… hazudok. – Aleaha megpróbálta kinyújtani a kezét, de a könyöke mintha a testéhez lett volna ragasztva, annyira meg volt dagadva a karja. Már az ujjait sem volt képes behajlítani. Ó, nem. Nem!

– Nem tudok mozdulni. Neked kell… megtenned.

A férfi szeme tágra nyílt. Ebben a pillanatban jelent meg benne az az undor, amire a nő számított.

De csak tovább könyörgött. Nem tehetett mást, ha életben akart maradni.

– Döfd belém. A combomba. Ott van a legnagyobb ér, hamar ki fog folyni a fölösleg.

A férfi vadul megrázta a fejét.

– Egész biztos csak viccelsz. A meggondolatlan vérontásért halállal fizettek az embereim, és azt kéred tőlem, hogy én döfjek beléd egy kést?

– Ha nem teszed meg, meghalok. – Ha még egy kicsit jobban felszaporodik a vére, vége a dalnak. – Siess. Vágd el az eret, aztán hagyd a sebben a kést, hogy ne gyógyuljon be olyan hamar.

– Nem.

– Bree…an. Ki kell engedni a véremet – suttogta. A szeme annyira feldagadt, hogy már semmit sem látott. Talán jobb is volt így. Nem kell majd látnia a férfi aranyszín szemében a végsőkig fokozódó iszonyt. Mert tudta, hogy meg fog jelenni abban a pillanatban, amikor megteszi, amire kéri. Vagy amikor végleg cserbenhagyja.

– Kell, hogy legyen valami más mód.

Ha lenne, mostanra már megtalálta volna.

– Nem, csak… – A nő állkapcsa összezárult, a torka elszorult, akadályozva a levegőt és a szavakat. A tüdeje égni kezdett, egyre jobban. A teste rángatózott. Az izmait mintha éles kapcsok rögzítették volna a csontjaihoz. A gyomra görcsbe rándulva forgott. Küzdött a levegőért. Az orrában szúrást érzett, amely fájdalmasabbá vált, amikor a forró vér utat talált magának az orrlyukain keresztül.

– A franc essen bele! – A következő pillanatban a takarója felemelkedett, és hűvös fuvallat söpört végig a testén. Kínzó fájdalom nyilallt a combjába.

Az állkapcsában szinte azonnal megszűnt a szorító érzés, a torka szabaddá vált, és feltört belőle az addig bennrekedt sikoly. Breean mélyen belémártotta a kést, és megforgatta. Aztán, ahogy kérte, a combjába szúrva hagyta. A vér szinte megállíthatatlanul patakzott a sebből. Megérkezett az édes megkönnyebbülés, ahogy a belső feszültség engedett a testében, és a duzzadt testrészei láthatóan lohadtak.

Végre újra meg tudott mozdulni. Látta, amint Breean fölé hajol, miközben a tőr markolatát szorongatja. Az arca rezzenéstelen volt, Aleaha a világon semmit sem tudott leolvasni róla. Tudta, hogy a férfi mennyire iszonyodik a vér gondolatától is, ezért szinte meglepte, hogy nem ölte meg azon nyomban. Sőt végül a segítségére sietett.

Mintha olvasott volna a gondolataiban, a férfi megszólalt:

– Ez minden, amire szükséged van? – A hangja továbbra is mentes volt bármiféle érzelemtől.

– Igen – válaszolta a nő érdes hangon.

Breean hosszú ideig hallgatott, és a takaróra ömlő bíbor folyadékot bámulta. Aztán bólintott, mint aki nagyon fontos döntésre jutott. Aleaha nem merte megkérdezni, mire.

– Meddig hagyjalak vérezni? – kérdezte aztán a férfi.

– Amíg elájulok. – Miközben kimondta a választ, érezte, hogy a köd kezd bekúszni az agyába. A drága feledés, gondolta még megkönnyebbülten, aztán megszűnt körülötte a világ.

Breean kihúzta a pengét Aleaha lábából, és figyelte, amint a seb magától behegedt, és az izmok és a hús újra összehúzódott. Vajon miért maradhattak ott azok a sebhelyek, ha a nő ilyen látványos gyógyulásra képes? Csak találgatni tudott. Az első gondolata az volt, hogy Aleaha talán túl gyakran kényszerült rá, hogy így előzze meg a tragédiát. Vagy talán a sebek mégsem forrtak össze olyan alaposan, mint ahogy a látvány sejteni engedte. Akárhogyan is, ez a csodálatos nő rengeteget szenvedett.

Forgott vele a világ, miközben feltakarította a kiömlött vért, aztán elégette a törlőkendőket és takarókat. Beágyazott. Közben Aleaha mindvégig ott hevert. Álmában olyan volt, akár az iménti brutális megpróbáltatások mementója.

A gondolatnak, hogy ez a nő – vagy bárki – csak úgy maradhat életben, ha a saját vérét kiontja, undort kellett volna keltenie Breeanben. Undort is keltett. Rettegett, hogy a tettével újabb rettenetes járványt indít útjára, amely végleg kiirtja népének még megmaradt tagjait. Hiszen az is lehetséges, hogy Aleaha valami olyan betegségben szenved, amelyről ő korábban még csak nem is hallott. A lénye másik fele azonban nem törődött a lehetséges következményekkel.

Bármit megtett volna, hogy Aleaha életben maradjon.

Fogalma sem volt róla, hogyan jutott idáig, de úgy érezte, hogy a nő hozzá tartozik, és lelkük olyan mélységben kapcsolódik össze, hogy fel sem tudja fogni. Amikor Aleahát megpillantotta, semmi másra nem vágyott, mint hogy a kedvét keresse. Persze el kellett ismernie, mindaz, amit korábban tett, a saját örömét is szolgálta. A tudat, hogy az imént bele kellett szúrnia a tőrt, szinte eszét vette, de még mindig jobb volt, mint tétlenül figyelni a kínszenvedését.

– Szegény drágám – dörmögte szeretetteljesen, és megsimította a nő puha arcbőrét. Tudta, hogy Aleaha majd elsüllyedt, amiért erre a szívességre kellett kérnie őt, csak mert nem akar rettenetes halált halni. Pontosan tudta attól a pillanattól, amikor a nő szégyenkezve bevallotta, mi a teendő. Azt is tudta, hogy arra számít, Breean iszonyodni fog tőle. A nő tekintetében tükröződő szomorú alázat mindent elárult. De a férfi még mindig nem volt képes kiigazodni a történtekkel kapcsolatos érzelmei között. Még így sem, hogy a beavatkozása végül megmentette a nő életét.

Mostantól küldetésének érzi, hogy segítsen a nőnek. Vele lesz jóban-rosszban. Mert nincs visszaút. Sorsuk örökre összeforrott.

Míg a nő aludt, ott maradt mellette. Még akkor is ott feküdt, amikor Talon megérkezett, hogy közölje, a sötétség hamarosan leszáll. Elérkezett Breean küldetésének ideje.

– Még pár percre szükségem van – közölte harcostársával.

– Rendben. – Ahelyett, hogy kiment volna a szobából, Talon az ajtóban ácsorgott, testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezve. – A többiek tudni szeretnék, hogy mehetnénk-e egy kört a városban.

– Persze, menjetek csak – felelte Breean. – Kettesével, és senki ne maradjon tovább egy óra hosszánál.

Talon óvakodott Aleahára nézni.

– Örülni fognak neki. Ó, és majdnem elfelejtettem, végre sikerült rendesen beüzemelni a biztonsági berendezéseket a ház körül. Ha ügynökök akarnak behatolni, azonnal jelezni fog.

– Kiváló. – Amikor Talon végre megfordult, hogy távozzon, Breean utánakiáltott. – Mondd meg az embereknek, hogy körültekintően válasszanak maguknak nőt. Nehogy valami vadmacskába botoljanak!

A másodtiszt jót nevetett, aztán eltűnt a folyosón.

Breean lenézett, és megmaradt néhány percét azzal töltötte, hogy Aleahát tanulmányozza. Aztán felállt az ágyról. A nő ellazultnak látszott, a duzzanat elmúlt a testéről. Breean tudta, hogy soha többé nem akarja ilyen kínok közt látni. Az enyém vagy. Mostantól én vigyázok rád.

Megint alvás közben hagyta magára a drága lényt. Szerencsére az őrjárat eseménytelenül zajlott, és jó néhányszor alkalma volt visszatérni, hogy ellenőrizze az alvót. A nő szinte meg sem moccant, csak feküdt hanyatt, ami végül már aggasztani kezdte Breeant.

De amikor letelt a küldetés ideje, és ismét visszatért a szobájába, Aleahát az ágy szélén ülve találta. Elöntötte a megkönnyebbülés. És a hirtelen vágy. A nő keble fedetlen volt, a takaró lecsúszott a derekára. A haja ziláltan lógott a hátán, akár egy nagy csokor sötét selyemszalag. Breean a legszívesebben a csuklója köré tekerte volna a selymes fürtöket. Aleaha ásítozott és a szemét dörzsölte, látszott, hogy éppen az imént ébredt.

– Jobban vagy?

– Breean – suttogta reszkető hangon a nő. – Igen. Sokkal jobban. Köszönöm.

– Örülök és nincs mit – felelte a férfi. Minél hamarabb oda akart telepedni mellé az ágyra. De előtte összeszedte a szanaszét heverő fegyvereit. Bár majdnem megőrjítette a vágy, annyira nem volt bolond, hogy ilyen könnyen hozzáférhetővé tegye a késeit és a lőfegyvereit a nő számára, miközben ilyen közel van hozzá – és ennyire meg van részegülve a közelségétől. Aztán az ingét is levette, mielőtt simogatni kezdte a nő karját. Magafeledten gyönyörködött a bőre simaságában.

– Van valami, amit be kellene fejeznünk.

A nő pillantása rebbenve Breean felé irányult, aztán lenézett a lábára, és a szeme elkerekedett.

– A vér…

– Vége – igyekezett megnyugtatni a férfi.

Aleaha arca elváltozott a meglepetéstől.

– Megmosdattál ahelyett, hogy megöltél volna?

– Eszembe sem jutott, hogy megöljelek. – Breean odavetette magát az ágyra, és a nő testére hengeredett. Aleaha levegőért kapkodott, de nem tolta el magától. – Most pedig szerelmeskedni akarok veled.