24

Amíg Murdoch távol volt, hogy elhozza a holmiját, Danii visz-szavette a ruháját, és jobban körülnézett új búvóhelyén.

A vámpír némileg modernizálta a vadászlakot. Volt folyó víz, áram, vízvezeték és egy meglehetősen új generátor. Ágyneműt és törülközőket is talált.

A tágas szobákban a klasszikus szobrok, díszítések és maga az egész téglaépítmény is hidegállónak bizonyult. Ez pedig azt jelentette, hogy a hely tökéletes lesz a számára. A lány fészekrakó típus volt, ez már a csillagjegyéből is jól látszott, és muszáj volt eszerint cselekednie.

Legelőször is jégre lesz szüksége.

Amikor Murdoch visszaért a bőröndjeivel, morogva vezette be az egyik vendégszobába, és úgy tett, mintha hatalmas kegyet gyakorolna azzal, hogy befogadja a Valkűrt a házába. Egy kicsit aggodalmasnak is tűnt, ahogy pillantása ide-oda ugrált, hol a lányra nézett, hol a bőröndjeire. Az agglegénypánik ennél durvább is lehetne tulajdonképpen, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy milyen régóta facér.

– Van a bőröndödben egy darab papír, amire felírhatjuk a számomat? – kérdezte Murdoch.

– Igen, de csak mondd el, megjegyzem.

A férfi elhadarta a telefonszámát, aztán sietve hozzátette:

– De ne feledd, hogy szörnyen elfoglalt leszek a ma éjjel felderített nyomok követésével. Meg kell találnom Ivót.

– Persze, megértem – válaszolta Danii a tökéletes jégkirálynő attitűdöt felöltve.

Valóban megérti? Ha őszinte akart lenni magához, akkor be kellett ismernie, hogy titokban azt remélte, sikerül meggyőznie a vámpírt, hogy maradjon ott vele.

Ez azonban sajnos nem működött. De mindegy, a lényeg az, hogy ez az elsőrangú búvóhely egy időre a rendelkezésére áll, és most csak ez számít. Ha Murdoch nem akarja többé átélni az iménti közös gyönyört, az az ő baja.

Ami azt jelenti, hogy az enyém is…

– Hát, akkor viszlát! – mondta a vámpír, és mielőtt Danii bármit szólhatott volna, már ott sem volt.

Egyedül maradt, és büszkén megvonta a vállát, mintha nem is fájna a Vőlegénye viselkedése. De a férfit egyszerűbb volt elbolondítani, mint önmagának hazudni. Úgy döntött, tudomást sem vesz a szívét emésztő bánatról, inkább nekiáll a házat rendbe tenni, úgyis soká fogja viszontlátni Murdochot.

Néhány órával később a fő hálószoba ágyán feküdt. Átköltözött ide a kicsike vendégszoba helyett, amit a férfi kiutalt neki. Kellemesen fagyos szél fújdogált, beszökött az ajtón és az ablakokon, amiket mind kitárt a fagyos éjszakában.

Elfáradt a sok munkában, de igen elégedett volt az elvégzett feladatokkal. A fali faragványokat és az ajtófélfákat jégcsapok díszítették, a falakat jégréteg borította.

Összevonta a szemöldökét. A jégbevonat jellegtelennek és kopárnak tűnt a falakon.

A soha nem használt lepedők is zavarták, ahogyan egy furcsa szag vagy egy disszonáns hang zavarná. Az ingerültsége legalább olyan erős volt, mint a vonzódása ehhez a helyhez.

Felkelt, a háló ablakához ment, és kibámult a házat körülölelő sötét erdőre, aztán visszafordult, és a falakat nézte. Ki, aztán be. Nem jó ez így.

Nem bírta tovább, ezért jéglándzsát kezdett növeszteni, réteget réteg után fagyasztott rá, egyre élesebbé téve az eszközt.

Amikor elkészült, a falhoz lépett, és belevágta a hegyét a falba. Aztán újra és újra, míg szabályos minta nem kezdett kirajzolódni a nyomán.

Nem fog visszatérni Szibériába. Kibírtam hét napot, még hetet bármikor kibírok.

Mára befejezte a nyomok követését, és a hajnal sebesen közeledett. Lukyan és Rurik már visszament Oblak-hegyre.

De Szibériában még éjjel van.

A tétlenség mindig veszélyes volt a vámpír számára. Túlságosan nagy volt ilyenkor a csábítás, hogy visszatérjen Danielához.

Nem, nem hajlandó. Csak azért, mert a lány vérrel telítette, már meg kellene adnia magát? Minden hatalmát el kellene veszítenie? Bele kellene törődnie, hogy teljesen megváltozik a személyisége?

Szilárdan elhatározta, hogy nem oldalog vissza a Valkűrhöz, mint egy hűséges kiskutya. Különösen mivel a lány nem látszott nagyon letörtnek, amikor lelépett az utolsó együtt töltött éjszakájuk után. Nem is hívta fel azóta sem.

Egyfelől nagyon bántotta, hogy ilyen könnyen hagyta magát manipulálni, másfelől az sem tetszett neki, hogy Danii úgy betelepedett a házába. Ám ez még nem jelentette azt, hogy kitört volna rajta az agglegénypánik, amivel a lány meggyanúsította. Nagyon egyszerű mindenért őt hibáztatni, közben pedig figyelmen kívül hagyni, hogy a Valkűr és a vérrel telítés milyen sok gondot okoz neki.

Akárhogyan is, ha a mai korban a fogkefe ott hagyása már a másikra rátelepedés szimbóluma lett, akkor mit szóljon két bőröndhöz?

Az elmúlt egy hét során próbálta minél szorgosabban elfoglalni magát, és nem gondolni Danielára. Lukyan és Rurik segítségével szépen gombolyította felfelé a lány segítségével talált nyomokat, egyre közelebb kerülve Kegyetlen Ivóhoz. Többször is próbált Nikolaijal találkozni ez alatt az idő alatt, de fivére mindig Harmattal volt, hm, elfoglalva.

Murdoch mindennap halálos fáradtan zuhant az ágyba, remélve, hogy nem fog Danieláról álmodni. De a lány minden éjjel megjelent az álmaiban. És egy fura hang minden éjszaka megszólalt a fejében: Mit áldoznál fel érte? Mit tennél meg a kedvéért?

Felnézett a villámok szaggatta égre, és egészen elgyengült, úgy érezte, muszáj azonnal a Valkűrhöz mennie, megnézni, hogy boldogul ott egyedül. Meg kell bizonyosodnia róla, hogy nem csak képzelte a szeme kékjét és tiszta, hűvös illatát.

Hazájában az ősz mindig hatalmas esőzésekkel köszöntött be, elárasztva a földeket. Aztán az eső egyszer csak elállt, és a következő reggel fehérrel borított tájra ébredtek. A levegő ropogósán tiszta volt, a szél a közeli Északi-tenger sós illatát hozta.

Daniela illata pont ilyen volt, mint azoké a ritka észtországi reggeleké, amiket soha nem fog elfelejteni.

Várjunk csak! Lehet, hogy mégis elfelejtette a telefonszámát? Mi van akkor, ha szerette volna felhívni, de nem tudta? Mégis oda kellene mennie, és megbizonyosodni, hogy a lány jól van, és mindene megvan, ami szükséges. Egy pillanat alatt a vadászlakba teleportált.

Az álla leesett a szeme elé táruló látványtól.

Az összes ablak nyitva, és minden jeges volt. A lány az egész házat jéggel borította be, pont ahogy egy pók mindent besző a hálójával.

Balti országban nőtt fel a XVIII. században. Ott és akkor a lakóhely melegen tartása életbevágóan fontos volt. Itt meg jég díszíti a bejáratot, és vastagon benőtte az ajtófélfákat is. Jégcsapok lógnak a mennyezetről, függönyként ereszkednek alá az ablakok előtt. A falakat fehér máz borítja, amibe a Valkűr primitív mintákat vésett.

Ehhez nem volt joga. És egyes facér pasik holmi fogkefék miatt pánikolnak? Akkor mit szóljon ő, akinek a vadászházában egy természetfeletti nőszemély állandó jégvihart hozott létre?

Ki nem pánikolna ettől?

Danii nem volt sehol. Egyik üres szobából ment a másikba, és csalódottsága mértéke egyszerre töltötte el nyugtalansággal és meglepődéssel.

A hálószobájába érve látta, hogy a lány ott szokott aludni – minden ágyneműtől megfosztva állt az ágy. Miért költözött át ide a neki kijelölt szoba helyett, ahová maga Murdoch tette be a bőröndjeit?

Az ágyamban alszik? Ez a felismerés megmozdított benne valamit, valamiféle ősi és sötét, primitív ösztönt. Az a tudat, hogy az asszonya a harcban megszerzett várában, biztonságban él, szexuálisan felizgatta.

Az ágyamban alszik.

Megrázta magát, aztán kinyitotta a Valkűr egyik, addig még ki nem pakolt bőröndjét. Talált benne pár erotikus regényt, olyan címekkel, amiken egy picit elcsodálkozott. Voltak ott szexis fehérneműk is, és Murdoch lélegzete kihagyott, ahogyan elképzelte őket a lányon. Felkapta az egyik selyem hálóinget, és beszívta az illatát.

Nem meglepő módon, a farka kőkeménnyé vált. Szemfogai is megnőttek. Hogy lehet, hogy a Valkűr volt az egyetlen élőlény, aki arra csábította, hogy az élő húsából igya a vért? Soha azelőtt nem érzett erre csábítást, és az egész elmúlt héten sem volt ilyesmire a leghalványabb késztetése sem.

Lerakta a hálóinget, aztán a másik bőröndöt is kinyitotta. Sótartókkal volt tele. Mire kellhet a Valkűrnek ennyi só?

Az öltözőasztalhoz lépett, a lány műholdas telefonja ott hevert. Murdoch ellenőrizte a készüléket, hátha nem jó, és emiatt nem tudta őt hívni Daniela. De nem – a telefon fel volt töltve, ám el volt némítva, a kijelzőn számos nem fogadott hívás látszott. Végigpörgette a telefonkönyv bejegyzéseit, ahol megtalálta a saját számát is Vámpírfon név alatt. Hívhatta volna, de nyilván nem volt kedve.

A telefonhoz egy ütött-kopott laptop csatlakozott, háza jégbiztosnak látszott. A Legendavilág dolgai időnként egészen összezavarták a vámpírt. Az, hogy a vadászlakban internetelérés van, ugyanolyan valószínűtlennek tűnt, mint hogy a házában egy természetfölötti jéglény lakik.

A fürdőszobában megértette végre, hogy mire kell a sok só a lánynak. Nyitott sótartó állt a régimódi kád mellett, tehát Danielának szüksége volt rá, hogy ne fagyassza meg a fürdővizet. Nem csoda, hogy tengerillata van, gondolta Murdoch elrévedve.Túl bizarr volt, hogy elhiggye…

A jeges északi szél besüvített az ablakon, havat hordva magával. Gondolkodás nélkül odasietett, hogy bezárja, de az ablaktáblák nyitott állapotban megfagytak.

A vámpír kibámult a kegyetlenül hideg, téli éjszakába. A Valkűr ott volt kint valahol. A kicsi Menyasszonya, akit soha nem érinthet meg. Az egész lány és ez az egész helyzet érthetetlen volt számára.

A rengeteg jég pedig egyértelműen emlékeztette arra, hogy soha nem ihatja a Valkűr vérét. Vérszomjat érzel iránta. El kell menned innen.

Mintha szoros kötelet csomóztak volna a mellkasa köré, nehezen vette a levegőt. Teleportált a vadászlakból, egyre kevésbé értve a rejtélyes nőt, aki a házában lakott.

Átkozott legyek, ha valaha visszajövök.