31

Murdoch és Nikolai belépett az Erol'sba. A rozzant kocsma a delta közelében kizárólag halhatatlanokat szolgált ki, itt kellett találkozniuk Sebastiannal.

Az egyik informátor elárulta Nikolainak, hogy Conrad ma este ebben a bárban lesz, de rendszeresen megfordult itt egyébként is.

Mintha csak a testvéreit szerette volna idecsábítani.

Conrad akkor, a régi időkben gyűlölte Nikolait és Murdochot, amiért vámpírrá változtatták, és meg akarta ölni őket. Vajon még mindig így érez? Most majd kiderül.

Murdoch a gyengén megvilágított kocsma belsejét fürkészte.

Itt van.

– Hátul – suttogta Nikolainak. Conrad egy homályos sarokban lévő asztalnál ült, fejét tenyere közé szorítva, mintha szét akarna robbanni. A fivérünk. Itt van. Ilyen sok év után.

– Napszemüveg van rajta? – suttogta vissza Nikolai.

Hogy elrejtse a vörös szemét? Jézus, ne hagyd, hogy így legyen!

Conrad megérezte a jelenlétüket, leengedte a kezét, a fejét pedig felemelte, és rájuk nézett. Hirtelen felhúzta az ajkát, és fenyegetően kivillantotta a fogait.

Patthelyzet. A többi vendég is észlelte a feszültséget, a kocsmára csend telepedett. Elég volt egy pillantást vetniük Conradra, és máris hanyatt-homlok menekültek. A hely kiürült, még a csapos is eltűnt.

A csöndet most már tapintani lehetett. Murdoch egy szót sem tudott kinyögni, nem bírt magához térni a döbbenettől, hogy annyi évszázad után életben látja a testvérét. Nikolai is szótlanul állt.

Ekkor lépett be Sebastian, homlokán komor felhők ültek. Csatlakozott két bátyjához, így egységet képeztek Conraddal szemben.

Murdoch Sebastian felé biccentett, nem tudott elég hálás lenni neki, hogy melléjük állt. Évszázadok óta most fordul elő először, hogy mind a négyen egy helyen tartózkodunk.

Conrad levette a napszemüvegét, és felfedte vérvörös szemét. Murdoch álla leesett az elképedéstől, Sebastian elfojtott egy káromkodást, Nikolai pedig összerezzent, de megacélozta magát, és hárman együtt indultak testvérük felé.

Conrad váratlan sebességgel lódult ellenük, felugorva a székéről. Hihetetlen mozgékonysággal lendült át az asztalon, és irtózatos erővel fejbe vágta Sebastiant, aki ettől a falnak csapódott.

Mielőtt Murdoch és Nikolai bármit tehetett volna, egy-egy kezével megragadta őket a nyakuknál fogva. Acélos szorításában minden vergődés hiábavaló volt, nem tudtak szabadulni.

– Háromszáz évnyi borzalom – sziszegte Conrad. Vörös szeme gyűlölettől izzott.

Aztán elszabadult a pokol.

Oda és vissza. Ülj le! Véss jégmintákat rosszkedv ellen! Kelj fel, és kezdd elölről!

Megszólalt a telefon. Danii odaugrott, hogy felkapja.

– Murdoch, te vagy az?

– Elkaptuk Conradot – mondta a férfi érdes hangon. –Bukott.

– Ó, Murdoch, annyira sajnálom! – A lány szíve vérzett.

Tudta, hogy kedvese mennyire szereti a fivérét, és mennyire bántja annak sorsa.

– Gyilkos volt, és az összes áldozata vérét kiszívta. Százakról, sőt ezrekről van szó. Az emlékeik és az erejük is az átfolyt beléje.

– Megőrült? – kérdezte a Valkűr, de tudta a választ.

– Gyakorlatilag totálkárosra törte Nikolai autóját. Belülről. Alig tudtuk legyőzni, végül csak azért sikerült, mert Bowen MacRieve a Vérfarkas klánból arra járt, és segített nekünk. Letépte a bárpult szegélyét, és azzal arcon vágta Conradot.

– Te jól vagy? Nem sérültél meg?

– Inkább úgy fogalmaznék, jó, hogy halhatatlanok vagyunk – motyogta Murdoch. – Conradot bezártuk egy házba a város külterületén. Elancourtnak hívják a helyet.

– Azt ismerem.

Elancourt nem messze feküdt Val Halltól, és Danii mindig megborzongott a látványától. Az ósdi gótikus udvarház alkalmatlan volt arra, hogy lakjanak benne.

– Miért oda zártátok?

– Nix ajánlotta Nikolainak.

Vajon miféle hátsó szándék vezette a jósnőt?

– Sok munka vár még mindhármunkra, míg lakhatóvá tesszük a házat Conrad számára.

Még tovább marad távol. Elkerül engem.

– De nincs szem előtt – emlékeztette a lányt, ami fontos szempont volt, ha tekintetbe vesszük, hogy kit rejtegettek benne. Az Ellenállók rendjének egyik fő szabálya volt, hogy kímélet nélkül ki kell végezniük a Bukott vámpírokat.

Egy vörös szemű bújtatása felségárulásnak számított, és halál volt a büntetése.

– Mi a tervetek? – érdeklődött a Valkűr.

– Itt tartjuk a házban, és a boszorkányoktól vett varázsitallal próbáljuk kigyógyítani. Mindent megpróbálunk, ami csak tőlünk telik, hogy visszafordítsuk az úton. Ha képesek leszünk megakadályozni, hogy öljön, akkor működhet a dolog.

A közvélekedés úgy tartotta, hogy a Bukottak számára nincs kiút, nincs menekvés.

– És mi lesz, ha nem sikerül? Ha nem tudjátok megmenteni? – kérdezte Danii csendesen. Szerette volna megóvni Murdochot az elkerülhetetlen kudarctól.

– Vannak más lehetőségeink is – válaszolt a vámpír talányosan.

– Thrane Kulcsára gondolsz? Miért nem mondtad el nekem, hogy Sebastiannál van? – kérdezte a Valkűr, mert eszébe jutott, hogy Nix beszélt neki erről.

– Ezek szerint Nix végre visszahívott – sóhajtott Murdoch.

– Danii, ez nem az én dolgom volt. Sebastian titkát ugyanúgy őrzöm, mint a tiédet.

– Használni fogjátok a kulcsot?

– Idővel biztosan – jött a válasz. – De azért kapta Sebastian a kulcsot, hogy az egész családunk visszatérhessen. Ha velük együtt Conradot is elhozzuk a múltból, akkor a mostani énje eltűnik. Háromszáz évet kitörölhetünk az életéből. Legalább annyira szeretnénk rendbe hozni, hogy ő maga dönthesse el, mit szeretne. Ezt nem tehetjük meg helyette. Elég volt akkor, évszázadokkal ezelőtt.

– Értem – motyogta Danii, és csalódottságot érzett, amiért Murdoch egy ilyen fontos dologba nem avatta be. Tudta persze, hogy a vámpír nem kérhette volna a fivére engedélyét ehhez, hiszen Sebastian nem is tudott a Valkűrről.

– Figyelj, ha Conraddal már rendbe jöttek a dolgok, akkor meglátogatjuk együtt Riorát. Talán rá tudjuk venni, hogy segítsen rajtunk, hiszen tarthatatlan a helyzetünk, nem? – mondta Murdoch szórakozott hangon.

Észre sem veszi, hogy milyen bántó, amit mond.

És arra sem jött rá, hogy Riora volt a szeszélyes istennő, aki a bowlingcipőt adta Daniinak…