3

Nyugi, nyugi, visszhangzott Aleaha fejében. Habár könnyebb mondani, mint megtenni. Majdhogynem lehetetlen. A férfi súlya a talajhoz préselte. Honnan a fenéből tudta, hogy néz ki? Nem Macy, vagy valaki más, hanem Aleaha. Honnan tudhatta, milyen az igazi arca, ha sosem mutatta meg neki?

És ő miért élvezi annyira ez a pózt? Urad és parancsolod vagyok, sugalmazta a férfi, mintha csak a tulajdona lenne. Ahelyett, hogy boldogan fogadná a férfi ránehezedő súlyát, ki kellene kaparnia a szemét és megetetni vele. Aztán később megajándékozhatná magát egy üveg borral és egy kiadós sírással.

Egy sírást száraz lihegéssel és nedves orral. Mert egy olyan férfi tetszik neki, aki megrémisztette. Nem érzett ilyen félelmet a legelső alkalom óta, amikor váratlanul valaki más bőrébe bújt. Akkor egy túlsúlyos, kopaszodó férfi rántotta be a kis Aleahát egy elhagyatott raktárba, és úgy érintette meg, ahogy egy felnőtt férfi nem nyúlhatna egy kislányhoz. Akkor érezte először, hogy a teste terebélyesebbé válik, megnő és átváltozik.

Az a férfi akkor elengedte, de ez nem fogja elereszteni, amíg meg nem kapja, amit akar. Érezte minden porcikájával. A mostani férfi minden ízében harcos volt. Aleaha ezt pontosan tudta – megtapasztalta, amikor a férfi kőkemény testét öltötte magára. De nem fog visszakozni. A férfi gyilkos volt, az ellensége, akit nem félemlített meg az ügynökség. Talán mert olyan könnyedén legyőzte az ügynököket.

Ám Mia, aki valószínűleg idefelé tart, nem szenved vereséget. Ezzel győzködte magát. De hol a fenében van már a parancsnok?

Végül is nincs jelentősége, gondolta. Az ügynökség emberei végül mindig elkapják a célszemélyeket. És ha ezt a mostanit is a karmaik közé kapják, azt is meg fogják tudni tőle, hogy mit látott, hogyan néz ki Aleaha valójában.

Ó, istenem. Tönkre fogják tenni. Miért várt vele eddig, hogy a férfi szemét kikaparja? Korábban kellett volna megtennie. Az ügynökség fel fog figyelni rá. Menekülnie kell majd, vadászni fognak rá, mint egy állatra. Az lesz, amitől a legjobban fél. És mi lesz, ha kitalálják, hogyan akadályozzák meg az átváltozásait? Soha többé nem tud majd elrejtőzni.

És ez annyira nagy baj lenne?, villant az agyába. Onnantól nem vehetnéd el más ember életét.

Macyként elégedett volt. Néha megszállta a lelkifurdalás, de a helyzet olyan csábító volt, hogy nem tudott ellenállni neki. Az igazság az, hogy minden átkozott napon harcolt a bűntudattal. A pokolba is, minden egyes nappal egyre többet és többet vesztett önmagából. A lelkiismeret-furdalásba kétségbeesés vegyült. Gyűlölte, hogy olyan életet él, amely valaki más számára rövidre volt szabva. Utálta, hogy nem tett semmit, hogy kiérdemelje az elismerést, amiben része volt. És irtózott a gondolattól, hogy a barátnője, Bride, ha még él egyáltalán, sosem fog rátalálni, mert nem volt bátorsága Aleahaként élni.

Most ne ezen agyalj! Menekülj!

Ellenszegült, és próbált kitörni fogvatartója szorításából. Így akaratlanul is összegabalyodott a testük, mell feszült mellkasnak, comb a combnak. Édes istenem, olyan jó érzés volt, hogy még inkább ki akart szabadulni. Ez a férfi rövid úton elérte, hogy minden félelme és utálata ellenére vágyakozzon utána. Biztosan képes tönkretenni az életét.

– Szállj le rólam!

A férfi lehunyta a szemét, ajkára elégedett mosoly ült ki.

– Próbálsz lelökni? De hiszen megmarkoltad a vállamat, és szorítasz! Mit akarsz igazából, asszony? Azt, hogy elmenjek, vagy azt, hogy benned menjek el?

A francba is, mennyire igyekezett kitartani. Utoljára mikor került ilyen közel valakihez? Ilyen forró, édes közelségbe? Már megint itt tartasz. Zavarodottan vágyakozol olyan dolgok után, amelyeket nem kaphatsz meg. Szomorú arccal levette a kezét a férfiról, és mint a cséphadaró, csapkodni kezdte. –Takarodj már rólam!

– Mozogj tovább. Ne hagyd abba a harcot. – Férfiassága kemény volt, és vastag, és ahányszor a nő teste ívbe hajlott, mélyen a lába közé nyomódott. – El fogok menni, ígérem.

Ha meztelenek lettek volna, a férfi már benne lenne. És a nő is erre vágyott.

Oké. Csak megnehezítette a dolgot – mindkettejüknek. Aleaha csendesen zihált, aztán felnyögött a csalódottságtól. A furcsa, édes aroma körbelengte őket, mintha egy mezőn hevernének, mézillatú nyári napon, nem pedig egy sötét, hóval lepett erdőben.

A nő mély lélegzetet vett, hogy kifújja magát, és agyában csak úgy cikáztak a gondolatok. Annyira jó. Olyan finom ez az illat. Miért harcoljon a férfival, ha meg is csókolhatná, ahogy már korábban is vágyott rá? Gyönyörködhetne az izmaiban, élvezhetné a kemény hús érintését.

Áááá.

– Csak… engedj el. – Világos, hogy a fizikai erejével nem tud győzedelmeskedni felette. – Kérlek. Hagylak elmenni. Tegyél te is így.

A férfi szemhéja felpattant, felfedte íriszének aranyló ragyogását. Sütött belőle az éhes vágyakozás. Talán a sajátja tükröződik benne?

– Nem kellett volna menekülnöd. – A férfi hangja rekedt volt és mély. – A bennem lakó harcos élvezte.

Ezt szinte csak mormogta, tele kihívással és vadsággal.

Néhány pillanatra a nő szíve megállt. Amikor végül újra verni kezdett, az ökle is újult erővel csépelte a férfit, de nem sok sikerrel. Már nem érdekelte, hogy a mozdulatai miatt egymáshoz szorulnak. Ki kellett szabadulnia, mielőtt a férfi megpróbál továbblépni. Mert engedni akart neki.

Engedni? Ugyan! Sokkal inkább könyörögni.

Lüktetett a vére, és a teste fájt az édes dörzsöléstől. Amikor a férfi keményen a nőiességéhez nyomódott, össze kellett szorítania a fogát, nehogy felnyögjön a kéjtől.

– Engedj már el!

– Akkor pecsételődött meg a sorsod, amikor megpillantottalak. – A férfi homlokán izzadság gyöngyözött, melytől bőre folyékony arannyá változott. – Valójában abban a pillanatban, amikor beléptél az erdőbe.

A fene essen bele. Vajon Macy mit tenne ebben a helyzetben? Mit tenne egy igazi ügynök?

Az ügynökség igazi tagja levágná a férfi golyóit, fülbevalónak használná őket, és táncolna a hullája körül. Ő sem tehet kevesebbet. Jól van, nem akar a golyói közelébe menni, de megteheti, hogy még keményebben küzd.

– Jobb, ha tudod, a te sorsod is megpecsételődött. – Aleaha felemelte a fejét, és megharapta a férfit. Az egyetlen meglévő fegyverét használta. A fogait a férfi vállába mélyesztette. A nyelvén vattacukorhoz hasonló ízt érzett, miközben visszaemlékezett, hogy a másik mennyire fél a fertőzéstől. Cukor? Hmmm, a jövevény íze éppoly jó, mint az illata. Mámorító, mint egy testes bor. Nyilvánvalóan függőséget okoz, mert már sóvárgott is a következő adagra. Ebben a helyzetben ki törődne a lehetséges fertőzéssel? Egyébként is, Jaxonnak bizonyítékai vannak rá, hogy a rakaiak nem fertőződtek meg. Így tehát… nyami, gyere a mamához.

Breean üvöltve felugrott. Aranyszínű vér fröccsent a bőrén tátongó apró lyukakból a nő kulcscsontjára. A férfi dühödten állt Aleaha felett, a hold pedig dicsfényt bocsátott a testére, és szerető cirógatással fürdette. Breean gondolatai száguldoztak. A nő valóban megpróbálta megenni? Ez azt jelenti, hogy kannibál, mint… nem, nem. Teljességgel kizárt. Nem akart belőle táplálkozni.

– Megharaptál – hörögte. – Fertőzött vagy?

– Mivel?

– Valami kórral. Bármifélével.

– Nem. És te? – Kérlek, mondd, hogy nem.

Breean valamelyest megnyugodott.

– Nem. De mi van, ha te az vagy, csak nem tudsz róla?

– Mondom, hogy egészséges vagyok.

– Még. Nem kellett volna megharapnod. A vérontás tilos.

– Tilos?

– De te az ügynökök vérét vetted.

– Én ugyan nem.

– Ha a te felügyeleted alatt követik el, akkor bizony te vagy a felelős.

A férfi bal szeme alatt megrándult egy izom.

– Csak engedj el, oké? – kérte a nő, és közben mindent megtett, hogy hangja erősnek és magabiztosnak tűnjön, ne eszelősnek. De talán inkább izgatott volt. – Különben újra megharaplak. – Hazudott, de a férfi nem tudhatta. Semmi esetre sem akart ismét a rátörő mohó vágy rabjává válni.

– Soha, de soha ne szívd a vérem. Megértetted? Nem fognak tetszeni a következmények, esküszöm.

Ne kérj bocsánatot. Ne gyengülj el.

– Nos, engedj el, és mindketten biztonságban leszünk. Nem kapok levegőt.

A férfi a szemét forgatta.

– Most csak vetítesz. Csak a szád jár. Ebből látszik, hogy tudsz levegőt venni.

Ravasz fickó.

– Nincs jogod így bánni velem.

– Én győztem a harcban, nekem mindent szabad. –Gyönyörű aranyszín ajkának sarkában megjelent egy hamiskás mosoly. Aleaha szíve ismét kihagyott egy ütemet. – Ó, a dolgok, amelyet tenni fogok veled… Tudom, mi foglalkoztat most. Nyitott ez a pasi az újdonságokra? A válasz: igen.

Káprázatos férfi, és mellesleg gondolatolvasó.

Aleaha mégis felcsattant:

– Marhaság. Arra gondoltam, már ezredjére, hogy végre szállj le rólam.

Istenem, mennyire szeretné letörölni azt a vigyort az arcáról! Vagy inkább letépni a ruháit. Erre ne is gondolj többet, te lotyó!

– Szó sem lehet róla. Legyőztelek. – Egyik kezével a földhöz szorította a nő csípőjét, a másikkal pedig játékosan megragadta sápadtszőke fürtjeit. – Azt hiszem, jobban tetszene a sötétebb árnyalat. Miért rejted el?

Na, ez az a kérdés, amire biztosan nem fog válaszolni, nehogy még jobban elássa magát. Gondolkozz, Aleaha. Ahhoz, hogy meg tudjon szabadulni tőle, valamilyen fegyvert kell szereznie. A fogain kívül. Miközben a fák között futkározott, megpróbálta elővenni az övén tartott lőfegyvereket, de a szokatlan sebesség miatt olyan ügyetlenül mozgott, hogy elejtette őket. A kését pedig Breean elvette.

Elkerekedett a szeme. Aha. Igen! Hiba volt, hogy a férfi magánál tartotta azt a kést, mert így ő most könnyedén visszaszerezheti.

– Tudod, mi a véleményem? – folytatta a férfi, mit sem sejtve a terveiről. – Nem akarod, hogy bárki megismerje a valódi személyiségedet.

– Hú, micsoda detektív. Örülök, hogy rajta vagy az ügyön. –Remélte, hogy szarkazmusa elrejti az afelett érzett bosszúságát, hogy a férfi ilyen hamar átlátott rajta. És talán így az izgatottságát is sikerül lepleznie. A köztük zajló harc valószínűleg pár pillanat múlva véget ér. Csak annyit kell tennie, hogy meggyőzi a férfit, engedje el a csuklóját. – Csak hogy tudd, az én személyiségem ez.

– Még egyszer mondom, hazudsz, földönkívüli.

– Ember vagyok, a francba is! – Macy az volt, tehát Aleaha is azzá vált. Tiszta sor.

– Csak szeretnél. Tetteted, hogy ember vagy, de nem igaz. Az ügynökség is biztosan rájött.

A nő lelkét átjárta a félelem, hiába próbált nyugodt maradni.

– Menj a pokolba!

– Talán már ott is vagyok. – Pillantása a nő ajkára siklott. – Puha – mondta. – Mi az igazi neved, földönkívüli? Biztos vagyok benne, hogy jobban illik az igazi arcodhoz.

– Emberi lény vagyok. És már megmondtam a nevemet. –Ellenállhatatlanul reszketni kezdett. Igyekezett nem tudomást venni az izzó lüktetésről, amely ott kalapált minden egyes olyan ponton, ahol a testük összeért. – Engedd el a kezemet. Kérlek.

– Hogy megint megüthess? Nem ettem meszet.

– Úgy… megsimogathatnálak – Semmiféle erőfeszítést nem igényelt, hogy e szavakat kimondja, maguktól hagyták el a száját.

A férfi nem kérdezősködött, miért gondolta meg magát; és Aleaha hirtelen szabad lett. Kezét a férfi hátára csúsztatta, mintha meg akarná ölelni és közelebb vonni magához. A férfi orrcimpái megremegtek az első bátortalan, ám kétségtelenül szándékos érintésre. A könyökére támaszkodott, és szorosan a nőhöz nyomta a testét.

A nő automatikusan, hívogató mozdulattal széttárta a térdét. Nem tudott parancsolni magának. Ez a mézillat… A férfi csípője hullámzott, duzzadt férfiassága végigsiklott a nő ruhán keresztül is átnedvesedett szeméremdombján. Aleaha levegőért kapkodott, képtelen volt elfojtani a feltörő nyögését. Ebben a mámoros pillanatban majdnem megfeledkezett eredeti szándékáról.

– Csak így tovább, Macy.

– Ne hívj így. Hanem… – Abban a pillanatban, amikor a saját szavai eljutottak a tudatáig, félbehagyta a mondatot, és mély lélegzetet vett. Miért akarná, hogy a férfi az igazi nevén szólítsa, különösen, miután korábban nem volt hajlandó elárulni neki? Ő most Macy, és úgy is kell viselkednie, még a szeretőivel is. Nem mintha ennek a pasinak a szeretője készülne lenni.

– Hogyan?

– Ale… Macynek. – Ó, a francba, majdnem kicsúszott a száján. Miféle idióta tesz ilyet?

Jelen esetben egy begerjedt idióta, aki átkozottul érzékinek, szexinek találta a férfit, aki miatt meghaltak a barátai. A bódulat elsöpörte a gátlásai nyomát is. Elég volt ránéznie a férfira, és máris a legszívesebben belefulladt volna az élvezetbe. Legalább a többiek kedvéért próbálj összpontosítani!

– Gyengéden vagy durván szereted, Ale… Macy? – dörmögte a férfi.

Miért nem lehet mindkettő? Kés. Szerezd meg a kést.

– Én… én nem tudom. Miért nem találod ki magad? –Remegő keze apró lépésenként egyre lejjebb vándorolt a férfi oldalán, és nem állt meg addig, amíg el nem érte a pisztolytáska durva anyagát. Már majdnem… mindjárt… A tenyere bársonyos és izmos felületet érintett. Erősen gyanította, hogy nem a fegyver domborulatát.

– Mi az igazi neved? Áruld el. Kérlek.

Ez nem adja fel soha?

– Ígérem, nem mondom el senkinek – mormolta tovább a férfi. – A szavamat adom. De hogyan csókolhatnálak meg tisztességesen, ha azt sem tudom, hogy hívnak? Kérlek…

Aleaha nem akarta, hogy a férfi faképnél hagyja. Addig nem, amíg meg nem szerezte a kést. És félt, hogy a férfi valóban elsétál, ha megint visszautasítja. A francba, ez volt az egyetlen oka, hogy beadta a derekát.

– Aleaha – maga is meglepetten hallotta, hogy kimondja. Nem bízott a férfiban, de lényének egy része azt akarta, hogy megtudja, és ezért nem hazudott egyszerűen a szemébe. – Most boldog vagy? – Hol a pokolban van az a kés?

– Aleaha. – A férfi egy pillanatra lehunyta a szemét, mintha ízlelgetné a szó utórezgését. – Sokkal jobb. És most, hogy ez végre tisztázódott… ezt keresed, Aleaha? – Olyan gyors mozdulattal, hogy a nő csak egy villanást látott, Breean a tenyerébe vette a csizmájából előhúzott tőrt, és mozgatni kezdte a csillogó ezüstpengét a nő orra előtt. – Ide tettem a kergetőzésünk közben. Csakis szükség esetére. Az elmúlt két évben megtanultam, hogy előre gondolkozzam.

A nő halk nyikkanással mélyen belesüppedt a hideg talajba. Ahol a kabát és a felső szabadon hagyta, fedetlen hátába jéggel borított kövek fúródtak.

– Ha megvágsz, én… – Pontosan mit is tenne? Mindenhol jól összevérezné a férfit, és tönkretenné a tiszta ruháit. Mintha a pasi nem tudná. Benne volt a csávában.

– Mondtam, hogy nem lesz vérontás. Ezenkívül tetszik az a hév és törődés, amit a barátaid iránt mutattál – szólt a férfi, miközben elérhető távolságon kívülre lökte a pengét. Aztán azzal akadályozta meg, hogy utánanyúljon, hogy lehajolt és beszippantotta a nő nyakának illatát. Orra szinte végigseperte az érzékeny bőrt, az erek viharos lüktetését. – Ezért nem foglak megbüntetni.

Aleaha ismét megborzongott. Koncentrálj. A kés nélkül nem volt rá oka, hogy ebben a pózban maradjon. Semmi ésszerű indítéka.

– Engedj felállnom, és tárgyalhatunk az ügynökök szabadon engedéséről – mondta, visszaidézve a férfi korábbi tárgyalási kísérletét. – Ahogy akartad.

– De az az idő már elmúlt. – Hangja tónusa sötét, érzéki, szinte vadállatias volt. Tekintetét a lány ajkán legeltette. – Úgy emlékszem, ígértem neked egy csókot.

– Ne merészelj megcsókolni! – A szavak automatikusan tolultak fel, de nem volt bennük tűz. A düh, akárcsak a félelem, nem jó tanácsadó. Lényének egyik fele azt akarta, hogy a férfi megcsókolja. Hogy elvegyen mindent, amit ő adni tud, és még többet kívánjon. Hogy a férfi erővel vegye rá, hogy érezzen, vágyakozzon és könyörögjön. Végre ez a pillanat is elérkezett. Már olyan hosszú ideje álmodott róla.

– Nem szúrhatlak meg, nem csókolhatlak meg. Még valami, amit nem tehetek veled? – Aleaha fejében már kezdett összeállni a lista, de a férfi hozzáfűzte: – Mindegy. Elegem van ebből a csevejből. – És az ajka lecsapott a nő szájára, nyelve megpróbált utat törni magának.

A nő igyekezett eltolni magától. A férfi azonban meg se moccant. Ehelyett lefogta mindkét csuklóját, és a feje fölé emelte. A mozdulattól a nő keble a mellkasához nyomódott – hmmm, fincsi…, – közben a tarkójára csúsztatta a kezét, és erősen tartotta, nehogy elhúzza a száját.

– Nyisd ki – adta ki az utasítást az ajka fölött pár milliméterrel.

A nő megrázta a fejét. Élete egyik legnehezebb feladata volt, hogy ebben a pillanatban ellenálljon a férfi kérésének.

– Nyisd ki! – Az állával igyekezett közelebb nyomakodni, és egy icipici rést képezni.

A nő ellenállt. Ha elveszítené az önuralmát, a férfi könnyen azon kaphatná magát, hogy egy idegent csókolgat, sőt talán egy másik pasit. És ő egyáltalán nem hibáztatná, ha ettől felbőszülne és viszolyogni kezdene.

Az eltökélt férfi taktikát váltott. A nyomás enyhült, és gyengéden visszavonult. Finoman, szinte hozzá sem érve, végigsimította nyelvével a nő ajkát.

– Nyisd ki. Kérlek. Tetszeni fog, amit tenni akarok. Esküszöm.

Ne dőlj be, könyörgött egy hang a fejében. Felidézte magában a végtelen hosszú éjszakákat, amikor az ágyán hevert, és szinte halálos kínokat élt át, mert arra vágyott, bárcsak ne volna ennyire veszélyes rá a testi együttlét. Sóvárgott rá, hogy egyszer anélkül szerelmeskedhessen valakivel, hogy elárulná a titkait. Már jó néhányszor így járt, és nem akarta, hogy újra megtörténjen ugyanaz.

Az első alkalommal a férfi úgy nézett rá, mint egy korcs kutyára. A második kísérlet abba torkollott, hogy az életéért kellett harcolnia. A harmadik – utolsó – próba döcögősen indult, de sikeresen végződött. Illetve egészen addig így hitte, amíg el nem kapták, és kis híján bezárták.

Breean látott téged akció közben, tehát tud a különös képességedről.

De ő egy szörnyeteg.

Akárcsak te magad.

Én nem vagyok az!

A gondolataiban zajló vita úgy végződött, hogy hmmm, minden egyes pillanattal jobb az illata… Mint a fahéj és méz, a vadvirágok és szex. Kéjes és mocskos, minden gátlástól megszabadult két test közötti szex. Amilyenről mindig is ábrándozott, miközben magát kényeztette. Sohasem érezte magát annál magányosabbnak, mint amikor az ujjai nőiessége rejtekében táncoltak.

Egy pillanatra elkalandozhatott a figyelme, mert hirtelen a férfi nyelve átcsusszant a fogai között, cirógatva, reménykedve, ölelkezve. Hirtelen Aleaha testének minden idegvégződése életre kelt. Folyékony tűz áradt szét a tagjaiban, és remegni kezdett.

– Édes – sóhajtott élvezettel. – Olyan édes.

Állítsd meg, gondolta közben kábultan, bár ehelyett inkább átkulcsolta volna térdével a férfi csípőjét, és bokáját összefűzte volna a hátán. A férfi merev hímvesszője finoman masszírozta a nő világának új középpontját, és ő zihált, átadta magát érzékeinek. Közben rá kellett döbbennie, hogy a külseje változni kezd. Addigi átlagos magassága egy kissé megnyúlt, és a stratégiai fontosságú területeken gömbölyűbbé vált a teste. Pontosan ettől tartott.

Meglepetten figyelte, hogy a férfi láthatóan nem bánja, ami történik. Sőt úgy tűnt, mint akinek tetszik a dolog, mert felszisszent: – Újra!

És ismét megtörtént, anélkül, hogy Aleaha befolyásolni tudta volna. A háta ívbe hajlott, és a teste ekkor alacsonyabbá, kerekdedebbé vált. Egyszerre nyögtek fel. Aztán a férfi nyelve visszatért a nő ajka közé, most forróbban, keményebben. Úgy csókolta és becézte, mintha a csiklójával tette volna, boldogan ízlelve a nedvesség minden cseppjét. Fogaik összekoccantak, amikor Breean még közelebb vonta magához. A nő mellbimbói még mindig keményen meredeztek, hozzápréselődtek a férfi mellkasához, ahogy a testük finoman mozgott egymáson.

– A fel… felsőm. – Azt akarta mondani neki, hogy tépje le a ruha maradékát róla, de nem tudta megformálni a szavakat. Nem tudott másra koncentrálni, mint a gyönyörteljes fájdalomra. Egy érintés, egy simogatás. Úgy érezte, teljesen mindegy, mi következik ezután, boldogan fogadja. Kivéve azt, hogy a haja rövidebbé válik, a lábai hosszabbak lesznek, és hirtelen valami keménységet érez közöttük – ami nem Breean.

Nem volt rá idő, hogy a szörnyülködéstől elakadjon a lélegzete. A hirtelen rátörő pániktól a férfiküllem gyorsan eltűnt. Utána a haja újra megnőtt, bőre színe napbarnított helyett sápadttá vált, a teste sovány végtagjai buja idomokká formálódtak. Nem sokkal ezután újra alakot váltott. Továbbra is nő volt, de magasabb, karcsúbb. Megkönnyebbülten, vágyakozva fonódott Breeanre. A férfi az imént akkor sem lankadt, amikor egy rövid időre péniszt növesztett. És a csókja hevessége sem hagyott alább.

– Tudtam, hogy imádnám a hosszú, sötét hajat. – Erős szorítása enyhült a nő nyakszirtjén, és az ujjai előresiklottak a gégéjéhez, aztán elidőztek a pulzusán, majd lecsúsztak a mellére. Gyengéden masszírozni kezdték a halmokat.

Az elfogadásával Breean ellenőrizhetetlen áradatot indított meg. A tömény vágyakozást. És, szentséges ég, Aleahának aztán voltak elfojtott vágyai. Bármily gyengéd és ártatlan volt a férfi érintése, most már nem volt elég.

Még, gondolta a nő.

– Akarom… akarom…

– Engem akarsz. – Felhúzta Aleaha ruháját, felfedve köldökét, melltartóját – ezt hirtelen mozdulattal le is vette – és a mellét. A nő gyomra remegni kezdett, miközben a férfi tekintete végigsimította. Téli hideg vette körül őket, de a nő csak forróságot érzett. Vágyat.

– Dögös. – Mintha a férfi transzban lett volna. – Mint a gyümölcs. Rózsaszín, érett. Az enyém.

Átölelte, ezúttal a bőrük összeért. Igen! Amikor a férfi ujjai játszani kezdtek a mellbimbójával, a nő teljesen elveszítette az ellenőrzést a tettei felett. Háta ívbe hajlott, vonaglott, kész volt könyörögni. Csak ámulat maradt, káprázat és gyönyör. Csontjáig hatolt a perzselő forróság.

– Igen, igen!

– Örökre a karjaimban tudnálak tartani, azt hiszem.

– A nyelveddel – parancsolta a nő. Elöntötte az ereit valami érzés, olyan erőteljes, hogy teljesen megrészegítette. Ez a vágy, igen, de azon kívül… vajon mi még? A férfi illata? Erős volt, mámorító, szédítő, de vajon képes pusztán az illat ily édes sürgetésre? Ilyen perzselő kétségbeesést okozni? Aleahát többé nem érdekelte, hol van, kivel van, vagy hányszor változik át. A kielégülés volt az egyetlen dolog, ami számított.

A testét ebben a pillanatban odaajándékozta Breeannek. Azt tehetett vele, amit csak akart. Aleaha nem szégyenkezett, be akarta járni a csúcsra vezető utat.

– A nyelveddel – ismételte a nő, mert csak ekkor döbbent rá, hogy a férfi az imént nem engedelmeskedett. Ehelyett még mindig lenézett rá, izgalomtól csillogó szemmel. – Hadd érezzem a nyelvedet.

– Nem hinném, hogy valaha is be tudok telni a látványoddal.

– Ez remek. Akkor nézz és érints meg egyszerre – felelte Aleaha.

A férfi felnevetett.

Végül beszívta az egyik mellbimbót, és a nyelvével játszani kezdett vele.

Rekedt nyögés tört fel a nő torkából. A keze fel-le siklott a férfi hímtagján, csúszott, csúszott, még gyorsabban, egyre gyorsabban. A férfi kemény mozdulatokkal igyekezett minél bővebb kóstolót kapni a nő ízéből. Aleaha felkiáltott. Ebben a pillanatban közelebb volt a mennyországhoz, mint eddigi életében bármikor. Önfeledten akart úszni a boldogságban. Azt akarta, hogy a combja közé fészkelt fájdalom végre enyhüljön.

– Még! – követelte. – Erősebben.

Ezúttal a férfi azonnal engedelmeskedett, megadta neki, amit akart. A nő beleharapott a felső ajkába, érezte saját vérének az ízét. Azt kívánta, bárcsak a férfi ajkát ízlelhetné. A száját, a nyelvét. És talán a férfiasságát, ahogy betölti és szétfeszíti az állkapcsát. A nyelvével mosdatná meg a hímvessző vastag csúcsát, és addig szopogatná, amíg ki nem facsarná, amíg…

Ki vagy te? – suhant át az agyán. Ki ez az érzéki lény, akivé váltál?

A férfi ujjai elengedték keblét, csak hogy lekúszhassanak a bugyijáig. Néhány perc múlva abban a rejtekben készült felfedezőutat tenni. El akart merülni benne egyenesen a nő szívéig. Érezni akarta a nedvességét. Csintalan ujjaival egyenként be akart hatolni a síkos ajkak közé. Be és ki akarta csúsztatni őket, amíg a nő eszét nem veszti.

Igen, igen. Aleaha is pontosan erre vágyott. Nem harcolt tovább ellene. Ez zubogott az ereiben, elhomályosította az ítélőképességét, és lángra lobbantotta. Parázsló, drága tűz. És tisztességtelen.

Tisztességtelen?

– Á… állj – sikerült végül zihálva kinyögnie. Ennek az őrültségnek véget kell vetni. És ha csak egy pillanatra képes lenne megállni, már emlékezhetne is rá, miért rossz mindez.

A férfi azonnal visszahúzódott. Erősen lihegett. Találkozott a pillantásuk.

– Te is akarod – nyögte mély torokhangon. – Akarsz engem.

– Nem – suttogta a nő, majd hangosabban megismételte: – Nem. – Nem ő vonaglott, hanem valaki más. Valaki, akit a férfi teremtett.

Mégis újra megtörtént, gondolta. A férfi valahogyan megváltoztatta, mert mostantól csak a gyönyör számított neki. És, oké, el kellett ismernie, talán részint ő maga is ludas a dologban. Elképesztő, mennyire sóvárgott a férfi után. De ez akkor is tisztességtelen volt, több okból is. Le kell állítania a férfit.

– Érzem, hogy vágyakozol. Neked férfira van szükséged.

– De nem rád. – Rád, csakis rád. A pokolba is! Maradj erős!

– Én pedig nőt akarok.

Válassz engem! Erős, emlékszel?

– De nem engem.

A férfi vágyakozásába bosszúság és düh vegyült. Aleaha hirtelen ismét azt a félelmetes harcost látta maga előtt, aki néhány perc alatt képes volt megtámadni és legyőzni az ügynökség legjobbjait.

Elfogta a szégyenkezés. Bűnösnek érezte magát, mert nem volt képes rá, hogy már az első percben megálljt parancsoljon az eseményeknek. Miféle nő az, aki vígan smárol az ellenségével, mialatt a csapattársai szenvednek?

– Te mindkettőnk vágyának igyekszel ellenszegülni, Aleaha.

A nő gyomra összeszorult, de erőt vett magán, hogy kipréselje a szavakat:

– Nem ismerlek, és nem is kedvellek. Persze hogy ellenszegülök.

– Szuper! – A férfi felpattant, magával rántotta a nőt is. Szomorú arcot vágott. – Idővel megismersz, és kedvelni fogsz. Ezt nyugodtan veheted parancsnak.

– Eddig egyszer sem engedelmeskedtem neked. – Vagy talán dehogynem… A részletek ugyanúgy ködbe vesztek, mint Aleaha gondolatai. – Miből gondolod, hogy most fogom elkezdeni?

Breean rábámult, aranyszín homloka ráncba szaladt.

– Félúton hagytuk abba. A mellbimbóid még mindig kemények.

– Valóban? – Elpirult. Csak ekkor érezte a sürgető kényszert, hogy eltakarja magát. – Hideg van idekinn.

– Könyörögtél.

Erre fölösleges volt emlékeztetnie. Aleaha enélkül is túlontúl élénken maga előtt látta a jelenetet. Egyszerre haragudott magára és szerette magát érte. Haragudott, mert ott volt mindaz, ami a gyönyör hátterében meghúzódott, és szerette, mert, nos, mert olyan átkozottul jó érzés volt. De ha néhány percet egyedül tölthetne, végre beteljesíthetné magának a gyönyört, és anélkül gyűlölhetné az ellenségét, hogy ott settenkedne a lelke mélyén ez a kiirthatatlan vágyakozás iránta.

– Átmeneti elmezavar. Azt is mondtam neked, hogy hagyd abba.

Breean látható csalódottsággal túrt a hajába.

– Neked mindenre van válaszod?

– Igen.

A férfi nyelvével végigsimított a fogain. A nő már megkóstolta azt a nyelvet, és majdnem megharapta.

Soha többé, mondta magának. Elég volt a lazsálásból. Ideje cselekedni. Maga elé képzelte Macyt, és érezte, ahogy a teste azonnal reagál a képre. A haja kurtább lett, a lába megrövidült. Melle látványosan megduzzadt. Máris sokkal jobban érezte magát. Ez volt az ő védőpajzsa. A fegyverzete a világ ellen. És most már Breean ellen is.

A férfi végignézett rajta, de nem fűzött semmit a látottakhoz.

– Gyere. Sok tennivalónk van, és sok időt elvesztegettem a becserkészéseddel.

Igen, erről ő is megbizonyosodott. De még mindig jött az erősítés. Aleaha azért imádkozott, hogy semmi ne történjen velük. Miután az éjszaka ilyen sivár fordulatot vett, kétségei voltak, hogy bárki is a füle botját mozdítaná az imáira.