19

– Elárulom, ha te is elmondod, hogy milyen ajánlatot tett neked a démon – mondta Murdoch.

– Nem, köszi, már így is túl sokat felfedtem múlt éjszaka – válaszolta Danii éles hangon, még mindig megbántva, amiért a vámpír úgy kifaggatta.

– Tényleg sok mindenről beszéltél, de elég kevés volt belőle hihető.

– Komolyan?

– Azt állítottad például, hogy soha nem eszel.

A lány felvonta a szemöldökét.

– Miért, te eszel? – kérdezte.

Aztán vállat vont. A Valkűrök tulajdonképpen ehetnének, ha akarnának, de mivel a Föld elektromos energiájából nyerik életerejüket, nincs rá szükségük. Az ételtől való tartózkodás ráadásul egyfajta természetes fogamzásgátlóként is működött. Fajának nem voltak ciklusai, és terméketlenek voltak, amíg csak a Föld terményeiből nem ettek.

– Azt is mondtad, hogy kétezer éves vagy – folytatta Murdoch, kesztyűs kezét továbbra is Daniela derekán, a járókelőket pedig távol tartva a lánytól. Amióta a hősokk rizikójáról beszélt a Valkűr, folyton azt ellenőrizte, nem hevül-e túl Danii teste, és a lehelete meglátszik-e a levegőben.

Ez a figyelmesség hízelgett a lánynak, kicsit a mérgét is tompította.

– Kétezer év a körülbelüli korom.

– És a három szülődből kettő isten?

Danii szándékosan üres tekintettel meredt a férfira, mert tudta, hogy ettől az ideges lesz.

– Akkor miért hagyják, hogy bajod essék?

– Mert alszanak.

– Az istenek alszanak?

– Hogy tartalékolják az erejüket. Az imádkozó emberekből nyerik az energiájukat, de mondd meg nekem, mikor láttál utoljára Freyának szentelt templomot?

Murdoch ügyes mozdulattal arrébb húzta Daniit egy balkonról lepottyanó papírpohár tartalma elől, és így szólt:

– Tudod, mi volt az egyetlen dolog, amit elhittem neked? Azt mondtad, hogy ha csókolózni kezdenénk – és itt kihúzta magát, majd arcán öntelt vigyorral folytatta, – nem lennél képes soha abbahagyni.

Hogy lehet ilyen jóképű? Bár Danii úgy gondolta, hogy vonzódása a vámpírhoz több szempontból is értelmetlen, attól az még egyre erősebbé vált.

Mintha mágnes húzná egész éjjel a férfihoz. Ez persze nem csoda: ha széles vállára pillant, vagy egyenesen bele az acélszürke szempárba, akkor az előző éjszakájuk jut az eszébe. És amikor az a kósza tincs a homlokába hull, erősen tartania kell magát, hogy ne nyögjön fel.

Hiába volt jégkirálynő, a hideg és közömbös viselkedés fenntartása egyre nagyobb erőfeszítésébe került. Pedig a közömbösség volt a fő erőssége.

És amikor a vámpír arról beszélt, hogy milyen jó szerető volt… Az istenek legyenek hozzá irgalmasak, de hitt neki!

De továbbra is félt attól, hogy Murdoch megharaphatja. Sosem lesz képes elfelejteni azt az éhes tekintetet, amit ma reggel volt szerencséje látni.

– De nem fogjuk megtudni ezt a dolgot a csókolózásról, ugye?

Murdoch arca olyan komoly lett, mintha valami nagyon nagy horderejű dolgot hallott volna.

– Nem, nem fogjuk. Soha.

Zavart némaságba burkolózva haladtak tovább, mígnem egy ponton Danii irányt váltott, s elhagyták a Bourbon Streetet.

– Milyen ez a bolt, ahová megyünk?

– A tulajdonosa egy állítólagos vudu papnő, Loa.

Már a neve jelentése is ez: vudu lélek.

– Nő a bolttulajdonos?

Danii igent intett, és Murdoch egészen felélénkült. Ha azonban Loa külsejére gondolt, Danii kezdte úgy érezni, hogy ez nem volt jó ötlet.

De Nix gyakran megfordult az üzletben, és még ha Loa nem tudott is róla semmit – ami nem valószínű, – egyik vagy másik vevője találkozhatott vele mostanában.

– Van valami különös képessége? – kérdezte Murdoch.

– Azt te el sem tudod képzelni! – énekelte Danii, ahogy elérték a boltot.

Ajtaján a Legendavilág szimbólumát mutató tábla függött, amit minden természetfeletti lény felismert, kivéve az Ellenálló vámpírokat. Mellette egy matrica volt az üvegre ragasztva, rajta pirossal áthúzott Vámpírok felirat. Alatta pedig a következő szöveg volt olvasható:

Kiszolgálás csak ruhát viselő, lélekkel bíró vásárlók számára. Az üzlet UVvédelemmel ellátva.

– UV védelem? Ez valami vicc? – morgott Murdoch.

Danii a fejét rázta.

– Gyertyafény világít benn, de körben a mennyezeten UVlámpák vannak elhelyezve, amiket egy pánikgombbal lehet bekapcsolni – bombabiztos vámpír elleni védelem.A Valkűrök hasonló rendszert szerettek volna felszerelni Val Hallban is, de nem lehetett, mert az éles hangjuk megrepesztette volna a villanykörtéket.

Murdoch azonban nem hagyta magát zavartatni, vállat vont, és kinyitotta az ajtót Danii előtt.

– Biztos, hogy be akarsz jönni?

– Azt mondtad, ugye, hogy egy nő a tulajdonos? Én értek a nők nyelvén, ma este senki nem fog pánikkapcsolókat nyomkodni.

Danii csak a szemét forgatta erre, de bement, nyomában a vámpírral.

Az üzlet elülső részében tipikus giccsgyűjtemény fogadta őket preparált aligátorállkapcsokkal és Kínában gyártott, vuduamuletteket tartalmazó szütyőkkel a turisták számára.

De mint az a legtöbb New Orleansban élő legendavilág-beli lény előtt ismert volt, a boltnak létezett egy hátsó helyisége is. Ott aztán csoda dolgokat lehetett kapni: démonokra méretezett óvszert, acetonmentes szarvtisztítót, másnaposság elleni szert vagy hullaevők számára vérfolttisztítót.

Valóban gyertyafény világította meg a sötét boltot, az UVkörték most nem voltak használatban. Egyelőre. Lassú, ódivatú mennyezeti ventilátor döngicsélt halkan, meg-megrebbentve a gyertyák lángját.

– Ez az UV fény tényleg működik? – kérdezte a férfi felnézve a mennyezetre.

– Hát persze. Arra gondoltam, hogy a Porschéd belső világítását kicserélem egy UVkörtére, mielőtt lelépek a városból.

– Elmész New Orleansból? Hová?

Loa előbújt a hátsó szobából, így Daniinak nem volt alkalma válaszolni. A vudu papnő látványa mindig egy kis dühös irigységet keltett a Valkűrben. Loának hibátlan tejeskávé színű bőre volt, és csodálatos domborulatokkal áldotta meg a teremtő, ráadásul olyan szexi akcentussal beszélt, hogy a férfiak egyszerűen elolvadtak tőle.

Lehet, hogy Murdoch is?

Loa egy pontosan rá szabott vörös selyemruhát viselt, ami előnyösen megmutatta minden formás porcikáját.

Murdoch vetett rá egy elismerő pillantást, de nem úgy tűnt mintha a nagy, csúnya farkas lenne, aki alig várja, hogy bekaphassa szegény kis Piroskát.

Loa rejtélyes nő volt. Akkor költözött a halhatatlanokkal teli városba, amikor a Legendavilág egyik legnagyobb felfordulása készülődött. Mintha csak szándékosan a frontvonalon szeretett volna lenni a következő Hatalomátvétel harcai során.

Nagyanyjától, a vudu főpapnő idősebb Loától vette át a bolt vezetését, és azonnal tökéletesen beleilleszkedett új feladatába és szerepébe.

Danii visszaemlékezett, hogy mit mondott neki az első találkozásuk alkalmával: – Valamit nem értek ezzel a vudu dologgal kapcsolatban. A nagymamád azt mesélte nekem, hogy az unokája New Jersey-ben, egy puccos kertvárosban nőtt fel, és a Notre Dame Katolikus Egyetemen végzett. Akkor mégis honnan van ez a karibi akcentusod?

Loa borostyánszínű szeme összeszűkült.

– Idősebb Loa szeret meséket kitalálni, hogy elkápráztassa a Valkűrt – mondta, és egy szuszra hozzátette még: – Úgysem tudsz semmiféle skatulyába beszorítani, nem illek egyikbe sem, ugyanúgy, ahogy te sem.

– Nos hát, Valkűr – folytatta, de az ő szájából Vakrinek hangzott a szó. – Úgy látom, lealacsonyodtál egy vámpírhoz. Ha a nővéreid ezt megtudják…

– Nem fogják. Mert te nem mondod el nekik, már persze ha szeretnéd tovább működtetni a boltodat.

– Mit képzeltél, hogy idehozol egy vámpírt az üzletbe? Nem láttad, mi áll az ajtón?

Loa dühös volt – az alakjára simuló vörös ruhája legkisebb öltéséig dühös volt.

– Nyilván nem tudok olyan jól olvasni, mint te. Nekem végül is nincs puccos diplomám a Notre Dame-ról.

– A francba már, nem jártam a Notre Dame-ra! – szűrte a foga közt Loa.

– Murdoch Wroth vagyok, az Ellenállók rendjének tagja – szólt közbe a vámpír lágy hangon, kezét nyújtva. Megszokásból Loa is kinyújtotta a sajátját, de aztán meggondolta magát, addigra azonban Murdoch már lehajolt, és megcsókolta a kézfejét.

– És te lennél a senkihez sem fogható Loa.

Micsoda szexi, mély hangja van! Daniinak ismét eszébe jutott az előző éjszaka.

Loa felnézett a vámpírra, láthatóan megütközve.

– Murdoch Wroth? Csak nem a legendás Wroth testvérek egyike vagy?

– Nem csalás, nem ámítás, az vagyok – mondta, miközben fensőséges pillantást vetett Daniira.

– Ha jól emlékszem, te voltál a kalandozó, ágyról ágyra járó közülük.

Danii úgy látta, hogy egy izom rángatózik a vámpír állkapcsában, de amikor megszólalt, újra ura volt érzelmeinek.

– Csak akkor, ha olyan olyan gyönyörű nők közelébe kerültem, mint te.

– Tulajdonképpen, azt hiszem, mivel a szemed tiszta, kivételt tehetek veled. Rád nem vonatkozik a vámpírokat kitiltó jel – csicseregte Loa.

– Köszönöm. Öröm ilyen szépséges bolttulajdonossal megismerkednem.

Mindjárt rosszul leszek. Még jó, hogy nem szoktam enni.

– Úgy hallom, vérrel telítettek – mondta Loa. – Csak nem a jégamazon követte el?

– De igen – válaszolt Murdoch érzelemmentes hangon.

Loa önkéntelenül elmosolyodott. A vámpírok egyszerűen nem állnak le így flörtölni, ha már megtörtént a vérrel telítés. Legalábbis a Menyasszonyukon kívül más nővel nem.

– Micsoda egy vadember ez, jégamazon! Sosem fogod megszelídíteni!

– Nem is akarom.

– Akkor nem bánod, ha beraklak titeket a fogadások közé? A hírhedt nőcsábász, akit a jégkirálynő vérrel telített. De vajon meddig tartja vissza a jeges ölelés a félrelépéstől?

Danii tudta, hogy Loa mindenképp megteszi, ezért a legközömbösebb hangját elővéve kérte a papnőt, hogy most már szűnjön meg. Hidegen, mint egy darab jég.

– Attól tartok, hamarosan az Ellenálló elhagyott nője leszel…

– Nem foglalkozhatnánk azzal, amiért jöttünk? – szakította félbe Danii élesen, nyugalmát némileg elveszítve.

– Ó, igen – szólalt meg Murdoch is. – Loa, van valami információd Kegyetlen Ivóról?

– Miért engem kérdeztek? – fordult a Valkűrhöz Loa.

– Ivo a városban van.

Loa ajka szétnyílt, borostyánszínű szeme izgatott tűzben égett a gyertyák fényében.

– A várost ellepik a vámpírok, a Vérfarkasok klánja az utcákon vadászik… Kezdődik a Hatalomátvétel, végre!

– Úgy hangzik, mintha alig várnád! – kiáltott rá Danii. – Miért? Vásárt akarsz rendezni az esemény tiszteletére, vagy mi?

– Vannak, akik hasznot húznak a felfordulásból. Mint például én.

– És te egyetemet végeztél?

– Hölgyeim! – Murdoch láthatóan jól mulatott Danii hepciás viselkedésén. Ha a lány hepciás, annak nyilván a meleg volt az oka. Mindig ideges lett, ha kezdett túlhevülni.

– Lehet benne valami – mondta Loa. – Arról hallottam, hogy Lothaire itt van, és Ivo gyakran utazik vele.

Lothaire említésére Danii megrázkódott. Ivo végtelenül gonosz pszichopata volt, de legalább kezelhető.

Lothaire, az Ősellenség, ezzel szemben ésszel fel nem fogható teremtmény volt. Senki nem tudta, mit akar, és senki nem látta előre, hogy mit fog tenni legközelebb.

– Van valami ötleted, hogy merre lehetnek? – érdeklődött Danii.

– Biztos, hogy a környéken vannak.

– Honnan tudod?

– Ivót több este is látták errefelé – válaszolt Loa. – Koboldok tanyáznak a folyó melletti szennyvízcsatornában, kérdezzétek meg őket.

– Azt fogjuk tenni. Nixet láttad?

– Ó, igen. Járt itt, és vett… Vett dolgokat. De nem tudom, hová ment aztán. És most térjünk vissza hozzád, Murdoch – búgta Loa a pultra támaszkodva. Olyan buja dekoltázst villantott, amilyet Danii ezer push-up melltartóval sem tudna elérni soha.

Murdoch szemöldöke felszaladt az elismeréstől, erre Danii dühösen kirohant a boltból.

– El kell intéznem egy hívást – vetette oda nekik.

Ebből elege volt. A Lafitte's után megint feltámadt benne a remény a vámpírt illetően, de újra keservesen kellett csalódnia. Mi kell még, hogy végre megértsem, ez a fickó állhatatlan ?

– Várj meg kint! – mondta Murdoch parancsolón, és a Valkűr meglepődött, hogy egyáltalán felfigyelt a távozására. Az ellentmondást nem tűrő hangnem pedig felpaprikázta a lányt.

Az utcán köd fogadta, a folyóról felszálló pára puhán körbeölelte a francia negyedet. Danii mélyet lélegzett, hogy kicsit megnyugodjon, és azon vívódott, hogy felhívja-e Nixet. Általában csak vészhelyzet esetén hívták egymást, mert soha nem lehetett tudni, hogy a másik Valkűr éppen mit cserkészik be, és ahhoz csendre volt szükség.

Végül úgy döntött, hogy ez bizony vészhelyzet, ezért elővette táskájából a műholdas telefonját, és Nixet tárcsázta.

És szinte azonnal meghallotta Nix telefonjának bolondos csengőhangját a szomszéd utcából.