18

Azzal a Valkűr elindult vissza felfelé a Bourbon Streeten, annyi férfi csodáló pillantása mellett, hogy Murdoch nem győzte a fogait villogtatni.

A vámpír követte a lányt, és azon töprengett, hogy ennyit még valószínűleg sosem beszélt egy nővel, mint amennyit ma éjjel fog Danielával.

Rengeteg szeretője volt halandó korában, és egyikkel sem kellett túl sokat beszélnie. Valójában már kezdte úgy érezni, hogy két nyelvet használ: az egyiken a férfiakkal beszél, a másikon asszonyokkal.

Az első nyelv határozott volt, információkat közölt általa. A második tele volt kétértelmű utalásokkal, flörttel, és szinte csak bókokból állt.

Danielával azonban teljesen elfelejtette ezt az asszonynyelvet, de lehet, hogy csak kijött a gyakorlatból. Persze nem is számít, mert a lány nem vevő erre a fajta beszédre, valószínűleg nem is értené.

– Most akkor a boltba megyünk? – kérdezte, amikor beérte a Valkűrt.

Danii bólintott.

– Itt van feljebb, az utca szakadtabb végén. Pár háztömbnyit egyenesen kell mennünk, aztán még néhányat nyugati irányba.

Az éjszaka előrehaladtával egyre nagyobb lett az utcán a tömeg. Minden bárból más és más zene üvöltött kifelé.

– Akkor még van egy kis időnk. Nem akarod elmondani, hogy mi az a Neke, és kicsoda Nix?

– Hogy nem akarnám-e? – kérdezett vissza Danii, aztán újra elhallgatott.

Murdoch taktikát váltott.

– Deshazior jégamazonnak nevezett.

– Ez a másik nevem, a jégkirálynő mellett. Te legalábbis annak hívsz, amikor kellemetlenkedni akarsz.

– Csak nem vagy még szűz?

– Miért vagy annyira megdöbbenve ezen? – fordította el a Valkűr a tekintetét.

Mert az álmomban érintetlen voltál.

– Mert már olyan régóta élsz, és ennyi idő alatt csak akadt valaki a saját fajtádból, akivel együtt lehettél.

– A fajtámból, Murdoch drága? Valóban?

Találhatott volna szerencsésebb kifejezést is, de egészen elképedt, hogy egy kétezer éves szűz mellett sétafikál.

– Válaszolj! Soha még egy férfi sem kapott meg?

– Csak a hozzám hasonlók érhetnek hozzám anélkül, hogy megégetnék a bőrömet. De ők azóta próbálnak megölni, hogy elhagytam Valhallát – mondta a lány. – Ebből már összeáll a kép, gondolom.

Istenem, még senkinek nem adta oda magát.

Rejtély, hogy a Valkűr mit láthatott a tekintetében, de nagyon csúnyán nézett rá.

– Ne merj sajnálni engem, Murdoch!

– Próbáltál megoldást találni erre a… hidegségre? – kérdezte a vámpír, miközben jó messzire elterelte a lányt egy utcai tűznyelő mutatványostól.

– A te szádból ez úgy hangzik, mintha valami betegség lenne. De azért elmondom neked, hogy igen, elmentem a Boszorkányok Házába, sőt magához a Lehetetlenségek Istennőjéhez is. A legtöbb, amit elértem, az néhány félig sikerült varázslat volt. Például az, hogy bár megég a bőröm, nem érzem a fájdalmat, vagy fordítva.

– És az istennő?

– Kaptam tőle egy pár bowlingcipőt.

– Bowlingcipőt?

Egyszer csak műanyag gyöngyfüzérek záporoztak rájuk, amiket félmeztelen turisták – nők és férfiak vegyesen – dobáltak egy erkélyről, tőlük balra. Daniela hibátlan ritmusérzékkel kapta fel a láncokat, és dobta őket tovább a jobb oldali erkélyre.

– Igen, drága, bowlingcipőt. Ne kérdezd, miért.

– De lennie kell megoldásnak, valami más erő a Legendavilágban…

– Már az összes megbízható, jó hírű misztikus erővel próbálkoztam. A megbízhatatlanokkal pedig túl nagy büntetést kockáztatnék.

– Ez mit jelent?

– Elmehetnék a Legendavilág bazárjába, ahol a varázslók illegálisan űzik a mesterségüket, de valószínűleg rosszul járnék velük.

– Hogyhogy rosszul?

– A hozzá nem értők által rád bocsátott varázslat az isteni igazságszolgáltatás büntetését vonja maga után, általában paradox formában. Ha egy akármilyen varázslót kérnék meg, hogy oldja meg a problémámat, akkor esetleg nem égne meg többé a bőröm mások érintésétől, de, mondjuk, cserében pikkelyeim nőnének, vagyis senki nem akarna hozzám érni.

– Értem.

Ilyesfajta népi hiedelmeket Murdoch is ismert. Például arról az emberről, aki egy sámánhoz ment, hogy az kigyógyítsa a halálos betegségéből. Ez meg is történt, ám az illető egy balesetben mégis meghalt a hazafelé vezető úton.

– Ezzel együtt kell élnem – fejezte be Danii a mondandóját egy vállrándítás kíséretében, mintha simán elfogadná a sorsát, de Murdoch gyanította, hogy ez koránt sincs így.

– Én leszek az a szűz, akinek a nevét nem vésheted fel az ágyad támlájára.

– Soha nem volt még dolgom szűz lánnyal.

De most vágyik rá. Magamévá tenni Danielát, hogy én mutathassam meg neki, milyen a szex.

Hogy lássa a védtelenséget a tekintetében, amikor beléhatol.

– És ezt higgyem is el? – A lányt láthatóan meglepték a hallottak.

– Az én időmben a szüzesség elvételével azt kockáztatta az ember, hogy karddal kényszerítik az esküvőre.

Ne nemzzél fattyakat, ne hágj meg szüzeket. Amíg ezt a két egyszerű szabályt betartotta, könnyedén azt tehetett, amit csak akart.

– Azt hittem, az ilyen férfiakat állandóan fűti a vágy, hogy újabb és újabb ártatlanságot gyűrjenek maguk alá.

– A nők mindig azt képzelik, a férfiak a hódítás miatt fektetik le a szüzeket.

– Azt állítod, hogy semmi köze nincs a dologhoz?

– Nem, a hódítás nyilván szerepet kap benne, de az igazság ennél bonyolultabb. A férfiak azért szeretik a szüzeket, mert a nők soha nem felejtik el az első szeretőjüket. A férfiak azt akarják, hogy emlékezzenek rájuk.

– Ha tehát soha nem volt szűz az ágyadban, akkor te nem is akartad, hogy a nők emlékezzenek rád?

Murdoch egészen közel lépett hozzá, odaszorította egy zárva lévő étterem portáljához. A lány feje mellett a falnak támasztotta a kezét.

– Nem voltak se ilyen félelmeim, se ilyen vágyaim. Mindig tudtam, hogy emlékezni fognak rám, de nem mint az első, hanem mint a legjobb szeretőjükre.

– És hogy lesz valaki a legjobb? Úgy értem, a nyilvánvalóan szükséges lelkes gyakorláson túl – kérdezte Daniela rosszul leplezett kíváncsisággal.

Halandó életében figyelmes, gyengéd szerető volt. Nagy gondot fordított rá, hogy minden nőnek gyönyört szerezzen. És ebben nem az önzetlenség vezérelte. Épp ellenkezőleg. Már nagyon fiatalon rájött, hogy minél jobban elterjed a híre az ágybéli képességeinek, annál több nő akar majd a szeretőjévé válni.

Minden egyes afférba úgy kezdett bele, hogy volt valami célja vele. Alapos volt, mindig tudta, hogy mit miért tesz, és soha nem engedte ki a kezéből az irányítást.

– Figyelmes voltam a nőkkel, és mindig uralkodtam magamon, olyan hosszan el tudtam nyújtani, amennyire csak szükséges volt… – mondta, miközben egyre közelebb húzódott Daniihoz.

– És hogy figyelmes lehess – fejezte be helyette Danii elhaló lélegzettel, – rajonganod kellett a női nemért.

– Rajongtam is.

A nőkért, de soha nem egyetlen asszonyért.

– De ez még nem minden. Én… – hallgatott el Murdoch.

– Igen? Mit akartál mondani?

– Nem akarom, hogy azt hidd… – a vámpír hangja elhalt, beletúrt sötét hajába. – A fenébe is, ugyanolyan keményen harcoltam a háborúban, mint a fivéreim.

– Murdoch, a történelem gyakran igazságtalan…

– Nem akarom, hogy azt hidd, elhanyagoltam a kötelességeimet. Ugyanolyan eltökélten küzdöttem a népem érdekében, és mindig győztesen kerültem ki az igazán fontos helyzetekből. Az egyetlen különbség köztem és a bátyáim közt az volt, hogy mit csináltunk, amikor épp nem harcoltunk. Sebastian olvasással múlatta az idejét, Conrad csak úgy eltűnt, nem tudtuk soha, mit csinál, Nikolai fel s alá járkált a sátrában, olyan gondterhelten, mintha a világ súlya nyomná a vállát. Én meg gondtalan voltam…

– És kedvedet töltötted a nőkkel – mondta Danii. – Miért érdekel, hogy mit gondolok rólad?

Miért is? Nem volt rá épkézláb magyarázata. Mert a vérrel telítés erre késztet. Mindent, amit ezen az éjszakán érzett vagy gondolt, a vérrel telítés diktált.

Nyilván ez az oka mindennek, ami vele történik. Máskülönben szerencsétlen mazochistának kellene tartania magát, hogy egy olyan nőhöz kezd vonzódni, akit soha nem érinthet meg.