2

Murdoch megdörzsölte a tarkóját, aztán felnézett; biztos volt benne, hogy valaki figyeli. Mivel semmit nem látott, folytatta útját… és majdnem átgázolt egy apró szőke lányon, aki semmi kis ruhácskát viselt, a hátán mély dekoltázzsal.

Villámgyorsan vágott elé, épp csak futó pillantásra méltatva a férfit. Murdoch azért jól látta magas arccsontját és riadt, ezüstszínű szemét, mielőtt átrohant a főúton, és eltűnt egy szemközti utcában. Dúsan leomló szőke hajából hegyes fülecskék kandikáltak ki.

Hegyes fül, ezüst írisz, és túl gyors ahhoz, hogy ember legyen. Egy halhatatlan, valószínűleg közülük való. Elég volt egy pillantás, és máris utánaeredt. Berohant ő is a kis utcába, ott aztán teleportálásra kapcsolt, eltűnt, majd a lányhoz egyre közelebb lényegült vissza.

Bár a szőke lány pici volt, nagy sebességgel kerülgette az árnyékos háztömböket, egyre közelebb jutva a folyóhoz. Murdoch nehezen tartotta vele a lépést.

Milyen lény tud olyan gyorsan futni, mint egy vámpír teleportálni? Ahogy közelebb került a lányhoz, egyre finomabb részleteket figyelt meg a külsején. Lábszára feszes és formás volt a rövid ruha alatt. Meztelen háta és karja karcsúnak látszott, mindkét könyöke fölött ezüstkarikát viselt, és bonyolult mintájú fonatok díszítették hosszú haját.

Különösen, szokatlanul nézett ki, mint távoli vidékek asszonyai a régi időkben. Alig várom, hogy elölről is láthassam. Ez a gondolat meglepte. Az óta a háromszáz évvel ezelőtti éjszaka óta, amikor vámpírrá változtatták, nem érdekelték a nők. Nem vágyott rájuk, ugyanúgy, ahogy az étel illata sem mozdított meg benne semmit.

Mi a fenéért érdekelne, hogyan néz ki szemből? Kikényszeríti belőle a szükséges információt. Mást nem nagyon tehet. A testét halottá tették, és jó volt így neki.

A lány futás közben egyszer csak hátranézett, és Murdoch újra megpillantotta tündérszerű arcát. Hegyes fül… sok legendavilág-beli fajnak ilyen volt, legalábbis, amiket ismert. Többek közt a Valkűröknek is. A vámpír egyre biztosabb volt benne, hogy megtalálta áldozatát. Úgy tűnt azonban, hogy a lány már egyáltalán nem figyel rá, másra koncentrál.

Ahogy teltek a percek, egyre mélyebbre hatoltak az elhagyott raktárépületek és vonatkocsironcsok alkotta labirintusban. A lány lelassult végre. Pocsolyába lépett, aztán megbotlott egy kikötői raklap sarkában. Murdoch abbahagyta a teleportálást, egyszerűen futni kezdett. Olyan közel járt, hogy hallotta a lány szívverését és elakadó lélegzetét.

Az öccse Valkűrje nem félt a vámpíroktól. Talán az elmúlt öt évben rájöttek, hogy van okuk tartani tőlük. Ettől még izgatóbbnak érezte a vadászatot.

Vámpírösztönei átvették az irányítást, elárasztotta az üldözés gyönyöre, játszott a lánnyal. Hagyta szökni, fárasztotta.

Mikor végül úgy döntött, hogy ideje elkapni a Valkűrt, és befordult utána egy sarkon, négy út kereszteződésében találta magát. A lánynak pedig nyoma veszett. Csend honolt a környéken.

Danii egy vihar tépázta raktárház második emeletén rejtőzködött. Kapkodva szedte a levegőt, és remegett a hőségtől. Még mindig nem tudta elhinni, hogy az izlániaiak rátaláltak. Azt gondolta, biztonságban élhet itt, a meleg égövön. Sosem hitte volna, hogy az Egyenlítőhöz ennyire közel is kutatnak majd utána.

Csakúgy, mint a többi izlániai, Danii sem izzadt. De velük ellentétben hősokkot kapott, ha túlmelegedett a szervezete. Annyi előnye volt viszont, hogy mostanra már eléggé hozzászokott az itteni hőmérséklethez, ráadásul a belvárosi utcák minden zegzugát ismerte. Amíg nem találja el egy tűznyíl, nem árthatnak neki az izlániaiak.

A vámpír azonban más ügy volt. Nagyon is más. Amikor látta, hogy fajtája módszerével követi, egyszerűen nem akarta elhinni, hogy újabb üldözője akadt. Egy tiszta szemű vámpír, egy igazi Ellenálló.

Rejtekhelyéről jól látta a férfit, aki figyelmesen lépdelve köröket írt le, így próbálta megtalálni a lányt. Ha bármiféle halvány és esztelen vonzódást kezdett is érezni iránta, az most elmúlt. Danii bosszús volt: ha a férfi nem tűnik el, az izlániaiak a nyomára bukkannak. Még a végén a vámpír miatt fog meghalni.

A gyilkosok szétválnak, és csapdába ejtik őt, a mérgezett nyilaikkal sakkban tartva. A hírhedt jéggránátjukat azonban nem fogják rádobni. Értékes hideget vesztegetnének el olyan valakire, aki mosolyogva fogadná a robbanást, és magába szívná a felszabaduló jeges hideget. De a nyilak… A hegyükön a méreg, amely folyékony tűzként árasztaná el bármelyik jéglény ereit.

Tudhatnám már. Nem ez volt az első eset, hogy a távoli Izlánia királya merénylőket küld az ország jogos uralkodója, Danii után.

A vámpír ahelyett, hogy elment volna, egyszer csak megszólalt mély hangján.

– Tudom, hogy itt vagy.

Erős akcentusa talán orosz vagy észt származásra utalt.

– Valkűr vagy, ugye?

A férfi elcsendesedett, hátha érkezik válasz.

– Ha igen, akkor talán érdekelni fog, hogy a fivérem épp most ejtette foglyul Harmatot, a Kívánatost.

Harmat. Danii minden féltestvérét szerette, de Harmatnak hálával is tartozott. Várjunk csak… egy Ellenálló fivére kapta el? Volt egy észt Ellenálló, aki mindennél jobban akarta Harmatot: Nikolai Wroth, a földesúr. Bántotta Harmatot, aki alaposan megfizettette vele ennek az árát. És ennek a hatalmasságnak testvérei is vannak.

A lány mindenképp tudni akarta, mi történt a nővérével. Ha Nikolai egyedül fogta el, akkor valószínűleg nincs veszélyben, hiszen a menyasszonya. Ha azonban Nikolai átadta a lányt az Ellenállók királyának…

Tudnom kell. Csapdába ejthetné a férfit, jégtakarót bocsátana rá, aztán kifaggatná, de kérdés, hogy mennyi hideget – és időt – vesztegethet még el.

– Hogyhogy ilyen gyáva vagy? – Harag érződött a vámpír hangjában. – Egy igazi Valkűr nem félne a szemembe nézni.

Igazi Valkűr? Gúnyolódása érzékeny ponton sértette Daniit. Semmit sem szeretett volna jobban, mint féltestvéreihez hasonlóvá válni. Hogy a számukra természetes dolgokat ő is élvezhesse. Törött baba… Felállt, bizonytalan léptekkel a falon tátongó lyukhoz lépett, és átbújt rajta.

A férfi tekintete azonnal rátapadt, és végig követte, míg le nem ért. Ajka szétnyílt, épp csak láthatóvá téve hegyes szemfogait, de kísérletet sem tett, hogy közelebb menjen a Valkűrhöz.

Tényleg azt gondolta, hogy a szeme szürke színe normális? Mintha felismerés villant volna benne. Felismerés? Lehetséges? Soha még nem találkoztak ezelőtt, Danii biztosan emlékezne rá.

Pillantása átható volt, mint egy ragadozóé, aztán az írisze feketévé vált. Ami a vámpíroknál az erős érzelmek jele. Pedig az előbbi haragja mintha már elpárolgott volna. Ahogy egymást bámulták, minden más hang – a bárkák motorjának zümmögése a folyón, a villamosok fékezése – a távolba veszett.

– Az öcsém figyelmeztetett, hogy gonosz a fajtád. – A hangja még jobban elmélyült, a szemöldökét ráncolta. – De én nem így látom.

– Vámpír, mondd, hol van a nővérem?

– Elviszlek hozzá, ha akarod.

Hát persze. Az előtte álló férfi egy volt az Ellenállók közül, vagyis nem volt képben a Legendavilág dolgait illetően. Fogalma sem volt arról például, hogy Danii milyen veszélyes tud lenni.