25

Murdoch újra az órájára pillantott. Az éjjel lassan véget ért, de ő még mindig Rurikra és Lukyanra várt. Úgy volt, hogy a francia negyedben talákoznak egy új nyomot felderíteni, és a késés nem vallott Rurikra.

A tétlenség továbbra sem tett jót Murdochnak, és ezen még a múltkori szerencsétlen eset sem változtatott, amikor a vadászlakba teleportált egy héttel ezelőtt. Most sokkal határozottabban próbált ellenállni vonzalmának Danii iránt. Igaz, megtapasztalta vele a gyönyörök gyönyörét, de ez csak egyszerű megkönnyebbülés volt annyi évszázad önmegtartóztatás után. Hiányzott neki a szex, a mindent elsöprő vágyakozás, a remegő, izzadt test, a vonagló csípő. És a csókolózás. Nagy isten, hogy vágyott csókolni valakit!

De a Valkűrrel nem volt számukra közös jövő. A monogámiát nem neki találták ki. Nála sokkal erősebb férfiakat is tönkretett már egyetlen asszonyhoz való ragaszkodás.

És még az istenverte házamat is jéggel burkolta.

Újabb üzenetet hagyott Ruriknak, aztán egy lámpaoszlopnak dőlve várakozott tovább. Egy arra járó, vonzó barna nő, mélyen dekoltált felsőben, elkapta a pillantását, és buján rámosolygott, de Murdoch csak arra tudott gondolni, hogy feleannyira sem szép, mint Daniela. Elfordult.

Igazság szerint az elmúlt két hétben mást sem tett, mint minden nőt Daniihoz hasonlítgatott. És sajnos kivétel nélkül mind alul is maradtak vele szemben.

Bár őket legalább meg lehetne érinteni.

Tekintete visszavándorolt az előbbi nőre, aki még mindig nyílt kihívással figyelte. Nem, nem akarta, hogy vérrel telítsék, de ha már megtörtént, akkor akár élvezhetné is.

Tapasztalatból tudta, hogy gyakorlatilag csak csettintenie kell, és a magas barna a karjába omlik. A régi beidegződések újra előjöttek, bár próbálta meggyőzni magát, hogy erre neki nincs ideje. Jobb lenne, ha semmi nem vonná el a figyelmét az előtte álló feladatról: Ivo megkereséséről.

Rurik és Lukyan nélkül azonban egyelőre nem tehetett mást, mint várt. Muszáj, hogy kibújjon a pórázból, amit Daniela rakott rá. Ha ezt a vágyat elcsitíthatná magában, sokkal nagyobb hatékonysággal vethetné magát a keresésbe.Ez a szép barna pont az volt, aki ebben segíthetne…

– Felvehetem, mama? – kérdezte Danii.

Svana épp most vette elő koronáját a kincstárból, a hosszú útra készülődvén. Mint mindig, a kislányát ezúttal is elbűvölte az uralkodói jelvény.

– Csak egy rövid időre, kicsim – válaszolta Svana, és Danii fonott hajára helyezte a jégből és gyémántokból készült koronát. A drágakövek a lány homlokára lógtak.

– Így ni, kis télhercegnőm.

– Szeretném megmutatni a többi Valkűrnek.

– De hiszen transzba ejtené őket.

– Engem nem.

– Valóban nem, kislányom – mosolygott Svana, és igazgatni próbálta a Daniinak túlságosan nagy koronát. – A mi fajtánk a gyémántok és a jég hazájából származik.

– Oda mész most?

Anyja gyönyörű arca elkomorult.

– Igen.

– Mikor jössz vissza?

– Daniela, lehet, hogy soha nem térek vissza – térdelt elé Svana.

– Akkor miért mész oda egyáltalán? – sírta el magát Danii. – Maradj velem!

– Vissza kell követelnem a trónomat. Királynők leszármazottja vagyok, és egy nap te is az leszel.

– Hogy fogok rád találni?

– Ha nem jönnék vissza, meg kell ígérned, szívem, hogy soha nem jössz utánam. Soha ne menj Izgardba! Addig semmiképp, amíg meg nem mutatják neked az utat…

Danii hirtelen felült az ágyban, és egy pillanat alatt teljesen éberré vált. Istenek. Ilyen sokra még soha nem emlékezett abból a végzetes napból, amikor az anyja elment. Addig nem, amíg meg nem mutatják nekem az utat?

Pontosan ki tudná eligazítani Izgard irányába? És miért csak most jutott eszébe ez a fontos mondat?

Az álom annyira valóságosnak tűnt, hogy szinte a korona súlyát is érezte a fején. Svana akkor is viselte, amikor útra kelt, hogy végzete beteljesedjen, és sejthette, hogy meg fog halni. Milyen bátor volt!

Danii felkelt, a márványpadló kellemesen hideg érzetet adott meztelen talpa alatt, és a nyitott ablakhoz ment. Az északi szél heves lökéssel áradt be a szobába, átölelve a lányt. A Valkűr becsukta a szemét, hagyta, hogy a szél ringassa.

A vámpír, aki eddig még feléje se nézett, álmokról beszélt. Most pedig ő merül minden éjjel álmodozásba. A hideg okozza vajon, vagy ez a ház, hogy rég elfeledett emlékek bukkanak elő agya titkos zugaiból?

Szeretett itt lenni. A jeges szelek úgy hatottak rá, mint az adrenalin, és minden egyes hópihe balzsam volt a lelkének. Két hétig mást sem csinált, mint jégvadászattal és a vidék felfedezésével foglalta el magát. És minden útjába kerülő jégfelületre misztikus mintákat vésett.

A jelek egyszerű formájúak voltak, hasonlítottak az északi vidékek rúnaköveire vésett feliratokra. Danii soha nem látta ezeket a mintákat azelőtt, így fogalma sem volt, honnan ismeri őket mégis.

Végül maga kezdett jégtáblákat létrehozni a véséshez. Némelyik akkora volt, mint egy asztal, és amint végzett, az erdő különböző pontjain helyezte el őket, hókupacok tetején. Magának sem tudta volna megmagyarázni, miért műveli ezt, egyszerűen csak érezte, hogy ezt kell tennie.

A lány napról napra erősebbé vált, és új hobbija rendkívüli módon lefoglalta a gondolatait, a vámpír szinte eszébe sem jutott. Igen. Szinte alig gondolok rá. Először azt hitte, hogy a vésés kétségbeesett kísérlet a felejtésre. Talán a bánat vödörnyi fagyiba fojtásának a megfelelője a Valkűröknél.

Ám végül arra jutott, hogy ennél többet kell jelentenie, mert a késztetés egyre erősebbé vált, miközben Murdoch iránti vágya ezzel párhuzamosan csökkenni kezdett.

Murdoch ezen a éjszakán három nővel is csókolózott.

Percekkel az első barna megpillantása után már egy sötét mellékutcában találta magát vele, ajka a nő száján.

És még akkor is Danielára gondolt. Elfojtott káromkodással húzódott el a szépségtől.

– Sajnálom, drága! Mennem kell.

A nő belécsimpaszkodott, és könyörgött neki, hogy ne hagyja abba. Régen ez felizgatta volna, most azonban az a kis lelkesedés is azonnal elszállt belőle, amit azzal keltett magában, hogy Daniit képzelte a nő helyébe.

A második nő is elég jól nézett ki, de nem sok értelem csillogott a szemében. Annyira más, mint a Menyasszonya. Murdoch imádta a Valkűr gyors eszét, tetszett neki, hogy nem nagyon bírta kitalálni, mire gondol a lány.

A harmadik nő fullasztó illatú parfümtől bűzlött, de lehet, hogy csak a vacsorája szaga lengte körbe. Mindenesetre durva volt Daniela finom, tiszta illatához képest…

Visszagondolva, meglepődve tapasztalta, hogy a három közül egyiknek sem akarta megharapni a nyakát. Már csak ezért is távol kell tartania magát a Valkűrtől. Könnyű ezt mondani! Kezdte úgy érezni, hogy a harcban a vesztes oldalon áll, és előző életében már így is túl sokat tartózkodott ezen a térfélen.

Meg is halt az egyik vesztes csatában.

Akkor most miért harcolna? Könnyebbnek tűnt ellenállni a lány vére csábításának, mint abba beletörődni, hogy soha többé nem láthatja az arcát. Nem, ez lehetetlen…

Elképzelte, ahogy a Menyasszonya az ő ágyában alszik, mintha csak rá várna. Ha meg akarna mégis állapodni, akkor miért ne tegye a leggyönyörűbb, legokosabb nővel, akit valaha ismert? Még akkor is, ha a lány a jég teremtménye. Felvillant benne a szürreális kép, ami a vadászlakban fogadta, és elhatározta magát.

Vele soha, semmi nem lesz unalmas.

Lehet, hogy azért nem kötött ki eddig egy asszony mellett sem, mert egész életében a Valkűrre várt? Felnézett az égre. Még két óra, és hajnalodik. Késő bármibe is belekezdeni itt, New Orleansban. De Szibériában még sokáig sötét lesz.

Miért is ne próbálná ki? Ha csábítást érzek arra, hogy igyak a véréből, legfeljebb gyorsan eltűnök. Akkor legalább tudni fogja.

Ahogy erre a következtetésre jutott, szinte már bánta, hogy leszólította azokat a nőket. Valami bűntudatfélét kezdett érezni. Ő.

A következő sarkon túl kiszúrt egy mozgó virágárust. Murdoch ismerte a nőket: szeretik a virágot. Felkapott egy rózsacsokrot, odadobott egy húszdolláros bankót a félig alvó árusnak, és Daniihoz teleportált.

A lány most sem volt a házban. Amikor hallotta a bejárati ajtó nyikorgását, lement a földszintre a háta mögé rejtett virágcsokorral.

– Daniela?

A Valkűr ajka kékebb volt, mint valaha, bőre fehér, mint a tej. Jégborította hajában ágacskákat viselt.

Istenem, szó le nem írhatja a szépségét. Murdoch próbált valami odaillő bókot találni, de nem járt sikerrel. Eddig nem túl jó.

Danii nem pont azzal az izgalommal fogadta, mint amire számított, inkább kissé kimért kíváncsisággal vizslatta őt.

– Hol jártál? – kérdezte a vámpír.

– Sétálni voltam.

Lába meztelen volt, vállpántos felsőt és sortot viselt. Murdoch úgy érezte, sosem bírja megszokni, hogy a lány a tökéletes teste ilyen nagy részét teszi ki a hidegnek.

– Rég találkoztunk. Szerettem volna látni, hogy boldogulsz itt.

Danii vállat vont, és a lépcső felé indult. Murdoch ment utána.

– Csak beugrottam, hogy tudjam, minden rendben.

– Ezt már mondtad. És amint látod, remekül vagyok.

– Sok mindent csináltál itt – mondta Murdoch, amikor beértek a hálóba.

Amióta utoljára itt járt, újabb vésések kerültek a jéggel borított falakra. És hó is több volt a szobában.

– Sokat törődsz a dekorációval.

Megint beléhasított, hogy a lány rátelepedett az életére, de most valahogy nem érezte emiatt a korábbi neheztelést. Talán már egészen hozzászokott a gondolathoz?

– Ezek a szimbólumok, amiket vésegetsz… Mit jelentenek?

– Nem is tudom – Danii körbenézett a szobában. – Csak úgy kitaláltam őket.

Valami különös oknál fogva ebben a pillanatban mindketten az ágyra néztek.

– Miért itt alszol? – kérdezte Murdoch barátságtalan hangon.

– Az eredeti szobám déli fekvésű volt. Ide pedig pont befúj az északi szél.

Az ágyamban alszik. Újra merevedése lett a gondolattól. Lehet, hogy nem tudja magáévá tenni, de azért vannak más jó dolgok is. Ettől hirtelen észbe kapott, és odanyújtotta Daniinak a csokrot.

A lány csak egy futó pillantást vetett rá.

– Virágcsokor? Mint a régi szép időkben?

– Azt hittem, az a gesztus, hogy az ember virágot visz álmai asszonyának, sosem megy ki a divatból.

– Az időzítés tökéletes – hajtotta oldalra a fejét Danii. Megrándultak a fülei? – De a nőről alkotott elképzelésed téves.

Az arcomat tanulmányozza? Látja vajon rajta, hogy más nőket csókolt nemrég?

– Hogy érted?

Válaszul a Valkűr a virágcsokor felé bökött az ujjával. Amint a vámpír átnyújtotta neki, a virágok azonnal hervadni kezdtek. Murdoch szeme láttára megbarnultak, és elpusztultak.

A férfi zavartan vakarta meg a fejét kesztyűs kezével.

– Még jó, hogy nem egy kismacskát hoztam neked.

Danii a használaton kívüli kandallóba dobta a halott virágokat.

– Meg kell értened, hogy én nem olyan vagyok, mint az eddigi nőid. A világ nem olyan, ahogy te elképzeled. Minden megváltozott, és a halandó elvárásaiddal itt semmire sem jutsz.

– Akkor mondd el nekem, milyen ez a világ. Tanulni szeretnék.

– Most kéred az első leckét?

– Igen, persze.

– A Valkűröknek természetfeletti szaglásuk van. Nem olyan tökéletes, mint a vérfarkasoké vagy a démonoké, talán még a vámpírokéval sem ér fel. De arra elég, hogy megérezzem rajtad a nőknek a szagát, akikkel ma együtt voltál.

Ó, Krisztusom!