4

Segít vajon nekem? Érzelmek dúltak a vámpír arcán, Danii jó látta, bár szemhéja remegett. A méreg hatni kezdett, kihajtva szervezetéből értékes hidegtartalékait. Nagyon melege volt… úgy érezte, megfő belülről.

Amikor az előbb szemtől szemben álltak, a férfiban forrt a harag. Most viszont a lány sérülései miatt ráncolta a homlokát.

– Könyörülj rajtam? – hörögte Murdoch.

Aztán bekattant. Ökölbe szorult a keze, és kivillantotta éles szemfogait. Termete még nagyobbra nőtt.

– A fejük eléd fog hullani, asszony.

Miért és hogyan? A vámpír nem tudja, milyen veszélyesek az izlániaiak. Mesterien bánnak az íjjal, és gyorsaságuk páratlan az egész Legendavilágban. Ráadásul sokan is voltak. Legalább nyolcan fogták körül a lányt, és máris jéggránátokat növesztettek a tenyerükben.

A vámpír pokoli üvöltéssel lendült támadásba, félig teleportálva, félig rohamozva. Öt izlániai indult ellene, gránátjaikat pusztító sebességgel dobálva Murdochra. Ő azonban sikeresen kicselezte őket, és a harcosok jégbombái körülötte robbantak fel az utcán.

Mintha élőlény lett volna, úgy terjedt a jég a romos téglafalakon, felkúszott egészen a tűzlépcsőkig, bevonva a teljes utcát. A vámpír nekirontott az izlániaiak sorfalának, próbálta átverekedni magát a lányhoz, ijesztő brutalitással aprítva a harcosokat. Egyikük nyaki verőerét átszakította, a vér úgy lövellt kifelé, mint egy szökőkútból.

Merénylője a hajánál fogva húzni kezdte Daniit, akit a méreg legyengített ugyan, de azért nem adta meg magát. Körmeit a férfi karjába mélyesztette, és tépte a húsát meg a csontját, kis híján leszakítva a végtagot. Az izlániai felüvöltött a fájdalomtól, elengedte a lányt, kést fogott az ép kezébe, és a Valkűr nyaka felé lendítette. A penge megégette Danii bőrét, sikoltás szakadt ki a lány torkából.

Vadállati üvöltés érkezett rá válaszul. Danii és fogvatartója egyszerre nézett fel, és látta meg a feléjük zúduló vámpírt. Egyik pillanatban még kést tartottak a lány nyakához, a másikban már Murdoch kezében volt az izlániai leszakított feje.

A többi harcos fogta az íját, és egyszerre lőtték ki nyilaikat a vámpírra, az íjhúrok surrogása elnyomta lépteik zaját. A becsapódások ereje a falhoz vágta Murdochot, megrepesztve a jégbevonatot. A vámpír dühösen ordított, és tépte a testéből a nyilakat. Már csak egy állt ki a mellkasából, amikor az izlániaiak rárontottak.

Danii látta küzdelmét, hogy átverekedje magát rajtuk, de szorosan fogták, és nem engedték teleportálni. A lány megpróbálta elvonszolni magát a felfordulásból, de a testét elborító nyilaktól nem mozdulni sem tudott, és a méreg túl erős volt. Ha nem sikerül hamarosan megszabadulnia tőlük…

Hősokk. Szörnyű módja ez a halálnak. Gyakorlatilag kivégzik, minden ok nélkül. Nem vágyik a koronára, csak arra, hogy békében élhessen.

Reménybeli megmentője botladozott. Talán megcsúszott az utcát borító jégen? Nem, úgy tűnt, valami belső ellenséggel harcol. Mi baja lehet? Csak nem…?

Az egyik izlániai a megmaradt nyilat tövig döfte a vámpír mellkasába. Kitépte magából, de akkor egy másik támadó kardja megvágta a lábát. Ömlött a vér a sebeiből.

Túl sokan vannak.

Mintha csak a gondolataiban olvasna, a vámpír elkapta a pillantását. Most látják egymást utoljára?

– Érintsd meg őket! – kiáltotta Danii.

Bár láthatóan nem értette, mit akar a lány, elkapta az egyik férfi nyakát a gallérja alatt. Az izlániai üvöltött a fájdalomtól. A vámpír ajka felhúzódott félelmetes szemfogairól. Tenyerét rászorította egy másoknak az arcára, kéz alakú vörös folt maradt a harcos bőrén.

Mintha csak most kezdődött volna a harc, a vámpír még erősebbé vált, és még vérszomjasabban támadta az izlániaiakat, kegyetlenül elbánva velük. Hamarosan kifacsarodott végtagok borították az utcát. Könnyedén tépte le a fejeket, és ordított a gyönyörűségtől, ahogy bugyogott a vér.

De nem harapott beléjük egyszer sem. A Valkűr látta, hogy tényleg ellenáll a vágynak, és mégis legyőzi őket, eközben súlyos sérülései mintha meg sem kottyannának neki. Sebet seb után szerzett, de ez nem lassította le egy percre sem. Amint az utolsó támadóval nézett farkasszemet, a lány azon tűnődött, hogy a testét borító vér vajon a sajátja-e.

Ám az egyik lekaszabolt izlániai még nem halt meg. A nyakán lévő sebre szorította a kezét, a vámpír háta mögött észrevétlenül talpra küzdötte magát, és némán a kardjáért nyúlt.

– Vigyázz!

A lány kiáltására Murdoch megfordult. Eddigi ellenfele hátulról elkapta, és lefogta, hogy a karddal közelítő másik leszúrhassa.

Nem, nem… Átkozott legyen, ha hagyja, hogy ez a vámpírharcos elpusztuljon.

Fegyver, fegyverre van szüksége. Pillantása a saját mellkasára esett, a belőle kiálló hat nyílvesszőre. Elég erős, hogy megtegye?

Összeszorította a fogát, megragadta az egyik véres nyíl szárát, és a sikoltását visszafojtva kihúzta a testéből. A fájdalomtól elhomályosult a látása, és elgyengültek az izmai. Nem! Küzdj!

A tollas végén fogva kés módjára dobta el a nyilat, ami nyársként szúrta át a kardot tartó férfi nyakát. Aztán már csak azt látta, hogy a vámpír hátracsapja a fejét, összezúzva ezzel fogvatartója arcát, kiszabadítja magát, és felkapja a kardot.

Kényszerítette magát, hogy kinyissa szemét, és akkor Murdoch már feléje tántorgott, a szemfogai még mindig felfedve, fekete szeme villogott vérrel borított arcában. Minden támadóval kegyetlenül elbánt, és most feléje jött. Ám ő mégsem félt. A férfi azt ígérte, hogy a merénylők feje le fog hullani. És így is történt.

A vámpír térdre hullott mellette, és a kezét kereste. Danii elhúzódott tőle, de nem volt elég gyors, így hozzáért. A lány sikoltására visszarántotta a kezét, és döbbenten nézte az égésnyomot, amit a bőrén hagyott.

– Nem, ez nem lehet! – A vámpír hangja durván csengett. – Olyan vagy, mint ők? De hiszen te Valkűr vagy!

Danii félénken pislogott.

– Félig jégfúra vagyok.

– Olyan vagy, mint ők! – vetette oda a férfi torokhangú morgással.

A hatalmas hím bizonytalan volt, nem tudta hová tenni a lányt.

– Téged is megégetlek?

Danii félénken bólintott.

– Nem érinthetlek meg semmiképp?

– Nem, soha.

– Ki fog akkor ellátni? New Orleansban élsz? A többi Valkűrrel?

– Meg fognak ölni.

Ha a vámpír hazavinné a nővéreihez, azok rögtön lefejeznék, és csak aztán tennének fel kérdéseket. Azonkívül nincs is már annyi ideje. Ha a vámpír nem mentette volna meg…

Szét fogok törni, mint a jég.