12

Daniinak sikerült észrevétlenül bejutnia Val Hallba. Most már csak össze kell szednem a cuccomat, és eltűnni innen.

Bár rendszerint kéttucatnyi Valkűr lakott itt, mégis meglepően csendes volt az udvarház ezen a reggelen. Többségük éjszaka élt, ahogyan Danii is, olyankor hűvösebb volt.

Nix, az egyetlen féltestvére, akit még látni szeretett volna, nem volt sehol.

A felső szinten elhaladt Val Hall legsötétebb szobája előtt, ahol szeretett unokahúga, Emmaline lakott. Tudta, hogy most alszik. Nappal volt, és Emma vámpír. Pontosabban félig az. Senki sem tudta, melyik vámpír az apja, és ez talán már soha nem is fog kiderülni, mivel a lány Valkűr édesanyja évtizedekkel ezelőtt belehalt a bánatba.

A kedves Emma volt az egyetlen vámpír, akit a Valkűrök elfogadtak. Bár vért ivott, annyira félénk volt, hogy ez feledtette vámpír mivoltát.

Emma volt a kivétel, Murdoch a szabály. Törődj bele. Majdnem beléd harapott.

Danii a saját szobájához ért, ami tulajdonképpen egy hatalmas fagyasztó volt, és kinyitotta a nehéz, szigetelt ajtót. Sarki hideg és a hűtőmotor megnyugtató zümmögése fogadta.

Val Hallban lakott egész évben, de nyáron még a hűtőház – ahogy nővérei hívták a szobáját – sem volt elég hideg számára.

Negyvenfokos hőségre nincs igazán jó megoldás.

Bezárta maga mögött az ajtót, és szétnézett a tágas helyiségben. Szobáját faggyal díszítette, bevonta vele a falakat. A mennyezeti ventilátor lapátjairól jégcsapok lógtak. Az ablakokat jégszegély keretezte.

Azt éppen nem állíthatná, hogy szeretett itt lakni, de jól alkalmazkodott az itteni élethez. Mások órákig kibírják a hóban, aztán a kandalló melegénél nyerik vissza életerejüket. Danii ugyanígy volt a meleggel, csak ő a hűtőházában keresett menedéket a túlzott hőség elől.

Vízágya sós vízzel volt töltve, mert így a víz fagyáspontja nulla fok alá csökkent. Fürdőkádja fölött jégkockakészítő-gép volt, mellette Epsom sószóró függött. Volt, hogy sóznia kellett a fürdővizet, nehogy megfagyjon a testétől.

Jégbiztos számítógépe speciális, a hadsereg számára rendszeresített laptop volt magnéziumházzal és hőszigetelt billentyűzettel.

Igen, alkalmazkodott. És bizonyos védelmet is adott, hogy ezen a meleg égövön élt. Azt hittem, itt biztonságban vagyok Sigmundtól. Az izlániaiaknak itt kellett volna utoljára keresniük őt.

A támadás volt a másik ok, amiért Danii kerülte a nővéreit. Ha elmondaná nekik, hogy mi történt az elmúlt éjjel, ragaszkodnának ahhoz, hogy maradjon, ők pedig harcba indulnának. A Valkűröknek nem hiányzott, hogy az izlániaiak az ellenségeikké váljanak.

És amúgy sem tudnák legyőzni őket.

Amikor Danii hétéves volt, anyja, Svana Izgardba ment, az izlániaiak várába, hogy visszakövetelje koronáját a gonosz Sigmundtól. Ennyi év eltelte után Danii memóriájában már nem éltek olyan élénken az emlékek, de határozottan fel tudta idézni anyja akkori szavait:

– Ha nem jönnék vissza, kicsi szívem, ígérd meg, hogy soha nem követed a nyomdokaimat. Soha, soha ne menj Izgardba!

Anyja megeskette erre Daniit.

Svana nem tért vissza. Nem jutott el a várig, Sigmund még az úton megölette az anyát, aki nem volt hajlandó bizonytalanságban, de békében létezni kislányával együtt Valhallában, az istenek csarnokában.

Amint Danii elég nagy lett, hogy elhagyhassa Valhallát, utána is merénylőket küldött Sigmund. Meg akarta előzni, hogy a lány jogos jussát követelhesse. Nem mintha Daniinak szándékában állt volna.

Az évszázadok során gyakran megfordult a fejében, hogy megszegi anyjának tett ígéretét. Ám akkor is csak Sigmundot szerette volna legyőzni nővérei segítségével, hogy megszabaduljon a fenyegetéstől. Ha a Valkűrök megtalálták volna is Izgard várát, amely a legenda szerint az északi sarkkörön túl, egy jégkupola alatt rejtőzött, biztos, hogy mind egy szálig odavesztek volna az ostromban.

Sigmund ugyanis tökéletes biztonságban volt a Valkűröktől: legnagyobb gyengéjüket tudta saját védelmébe állítani.

Gyémántok. Svana elmondta, hogy a fehéren csillogó kövekkel van kirakva a vár és a védőfalak egyaránt. Danii immúnis volt velük szemben, de a legtöbb Valkűrt transzba lehetett ejteni velük.

Nagy sóhajjal felegyenesedett. Össze kell pakolnia, és meg kell találnia Nixet, hogy a félbolond jósnő eláruljon neki három dolgot:

Mi van Harmattal?

Pontosan mit kellett volna megjavítani rajta az elmúlt éjjel?

Hová meneküljön, mielőtt az izlániai merénylők újabb hordája a nyakán lesz?

Tizenegy hasonló Valkűr-ház működött szerte a világon, egyikben csak talál magának helyet.

A seattle-i udvarházuk földrajzi elhelyezkedése mindig is vonzotta, de az új-zélandi sem lenne rossz. Ott épp most kezdődik az ősz.

Most is, mint mindig, Danii utálta, hogy el kell hagynia a saját közösségét. A Valkűrök gyakran ellátogattak egymáshoz, de aztán visszatértek az otthonaikba. Mindenki szívesebben él a szűkebb családja körében, mint a tágabb rokonsággal.

Ráadásul a New Orleans-i Valkűrök hírhedetten sok tréfát követtek el a többiek kárára, így nem biztos, hogy kitörő örömmel fogadnák Daniit máshol.

Magyarázkodhatna például annak a seattle-i Valkűrnek, aki tudtán kívül „bejelentkezett” egy emutenyésztési programba.

– Nekem ehhez semmi közöm nem volt – mondhatná neki. – És sajnálom, hogy húsz madarat szabadon engedtek nálatok a fürdőházban, jól megrémítve a kunyhódémonjaitokat. Nix tehet róla.

A vicces jósnő ma este biztos a belvárosban lesz, a Vieux Carréban. Be kell hát mennie a Bourbon Streetre. Egyetlen vigasza az volt, hogy nem futhat bele Murdochba.

Ő és a bátyja csak Harmatért jöttek New Orleansba. A jó égbe már!

Mi a fenéért nem mindegy neki, hogy látja-e még valaha a vámpírt vagy sem?

Mert megmentette az életedet, és tele van meglepetésekkel. És mert jól érezte magát mellette, és finom dolgokat csináltak. Életében először nem magányosan volt orgazmusa. Újból felizgult, ahogy visszaemlékezett az elmúlt éjszakára. A férfi magát simogatta, együtt voltak meztelenül az ágyban, izmos mellkasa zihált, ahogy kiáltva elélvezett.

És most már szabad volt, érzéki ajka más nőket kényeztethetett, csodás teste másnak szerezhetett gyönyört. Körmeire bámult, a dühtől kiegyenesedett körmeire.

Ne gondolj rá, parancsolt magára. Az ablakhoz ment, letörölte róla a jégtakarót, és kinézett a villám sújtotta fákra az udvaron. Búskomorság szállta meg a lányt. Nem akarok elmenni.

Az üvegben tükröződő arcát vizsgálgatta. Kimerült volt, ez jól látszott piros ajkán és a szeme alatti vörös karikákon. Kék színűnek kellene lenniük normálisan. Arca sovány volt.

Szörnyen néz ki. Újabb ok, amiért a vámpírnak nem volt kedve vele maradni. Hacsak azért nem, hogy beléharapjon, és esetleg meg is ölje.

Lenézett sápadt, jeges bőrére. Sosem fog senki hozzáérni. Fájdalom nélkül soha. Danii a teste foglya volt, kilátástalan helyzetben.

Nővéreinek többsége rendkívül önálló volt. Sokan közülük legendás harcosok vagy szeretőiket gyakran váltogató, nagyvilági nők voltak. Danii viszont… csak Danii volt. Semmire sem vágyott jobban, mint egy társra, akivel talán családot alapíthatna. Egy férfira, aki mindig a karjába zárná, amikor szüksége lenne rá.

Soha még Valkűr nem vágyott ilyen nagyon arra, hogy átöleljék, és éppen ezt nem kaphatom meg. A gondolatra remegni kezdett az alsó ajka. Jobb lett volna, ha nem is kóstolhatok bele a szerelembe.

Arcát kezébe temetve sírni kezdett, fagyos könnyei még mélyebbre taszították a kétségbeesésben.