5

Ez az ördögfajzat egyenesen egy ál kellős közepébe cipelte.

A férfi vállának magaslatáról szétnézve Aleaha képzeletbeli feljegyzéseket készített, próbálta az emlékezetébe vésni az utat és a tájat. De a férfi extragyors ütemben haladt előre, így a legtöbb hóval fedett épület egybeolvadt a következővel. Csak néhány apró, maradandó részletet sikerült elraktároznia.

Új-Chicago elit környéke suhant el mellettük. Ezt anélkül is tudta, hogy látta volna. A levegő tisztább volt, jómód illatát árasztotta, mintha valaki rongy helyett fenyőillattal átitatott százdollárosokkal tisztította volna meg az ablakokat.

Aleahának eszébe jutott, annak idején Bride hányszor elhurcolta néhány hasonló környékre. Bámulták a házakat, és úgy tettek, mintha ők is a környéken laknának. Egyik alkalommal Aleaha arra vetemedett, hogy felöltötte a házban lakó kisfiú alakját, és belépett. Éppen ebédidő volt, és a sült sonka ínycsiklandó illata járta be a helyiségeket.

Bride vámpír volt, és csak vérrel táplálkozott, ezért ő kint várakozott. Aleaha alig kezdett el enni – és apró darabokat dugdosni a zsebébe, hogy későbbre is maradjon, – amikor hirtelen elveszítette a kisfiú képét, mert túlságosan belefeledkezett a remek étel élvezetébe. A szülők kiabálni kezdtek vele, sarokba szorították, és próbálták kiszedni belőle, mit tett a kisfiúkkal. Hála istennek, Bride berontott, kiszabadította a karmaik közül, aztán varázsszavak segítségével megbűvölte a szülőket, hogy semmire ne emlékezzenek a velük történt találkozásból.

Ez után a megalázó élmény után többé nem szívesen járt hasonló házak közelében. De a vágya, hogy tartozzon valahová, sohasem veszített erejéből. Még ha tudta is, hogy ez az álom sohasem válhat valóra.

Hogyan lehetséges, hogy Breean, a Rakáról származó és csak nemrégiben idetelepült lény megengedheti magának, hogy ezen a környéken éljen? De mindegy is volt. Bárhogyan érte is el, a férfi az a fajta volt, akivel szívesen randizott volna – tizenévesként.

Mindkettőnknek gazdag férje lesz, jelentette ki egy nap Bride. És akkor soha többé nem kell aggódnunk semmi miatt.

Jóképű pasik lesznek, tette hozzá Aleaha.

Még szép! Remek csajok vagyunk, csak nagyszerű pasik illenek hozzánk. Annyira imádni fognak minket, hogy csorogni fog a nyáluk, akárhányszor csak ránk néznek.

Azt fogják gondolni rólunk, hogy mi vagyunk a legokosabb nők a földkerekségen.

És nem törődnek majd vele, honnan származunk, tódította Bride. Csak nyomatják a pénzt.

Aleaha emiatt aggódott legjobban. Nem a pénz, hanem a származása miatt. Breean megfelelt ennek az elvárásának. Breean minden elvárásának megfelelt. Gazdag volt, jóképű, és láthatóan kész rá, hogy a nyálát csorgassa. Nem mintha Aleaha úgy tekintett volna rá, mint potenciális férjjelöltre. De pénze, az volt a pasinak. Egyszerűen nem tudott napirendre térni felette. Vajon a pénze miatt jobban vonzódik hozzá? Hm, az az igazság, hogy igen. Ennyire felszínes lennék?

A férfi egyszer csak lassított, amikor a szépen kövezett utca végén odaértek egy nagy ház körívben végigfutó tornácához. Mintha érzékelné a jelenlétét, Breean egyik embere rögtön megjelent az ajtóban, és szélesre tárta. Beviharzottak.

Aleahának elakadt a lélegzete, amikor megpillantotta a márványpadlót, amelyet arannyal ereztek. Valahonnan víz csobogott a medencékbe, a párás levegőben köd gomolygott. Az arany különféle árnyalataiban játszó párnák hevertek a falak mentén, a leghalványabb sárgától a sötét borostyánszínig. Az ablakokat feketére festették, hogy ne szökhessen be rajtuk a fény. Aleaha felnézett a mennyezetre, ahol kristálycsillárok függtek, fényük halványan átütött a ködön.

Ez egyáltalán nem az a lerobbant bűnbarlang volt, amire számított. Az alapján, hogy a korábbi ház milyen leharcolt állapotban volt, Breeant beskatulyázta a szegény és kétségbeesett kategóriába.

Breean megállt, és beszélgetésbe elegyedett az egyik harcossal. Aleaha még mindig a vállán átvetve lógott. Nem bánta – rájött, hogy innen a férfi minden beszélgetését kihallgathatja. De mit beszél ez, a francba? Mintha a fa szó ütötte volna meg a fülét, de nem volt benne biztos.

Csalódottan sóhajtott, közben az orrába hatolt a kerti loncra emlékeztető illat. És füst. Uhh. Aleaha köhögni kezdett, mert mélyen beszívta valami égő tárgy illatát. A harcosok, akikkel alig egy héttel ezelőtt még vérre menő csatát vívott, most köröskörül sertepertéltek, a rövid, szűk nadrágtól eltekintve pucéran, és kerülték a tekintetét.

Az a gyönyörű aranyszín bőr… A nő igyekezett nem bámészkodni, de olyan hatalmasak voltak. És mindenfelé hemzsegtek. Boldog karácsonyt nekem!

Bolond…

– Tetszik? – kérdezte Breean, és megszorította a lábát, hogy tudja, a kérdés neki szól.

Tetszenek-e neki a férfiak? A ház?

– Nem – hazudta. – Honnan van itt nektek ennyi vizetek? – Az emberek és idegenek közötti háború után a víz fürdés és úszás céljából történő használatát korlátozták, mert nagyon kevés és drága volt a vízkészlet. A víz valószínűleg többe került, mint maga az épület. A legtöbb embernek be kellett érnie azzal, hogy száraz enzimsprével tisztálkodjon.

– Mi hoztuk magunkkal vödrönként. A Rakán rengeteg víz van – magyarázta a férfi. – A világon nincs jobb érzés, mint amikor hallja az ember a csobogását, érzi a melegét, és átjárja a luxus érzete.

– Akkor miért itt táboroztatok le? Itt bizony nem sok víz van már.

– Már mondtam, hogy a bolygónk romokban hevert. Olyan helyen kellett újrakezdenünk az életet, ahol sok a nőnemű lény.

Tehát Breean nemcsak azt a nőt veszítette el, akit szeretett. Hanem mindent és mindenkit. Aleaha szívét átjárta a szánalom, de elhessegette magától az érzést. Nehogy elkezdd sajnálni! Ellenség – és nyilvánvaló, hogy szexre éhezik!

De mégis. A szerettei mind meghaltak a schön-betegségben. Az ügynökség ezt érdekesnek találná. Amellett, hogy mi mindent tud a fajról és a királynőről, még azt is ki akarnák belőle szedni, ő maga vajon hogyan maradhatott életben. Talán az információ még a férfi életét is megmentené. Bár az ügynökség emberei nem a megbocsátó természetükről voltak híresek. Breean emberei sokukat megölték, és valakinek meg kell fizetnie érte.

– Most már letehetsz. – A póz is elég kényelmetlenné kezdett válni, de a leginkább a férfi közelsége zavarta.

– Még nem.

– Miért? Bosszúból? – Nem mintha nem érdemelné meg, ismerte be magának azután. Az igazat megvallva, csúful elbánt a férfi koronaékszereivel. Ő az, aki szerint a harcban minden megengedett, emlékszel?

– Mondtam, hogy meg fogok még fizetni azért a… kedvességért – felelte a férfi. Az arcáról nem lehetett leolvasni, hogy a derültségét vagy a dühét próbálja-e palástolni.

Valójában nem mondott a nőnek túl sok mindent. Utalt rá, hogy megérinti, de semmi másra. Az az istentelen disznó! Sokkal egyszerűbb lett volna gyűlölni – mert gyűlölnie kellene, semmi kétség! – ha erőszakkal fenyegette volna. Ehelyett gyakorlatilag azzal ijesztgette, hogy majd jó alaposan megcsókolja.

A férfi befordult az egyik tágas folyosón. Jobbról-balról szobák nyíltak. Aleaha még egy, a második szintre vezető lépcsőt is látott. A férfi azonban nem ment fel, annak ellenére, hogy megállt, és egy rövid ideig felfelé bámult. Végül nagy sóhajjal újra nekiindult, és vállán a nővel leereszkedett a kacskaringós lépcsőn, a hideg, nyirkos alagsorba.

A nő ráébredt, hogy nem alagsorba érkeztek, hanem egy kazamatába.

– Újabb börtön?

Egy efféle házban nem számított volna rá, hogy kínzókamrát is talál.

– Igen. Addig itt kell maradnod, míg elő készítem a szobádat.

Ez hazugság volt, Aleaha pontosan tudta. Egy teljes hete lett volna rá a férfinak, hogy előkészítse azt a szobát. Vajon mire készül?

– Emellett – tette hozzá a férfi, – a többi ügynököt is itt rejtegetem. Tudom, hogy találkozni akartál velük.

Itt van a többi ügynök? Boldogan, bár kissé ijedten próbálta maga elé képzelni Macy arcát. Szőke haját, alacsonyabb termetét, hatalmas keblét.

Egyetlen szempillantás alatt átváltozott a külleme. Az ajkát megkönnyebbült sóhaj hagyta el.

Jó néhány rácsos ajtajú, piszkos padlójú cella sorakozott egymás mellett. Mindegyikben ott csücsült egy-egy ügynök. Végre. A pillanatása találkozott Devynével. A férfin most laza fekete ing volt fekete nadrággal. Nem szólt egy szót sem, de szorosabban markolta a fémrácsot, a bütykök kidagadtak a kezén.

A férfi, zaklatott arckifejezése ellenére, dobott egy csókot neki.

A következő cellában Dallast látta meg, aki rákacsintott. Utána a tetovált, izmos testű Hector Dean következett, aki mindig elhagyta a szobát, ha ő belépett. A fiúkkal poénkodott meg nevetgélt, de Aleaha irányában nem tudott felengedni. Most ő is elismerően biccentett felé. Vajon Jaxon merre van?

– Jól vagyok – mondta nekik. – Nem esett bántódásom.

Úgy tűnt, a fiúk megnyugodtak.

– Mi is jól vagyunk – szólalt meg Hector jellegzetes mély hangján.

– Elég – szólt közbe Breean.

– Kapd be – vakkantotta felé a nő, mire az ügynökök felröhögtek.

Breean addig nem tette le a válláról, amíg be nem mentek egy kicsi, üres cellába. Odabent lecsúsztatta a terhét – az érintkezéstől mindketten felhevültek. Aleahának erre most semmi szüksége nem volt. Abban a másodpercben, ahogy a lába szilárd talajt ért, hátrébb ugrott, mert sejtelme sem volt róla, a másik vajon mire készül – és sejtelme sem volt róla, ő maga hogyan fog reagálni. Vajon lesz elég ereje hozzá, hogy megálljt parancsoljon a férfinak, ha újra megcsókolná?

Megkönnyebbült, mert Breean nem tett megjegyzést az alakváltozására. Ez szintén sokat gyengített volna rajta. És lerombolta volna, amit felépített.

Uram, ne hagyd, hogy Aleahának szólítson. Könyörögve kérlek, ne engedd! Sohasem lett volna szabad elárulnia a valódi nevét.

A szemét végig a nőn tartva, Breean a saját nyelvén kiabált valamit. Aleaha boldog lett volna, ha tudja, pontosan mit. Néhány másodperc múlva egy rakai harcos lépkedett be peckesen. Egy kupac ruhaneműt hozott. Egyetlen pillantásra sem méltatta Aleahát. Breean elvette a holmit, és megint mondott neki valamit. A férfi bólintott, és elindult kifelé.

Egy szívdobbanásnyi ideig csend telepedett rájuk. Két szívdobbanásnyi ideig.

Breean tekintete találkozott a lányéval. Most még magasabbnak tűnt, és még inkább sugárzott a lényéből a kendőzetlen szexualitás. Vajon mit fog mondani legközelebb, most, hogy látszólag édes kettesben maradtak, és Aleaha tökéletesen ki van szolgáltatva neki? Mit fog követelni tőle? Kérlek, vedd a farkamat a szádba, szinte hallotta a szavait. Parancsolj. Boldog karácsonyt!

A szíve vitustáncba kezdett – és nem az undortól vagy a tiltakozástól. A legkevésbé sem volt megelégedve magával. Nem sikerült elmenekülnie és segítséget szereznie, hogy szabadon engedje az ügynököket. Nem sikerült leállítania Breeant, amikor megcsókolta, sőt most még további csókokra szomjazott.

A férfinak egyetlen éjszaka, mit éjszaka!, egyetlen óra, vagy perc alatt sikerült megfosztania minden józan megfontolástól és gátlástól. Bizonyára megfosztotta volna minden ruhájától is, ha Aleahának nem sikerül nagy nehezen kiverekednie magát a vágy őrült ködfellegéből. Az eltelt hét alatt mit sem csillapodott a sóvárgása. Most pedig itt áll, majd elolvad a szenvedélytől, miután a férfi bevonszolta egy ketrecbe, közvetlenül a kollégáié mellett. Őrület.

Emlékezz csak vissza, mi történt, amikor a korábbi három férfit beengedted az életedbe! Hogyan ütötte meg egyikük, amikor maga számára is váratlanul átalakult szex közben. Hogyan szólították különféle neveken. Hogyan akarta egyikük felhasználni a különleges képességét a saját önző céljaira. Vajon mit tehetne, ha az emberfeletti erővel bíró Breean megütné? Valószínűleg sírna, mint a záporeső. És mit csinálna, ha megpróbálná kihasználni? Például annak érdekében, hogy ártson az ügynököknek. Átkokat szórna a fejére, természetesen, aztán sírna egy újabb sort.

Valóban azt akarja, hogy a férfi megszeresse?

Hát, igen, valóban őrület.

– Ez nem a legjobb hely – szólalt meg végül Breean, s mintha bűntudat csendült volna a hangjából. – De már mondtam, pillanatnyilag ezzel kell beérned.

A harcos, aki korábban a ruhákat hozta, ismét megjelent egy takaróval, egy párnával s egy táskával. A csomagot letette a sarokba, aztán kiment. Aleaha orrát édes gyümölcs és sült csirke illata csapta meg, rögtön összefutott a nyál a szájában.

Vacsora, nyugtázta, miközben a gyomra hangosan megkordult. Az ízhatás, amelyet korábban Breean édes vére okozott, nem csillapította az éhségét, bár minden cseppje finomabb volt, mint amit ő valaha főzött.

Aleaha nem főzött rosszul, de Macy egyszerűen utolérhetetlen konyhatündér volt. Amikor első este a „mamája” és a „mostohaapja” meglátogatta, arra készültek, hogy négycsillagos ellátásban lesz részük. Amilyen gazdagok voltak, és amilyen nagy elvárásokkal rendelkeztek, egyáltalán nem voltak boldogok, amikor kiderült, hogy ő csak egy kis sajtszószos tésztát dobott össze. Nem tetszettek nekik a személyisége változásai sem. A régi Macy az a fajta lány volt, akiről lerí, hogy csak pezsgőt hajlandó kortyolgatni, és az új Macy zajos, sörimádó imidzsét nem tudták elfogadni.

Azzal vádolták, hogy megint drogozni kezdett, aztán kiabálásba torkollott a beszélgetés. Csak elfecséreli az életét rendőrként, mondták, ahelyett hogy visszamenne modellkedni. És Aleahának mindezt úgy kellett végighallgatnia, hogy nem is jutott szóhoz. Az igazság az volt, hogy elképzelni sem tudta, miért választotta Macy ezt az életet.

De a szülőkkel könnyebb volt bánni, mint a pasijával. A férfinál még mindig volt egy kulcs a lakásához – azóta már kicserélte a zárakat, – és egyik éjjel rátört. Jó adag Onadyn volt benne, a tehetősek kábítószere, és az volt a terve, hogy papás-mamást játsszon vele.

A hálószoba felé haladtában rengeteg holmiját – persze valójában Macy holmiját – leverte és ripityára törte. Aleaha azt hitte, betörővel van dolga. Először megpróbálta leütni, aztán, amikor ez nem sikerült, megölni. De éppen mikor az ujját a ravaszra tette volna, megpillantotta az éjszakai jövevény arcát. Már alaposan áttanulmányozta a falakon függő fényképeket és Macy albumait, ezért felismerte a férfit.

Aki nem volt túl boldog, hogy visszautasította a közeledését. Ugyanúgy, mint Breeant, a térde segítségével kellett móresre tanítania. Furcsamód Breean, akinek utálnia kellett volna őt, sokkal szebben viselkedett vele az eset után.

– Váltani kellene – szólalt meg Breean, megtörve múltba révedő gondolatait. A hangja fátyolos volt a vágytól.

– Nem, most nem, egyszerűen nem megy! – Nem fogja felfedni a valós alakját, amikor ilyen közel vannak hozzá az ügynökök. De a drága ember legalább nem ejtette ki a „külsőd” szót a kollégák füle hallatára.

Aztán komolyan ránézett. Istenem… A ruhájára célzott a pillantásával.

– Miért? – kérdezte.

– Véres az inged.

Tényleg, de hiszen ez a férfi vére volt, ami akkor fröccsent oda, amikor megharapta.

– Csak egy kicsi pötty. – Aranyszínű, édes és észveszejtő. Talán le is tudja nyalni onnan… Hagyd abba, te bolond! Hát nem kinyújtotta a kezét, hogy megfogja az ing szegélyét és a szájába vegye?!

Oké, kezdjük újra. A férfi nem fog addig nyugodni, míg le nem cseréli a piszkos ruháját. Ugyanez történt az első éjszaka is, emlékezett vissza, miután megharapta a férfit. Valójában neki is jólesett, hogy tiszta ruhát öltött – miután a férfi elhagyta a terepet. Vajon mi ez az anális sóvárgás a folt nélküli ruhák után? Anális. Majdnem felvihogott.

Breean összefonta a karját a mellén.

– Megint megmakacsolod magadat ezzel kapcsolatban?

– Nem. Ugyanúgy átöltözöm, mint máskor, közvetlenül miután elhúztál innen.

– De el akarom vinni a ruháidat, hogy elégethessük. Keresztüljöttünk a városon, szóval fogalmam sincs, mi minden ragadt ránk. Ezenkívül, mint említettem volt, a vér látványától mindig felkavarodik a gyomrom.

Aleaha végigvizslatta a férfi ruháját vérfoltok után kutatva; aztán pillantása megállapodott az arcán, és próbálta megfejteni. Csak poénnak szánhatta.

– De hiszen te harcos vagy!

– Igen. Eddig is tudtad, hogy az vagyok.

– Na, de neked a vér a munkakörnyezeted. Nem tudom elhinni, hogy rosszul vagy a puszta látványától.

– A vér betegségeket és halált hordoz. Olyan betegségeket, amelyek fájdalmasabbak, mint a beledben megforgatott életlen kés. Szóval add ide, kérlek, a ruháidat, hogy megszabadulhassunk tőlük.

A schönbetegség miatt, ébredt rá Aleaha. A férfi retteg a kórtól, így már érthető a reakciója. De zavarta a gondolat, hogy egy erős férfi, még ha az ellenfele is, idáig jutott.

– Biztos, hogy nem csak egyszerűen meg akarsz bámulni, miközben vetkőzöm? – A kérdést vicces megjegyzésnek szánta, reménykedvén benne, hogy oldani tudja a szituáció feszültségét; de végül úgy hangzott, mintha felkínálkozott volna.

A férfi nagyot nyelt, és teste minden izma görcsbe feszült.

– Hogy megóvjuk a magánszférádat, inkább megvárom kint, hogy átöltözz. Ha kész vagy, egyszerűen dobd ki a ruháidat a rácsok között. – Azzal merev felsőtesttel sarkon fordult.

Aleahának jobban tetszett, amikor a férfi megpróbált elbűvölően viselkedni vele.

Mert el akarja csábítani, nem igaz? Egy újabb csókot akar, nemdebár? Akkor miért hagyja magára? Miért nem kényszeríti rá, hogy az ő vágyai szerint cselekedjen? Talán már nem is kívánja?

Ez nem lesz jó így. Valamit tennie kell, hogy újra fellobbanjon a láng. Mert akkor a férfi lecsitítja az őröket. Így ő ki tudja majd szabadítani az ügynököket. Ez volt az egyetlen ok rá, amiért Aleaha hajlandó volt feladni az elveit.

– Várj! – kiáltott a távozó után, miközben az éppen nyitotta a cella ajtaját. Ó, istenem! Maga is alig tudta elhinni, mire készül.

Breean lassan felé fordult. A legszebb teremtmény, akivel a nő valaha találkozott. Temérdek alkalma lett volna rá, hogy megkínozza, mégsem tette. Sőt, ha jobban belegondol, voltaképpen atyaian a gondját viselte.

Igen, meg fogja csinálni, amire készült.

– Nézhetsz.

– Nem – felelte a férfi. A hangja kissé lagymatagon szólt, mint aki valójában nem is ezt szeretné mondtani.

– Nem akarsz boldoggá tenni?

A férfi szemöldöke összeszaladt, de a szemében valami reménysugárféle villant fel.

– Miért tenne a jelenlétem boldoggá?

– Csak.

– Akkor tudod, mi a teendőd – felelte amaz reszelős hangon.

A valódi alakjában mutatkozni. A férfi időről időre előhozakodott a kéréssel, de még mindig sikerült vele meglepnie Aleahát. Mi lehet az oka, hogy jobban tetszik neki az eredeti önmaga? Egy napon sem lehet említeni Macyvel. Hiszen Macy sokkal csinosabb és arisztokratikusabb. Egyszerűen kevésbé… kusza.

De azért az utasítás szerint felöltötte a saját alakját, aztán ott ácsorgott, idegesen babrálva a hajtincseit.

– Így jobb?

– Sokkal. Kezdheted.

Félreérthetetlen felszólítás volt, a nő engedelmeskedett. Lehajolt, és reszkető kézzel kicsatolta a csizmáját. Aztán egyesével lerúgta, mindkét alkalommal célba véve Breeant. Egy lánynak ebben a helyzetben meg kell őriznie az ezt-én-egyáltalán-nem-is-akarom-megtenni látszatot. A férfi becsületére legyen mondva, arcizma sem rezdült, és nem tért ki a felé repülő tárgy elől. Egyetlen szó nélkül hagyta, hogy nagyot csattanva landoljanak rajta a ronda lábbelik. Vajon a látvány miatti elragadtatottság okán? Aleaha nagyon reménykedett benne.

Hátranyúlt, és a fején keresztül lehúzta a blúzát. Ezt is hozzávágta a férfihoz.

Az anyag suhogva ért a férfi mellkasához, aztán libbent, és a hideg, kemény talajra hullott. Lötyögő melltartója következett – Macy terjedelmes keblére méretezték. Ez egyike volt azoknak a daraboknak, amiket megtartott, amikor átadta az egyenruháját – most csupaszon maradt a kicsi melle. A mellbimbói a hidegtől azonnal megkeményedtek. Vagy talán a férfi pillantásának hevétől.

Breean vett egy nagy – áhítatos? – lélegzetet. Még a kezét is kinyújtotta a nő felé, aztán észbe kapott, és leejtette a karját maga mellett. A tekintetét mindvégig ráfüggesztette, amitől Aleaha minden verőere körül villámok cikáztak.

Vajon a férfi miért fogta vissza magát?

– A maradékot is – hangzott az utasítás az izgalomtól mély, rekedtes hangon.

A nő még jobban reszketni kezdett, de lerángatta a kelleténél kissé bővebb nadrágját és bugyiját. A bugyi – ez volt a másik dolog, amit megtartott. A másik börtönben volt egy enzimtusoló, így aztán magát és a ruháit is tisztán tudta tartani.

Amikor az összes ruháját levette, elhallgattatta agyában a hangot, amely sürgette, hogy takarja el magát. Csak állt ott, merészen felfedve homorú hasát és a ráncos hegeket a belső combján. Várta, hogy a férfi mondjon valamit.

Amaz nagy nehezen elfordította a tekintetét a kebléről, finoman hullámzó köldökéről, majd néhány másodpercig elidőzött a combja közti tincseknél, mielőtt a pillantása a sebhelyekre esett volna. Összevonta a szemöldökét.

– Milyen sebesülés után maradtak azok?

Aleaha egy szó nélkül felemelte az állát. Ezt sohasem fogja elmondani, ha megkínozzák, akkor sem.

– Ale… Macy! – szólalt meg újra Breean, összeszedve magát. Hála istennek. A hangjában figyelmeztetés bujkált.

– Fázom – közölte a nő, a nyomaték kedvéért összekoccintva a fogait. – Felöltözzem?

Ennek inkább kijelentésnek kellett volna hangoznia.

– És kérlek, soha… tudod! – Soha ne mondd ki azt a nevet mások előtt! – Oké?

Kockázatos volt ezt kérni a férfitól. Hiszen bármikor felhasználhatta ellene, amit tudott, ha nem engedelmeskedik neki. Valójában ez sem lenne más, mint a tisztességtelen harc része. De mivel Aleaha olyannyira habozva árulta el neki az igazságot, Breean már korábban is tisztában volt vele, hogy fontos számára ez az ügy.

A férfi hosszan hallgatott, mielőtt válaszolt volna. Végül nagyot sóhajtott, és felé nyújtotta a ruhákat.

– Szavamat adtam. Öltözz fel. Aludj és egyél valamit. Holnap hosszú beszélgetésünk lesz. – Azzal sarkon fordult, kiment, és lelakatolta az ajtót.

Amint ott állt Aleaha cellája előtt, Breean vére tűzcsóvaként száguldozott az ereiben.

Korábban úgy gondolta, végtelenül kívánja a nőt. Most, miután látta mezítelen testét, szemében a makacs elszántságot, már tudta, nem volt igaza. Szüksége van rá. Aleaha tökéletes, lélegzetelállító, harcos amazontermészete annyira elbűvölte, hogy minden önuralmára szüksége volt, hogy visszafogja magát, és ne vetődjön rá éhes fenevadként, kóstolgatva, szürcsölve azt a csodás fehér húst. Legszívesebben napokat töltött volna azzal, hogy a nyelvével kényezteti a nő érett, apró mellbimbóit. Azzal, hogy az ujjait a lába közötti forró barlangba meríti, és az édes nedv minden cseppjét lenyalogatja.

Igyekezett csillapítani szíve kusza zakatolását és a pokoli tüzet, amely minden lélegzetvételnél perzselte a mellkasát. Nem sok sikerrel. Űzd ki a gondolataidból! Legalább egyelőre! Amíg nem leszel erősebb, mint az iránta érzett vágyad, nem kaphatod meg. Hiszen csak egy rab! Csak egy ügynök.

Végső soron éppen ezért zárta be abba a cellába, annak ellenére, hogy korábban meg sem fordult ilyesmi a fejében. Arra készült, hogy a saját szobájában szállásolja el. De ha Aleaháról volt szó, Breean védtelenné vált. Pedig szüksége volt védelemre, hiszen nem akarta, hogy a nő mostantól végképp a hatalmába kerítse.

– Breean! – hallotta Talon hangját jobbfelől.

Odafordult. Talon Marleon mellett állt, messze az alagút végénél. Breeant elöntötte a düh, és meg sem próbált ellenállni. A harcosnak majdnem sikerült elérnie, hogy porig alázza Aleaha előtt.

– Marleon! – vicsorogta.

A katona elsápadt, az erek finom hálózata átsejlett aranyszínű bőre alatt. A kazamatában összesározta magát, és arcára kiült az aggodalom.

– Uram? – Remegett a hangja.

Breean néhány céltudatos lépéssel csökkentette a távolságot kettejük között.

– Te is tisztában vagy vele, hogy engedély nélkül vért ontottál. – Szándékosan használta a földi nyelvet, mert tudta, hogy Aleaha is hallja minden szavát.

– Igen, de…

– Egész múlt héten az ügyeden gondolkoztam. – Az ügynökök felől egyetlen hang nem sok, annyi sem hallatszott. – Nem sokan maradtunk, ezért nem akartam még egy emberemet elveszíteni. De te is tisztában vagy vele, milyen büntetés jár a tettedért, igaz?

Marleon arca hamuszínűvé vált, és hátrálni kezdett a fal felé.

– Uram, rajtunk ütöttek. Meg akartak kínozni minket.

Talon megragadta a vállát, hogy el ne fusson.

– Nincs megfelelő indok arra, amit tettél, mert mindnyájunkat veszélybe sodortál. Mit teszünk, ha ők is magukban hordozták a betegséget?

– Én… én… nem gondoltam erre. Sajnálom. Annyira sajnálom!

– Nem. Meg kell halnod. Így szól a törvény. Már elég időt eltöltöttem vele, hogy meghányjam-vessem magamban az ítéletedet. Nem örülök, hogy ezt kell tennem, de szükség van rá. Ha engedékenyebb lennék, a többiek azt hinnék, hogy büntetlenül el lehet követni hasonló tetteket.

Breean egyetlen további szó nélkül belesétált Marleon testébe. Megkönnyíthette volna az összeolvadásukat, hogy a másik ne érezzen fájdalmat, de nem tette. Hagyta, hogy Marleon minden másodpercben érzékelje a folyamatot, ahogy megszállja a testét.

Marleon felordított.

A harcos minden mozdulatát és minden lélegzetvételét uralva Breean arra kényszerítette Marleon szerveit, hogy egymás után hagyják abba a működést. A test rángatózott és görcsösen vonaglott. A harcos üvöltve könyörgött, aztán egyszer csak elcsendesedett, és a földre zuhant.

Halott volt. Ennyi történt. Gyorsan, de nem könnyedén.

Breean tisztában volt vele, hogy hónapokig nyomasztani fogják a történtek.

Egyetlen gondolat zakatolt az agyában, amikor ismét a saját lábán állt Talon előtt.

– Több esze lehetett volna – szólalt meg viszolyogva. Jelenleg legalább annyira undorodott önmagától, mint a halott katonától. De vezetőként neki kellett gondoskodnia arról, hogy az igazságosság elve érvényesüljön a csapatukban. Nem hazudott, amikor kijelentette, nem kegyelmezhet meg Marleonnak. Hiszen akkor legközelebb a többiek egy percig sem gondolkodtak volna rajta, hogy őrült vérfürdőt rendezzenek-e, ha úgy hozza a helyzet.

– Tisztában volt a következményekkel – szólalt meg Talon. –Azt tetted, amit tenned kellett.

Vajon Aleaha is így tekint az eseményekre, vagy csak Breean kegyetlen természetének újabb bizonyítékát látja bennük?

– Égessétek el! – A saját hagyományaik szerint ez történt a halottaikkal. Csak az ügynökök holttestét temették el, mert tudták, hogy a földlakóknak ez a szokása. Iszonyodtak a halottaktól, mégis megtették. Így akarták kimutatni az ellenfél iránti tiszteletüket.

Talon bólintott.

– Mindenki levette a ruháját, és a legtöbben a medencében ülnek, ahogy megbeszéltük.

– Rendben. – A férfi a válla felett hátrafordulva Aleaha cellájának ajtajára nézett. Rakai nyelvre váltott, és így szólt:

– Tudod, melyik két ügynök volt a nővel az erdőben? – Múlt időben beszélt. Most, miután elkészült az új szállásuk, és véget ért az oda-vissza utazgatás a régi és új lakóhelyük között, értelme lett az időnek.

Talon megint bólintott.

– Egy órán belül legyenek az irodámban.

Megfürdött, tiszta ruhát vett fel, miután az övét is elégették a többiekével együtt. Aztán Breean elhagyta a hálószobáját, és leült az íróasztalához, hogy felvázolja a schönök elleni védekezés legjobb módszereit. Csak egy maroknyival találkozott a vad schönök képviselői közül, mielőtt eltűntek volna. A királynő kivételével mindnyájan férfiak voltak.

A királynő pedig… különös volt. Affektált, és megtévesztően ártatlannak tűnt. Sajátos éneklő hangsúllyal kimondott szavai hallatán mindenki kérdezősködés nélkül engedelmeskedett. A királynő kísérőinek sikerült elfogniuk őt és a társait, aztán végig kellett nézniük, amint az asszonyság sorra elcsábította őket. Breeant és azokat a társait azonban, akiket ide is magával hozott, az úrnő utálkozó sóhajjal elküldte maga elől. Breean elképzelni sem tudta, mi volt az oka az elutasításnak. Szívesen a kedvére tett volna – és nem csak azért, mert már elképesztően hosszú időt töltött el szex nélkül. Úgy érezte, bármilyen utasítást ad neki a királynő, ki kell szolgálnia az óhaját.

Úgy tűnt, az asszonynak ugyanolyan hatalma van a férfiak felett, mint amilyen hatalommal a rakai férfiak bírnak a nők felett. Szexre csábító illatuk úgy hat rájuk, akár a drog. A különbség csak az, hogy a rakaiak örömöt adnak a képességeikkel a másiknak. A királynő viszont kínzásra használta az erejét. Micsoda fájdalmai voltak a társainak! A testüket mardosva szinte azonnal kitört rajtuk a szörnyű betegség.

Miután a schön királynő közösült a férfiakkal, börtönbe vetették őket. És ha ott valaki olyannal kerültek össze, aki nem volt fertőzött, a bőrükről azonnal eltűnt a szürke árnyék. Beesett orcájuk kikerekedett.

Breean gyakran elgondolkozott rajta, vajon mi az oka, hogy őket nem pusztította el olyan könnyen, és nem gyengítette le annyira a betegség, mint a nőket. A férfiak miért nem váltak kannibállá? Miért tudtak felépülni?

Az egyetlen ésszerűnek tűnő válasz az volt, hogy a szex meggyógyította őket. Vajon a nők is életben maradnak, ha inkább szeretkeztek volna a férfiakkal, ahelyett, hogy megették őket?

Ha pedig az elmélete nem helyes, vajon a fertőzöttek felépültek volna, amint a királynő elpusztul?

Talán ő képes lett volna foglyul ejteni és megölni azt a szörnyű nőszemélyt. Ugyanúgy, ahogy az ügynökök tették a királynő véréből valókkal. Ha hét lakat alá zárta volna, nem lett volna alkalma a szexből táplálkozni. Az egyetlen előfeltétel az lett volna, hogy Breean képes legyen valahogyan védekezni a nő bűvös hangja ellen. Mert nem sokra ment volna, ha az asszony arra utasítja behízelgő hangjával, hogy engedje szabadon, ő habozás nélkül engedelmeskedik. De ha képes lett volna ellenállni, könnyedén megláthatta volna, hogy szex nélkül legyöngül-e a nő. És ha igen, csak hagyni kellett volna halálra aszalódni. Ezzel a módszerrel úgy lehetett volna legyőzni, hogy senkinek egyetlen csepp vére sem hullott volna.

Valami pofonegyszerű megoldása lehet, dünnyögött, és a hüvelyk- és mutatóujja közé fogta az orrnyergét. A nő körül folyamatosan olyan őrök hemzsegtek, akik képesek egyetlen szempillantás alatt észrevétlenül megközelíteni bárkit, megölni és felszívódni. De valamilyen módszerrel biztosan lehetséges elkapni egy láthatatlan harcost is. Hiszen az ügynököknek is sikerült.

Bármikor el tudná kobozni az ügynökök fegyvereit. De akkor még kevésbé lennének hajlandók szóba állni vele. Mit lehetne tenni ebben a faramuci helyzetben? Felsóhajtott.

Legközelebb arra nézett fel, hogy a két ügynök, akiket Aleaha megpróbált felébreszteni, belépett a szobába. Talon követte őket, és az ő lőfegyvereiket a nyakszirtjükhöz nyomva kényszerítette engedelmességre őket.

Breean szúrós szemmel tanulmányozta a két férfit Magasak voltak és izmosak. Egyikük bőre napbarnított, amiért a földlakók láthatóan annyira odáig voltak, a másiké sápadt és fényes. Breeannek a legjobban Aleaha bőrszíne tetszett. Akár egy cseppnyi rózsaszínnel futtatott fehér rózsaszirom. Gyönyörű volt. És e pillanatban tökéletesen nem mérvadó. Mindkét férfinak fekete haja volt. Breean megállapította, hogy akár jóképűnek is lehet nevezni őket. A keze ökölbe szorult a jegyzetein, a papír összegyűrődött.

Talán a lány családtagjai, latolgatta Breean, és féltékenysége kicsit enyhült. Nem volt ínyére, hogy Aleaha esetleg a szeretőjétől próbál segítséget kérni. Egy báty ellen azonban semmi kifogása nem volt.

Kutatni kezdte a hasonlóságokat. Az egyik férfinak olyan színű szeme volt, akár az óceán, a másiké pedig, mint az alkonyat. Láthatóan nem volt köztük vérségi kötelék, és Aleahához sem hasonlított egyikük sem. Az lány szeme átható zöld volt, arcvonásai sokkal arisztokratikusabbak. Hacsak nem tudják ugyanúgy változtatni a küllemüket, mint a nő. De aligha. Egyik férfi arcán sem látott erre utaló nyomot. Sőt akkor Aleaha sem tiltakozott volna kézzel-lábbal az ellen, hogy a társai meglássák az igazi alakját.

Breean fogait összeszorítva hátradőlt a székén, és két ujjával megvakarta az állát.

– Emberek vagytok? – kérdezte. Mindkettejüket valami különös energiamező vette körül, amely nem volt jellemző az emberekre.

Mr. Kékszem bólintott, és ábrázata megfeszült a koncentrációtól.

– Emberek. És most halljuk, mi a terved a lánnyal!

– Nem fogom elmondani. – Breeant hirtelen erős vágy fogta el, hogy minden gondolatát megossza az ügynökkel, amire kíváncsi.

– A terveid – erősködött Mr. Kékszem. – Éppen most készültél elmondani őket.

Breean kábultan vette tudomásul, hogy valóban erre készült. A legszívesebben túl is esett volna rajta, de erőnek erejével visszafogta magát, és csak annyit mondott:

– Jelent-e egyáltalán valamit, hogy mit tervez az ember?

– Milyen igaz! – szólt közbe Mr. Fényespofa helyeslő nevetéssel.

Különös. Breean sokféle reakcióra számított, de arra nem, hogy a másik mulatságosnak találja a válaszát.

Mr. Kékszem izmai megfeszültek, és Breeanre vetette magát. Ez például olyan reakció volt, ami cseppet sem lepte meg. A düh. Talon kibiztosította az egyik fegyvert, és a hűvös csövet az ügynök fejének nyomta, mire annak rögtön alábbhagyott a kakaskodó kedve.

– Életben hagyjátok? – A kérdés, akár a csikorgó dörzspapír. – Áruld el.

A srác hangja… majdnem lehetetlen volt ellenállni neki. Mintha valami természetfeletti hatalma volna a hallgatósága felett. Breean úgy érezte, muszáj válaszolnia. Aztán, amilyen hirtelen elfogta a késztetés, olyan gyorsan el is illant.

– Természetesen életben marad. – Mi folyik itt? Hatalma van a gondolatai felett? Néhány faj rendelkezett ezzel a képességgel, de Breean nem hitte volna, hogy földlakók is vannak a szerencsések között. – Nem vagyok szörnyeteg.

Fényespofa állkapcsa tompa kattanással zárult össze. Ezúttal a jó kedély leghalványabb jelét sem mutatta.

– Megkínoztad? Kényszerítetted valamire?

– Higgyétek el, semmire sem kényszerítettem.

A válasz hallatán mindkét férfi megkönnyebbültebbnek látszott, de nem sokkal.

– Hadd legyen ő is velünk – igyekezett meggyőzni Kékszem behízelgő hangon. – Az egyik cellában jól meglenne a közelünkben.

A féltékenység emésztő hulláma visszatért, de a késztetés, hogy engedelmeskedjen a hangnak, nem. Vagy az ügynök volt gyakorlatlan, vagy Breean vált immúnissá ily rövid idő alatt.

– Rokonai vagytok?

– Szeretnéd, hogy azok legyünk? – kérdezett vissza Fényespofa.

Breean végigfuttatta a nyelvét a fogain.

– Te vagy a pasija? – A kérdés kitört, még mielőtt ráébredt volna, mit tesz.

Néma csend, súlyos, fullasztó.

– És mi van, ha igen? – Kékszem gonoszul vigyorgott.

Breean akár ebben a másodpercben beléphetett volna a testébe, és megbüntethette volna. Tehetett volna valamit, akármit, hogy gyötörje. De felidézte magában az Aleaha arcán feltűnő undort, amikor elmesélte neki Marleon gaztettét – és a saját undorát az alig egy órája végrehajtott büntetés miatt.

– Te vagy a pasija? Szerintem nem bonyolult kérdés.

– Ha bármiféle bántódása esik, kinyírlak – szólalt meg Fényespofa monoton hangon. – Ez jó lesz válasznak?

– A nő ártatlan. Más, mint mi. Engedjétek szabadon!

Breeannek egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy csak úgy szélnek eressze a nőt, mielőtt tisztába jönne az érzelmei mélységével. Megrázta a fejét.

– A nő marad – szögezte le, aztán fürkészőn rájuk nézett. – És a titeket érintő terveimre egyáltalán nem vagytok kíváncsiak?

– Nem igazán.

– Én sem mondhatnám, hogy érdekel.

– Befejeztük végre a beszélgetést? Sokkal jobban élvezem a kilátást a cellámból.

Egyértelmű, hogy ettől a két tiszteletlen fogolytól semmit sem fog megtudni egy egyszerű kihallgatás során. Könyörögni pedig nem fog, és arra sem készül, hogy kínzással szedje ki belőlük az információt. Ennyire azért még nincsen kétségbeesve.

– Nem. A beszélgetésnek még nincs vége. – Témát váltott. –Úgy néz ki, van egy közös ellenségünk. A schönök.

Ezzel a mondattal némiképp sikerült felkeltenie a két fickó érdeklődését. Felegyenesedtek, egymásra bámultak, a szemöldöküket ráncolták.

– Lerombolták az otthonomat, elpusztították a családomat. A bolygót, ahonnan származom. Ezért vagyunk itt. Azt reméltük, itt végre békére lelünk. Azt reméltük, hogy az emberek befogadnak minket. Hogy tőlük megtudhatjuk, mi az a biztos módszer, amellyel meg lehet birkózni velük. De megtudtuk, hogy a schönök a nyomunkban vannak, ráadásul hamarosan ide fogják küldeni a királynőjüket is.

Semmi válasz.

– Elhatároztuk, hogy maradunk, és szembeszállunk velük. Mivel rettentő elszántak, hasznos lenne, ha segítenétek.

Továbbra sem érkezett válasz.

A fene essen ezekbe, hogy minden nyikkanásukért ennyit kell pedálozni!

– Nektek is hasznos lenne a mi segítségünk. Persze csak akkor, ha nem akarjátok végignézni a bolygótok pusztulását. És nem arra vágytok, hogy az asszonyaitok olyan szemmel nézzenek rátok, mint egy tál ínycsiklandozó ételre, aztán a puszta fogukkal tépjék ki a beleiteket.

Még mindig néma csend.

– Én találkoztam a királynőjükkel. Próbáltam alkut kötni vele.

Kékszem nyelt egyet.

Bár majdnem észrevehetetlenül történt, Breean az érdeklődés halvány jeleként értelmezte. Végre-valahára!

– Azután érkezett meg, hogy a harcosaik eltették láb alól a teljes rakai királyi famíliát és az őröket. Az egyik legszebb nő, akit valaha láttam, a hangja ugyanolyan behízelgő, mint a tiétek. – Állával Kékszem felé bökött. – Egy teljes háremet tartott maga körül. Minden schön ezt tette. De csak egyetlenegyszer szexeltek egy-egy áldozattal. Aztán azokat, akik nem harcosok voltak, kidobták az utcára, hadd gondoskodjanak magukról, ahogy tudnak, még akkor is, ha a betegség már kezdett elhatalmasodni rajtuk.

– És te hogy élted túl? – kérdezte Fényespofa. A hangjából mostanra eltűnt minden csúfondárosság.

Kiváló fejlemények.

– Mi magunk sem tudjuk pontosan. Egyikünk sem kellett a királynőnek. Majdnem mindannyiunkat megharapták, mert arra akartak kényszeríteni minket, hogy a saját embereink és a szeretteink ellen harcoljunk, de nem kaptuk el a betegséget.

Kékszem és Fényespofa ismét sötét pillantást váltott.

– Hajlandó vagyok segíteni az ügynökségnek az ellenük folyó harcban, ha cserében szabadon járhatunk-kelhetünk a bolygótokon.

– Az igazat megvallva, attól tartok, senki sem fog hinni neked – vetette közbe Kékszem. Habozás nélkül válaszolt, nyilvánvalóan nem kellett gondolkodnia, mit mondjon. Egyszerűen tisztában volt vele. – Azon az éjszakán érkeztetek, amikor a schönöknek kellett volna. Sokat megöltetek az embereink közül.

Marleon, te szerencsétlen flótás!

– És, valljuk be, ez akár csapda is lehet – tette hozzá Fényespofa.

Kékszem széttárta a karját, amolyan „én, a rendes srác, mindennek ellenére megpróbálok segíteni” gesztussal.

– Engedj minket szabadon, és talán megvan rá az esély, hogy meggyőzzük a parancsnokunkat a szándékaitok tisztaságáról.

Breean válasz helyett kiadta a parancsot Talonnak:

– Vidd őket vissza a cellájukba!

Gondolkodnia kellett, mérlegelni akarta az érveket és ellenérveket, amelyek a szóba jöhető döntések mellett szóltak. Aztán a saját nyelvén hozzátette:

– Legalább egy szellemkém menjen városi őrjáratra minden órában. Műszakonként kell beosztani az embereket. Természetesen őrök mindig maradjanak a ház körül, minden kijáratnál, de a többiek bemehetnek a városba, hogy nőket keressenek maguknak. – Hogyan tagadhatná meg az embereitől az efféle élményt, miközben ő maga Aleaha társaságát élvezi?

– A szellemkémeknek az lesz a feladatuk, hogy amit csak lehet, kiderítsenek az ügynökökről és a schönökről. Persze az is előfordulhat, hogy semmiféle információra nem bukkannak, de egy próbát megér.

Szellemkémkedés. Elkülöníted az öntudatodat a testedtől, és úgy járkálsz fel s alá a világban, hogy senki sem láthat, hallhat vagy érzékelheti a jelenlétedet. Ezzel a módszerrel sikerült ilyen sokat megtudniuk a Földről és lakóiról azelőtt, hogy bárki felfedezte volna a jelenlétüket.

Az egyetlen hátulütője az volt, hogy amikor a tudatosság elhagyta a testet, az sebezhetővé vált. Ha bárki megtámadta, képtelen volt védekezni. Valójában a testnek fogalma sem volt róla, hogy rátámadtak, egészen addig, míg túl késő volt. Amikor már halott volt.

Ráadásul nem mindegyik rakai rendelkezett ezzel a képességgel. Breeanen és Talonon kívül még öten voltak birtokában.

– Vedd elintézettnek – bólintott Talon.

– Remélem, hogy azok, akik elindulnak szexkalandok után, tisztában vannak vele, hogy amennyire csak lehet, el kell fedniük a bőrüket, és ébernek kell maradniuk.

– Természetesen, de még egyszer figyelmeztetem őket.

– Köszönöm.

Egyik ügynök sem szólt egyetlen további szót sem a beszélgetés alatt, sem azután, miközben kivezették őket a szobából.

Magára maradva Breean végigsimította az arcát, mintha le akarná törölni a kérdéseket, a borús érzelmeket, sőt még a vágyait is. Azt kívánta, bárcsak Aleaha itt lenne, és megbeszélhetné vele mindazt, ami a fejében jár. De ha idehozatná a nőt, nem beszélgetnének. Bár Aleaha igyekezett letagadni, kívánta őt. A végén úgyis ledobálná a ruháit. Breean annak is tudatában volt, hogy míg az ő sóvárgása a nő iránt vad, szenvedélyes és emésztő, addig láthatóan a nőnek nem került túl nagy erőfeszítésébe, hogy ellenálljon neki.

Talán ő is csatlakozhatna a harcostársaihoz, és Új-Chicagóban kereshetne magának asszonyt, aki megmelengeti az ágyát. Egy alázatos és engedelmes nőt, aki Breean minden gesztusában örömét leli. Egy nőt, aki lényével képes kitölteni a fájdalmas űrt, amely minden alkalommal tovább tágult a lelkében, valahányszor egy újabb emberét elveszítette. Egy kiadós szeretkezés után végre képes lenne ellátni a feladatát, meg tudná tervezni a következő lépéseket.

De egy csipetnyi szenvedélyt sem tudott volna kicsiholni magából semmilyen nő társaságában, kivéve Aleahát.

A teste egyedül rá áhítozott. Csak az ő sötét hajával, átható zöld szemével és karcsú testével érné be.

Már attól, hogy maga elé képzelte, tettre készen megkeményedett.

A francba! Szüksége volt valami megkönnyebbülésre, hogy képes legyen megbirkózni a problémáival.

Minden erejével igyekezett tartani magát az elhatározásához, hogy nem teszi be a lábát a nő cellájába, ezért felpattant és eltökélten beviharzott a szobájába. Amikor végre zárt ajtók mögé került, ledobálta a ruháit, és belépett a vízesés alá, amelyet az enzimfürdő helyett építtetett. Dühödten megtámaszkodott a hűvös csempén. Aztán megmarkolta a férfiasságát. A gyöngyöző vízcseppek nedvességét kihasználva lassú, kimért mozdulatokkal kezdte simogatni magát.

A képzeletében a saját keze helyett Aleaha ajka kényeztette. A nő forró nyelve édes csapásokkal mozgott, a fogai finoman karcolták a bőrét. Breean heréi összehúzódtak, a mozdulatai felgyorsultak. A nő megcsókolná őket, vigasztalásként, amiért korábban olyan gonoszul elbánt velük. A keze megmarkolná a férfi fenekét, és talán olyan helyekre is el barangolna, ahol még senki sem járt, a körmei mélyen a húsába vájnának. Egyik heréjét a szájába venné, és talán továbbindulna, hogy a nyelvével végigjárja az utat a hímvesszője tövétől a csúcsáig. Egészen addig abba sem hagyná a kényeztetését, míg kiszáradna, mint a sivatag. Amikor már nem tudna tovább élvezni.

Breean teste összerándult az eksztázis pillanatában. Felkiáltott, amint a forró nedv kilövellt a testéből.

– Aleaha! – visszhangzott a kiáltása. A drága, elérhetetlennek tűnő Aleaha.

Még hosszan állt ott zihálva, még mindig a férfiasságát markolva, gondolatban még mindig együtt Aleahával. Az önkielégítés, ahogy az emberek is tartották, segített valamicskét, de valójában nem tudta elűzni a vágyát. Még mindig olyan erősen sóvárgott a nő után, hogy maga is meglepődött. Még mindig nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy vele szeretne lenni.

A büdös francba! És a francba azzal a nővel is! Öles léptekkel az ágyához ment, és társtalanul bezuhant a hűvös takarók közé. Bárcsak itt lenne vele Aleaha! Epedve kívánta, hogy a karja között tarthassa, és érezhesse elragadó illatát, puha bőrét.

Kell, hogy legyen valami módja annak, hogy elnyerje a bizalmát. Egy módszer, amellyel lehánthatja a nőről a védekezés vastag rétegeit. A nő is vágyik rá; ezt nemcsak a röviddel ezelőtti vetkőzőjelenet bizonyította, hanem az is, ahogyan az első éjszakán átadta magát a csókjuknak. Ez utóbbit Breean sokkal meggyőzőbb bizonyítéknak tartotta. Pusztán Aleaha makacssága és talán a félelme állt közéjük.Mit tehetne? Hogyan lehetne…

A szeme tágra nyílt, amint egy terv kezdett körvonalazódni az elméjében. Az ajka lusta mosolyra húzódott. Ez az! Még sohasem tett ilyesmit azelőtt, de már képzelgett róla. Most megtapasztalhatja a valóságban is.

Holnap behívatja magához. És megteszi, amire korábban sohasem ragadtatta magát. Nem fog kegyelmezni a nőnek.