A műlábak technológiája 1946 óta sokat fejlődött. Toye úgy érzi, a veteránkórházak orvosai jól kezelték őt, és folyamatosan ellátták a legújabb művégtaggal. Egyetlen igazi panasza van. Két műlábat szeretne egyszerre, s az egyik jó lenne, ha kicsit szélesebb lenne a csonkhoz csatlakozó részén. Az orvosok azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy elég az egy, és ezért „nem merek egy kicsit sem fogyni vagy hízni, mert akkor rosszul illeszkedik az átkozott masina".

Bili Guarnere őrmester is elveszítette az egyik lábát a Bastogne körüli harcokban. Őt is térd fölött csonkolták. Amikor 1945 nyarán leszerelték, 80 százalékos rokkantnak nyilvánították. Megnősült, gyermeke született, nyomdászként, ügynökként, a veteránok szervezetének tisztviselőjeként és ácsként is dolgozott, mindezt persze műlábbal. Néhány dolgot összekevertek a személyi anyagában, amit a pénze is bánt és rengeteg vitához is vezetett a veteránszervezettel. Amikor 1967-ben végre 100 százalékos rokkanttá nyilvánították, Guarnere azonnal nyugdíjba vonult. Eldobta a műlábát és az elmúlt huszonnégy évet mankón közlekedte végig, gyorsabban, mint a legtöbb nála fiatalabb, egészséges, kétlábú ember. Ma is Dél-Phillyben él a feleségével, Frannel, ott, ahol felnőtt. Öt gyermeket neveltek fel, a legidősebb fiú ejtőernyősként szolgált Vietnamban. Guarnere nagyon tevékeny tagja a 101-esek szövetségének (l0lst Association) és sokat buzgólkodik az E század alkalmankénti összetrombitálásán is.

Chuck Grant őrmesternek, akit a háború befejezése után lőtt fejbe az a bizonyos részeg G. I., egy német orvos mentette meg az életét. Felgyógyult, nagyon lassan, bár a beszédjén érződött némi maradandó károsodás, és a bal karja részlegesen bénult maradt. Miután 100 százalékos rokkantként elbocsátották a szolgálatból, San Franciscóban élt, ahol szivarra szakosított kis trafikot nyitott. Mindig eljárt az E század találkozóira és aktívan tevékenykedett a 101-esek szövetségében. Mike Ranney őt jelölte az 506. ezred képviseletében a szövetség elnökségébe, megvá-