zadost. Ők tartották össze a századot azalatt a hosszú idő alatt, amikor felülről az alkalmatlan parancsnok rombolta, alulról pedig a legénységi állomány súlyos veszteségei.
Elérkezett tehát az igazság pillanata. Akkor régen - 1942-ben -az volt a kérdés, kiképezhető és felkészíthető-e egy állampolgárokból sorozott hadsereg olyan magas színvonalon, hogy képes legyen hosszú időtartamú hadjáratban megmérkőzni a németekkel Északnyugat-Európában? Nem Hitler volt az egyetlen, aki nemmel válaszolt erre a kérdésre. A valóban érvényes válasz azonban 1945 januárjában, Belgium behavazott mezőin született meg, s az Easy számára a Foy előtti domboldal vált a vizsga színterévé.
Az őrmesterek készen álltak a próbatételre. A század toccoai magja csak azt várta, hogy vezessék és vezethessen. Ebben a pillanatban érkezett meg kifulladva Speirs. Annyit azért sikerült érthetően odalihegnie Dike-nak, hogy ,,Átveszem a századot".
Lipton törzsőrmester és a többiek gyorsan jelentették a helyzet részleteit. Speirs parancsokat vakkantott: 2. szakasz erre, 3. szakasz arra, aknavetők gyorstűz, géppuskákkal hosszú sorozatok, gyerünk, emberek, mozogjunk! És már indult is előre, nem nézett hátra, számított rá, hogy a katonák követik. Követték.
Speirs 1991-ben ezt írta egyik levelében: „Emlékszem a széles, nyílt mezőkre Foy előterében. Minden mozgás azonnal kiváltotta az ellenség tüzét. Egyszer egyedül vágtam át egy belátható részen, mindjárt rám lőttek egy 88 mm-es löveggel. Ez azért mély benyomást tett rám."
Amikor 1991-ben az esemény színhelyén álltunk Wintersszel és Malarkeyvel Lipton felidézte Speirs rohamát. Az is eszébe jutott, hogy amikor elérték a falu első házait, Speirs főhadnagy tudni akarta hol tart az I század. „Ezért aztán futott tovább, át a német vonalon, ki a túlsó oldalán, szót váltott az I század parancsnokával és ugyanott visszafutott. Öregem, az volt valami!"
Amikor a Speirsszel maradt szakaszok megindultak, az 1. szakasz is elindult feléjük. Martin őrmester az utolsó percben még egyszer ellenőrzött mindenkit. Észrevette, hogy Webb közlegény még mindig mozdulatlanul hasal egy fa mögött és célra tart. „Gyerünk, Webb, menjünk! Indulás, gyere már! - de semmi válasz. -Nos, a francba, a németek még mindig javában lőttek ránk, te-