SS-katonák - még mindig egy tömegben - kezdtek feltápászkodni és Winters felé fordulni. Winters jobbra fordult, feléjük, és belelőtt a tömegbe.
Hadd mondja el Winters a saját szavaival, mi történt ezután: ,,A németek mozgása valószerűtlennek tűnt. Annyira lassan álltak fel, mintha lassított felvételt láttam volna. Amikor a válluk fölött hátranéztek, a fejüket is csigalassúsággal fordították felém, a puskájukat pedig még ennél is mintha vontatottabban emelték volna fel. Beléjük ürítettem az első tárat (8 lőszer), azután még mindig az út közepén állva, betöltöttem a másodikat és csípőből azt is mind kilőttem a tömegre."
Egyes németek elestek, mások puskájukkal kezdték célba venni Winters századost, de minden mozdulat nehezükre esett, mert akadályozta őket a hosszú posztókabát. Az amerikai tiszt megint visszaugrott az út töltésének nyugati oldalára. Jobbra pillantva meglátta Talbert őrmestert, aki görnyedten futva közeledett oszlopa élén. Még 10 méternyire jártak az úttól. Winters saját oszlopa, a középső kinn küszködött a nyílt terepen, Peacock hadnagyé is 20 méterre volt még, mert a mezőn húzódó szögesdrót kerítés akadályozta a mozgását.
Winters betöltötte a harmadik tárat és paprikajancsi-technikával kezdett lövöldözni: felpattant, lőtt egyet-kettőt, majd vissza a takarásba. Mire a többi amerikai mellé ért, a németek már futottak, persze amennyire a köpeny és a hátizsák engedte.
- Mindenki lőhet kedvére! - rendelkezett Winters.
Mintha a lőtéren tüzeltek volna mozgó célokra. A németek kizárólag a meneküléssel foglalkoztak, senki sem lőtt vissza. Webster hallotta, ahogy Hoobler örömében felkiált: - Elkaptam egyet! A francba, egyet elkaptam! - Webster szerint Hoobler elemében érezte magát: - Kajálta ezt az egészet.
Egy kisebb csoport - a gazosban lehasaló - német katona lemaradt. Christenson kiszúrta őket. „Beszél közülünk valaki németül?" - rikkantott a társainak. Webster előrejött és kiabálni kezdett. „Heraus! Schnell! Hande hoch! Schnell! Schnell!" Tétovázva, egyesével tizenegy német jött elő, tagbaszakadt, keményarcú legények, akik mind lengyelnek mondták magukat. Christenson intett, hogy menjenek hátra.
Webster visszament az út mellé, mert részt akart venni a lövöldözésben. Az egyik futó német visszafordult. „Az érzés olyan volt,