Az SS-katonák nagyon el akarták érni a kompot, ezért hetvenöt emberrel megrohamozták az amerikaiak jobb szárnyát. Winters rádöbbent, hogy túl messzire merészkedett. Eljött az ideje, hogy kihátráljanak ebből a csatából, különben nem élik meg a másnapot. Az ejtőernyősök ahogy jöttek, egymást fedező hullámokban visszahúzódtak.

Éppen abban a pillanatban, amikor az utolsó amerikai is túljutott a gátkoronán a német tüzérség hatalmas össztűzzel kezdte veretni a révhez vezető út és az árvízi töltés kereszteződését. Tökéletesen időzített és vezetett tűzcsapás volt. Az ejtőernyősök jobbra-balra szétszóródtak, de előbb még súlyos veszteségeket szenvedtek.

Winters megragadta a rádiót és szanitéceket, valamint mentőautókat kért. Neavles doki vette át a vonal túlsó végén a mikrofont és megkérdezte, mennyi a sebesült és a halott.

-  Két baseballcsapat - felelte Winters.

Neavles nem is konyított a sporthoz. Kérte Winterst, hogy ne rejtjelezze a mondandóját, beszéljen világosan.

-  Eredj a francba, ne foglald le a rádiót! Még több tüzérségi
támogatást kell kérnem, de azonnal, különben három teljes ba-
seballcsapat lesz a páciensed! - kiabálta Winters a rádió hang-
szórójából.

Ebben a percben, amint Boyle elmesélte „meghallottam, hogy jön egy pár akna. A hangjukból tudtam, ez közeli lesz." Boyle nem mozgott valami gyorsan, mert nagyon kimerült, hiszen még korántsem gyógyult fel teljesen normandiai sebesüléséből. „A gáton szerencsétlenkedtem előre. Mögöttem és egy kicsit balra, rettentően közel bevágott egy gránát. Csípőtől térdig végigtépte a bal lábamat és kész. Hatalmas ütést éreztem, de fájdalmat, azt semmit." Egy pillanattal azelőtt, hogy Boyle elveszítette az eszméletét, megérezte, Winters vállon veregeti és azt mondja, segíteni fognak rajta.

Guarnere és Christianson levágta Boyle nadrágjának a szárát, majd behintették szulfaporral a rettenetes sebet (Boyle bal combjáról hiányzott a hús nagyobbik része). Beadtak bajtársuknak egy morfiuminjekciót és szereztek két hordágyvivőt, akik elvitték a zászlóaljsegélyhelyre.