emberei tizenöt németet öltek meg és jóval többet megsebesítettek. Röviden összefoglalva, szétverték az ütegállást fedező ötvenfőnyi német elit ejtőernyősszakaszt és szétkergették a tüzéreket. Lipton 1985-ben írott elemzésében azt írta: „A támadás kiemelkedő példa arra, hogyan győzhet le és futamíthat meg egy kicsiny, jól vezetett rohamcsapat egy nálánál sokkal nagyobb, előkészített állásokban védekező egységet. A német védőket az E század tagjainak kiemelkedő harci morálja, frontális rohamuk gyorsasága és könyörtelen hatékonysága, valamint az állásaikat egyszerre több irányból érő tűz demoralizálta, és ezek a tényezők hitették el velük, hogy az övéknél sokkal nagyobb létszámú ellenfél támadja őket."
Működtek egyéb tényezők is, köztük a század remek, sokoldalú kiképzettsége és az, hogy ebben az összecsapásban estek át a tűzkeresztségen. A katonák olyan kockázatokat vállaltak, amilyeneket már soha többé nem lesznek hajlandóak vállalni. Lipton például meg is mondta, ha már akkor is sokat látott veterán lett volna, a fára biztosan nem mászik fel. „Csakhogy aznap nagyon lobogott bennünk a tűz."
Guarnere ugyanezt így fogalmazta meg: „Első alkalommal nem veszed észre a dolgokat. Soha, de soha többé nem csináltam volna meg azokat a dolgokat, amelyeket azon a délelőttön." Egy tapasztalt Compton sem vetette volna át magát a sövényen. Lipton ezt is remekül foglalta össze: „Szentül hittem, hogy engem nem fognak megölni. Úgy éreztem, ha mégis felém röpül egy golyó, azt majd eltéríti valami, vagy én ugrok félre az útjából."
(Paul Fussell Wartime című könyvében azt írja, az első ütközetébe induló katona azt gondolja magában: „Velem ez nem történhet meg. Lehetetlen. Én túl okos/mozgékony/jól képzett/jóképű/szeretett/szorosan befűzött bakancsú stb. vagyok ahhoz, hogy pont itt, pont ma meghaljak." Ez az érzés hamarosan helyt ad egy másiknak: „Lehetséges, hogy velem is megtörténik, jobb lesz óvatosabbnak lennem. Elkerülhetem a veszélyt, ha igyekszem ügyesebben fedezékbe húzódni/beásni magamat/nem elárulni a helyzetemet azzal, hogy elsütöm a fegyveremet/mindenkor nagyon ébernek lenni stb."1
Winters a maga helyzetelemző írásában a hadseregnek tulajdonította az érdemet, amiért olyan kiválóan felkészítette erre a pillanatra (amelyet „létezésem csúcspontjának" nevezett). Min-