a közös üvöltözés, éneklés és a közös tapasztalatok összetartották, és lassan közösséggé, egy nagy családdá kovácsolták össze az Easy század embereit.

A század megtanult egységként cselekedni. Pár nappal az Easy megalakítása után a 140 ember már úgy tudott jobbra átot, balra átot és hátraarcot csinálni, mintha egyetlen test mozdult volna. Egyszerre indultak meg erőltetett menetben, sőt futólépésben is. Egyetlen mozdulattal vágódtak hasra, és hajszálra egyszerre fekvőtámaszoztak. Egy hangon kiáltották, hogy „Igenis, uram!", vagy azt, hogy „Nem, uram!"

Mindez persze azoknak a beavatási szertartásoknak volt a része, amelyeket minden hadsereg ősidők óta használ. Ugyanezen rítusok keretében tanultak meg inni is. Szinte kizárólag sört, kizárólag a helyőrségi kantinban, a közelben ugyanis egyetlen város sem volt. És rengeteg sört, és közben kórusban katonadalokat énekelve. Az este előrehaladtával azután szinte mindig megsértett valaki valakit, rendszerint az anyjára, a kedvesére, a szülővárosára vagy a szűkebb pátriájára tett fitymáló megjegyzéssel. Ekkor következett a menetrendszerű verekedés, ahogy az újoncok mindig is verekedtek, amióta világ a világ, végeredményként egy-két vérző orral és monoklival. A fináléban a díszes kompánia egymást bajtársiasan támogatva és vérfagyasztó csatakiáltásokat harsogva hazatámolygott a laktanyába.

Mindezek a közösen megélt tapasztalatok olyan összetartozás-érzést teremtettek a század tagjai között, amiről a kívülállónak fogalma sem lehet. A bajtársak közelebb állnak egymáshoz, mint a barátok vagy a testvérek. A kapcsolatuk nagyon más természetű, mint mondjuk a szerelmeseké. Mindenkinél jobban ismerik egymást, és totálisan megbíznak egymásban. Megtanulják a másik élettörténetének minden apró mozzanatát, hogy mit csinált civilben, hol és miért jelentkezett szolgálatra, mi a kedvenc étele és itala, mire képes, és mire nem. Ha éjszaka, menetelés közben valaki elköhhinti magát, a többiek tudják, ki volt az: ha egy hadgyakorlaton valakit a sötét erdőben lopakodni látnak, az árnyékáról is tudják, ki megy ott.

Az azonosulásnak ez a lánca lefelé haladva egyre erősödött. A hadseregtől a légideszantcsapatokig nyúlt, onnan jóval erősebben az 506. ezredig, majd a 2. zászlóaljig, s már majdnem elszakíthatatlanul az E századig, le egészen a szakaszokig és az azo-