A SZERZŐ UTÓSZAVA

Amikor az orvosi egyetemen először találkoztam prionokkal, elámultam ezeken a parányi proteineken, amelyek ötven éven át teljesen zavarba hozták a tudósokat. Úgy tűnik, hogy nincs határozott funkciójuk az agyban, ellentmondanak a molekuláris biológia azon tanításának, hogy a reprodukció csak a DNS vagy az RNS átvitelével lehetséges, és gyógyíthatatlan betegségeket idéztek elő, többek között a kergemarhakórt.

Amit lehetett, mindent elolvastam a prionokról, és megtudtam, hogy a fertőzött marhahústól több mint 150 ember halt meg a kergemarhakór következtében; néhány tudós feltételezése szerint sokkal több brit került kapcsolatba vele, és még mindig milliók betegedhetnek meg. Tanulmányaim során hamarosan rábukkantam egy másik betegségre, amelyet a prion okoz. Ez a végzetes, örökletes álmatlanság, az FVI. Noha a betegség főként Olaszországban és Németországban fertőz meg családokat, számos új „szórványos” esetet jegyeznek fel minden évben a világ más részein is, többek között Közép-Amerikában.

Miután megtudtam, hogy a kurut, a prionbetegség első ismert formáját a Pápua Új-Guinea-i fore törzsnél fedezték fel, és a kórt a rituális kannibalizmussal terjesztették, megszületett a 12:21 gondolata.

Még mindig elég titokzatos előttem, hogy a 12/12/21 dátum miért olyan fontos milliók számára, és miképp keletkezett a róla kialakult kép. Az 1970-es évek közepe táján néhány „New Age” író olyan gondolatokkal állt elő, hogy a maja Visszaszámlálás vége jelentős nap lesz az emberi civilizációban, és ezzel sokak gondolkodását változtatta meg. Az olyan „látnokok”, mint José Argüelles és Terence McKenna munkássága révén, a 12/12/21 a csillagászathoz, környezeti kérdésekhez, a New-Age miszticizmusához, valamint a lelki „összehangoláshoz” kötődik, valamint erősen megkérdőjelezi a technológia szerepét az ember életében.

Az ősi naptár fontosságába vetett hit azonban, ahogy terjedt, néhány nagyon különös változáson ment át. Páran a végítélet napjának elméletével kapcsolták össze, és azt állították, hogy az év 12/21. napján csillagászati egybeesések lesznek, más bolygókkal vagy csillagokkal ütközhetünk össze, és felcserélődnek a Föld mágneses sarkai. A legutóbbi években hívők több csoportja elhagyta az otthonát, hogy nagy telepeket hozzon létre Mexikó őserdeiben és a Himalája hegyei között, hogy ott próbálják meg túlélni a hitük szerint hamarosan bekövetkező apokalipszist.

Én azonban semmilyen bizonyítékot nem találtam annak alátámasztására, hogy az ősi maják hite szerint a tizenharmadik ciklus vége bármiképpen eltérne a többi jelentős naptári fordulótól, amelyektől féltek. A Visszaszámlálás gyakorlatilag egy olyan naptár, amely húszas alapú számrendszert használ, és még 2.700 éven át tart. A tizenharmadik ciklus végének fontosságát eredetileg a Popol Vuh lapjain említik, és ezt megerősíti a mexikói Tortugueróban talált felirat is. Ott az áll, hogy az utolsó Visszaszámlálás a tizenharmadik ciklus utolsó napjával ért véget, minek hatására többen úgy vélik, hogy a mostaninak is vége lesz.

Az első évezred végén a vízhiány miatt sok város elnéptelenedett a közép-amerikai vidék alsóbb részein, ám valószínűleg még a tudósok sem gondolják, hogy a teljes maja civilizáció megsemmisült. A klasszikus kor végén, több évszázadon át, a hajdan virágzó városokat lassan elhagyták, hogy a lakosok termékenyebb vidékeken alapítsanak falvakat.

Mióta kutatók a tizenkilencedik században Honduras és Guatemala erdőségeiben elhagyott és betemetett romokra bukkantak, számos elmélet terjedt el arról, hogy a maják minek a hatására hagyták el csodálatos metropoliszaikat, ahová sosem tértek vissza.

A Copán és Petén völgyeiben, a legnagyobb ősi települések helyén gyűjtött minták mutatják, hogy a területeken a tizenharmadik század közepén, több évszázadnyi hanyatlás után szinte semmilyen emberi élet nem maradt.

A maja tudományokkal foglalkozó legtöbb tudós egyetért, hogy főként az aszály, és az erdők teljes kiirtásához vezető mezőgazdálkodás okozta a lakosság elvándorlását. Más lehetőségeket erősen cáfolnak. Nemrégiben olyan tudósok, mint például Jared Diamond is, azt állították, hogy a maja városok közötti folyamatos harcok is jelentősen hozzájárultak az elnéptelenedéshez, és rámutattak, hogy a küzdelmek a klasszikus kor vége felé érték el csúcspontjukat.

A maják közötti kannibalizmusra csak kevés, ellentmondásos bizonyíték van. A későklasszikus Tikal romjainál azonban Peter Harrison maja-kutató egy olyan főzőhelyiségre bukkant, amelyben megszenesedett, fognyomokat viselő emberi csontok találhatók. Valószínűnek tűnik, hogy még ha volt is kannibalizmus az alsó területeken, nem tartozott szervesen hozzá a kultúrához, inkább csak a sanyarú időkben fordult elő, amikor minden más élelem elfogyott.

Nincs rá bizonyíték, hogy a maják másokra átvihető prion betegségtől szenvedtek volna.

A bennszülöttek falvai körül rendszeresen fedeznek fel új maja romokat: az 1960-as években egy jelentős város maradványait találták meg a mexikói Oxpemulban, egy sűrűn lakott területtől nem egészen hetven kilométerre. Azóta régészek a guatemalai Holtunban is feltártak egy részt, ahol száznál is több klasszikus maja épületet rejt az őserdő.

Közép-Amerikában az ara papagájok legnagyobb csoportjai Kelet-Guatemalából vándorolnak Belizébe, a Stann-patak völgyéhez. Ennek a vándorlásnak a vonalában helyeztem el Chel faluját, Kiaqixet, valamint Paktul nagy, elveszett városát, Kanuatabát.